THE DIRECTOR AND THE MUSE’S KISS

Szabó István filmrendező létére kutatóan néz rám többször is. Olyan az arcberendezésem, hogy sokan azt hiszik, ismernek, pedig nem. Ismerős vagyok. Nem vagyok az ismerőse. Egyszer egy színházi mosdóban Jordán Adél színésznő, mintha ismerne, felvidultan odaköszönt. Mosolyogva visszaköszöntem.

Lucas Cranach (1472-1553) szász/ német festő, a protestáns egyházi festészet atyja, a wittenbergi fejedelmi udvarban élt amúgy fejedelmien. Luther és Tiziano barátja, Goethe egyenes ági felmenője. Portréi nem egyszerű “pillanatfelvételek”, inkább az ábrázoltak jellemvonásainak összessége, kordokumentumnak is beillenek. Manierizmus a javából: reneszánsz harmónia és barokk túldíszítettség, olykor nyakatekert pózok, mindig aprólékos kidolgozottság. Női modelljeit a választófejedelem családjából és udvartartásából választotta, arisztokratikus vonások, hófehér, pufók, kipirosodásra hajlamos pofi, hosszúkás fejforma, hegyes áll, pufi ujjak, karcsú, elnyújtott alak. Mindehhez gazdagon hímzett ruhaköltemény és sok ékszer dukált. Duchesses in mediaval times.

Már majdnem vége a vacsorának, amikor a rendező úr  az est alatt először váratlanul és élénken hozzám szól. Végre eszébe jutott, mondja, miért érzi, hogy találkoztunk már: kedvenc festőjének múzsája hasonlít rám. Szerinte ugyanolyan középkorias, reneszánsz arcom van. Itthon nézegetem a Cranach-festményeket: gülüszemek, csúcsfejek, tokahegyek, ortopéd orvosért kiáltó végtagok hát nem is tudom. Viszont imádom a kosztümös filmeket. Szerepelhetek egyben?

(Fotó: Museu Nacional de Arte Antiga)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: