EZ MITŐL PERRY MASON?

Csalódtam az HBO új saját gyártású sorozatában. Perry Mason gyerekkorom szuperhőse; mint a rendíthetetlen, laza, belevaló magányos harcos, mindig mindenki eszén túljáró, néhány kellemetlen helyzetben a testi erejét sem véka alá rejtő ügyvéd, aki persze nem is volt magányos, mert vele dolgozott a jó barátként sem utolsó, kissé lusta, ám hatékony Paul Drake nyomozó, és a háttérben – vagyis az előtérben kialakított irodában –, ott volt a szőke ciklonnak elképzelt állhatatos, hűséges és a főnökébe fülig szerelmes titkárnő, Della Street. Már az első rész közepénél gyanakodni kezdtem, amikor Dellát barna hajú, “szürke egér” stílusú nőként láttam viszont. Ilyen mesebeli névvel hogy lehetne szürke? Maga a Perry Mason adaptáció viszont túl fekete!

Műfaját nézve noir, és inkább a Raymond Chandler-féle pesszimista melankólia jellemzi, mintsem a Erle Stanley Gardner puha kötésű, lányregényeknek is beillő detektívkönyvecskéinek hangulata. Ráadásul, Della nemhogy nem látszik belehabarodni Mason-be, de bérelt garzonjában hölgyszerelmével osztja meg ágyát. Az alkotók nemcsak Della karakterét nem találták el, Drake figurája sincs köszönőviszonyban az eredetivel: itt fekete, a becsületét védő, önérzetes, óvatos, úri fiúnak látszó fiatalember, ott bárdolatlan, egy “szaki” ügyességével a munkáját végző, kisstílű, de barátságos alak. És bár a sorozat időben bőven a regények előtt jár, azért nem feltételeznénk ekkora különbséget. Felmerül a kérdés: a címen és az ügyvédi tematikán kívül, mi köti össze a remake-et a regénysorozattal?

perry_mason_szonok.jpgA néhány akkordból álló hangulatfestő háttérdallam, ami az elején vonzott, az ötödik epizódra egysíkúvá, idegesítővé és nyomasztóvá válik. Hozzájárul, hogy nyomát sem találom a korabeli Los Angeles romlott, közönséges, mégis üde és élénk bájának. És ott van az egyházközösségi szál, amivel nem lenne gond, pedig Gardnernél ilyen sem volt, de a szőke démon prédikátor túlzottan hasonlít az HBO másik nemrégiben kijött sorozatában, a Los Angeles-i rémtörténetekben szereplő, szintén szőke és delejező hatású szónokra. Hiába játszódik körülbelül ugyanakkor a kettő, ez akkor is baklövés, ha megengedjük, hogy véletlen egybeesés.

gardner_perry_mason_hangulat.jpgAz évad közepén járunk, egyre jobban forr a gyanú, hogy meg vagyunk vezetve, mert az adaptáció szinte semmiben sem követi az igazit, néhol egyenesen szembe megy vele, cserbenhagyva a rajongókat. Ezzel az erővel bármelyik, az Angyalok Városában, a 30-as években játszódó sztori ügyvédjére ráfoghatnánk, hogy ő Perry Mason – ha a Los Angeles-i rémtörténetekben felbukkanna egy, arra pláne. A krimisorozat önmagában megállja a helyét remek képi világával (tetszik az elején a cím feliratozásának diszkrét, mégis egyedi módja, beleértve a szép tipográfiát és azt is, hogy a stáblista csak az epizódok végén jelenik meg), a lassú, épp emiatt jól kidolgozott történetvezetésével és a félszeg Masont alakító Matthew Rhys konzekvens és szuggesztív játékával. Mégis erős hiányérzet marad minden egyes rész után, hogy hiába vártuk hősünket.

“A jellembúvárok egyöntetűen vallják, hogy minden szakma legjelentősebb képviselői rácáfolnak önmagukra. A legjobb nyomozók hivatalnoknak látszanak, a legjobb hazárdjátékosokat bankárnak nézné az ember. És Perry Mason küllemén sem jelezte semmi, hogy fürge észjárása, nem mindennapi módszerei és merész technikája miatt ő a város legrettegettebb védőügyvédje. Most irodájában ült, és a fiatal nőt méregette, aki a nagy bőrfotelba telepedett.” (Erle Stanley Gardner: A sánta kanári esete)

Kiss Walhalla pontszáma: 6,5/10 (IMDb pontszáma: 7,2/10)

(A 2. és 3. fotó: IMDb)

RÁKATTANVA A SOROZATOKRA

Imádjuk a sorozatokat. Kevés szórakoztatóbb kikapcsolódás létezik, minthogy kényelmesen elhelyezkedve a tévénk, laptopunk, filmvásznunk stb. előtt megnézzük a várva várt következő (meg még egy, és még egy…) részt a kedvenc sorinkból, hogy végre megtudjuk kit vett el, ki robbantotta fel, miért halt meg stb. A választék az online streaming csatornáknak, az okos televízióknak és a mozik háttérbe szorulásának köszönhetően óriási. A minőség pedig olykor le is pipálja az egész estés filmeket (gondoljunk csak a Csernobil című miniszériára). Cikkemben olyan tippeket szeretnék adni, amikkel sorozatnézési szokásaidat kiegészítve még teljesebb élményt kaphatsz. Bónusznak bekezdésenként egy-egy odaillő szériát is ajánlok.

A technika angyala

Ha már betört otthonunkba a technika, állítsuk a magunk oldalára! Tanulmányozzuk a legapróbb részletig, mire képes a televíziónk, projektorunk (tesztelhetjük a képi világáról is ismert Altered Carbon-t nézve), a mozicsatorna vagy streaming szolgáltató, és mit tartalmaz előfizetésünk. Tudtad, hogy létezik távirányító, aminek lézerfénye érintőképernyőt varázsol a tévénkből?

Kuckózz be!

Érdemes kipróbálni szokatlan ülő- vagy fekvőhelyeket a szobában. Szedjük le a kanapé díszpárnáit, helyezzük el őket a földön, párat támasszunk a bútor szélének amolyan fej- vagy háttámasznak. Terítsük le az egészet puha takaróval, mintha ágyat csinálnánk, és szóljunk anyunak, a szerelmünknek, a szomszédnak vagy a cicának, hogy készen áll a terep a sorozatmaratonhoz. Ha a Dontown Abbey-t választod, fokozhatod a hangulatot illatgyertyákkal is. (Nem Breaking bad, csak simán breaking: 2015 után, idén egész estés mozifilmmel folytatódik a Downton Abbey.)

Bekészítés

Keverjünk be hűsítő vagy éppen meleg italokat. A rágcsákat, krékereket, sütiket se hagyjuk ki (persze egészséges kivitelben). Dekoráljunk, ha időnk engedi. Nem nézhetünk filmet pattogatott kukorica nélkül – fogadjuk el, nincs mese. Pattogtassunk lábasban vagy kukoricapattogtatóban. A háztartási pattogtatónál mókásabb háztartási gépet nehéz elképzelni: mint egy játszóház szórakoztató berendezése, látványosan robbannak ki nagy röppályát leírva a kukoricaszemek. És az illat! Készítsük el a klasszikus tartót: hajtogassunk tölcsért fehér papírból (legjobb zsírpapírból), az alját csavarjuk meg, majd hajtsuk kicsit be. Ízesítsük extra szűz olívaolajjal, esetleg kevés sóval, annál több fűszerrel. Olvadt sóskaramellával! Itt az idő, hogy megkóstoljuk az amerikai filmekben dicsért színes drazsékkal turbózott verziót. Hirtelen nem jut az eszembe egy konkrét amcsi filmcím sem, amiben ez volt, de ajánlok egy újabb tengeren túli sorozatot: a Célszemélyt.

Sprint vagy maraton?

Megoszlanak a vélemények, hogy a részeket érdemes-e napról napra nézni, vagy inkább éjt nappallá téve, sorozatmaratonként a teljes évadot ledarálni. A „darálni” szóban benne van, hogy felületesebb lehet a szórakozás – nincs idő megvitatni az utolsó epizód történéseit, elgondolkodni rajtuk stb. Mellette szól, hogy friss élményként jobban emlékszünk az összefüggésekre, részletekre, a fontosnak bizonyuló jelenetekre. Mindez évadokban mérve is igaz. De kinek van ideje több évnyi termést végig pörgetni? Talán megint az arany középút, mondjuk a heti egy rész a jó? Kivéve az olyasféléket, mint a Mr. Robot, amiben a szövevényes cyber- és pszicho-vonalak miatt ember – akarom mondani, robot – legyen a talpán, aki követni bírja némi kihagyás után. (Egyébként nem lövök le poént, ha még nem láttad, és elárulom, ebben kulcsszerepet játszik egy, a mozikból ismert nagyüzemi kukoricapattogtató.)

A szolgálólány meséje

Az sem mindegy, milyen körülmények közt ülsz le a kedvenc folytatásosod elé. A szolgálólány meséjét és az Aranyéletet nem ajánlatos szomorú vagy ideges lelkiállapotban, sötétben, egyedül nézni. A Különös dolgok azonban este, a barátokkal esnek igazán jól. A Westworldnek szintén jót tesz a társaság, hogy a végén közösen elfilozofálgatunk a robotika jövőjéről.

Divatinspiráció

Öltözz be hozzád közel álló karakterek outfitjeibe, és abban ülj neki az új résznek, vagy másnap abban menj a barátokkal/ barátnőkkel fagyizni. A csajoknak erre mi sem alkalmasabb, mint a Szex és New York , Jóbarátok (érettebb generáció) és a Pletykafészek (fiatalabbak) szereplőinek emblematikussá vált ruhatárának tanulmányozása.

Természetesen mindenkinek más szokások (és sorozatok) fekszenek, fentiek csak ötletek, bár sokan egyetértünk azzal, hogy az otthoni televíziózás előnye a kényelmes fekvőhely, és az, hogy el is alhatunk közben.

(Egyik kedvenc youtuberem, Freddy My Love a Gossip Girl Jenny Humphrey-ének öltözött.)

(Fotó: Jeshoots)

CASABLANCA, MONTREÁL, BUDAPEST

curtiz_szinlap.jpgKapkodjuk a fejünket a közelmúlt hazai filmsikereitől: a Napszállta a kritikusok szerint legjobb volt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Sony Pictures megvette a Ruben Brandt, a gyűjtő animációs akció-thriller forgalmazási jogait – ráadásul nevezett az Oscarra –, diák Oscar-díjat nyert az Ostrom, és nem utolsó sorban a montreáli fesztivál nagydíját hozta el a Curtiz. Egész évben magyar filmes lázban égtünk, és erre rátett egy lapáttal Topolánszky Tamás Yvan Kertész Mihályról szóló életrajzi ihletésű történelmi drámájának zárt körű, pompás díszbemutatója a Corvin Moziban. Szokatlan, hogy egy tévéfilmet moziélményként mutassanak be, de minden adott volt; a hang ennek megfelelően lett keverve, a képi világ koncepciója is alkalmassá teszi. Különleges vetítésen jártunk.  

img-7537.JPGKisestélyiben, elegáns öltönyben gyülekezik a publikum csillogóvá téve a szürke novemberi estét. A vörös szőnyeggel bevont bejárati lépcső előtt fázva álldogáló egybegyűltek hívószóra egyszerre tódulnak be a mozi kidíszített előcsarnokába. Hiába a tömeg, rögtön észreveszem a háziasszonyt gyönyörű piros jumsuit ruhájában. A letisztult, finom, elegáns stílus védjegye Sümeghy Claudiának, a film társproducerének (aki egyben a rendező felesége is). Korábban készítettem vele egy interjút, melynek ötletét az a neten szembe jövő fotó adta, amin irizáló kék színű, meseszép ruhában pózol, miután átvették rendező férjével a nagydíjat Montreálban. Büszkén árulta el, hogy édesanyjával, S. Hegyi Luciával közös ruhamárkájuk, a Luan by Lucia ruháit viseli minden eseményen. 

 

curtiz_mol_1.jpgA negyvenes évek Amerikáját megidézve osztogatnak autentikus csomagolásban pattogatott kukoricát, kezemben egy adaggal nézelődöm. Jócskán hallani angol beszédet, de nem lepődöm meg; a fesztiválgyőzelem felkeltette a nemzetközi szaktekintélyek érdeklődését és a mellékszereplők közül néhányan külföldiek. Máris megtalálom az egyiket – akkor még nem tudom beazonosítani –, amint bizonytalan szelfizek a reklámmolinó előtt, odapenderül elém egy fess férfi, angolul ajánlkozva, hogy majd ő csinál rólam „sztárfotót”. Később csodálkozva ismerem föl az egyik jelenetben marcona, de a „hivatása” ellenére is szimpatikus náci tisztként (nem véletlenül dezertál). Nem messze ül tőlem, a nézőtér jobb szélső részén, összenézünk – amennyire a sötétben ez lehetséges, és elmosolyodunk – én, mert felismertem, ő, mert talán örül népszerűségének.

casablanca.jpgA köztudatban az első Oscar-díjas rendezőnk Szabó István, valójában már 1944-ben Kertész Mihály felért a csúcsra a Casabalncával, igaz, az Egyesült Államokban élve és forgatva. Többek közt erre irányítja rá a figyelmet a Curtiz, mely azért is izgalmas vállalkozás, mert betekinthetünk a korabeli hollywoodi színfalak mögé, ráadásul Kertész érdekes karaktere is közel kerül hozzánk. Erre rímel a film mottója: No country should change a man’s character. Az alkotók komolyan vették a történeti hűséget, a dramatizáláshoz kitalált párbeszédek mellett igyekeztek minél korhűbben bemutatni Kertész világát.

Abban az időszakban járunk, amikor az amerikai kormány jellemzően propagandafilmeket gyártat, a fő cél, hogy a fiatalok beálljanak a hadseregbe. Még a Warner Brother’s mellé is hivatalnokokat rendelnek, hogy figyeljék, milyen ideológiát testesít meg készülő filmjük. A Casablanca egyszerű szerelmes filmnek indult, nem volt megírva a forgatás előtt, folyamatosan íródott, ahogy jöttek a nemzetközi hírek, például a zsidótörvényekről. A cselekmény arról szól, hogy rendező és lánya találkoznak a filmforgatás idején, 1942-ben, és megpróbálják kapcsolatukat rendbe tenni.

curtiz_lengyel_ferenc.jpg–  mondta Claudia az interjúban.

Curtiznek erőssége a témaválasztás, a maximalizmus, az egyedi hangulat és legfőképp a címszereplő, Lengyel Ferenc kiváló játéka. Lengyel hancúrozik Kertész bőrébe bújva, külsőleg is hasonlítanak. Claudia elmesélte, hogy férje talált egy fotót Curtizről, amin nagyon hasonlítanak Ferivel, megmutatták neki azzal, hogy szeretnék, ha eljátszaná a rendező-cézárt. Ő a képre nézve felkiáltott: „hol találtátok rólam ezt a képet!?” Azonnal azonosult vele, még Insta-fiókja nicknevét is Mr. Curtizre cserélte. curtiz_dobos_evelin.jpgHamar észrevették, hogy neki is, mint Kertésznek, van egy megközelíthetetlen énje, talán emiatt is vonzó személyiség. Szerethető és közben megközelíthetetlen. A női mellékszereplők szintén jók, főleg Bordán Lili, aki egy forgatókönyv írót formál meg. A Kertész lányát alakító Dobos Evelin külsője mellett nem mehetünk el szó nélkül, jól illik a korabeli porondra. Neki különösen sikeres év volt 2018 azzal, hogy Nemes-Jeles László alkotásában is szerepet kapott.

Szerencsére a humort sem kell nélkülöznünk; örülünk egy-két kikacsintásnak, az pedig végképp vicces, mikor Ingrid Bergman és Humphrey Bogart csak felismerhetetlenül messziről látszódnak (nyilván nem ők azok), onnan kiabálnak be egy-egy „profán” mondatot, melyeket rendesen sosem tulajdonítanánk a két ikonnak.

curtiz_alkotok.jpgA Curtiz életrajzi ihletésű történelmi dráma és film noir. Egy fun fact idekívánkozik: színesben forgott a film, de fekete-fehér lett, míg a Casablancát fekete-fehérben vették föl, a színes kiadását utána színezték ki. A vetítés végén Claudia és Tamás színpadra hívja a teljes alkotógárdát, név szerint mutatva be valamennyijüket. Sokan vannak a meghívottak, az alkotók is, mégis családias hangulatot varázsol a fiatal pár sallangmentes, kedves és közvetlen beszéde.  A tehetséges páros még minden bizonnyal sokat hallat magáról, első nagyobb munkájuk gyümölcsét a nagyközönség február közepén a Duna Televízióban nézheti meg. 

 

“NEM VAGYOK AZ A TÍPUS, AKI A FÉRFIAKRA VAN HATÁSSAL”

Tudjunk meg többet Pataki Ágiról! Hogyan lett majdnem színésznő? Szeretett modell lenni? Mekkora a gardróbja? Tényleg saját magáról készült mozaikkal van csempézve az úszómedencéje? Melyik a kedvenc filmje? Kiknek segít, ha teheti? És sok más is kiderül róla a beszélgetésből.

Már akkor szupermodell volt, amikor Magyarországon még manökeneknek nevezték a modelleket. Stílusa kortalan, pályája kezdetén sem sokban különbözött a maitól, az egyszerű, letisztult és exkluzív jelzőkkel jellemezhető – ez lehet egyik titka, bár hallottam nyilatkozni, hogy ha kortalannak nevezik, tiltakozik. És ha azt mondanám, Önről biztosan mindenkinek „a nő” mint fogalom jut az eszébe?

Ez általában nem a férfiaknak, hanem a nőknek jut az eszükbe rólam – nekik vannak erre szenzoraik. A női 001042685_pataki3_jpg_jpg_orig.jpgkortalanság meg, mint titok – ennek létezését tagadom – elsősorban a nőkben merül fel. Nem vagyok az a típus, aki a férfiakra van hatással. Ez nem szemrehányás, nem is akarom felkelteni most, 65 éves koromban az érdeklődésüket, csak mint tényt állapítom meg. Valószínűleg ez lehetett – ha titokról beszélünk egyáltalán – a magyarázata, hogy Guinness-rekordos számokat produkáltam a szakmában. Húsz év a szépségiparban, évtizedekig használták a fotóimat, itt a magyarázat: a termékekkel elsősorban a nőket akarták megszólítani, nem a férfiakat. Valószínűleg a személyiségemmel, az arcommal, azzal az imázzsal, amit kialakítottam magamról, vagy kialakult rólam, kialakítottak rólam, a nőkre tudtam hatni. Van előnye és hátránya, és én ebből kivettem az előnyöket.

Ha csak egyet kellene kiemelnie, mi volt a modellkarrierjében, amire a legszívesebben emlékszik vissza?fabulon.jpg Én, és valószínűleg mindenki más is, az ikonikus Fabulon-reklámot mondanánk.

Persze ez is hozzátartozott, de fontosabbak voltak az első tudatlan, akaratlan pillanatok. Soha nem merült fel, hogy modell legyek, nem akartam modellkedni. A mai tizenévesek előtt lebeg ez a szakma mint lehetőség. Bennem nem merült fel, belesodródtam, a véletlenek összjátéka folytán.

Édesapja katonatiszt volt, azt gondolom, bátor elhatározás lehetett a modellkedést választani, abban az időben különösen.

Akkor már nem volt katonatiszt. Az 50-es években volt katona, 56 után leszerelt, gazdasági igazgatója lett egy intézetnek. Különben nem is volt annyira szigorú, illetve nem is a katonaságból fakadt a szigorúság, hanem pataki_agi_wiki.jpgegyszerűen a kor elvárásaiból. Abban az időben a szülők szorosabban fogták a gyerekeiket. Nagyobb elszámolással tartoztunk az időnkkel, az életünkkel, erkölcsünkkel a szüleink felé, mint manapság. De ez inkább a korszak jellemzője, nem a foglalkozásé vagy a társadalmi hovatartozásé. Az első pillanatok voltak tehát a legérdekesebbek, ahogy bekerültem a divat világába. Utána minden ment a maga útján: felismertem a lehetőségeimet, a szakma előnyeit, saját érdekeimet, és step by step haladtam a pályán – így utólag megítélve, tisztességesen és hasznosan. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy kezdetben volt bármi fajta tudatosság. Véletlenek indították el a pályámat: Sándor Pál kiválasztott a gimnáziumból egy szerepre, a Szeressétek Ódor Emíliát! című filmbe, és hogy spanyol tolmácsként egy nemzetközi delegációt kellett kísérnem a Rotschild-szalonba. Ez a hely egy kapitalista sziget volt a szocializmusban. Nem jelent meg az egyik lány, megkértek, ugorjak be helyette, a következő nagy divatbemutatón pedig már én voltam a menyasszony – nagy megtiszteltetés volt! A harmadik véletlen, hogy Németh Andrea, aki a Képzőművészeti Főiskolára járt, készített egy fotósorozatot rólam a vizsgakiállításához, onnan vett meg a Kőbányai Gyógyszergyár egy fotót az induló terméke óriásplakát kampányához. Ami akkor persze sokkal nagyobb durranás volt, mintha ma történik meg valakivel, mert még se óriásplakát, se kampány nem létezett. E három dolog véletlenszerűsége érlelte ki, hogy végül ebbe az irányba menjek.

A reklámfotóknál maradva: hallottam, hogy a férje leszedette a Fabulon-reklámképből készült, híres mozaikcsempét, és az úszómedencéjük aljára tétette át, ajándékként Önnek. Tényleg igaz, vagy csak városi legenda?

Nem így történt, ez kabátlopásos történet. A mozaik Erdély Miklós munkája, jelenleg is műemléki felügyelet alatt áll, nem azért érdekes, mert én vagyok rajta, hanem mert Erdély műve. Még abban a korszakban készült, amikor nem computerrel rakták össze a csempemozaikot, hanem szépen egyenként. Jelentős műalkotás, a Kálvin téren volt óriási méretben kiállítva évtizedeken keresztül. Ha egy külföldi csatorna idejött fabulon_1.pnginterjúkat készíteni, és a szórásba én is beleestem, mindenki a Kálvin téri tűzfal elé állított, hogy ott készüljön az interjú. A tér fontos hellyé vált számomra. Amikor beépült ez a foghíj, mielőtt elfedték volna, Bojár Iván közbenjárására levették a mozaikképet, beszámozták és a Műemléki Felügyelethez szállították – ma is ott, egy raktárban porosodik. Valóban, akkor elindult egy kampány, Ivánnak köszönhetően, melynek jelmondata elég viccesre sikerült: „Mentsük meg Pataki Ágit!” A megmentésbe a férjem is be akart szállni azzal, hogy megveszi a művet, és a medencénk alját kicsempézi vele. Na, de hát miután megtudtam a tervet, őrjöngve tiltakoztam. Nagydolog egy Edélyi Miklós-mű felett úszni, de saját magam felett úszni, az nem lenne jó! Ráadásul, akik hozzánk ellátogatnak, mindenkinek el kellene magyaráznom, hogy nem én akartam – egész életemben magyarázkodhattam volna! A kép arra lenne alkalmas, hogy egy 20. századi művészeteket felsorakoztató múzeum kiállítsa. Felmerült még, hogy kellene nyitni egy retro bisztrót Ági Bisztró néven – „Ági van?” –, és ott a pult mögé feltenni, szóval voltak különböző ötletek, de egyikben sem szerettem volna részt venni. Nem akarok magamnak emlékművet állítani.

Melyik a kedvenc ruhadarabja a gardróbjában?

A kedvencem egy több mint harminc éves ruha, a saját üzletünkben árultuk. Illetve a társamtól kaptam – ez volt a prototípusa egy későbbi ruhaszériának. Hernyóselyem, nyers színű, gyönyörűen kivitelezett, időtálló darab. Időnként elő-előveszem, nem mondom, hogy állandóan hordom, de abszolút visszatér az életemben. Most pont a születésnapom alkalmából a Best Sztárgardrób című rovatába fotóztak, és ez volt az első ruha, amit elővettem – nem volt kérdés. Azokat a darabokat szeretettem és szeretem ma is, amik harminc év múlva is tetszenek. És miért ne terveznék még harminc évre? (nevet)

Keveseknek sikerül, hogy a skatulyából kitörjenek, különösen olyanból, mint a Fabulon Ági. Ön mégis merőben új vállalkozásba fogott. Férjével a 90-es évek elején filmproduceri céget alapított, és ma már mint a hazai filmipar meghatározó szereplőjét tartják számon. Munkásságát Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Miért nem a divatvilágban látjuk, mi az oka, hogy a filmet választotta?

Mert a film jobban érdekel. A modellkedésen kívül mindig azzal foglalkoztam, ami érdekelt. A modellélet nem érdekelt annyira, még ha voltak érdekes szegmensei is. Nem maga a munka volt izgalmas, hanem amit el lehetett vele érni, és ahova el lehetett vele érni. Az utazás és a szabadság, hogy saját magam rendelkeztem saját magam felett. Főleg az időmmel. Eldönthettem, mit vállalok, mit nem. Hosszútávon pataki01.jpgsenki nem diszponálhatott felettem, mert tovább tudtam állni, ha valami nem tetszett, ez nagydolog volt abban a korszakban – a soft szocializmusról beszélünk –, akkor annyival kötöttebb volt minden más terület, kötöttségek közepette juthatott előre valaki a ranglétrán. Ehhez képest a mi szakmánk nagyon szabad volt. Természetesen minden viszonyítás kérdése, nem lehet valamit önmagában nézni. A mai viszonyokból visszanézve nem volt igazi szabadság, de akkor nem lehetett utazni, csak három évenként, én viszont évente háromszor utaztam. Megvoltak a pozitív, szerethető oldalai, de a munka része komoly fizikai megterhelést jelentett. Szokták mondani, mintha a bányában dolgoztunk volna, csak kifestve, rivaldafényben és nem sötétben. Iszonyatosan nehéz munka, mert ahhoz, hogy biztos egzisztenciát adjon, rengeteget kell vállalni, nagyon sok aprópénzből jött össze az akkoriban nagynak számító összeg, ami egzisztenciát jelentett. De csak összejött! Mehettem a reklámipar meg a divatszakma felé, ezekben volt valamiféle tudásom, itt szereztem tapasztalatot. A ruhakérdés izgatott igazán. Egyik barátnőmmel kezdtünk társasviszonyban működtetni a Váci utcában egy üzletet, mi teremtettük meg a teljes hátterét, a gyártó kapacitástól az anyagi bázisig. Ma már szétválnak ezek a dolgok, de mi még ketten csináltunk mindent – izgalmas, kreatív feladat volt. Egyébként az a bizonyos kedvenc ruha ebből az időszakból van – nemcsak egy ruha, hanem egy korszakomat is jelképezi.

Jellemző Önre, hogy a ruhái reprezentálnak egy-egy korszakot?

Ezért nem is dobom el, amit valaha szerettem. Amit nap mint nap hordtam, elteszem, mert tudom, hogy később is fontos lesz. A mostani korszakot szimbolizáló ruhát is tudom már, melyik: a születésnapomra kaptam egy barátomtól egy Chanel kiskabátot, ez jelenti az ötvenedik születésnapomat, egy álom beteljesülését és a kortalanságot. Farmerral hordom. Ahányszor kinyitom a szekrényt, ránézek, van, hogy csak kiveszem és nézegetem. Egyébként nem öltözködöm őrülten, nem foglalkoztat annyira az öltözködés, mégis van egy-két ruhadarab, ami örömet okoz, amire szeretek ránézni. Ezeket megtartom. Ha valaki 69830_pataki.jpgmegnézi a gardróbomat, csodálkozik, milyen kicsi. Egészen elképesztően kicsi ahhoz képest, amilyent feltételezhetnek rólam, de benne minden fontos. A Váci utcai üzletet csináltam a 90-es évek közepéig, de párhuzamosan beszivárogtam a férjem filmes bizniszébe. Először csak segítségként, lelkes érdeklődőként, ám érdeklődésem annyira tartósnak bizonyult, hogy beleragadtam, hamar elkezdtem beletanulni – még mindig tanulom. Egyébként a Balázs Béla-díjat is együtt kaptuk.

Igen, de ez az interjú Önről szól! (nevetünk)

A szakmát is ketten együtt űzzük, a párom szakmai tudására támaszkodva. Kényelmes, hogy a tapasztalatára hagyatkozhatom, ugyanakkor inspirál is, pláne, hogy nagyon érdekel, mit csinál, ezért maximálisan involválódom benne.

Kevesen tudják, mi még a dolga egy filmproducernek azonkívül, hogy a pénzt adja. Beavatna picit a munkájába?

(nevet) Nem ő adja a pénzt. Nem az a feladata a filmproducernek, hogy pénzt adjon, hanem hogy megteremtse az anyagi hátteret. Például Andy Vajna – ha jól tudom – még sose tett bele magánpénzt a filmjeibe, mégis sikeres. Azért őt említem, mert az hinné az ember, hogy ő finanszírozza a filmeket, de nem – megfinanszíroztat. Megteremti a projekt anyagi bázisát, de nemcsak azt: az első pillanattól, az ötlet felvetésétől vagy egy szinopszistól kezdve végigkíséri a filmet. A producer megteremti a lehetőségét – ha időben beszáll, vagy ha időben megkeresik –, hogy a forgatókönyvet meg tudják írni. Nagyon sok rendezői könyv születik Magyarországon. Furcsa mód, nem írók keresik meg a producert, a rendezők mennek az írókhoz. Nálunk kevés az irodalmi adaptáció, de ahhoz, hogy ezeket a könyveket meg tudják írni, idő, energia tigris3.jpgés pénz szükséges. A teljes folyamatot végig kell követni, utánamenni ezer pályázatnak – ez jelenti a külföldi pályázatokat is, külföldi co-prudecerek bevonását, jelenti a magyar pályázat benyújtását –, végigvinni a magyar fejlesztéseket, lebonyolítani a gyártás előkészítést, legyártani a filmet. Következnek az utómunkák, a piacra helyezés, a fesztiváloztatás – hosszadalmas, több évig tartó folyamatról van szó, aminek persze az alapja az anyagi háttér biztosítása. Anélkül nem megy – de az összes többi nélkül sem. Összetett és bonyolult feladata van a jó producernek. Lehet úgy is csinálni, hogy csak a finanszírozást oldom meg, de egy jó producer az első pillanattól az utolsóig részt vesz a folyamatban. Mi csak olyan alkotót és csak olyan tervet vállalunk, ami felkelti az érdeklődésünket. És ez nem műfaji kérdés, nem műfajban dől el, hogy mit vállalunk. Iszonyú sok mindent csináltunk már, dokumentumfilmtől kezdve, oktatófilmen keresztül, vígjátékon át mindent – mindenevők vagyunk. Lényeg, hogy amibe belefogunk, azt kvalitásos dolognak gondoljuk, és az alkotókat izgalmasnak tartjuk ahhoz, hogy el tudjunk velük tölteni sok munkaórát. A munka egymásrautaltságot jelent, hosszú időn keresztül.

Melyik a kedvenc filmje? Nem feltétlen a saját munkái közül.

Nincs egyetlen kedvencem. Vannak filmek, amiket szeretek. Az utóbbi évekből két Michael Haneke-filmet emelnék ki, A fehér szalagot és a Szerelmet. A sajátjaim közül – bár mindegyikért odavagyok, azért is, amelyik megbukott – a Fehér tenyér a legkedvesebb. Inkább úgy fogalmaznék, azok a filmek a kedvenceim, amelyek, ha nem a mieink lennének, akkor is tetszenének.

Érdekelne, hogy mit tart az Oscart nyert Saul fiáról. Gondolja, hogy Önök is profitálhatnak Nemes Jeles Andrásék sikeréből?

Azt gondolom – és ez pályától, területtől független –, hogy minden magyar siker előbbre visz minket és hozzájárul a saját sikerünkhöz. Nem örülök, ha egy film elbukik, ha nem figyelnek ránk, nem örülök más hazai produkció kudarcának. Nyilván jobban örülnék, ha mi lennénk a producerei a Saul fiának, az lenne a tigris2.jpglegjobb felállás, de így ez a második jó (nagyot nevet). Nagyon szeretem ezt a filmet, rettenetesen erősnek találom, kifejezetten bátor vállalkozás. Fantasztikus – ha belegondolunk –, hogy egy ilyen bátor film Oscart tudott kapni. Igazság szerint, nekem nagyon tetszik az a film is, amivel versenyben volt – a Franciaországban élő török rendezőnő alkotása –, és nem tartottam volna igazságtalannak, ha a török nyer. Ami csak erősíti a Saul státuszát: jó filmek között lett az első, erős mezőnyben. A bátorságával nyert. Más kérdés, hogy fel van adva a lecke a következő filmhez (kaján mosolyra húzódik a szája).

Mit jelent Önnek, mikor különböző fórumokon rendre a hazai legbefolyásosabb nők közé sorolják?

Mindig döbbenten olvasom. Fura, megfoghatatlan, mert nincs mögötte valódi teljesítmény. Nem akarom magam álszerénynek mutatni: ha az életemet kellene magamnak elbírálnom, van teljesítmény, de ha abból az aspektusból nézem, hogy a legbefolyásosabb nők közt tartanak számon, ahhoz képest nincs. Fel tudok sorolni száz nőt, akik mögött nagyobb teljesítmény van. Talán ők nem vonzzák a figyelmet. Kicsit érdekesebb vagyok a váltások miatt, és a filmipar maga is izgi, szexi. Összetett dolog, ami miatt ezek közé a nők közé sorolnak – nem feltétlen az én érdemem, a helyzetemből is adódik, de örülök neki, nem szoktam kikérni magamnak (nevet).

Támogatja első filmes rendezők indulását az Inkubátor Programban. Mesélne erről?

Ez a rendszer, amit kiépített a Nemzeti Filmalap jó, átlátható, tisztességesen működik. Van egy tiszteletre méltó és hasznos pontja, az Inkubátor Program, amit tavaly előtt kezdtek el, és valószínűleg folyamatosan, minden évben meg is fogják hirdetni. Fantasztikus lehetőség az elsőfilmeseknek, hiszen a film drága műfaj. Azt mondják, a tehetség úgyis kiderül, ha valaki egy telefonnal rohangál, és azzal készít filmet, de szerintem nem igaz, mert a film olyan drága, olyan nehéz megmutatkozni, olyan nehezen derül ki, ki a tehetség, hogy állami támogatás nélkül szinte lehetetlen. A program az elsőfilmes fiataloknak nyújt lehetőséget egy low-budget film elkészítéséhez. De a low-budget azért nem no-budget, a támogatásból már pataki_agi_borsonline.jpgtényleg ki lehet hozni valamit, főleg, ha utána a projektek ügyes filmproducerhez kerülnek. Mindegy, hogy az kezdő producer vagy rutinos, kicsit meg lehet toldani, meg lehet – úgymond – segíteni az ügyet. Egy rutinos producer, akinek több produkciója van, jobban tud tárgyalni, olcsóbban jut eszközökhöz, még alá tud pakolni. Eddig nem jött ki inkubátoros film, bár az első már leforgott. Egyébként én is producere vagyok az egyiknek, mert utólag egy nyertest megkerestem. Pénz nélkül, magamnak nem veszek ki ebből – támogatom, mert beleszeretettem, ingyen és bérmentve. Nem én vagyok az egyetlen, aki elsőfilmeseket támogat, például pont a férjem kezdeményezte – de én is benne voltam –, hogy fogjon össze néhány producer, fejenként tegyenek be ugyanolyan összeget, és segítsék a Buharov testvérek filmjének létrehozását. Olyan alkotásról van szó, ami nem tudott volna elnyerni állami támogatást, annyira elvont, megfoghatatlan, annyira art movie, hogy ehhez kellett az a fajta produceri bátorság, ami egy állami cégtől nehezen várható el. Már leforgott, be is mutatták, tényleg nem közönségfilm, de fontos (Az itt élő lelkek nagyrésze – a szerk.).

Elárulna egy keveset a készülőben lévő produkcióról, amiben éppen részt vesz?

Két produkcióban vagyunk benne. Kocsis Ágnes harmadik filmje, az Éden, túl vagyunk a gyártáselőkészítésen, jövő év elején kezdjük forgatni. A másik az Inkubátor Programban induló produkció, Szilágyi Zsófia rendezi, Egy nap a címe. Van egy új vállalás, még csak az ötletnél tartunk, Köves Krisztián munkája, most kezdtük el, nem is pályáztunk még vele.

Részt vesz a filmvilágtól független, más támogatói tevékenységben is?

A Csányi Alapítvány kurátora vagyok. Azért mondom el szívesen, mert ha Magyarországon valami pozitív, fontos, jót akar és tisztességes, sajnos az emberek akkor is gyakran rosszindulatúan állnak hozzá. Pedig ez az alapítvány példamutató kezdeményezés. Akik megtehetik, és megengedhetik maguknak, jó esetben elérik azt a szintet, ahol már nem csak a profit számít – ide ért el Csányi Sándor is. Olyan területen nyújt támogatást, ahol elvesznének a gyerekek, ha nem támogatnák őket. Nehézsorsú, de tehetséges gyerekeket segít tíz éves kortól egészen az egyetem befejezéséig. Sose felejtem el, behívtak a Csányi Alapítvány kapcsán a rádióba egy interjúra, ültem az élő adásban, és bejátszottak beszélgetésrészleteket a támogatott gyerekekkel. A környezetük egy része sokszor szinte analfabéta, halmozottan hátrányos helyzetűek. Nem pataki_agi_kutya.jpglehetett látni őket, csak beszéltek, de hogyan! Értelmesen, szabatosan. Rengeteget számít az input, hogy mit teszel bele. Hogy azokból a gyerekekből, akik egyébként elkallódnának, mit ki lehet hozni némi segítséggel és odafigyeléssel! Nem csak pénzzel. Persze ez a segítségnyújtás is pénzbe kerül, de nem pénzt kapnak a gyerekek, hanem az oktatásukat finanszírozzák, törődnek velük, követik őket a későbbiekben is. Nem mondanám zseniképzőnek, fontosabb, hogy hátrányos helyzetből indulnak, mint hogy mennyire tehetségesek, de valamiben azért tehetséget kell mutatniuk, ambiciózusnak kell lenniük. Egy jól kialakított szűrőn keresztül kiderül számunkra, kiket karolunk fel. Örülök, hogy valamire, ami ennyire fontos, lépten-nyomon felhívhatom a figyelmet. Alapvető, hogy bizonyos idő után, amikor már nem azzal vagy elfoglalva, hogy a felszínre kerülj, már jó ideje ott vagy, megvetetted a lábad, csinálj valami jót, ami nem rólad szól. Mindenki azzal segít, amivel tud, és ez nem feltétlenül pénzkérdés, sokkal inkább felismerés kérdése. 

Interjúm eredetileg a Glamour 2017. áprilisi számában jelent meg.

(Fotók: Blikk, Kiskegyed, Ridikül, Wikipédia)

MEDVE, SZARVAS, TEHÉN

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Enyedi Ildikó – egyebek mellett Az én XX. századom, Bűvös vadász és a Simon mágus rendezője – legújabb filmje, a Testről és lélekről a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon idén megnyerte az Arany Medvét. Kezdjük ezzel.

És folytassuk így: megérdemelten. Majdnem minden jó, szép és/ vagy váratlan benne. Szerelmes filmnek például kevés valószínűtlenebb helyszíne van, mint egy vágóhíd. Kegyetlen hely, „megoldja” azt, hogy a romantikus sztori ne csússzon giccsbe. Mankóként használhatná ezt a rendező, elkerülendő az érzelgősséget, de más finom és érzékeny megoldás is garantálja a művészi értéket. Ha mankóra nincs is szüksége, a főszereplő, Endre, az üzem gazdasági vezetője láthatólag egykor jó kiállású, már nem fiatal, félszeg férfi, mozgásában korlátozott, bal keze béna, és ettől a nézők számára kissé sajnálatra méltóan lép a történetbe. Morcsányi Gézának, a Magvető Könyvkiadó korábbi igazgatójának amatőr színész létére jól áll a szerep. Erénye, hogy nem akar „játszani”, még csak az amatőrséget sem mímeli, letisztultan, kicsit robot-szerűen vezeti végig a karaktert – szimpatikus. Az enyhén (közepesen?) autista Mária (Borbély Alexandra) szintén rokonszenves. Bárki magára ismerhet egy-egy kényszeres gesztusában, nem kell hozzá pszichológiai esetnek lenni. Puritán, tiszta és szép, munkája, a minőségbiztosítás testhezálló, mint az autisták általában, végletekig precíz, pontos, szabálykövető. A szerelem segíti felülemelkedni saját korlátjain.

Az első képsorokon szarvaspár legelészik a természetben. Álomszép képek – álomképek. Egy üzemi bűneset kell hozzá, hogy kiderüljön, Mária és Endre minden éjjel egyformát álmodnak, pedig nem is ismerik még egymást: a hím szarvas becserkészi a hajlandó nőstényt. Egy nyomozó által (Mácsai Pál klasszikus műbőrkabátos kopó) kirendelt pszichológusnő, Klára (Tenki Réka) miközben négyszemközti meghallgatásokon próbál rájönni, ki a bűnös a vágóhíd dolgozói közül, az álmodásra irányuló tesztkérdésével fényt derít a furcsa álompárra. A doktornő azt hiszi, összejátszik a férfi meg a nő, hogy hülyére vegyék, felháborodik, ám a pár nem is érti, mi történik velük. Az eset után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a maguk speciális módján. Megmosolyogtató, mikor együtt akarnak aludni, hogy egymás közelségében álmodják ugyanazt, háton fekszenek mozdulatlanul, mint a cövek, Endre a földön, Mária az ágyon. Ez elég romantikus.

A háttér cselekményben Jenő (Schneider Zoltán) Endre jobbkezeként ügyeskedve, smúzolva könnyíti meg magának munkanapjait. Lébecol, él, mint Marci Hevesen. Rá senki nem gondol a bűncselekmény miatt. Nem úgy az új vágóhídi munkásra, Sanyira (Nagy Ervin), akinek a szeme sem áll jól, a főnök is gyanakszik rá. Egyik kedvenc jelenetemben tisztázódik Sanyi, mert alaptalan gyanúsította őt Endre, engesztelésként elhívja sörözni: „Egész délután, és egész este is ráérek”, – válaszolja Sanyi kisfiús lelkesedéssel. (Talán nem pontos az idézet.) Egy másik remek jelenetben Mária és Endre ismét Klára doktornőnél ülnek, aki küldetése végéhez érve idegesen sietve búcsúzik, de az ajtóból még visszafordul, hogy megkérdezze, most már tényleg árulják el, a bolondját járatták-e vele. Mire Endréék – mintha ezúttal valóban összebeszéltek volna – egyszerre vágják rá, hogy „igen”. Tökéletes megoldás, ahogy a két naivan a világot szemlélő rokonlélek egyszerűbbnek érzi a játszmázást, mint elmondani az igazságot, amit maguk is csak homályosan, ráadásul külön-külön kezdenek felfogni. Ez is romantikus.

A csúcspont tényleg csúcs, egyben a legfelkavaróbb (és nem a vágóhídi tehénleölések igazán elviselhetetlen látványa). Miután Endre a menzán sorban állva „kikosarazza” Máriát, az ezt komolyan veszi, hazamegy, és a fürdőkádban felvágja ereit. Mielőtt még elvérezne, felhívja őt a férfi, mondván, egy percig sem tud nélküle élni, kéri, azonnal jöjjön át, mire Mária, erősen vérezve, higgadtan közli vele, hogy mindjárt, még előtte valamit el kell intéznie, és elvonszolja magát a legközelebbi orvosi rendelésre. Annyi apró lelemény van ebbe a kis jelentbe sűrítve, kezdve azzal, hogy az autista szó szerint vesz mindent, egészen a vészhelyzet és a nyugodtság bizarr kontrasztjáig. Persze ezeken kívül is marad felfedezni valója a nézőnek.

A koncepciót a finom rétegzettség jellemezi. Művészfilm, abból a ritka fajtából, amelyik egyszerre szól minden társadalmi réteghez. A különböző szinteken mindenki megtalálja a maga jutalomfalatkáit, és számos kétértelmű helyzet is hozzájárul a többletértelmezéshez. A színészek kimagaslón teljesítenek, a két főszereplőn kívül Tenki Réka és Jordán Tamás (Mária orvosa) bújtatottan humoros játékát, valamint Nagy Ervin pontos és profi hozzáállását lehet kiemelni. A jól adagolt, igényes humor könnyeden emeli el a romantikus drámát a mélyvalóságtól. A kidolgozás aprólékos, nemhiába várt Enyedi tizennyolc évet a forgatásig. Ahogy Morcsányi egy interjúban megfogalmazta: „Egy pillanatig nem éreztem, hogy ne lenne minden százhuszonhétszer átgondolva.” Szinte sosem használom filmre ezt az egyszerű szintagmát, most első gondolatom a vetítés után az volt: szép film.

Update: Megtudtam, hogy egy kedves barátnőm, Nagy Ildikó Noémi írónő fordította a szöveget angolra a feliratozáshoz a nemzetközi szereplésre (beleértve a berlinit is). Gratulálok, Nini!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

(Fotó: Csata Hanna)

OSCAR!

34 évvel Szabó István Mephistoja után újra magyar alkotás nyerte el idegennyelvű kategóriában az Oscar-díjat. Ezt már mindenki tudja, azért írom le, mert jó leírni. Nem hiába maradtam fent egész éjszaka, 05.06-kor egy déli bombázó, Sofia Vergara bejelentette: “And the Oscar goes to Son of Saul.” Hurrá! A rendező Nemes Jeles László kilóg a sorból a hollywoodi díjkiosztón és nemcsak mert elsőfilmes: egyszerűen, manírmentesen áll a pódiumon, kezében az aranyszoborral. Angolul mondja köszönőbeszédét se túl hosszú, se túl rövid. A Saul fia tömörre gyúrt “üzenetével” fejezi be: “Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film.” Ezt a szöveget is sokan idézték már, azért írom le, mert jólesik leírni. Tetszik szereplése. Legkisebb királyfi, jótett helyébe fele királyságot kapott. Képes volt új gesztusokkal nyúlni az egyre jobban a közhelyesbe vagy az absztrakcióba vesző holokauszt-témához, közelebb hozva, közel rántva hozzánk a tragédiát  a kézi kamera használatával szó szerint. Köszönet a projektben résztvevőknek. A siker fényében különösen kíváncsi vagyok, kiket/ miket tudott megelőzni a film.

Örülünk, hogy Leonardo Dicaprio is megkapta végre-valahára a szobrot. Régen megérdemelte volna akár a Titanic Jack Dawsonja, az Aviátor Howard Hughes-a, a Tégla (The Departed) Billy-je, az Eredet (Inception) Cobbja, a Viharsziget (Shutter Island) Teddy Daniels-e, A nagy Gatsby (The Great Gatsby) Jay Gatsby-je vagy legújabban – amikor már szinte tuti befutó volt A Wall Street farkasai (The Wolf of Wall Street) Jordan Belfortja főszerepeiért. Hogy a netet elárasztó, őt aranyifjúként, pezsgőspohárral a kézben ábrázoló mémjének szövegét kölcsön vegyem: “Emelem poharam Leo-ra.” A visszatérő (The Revenant) hozta meg neki az elismerést. A filmet a most szintén Oscart kapott Alejandro González Inárritu rendezte – őt tavaly is díjazta a Filmakadémia a Birdmanért (itt írtam róla). (A képen, nagyjából szemből: Nemes Jeles László, Leonardo Dicaprio, Alejandro González Inárritu) A legtöbb-oszkáros a Mad Max lett, a tíz jelölésből hatot beváltott (főleg a technikai kategóriákban aratott), ám a legjobb filmért járót az Egy nyomozás részletei (Spotlight) vitte el.

És a szépséges, különleges estélyi ruhák! Legemlékezetesebb Olivia Wilde pompás fehér Valentino kreációja, formabontó, merész dekoltázsával. Lady Gaga viszont formabontóan visszafogott szerelésében a szintén fehér, nadrágos estélyi egyetlen furfangja, hogy nadrág & szoknya egyben. Talán azért vette fel, hogy utaljon a Vadászterület (The Hunting Grund) című dokumentumfilm betétdalára, a Til It Happens To You-ra (Amíg nem veled történik meg), melynek témája egy amerikai egyetem campusán elkövetett többszörös nemi erőszak. Hatásos előadóművészetéhez ezen az estén sem fér kétség, drámai ahogy énekel, zongorával kísérve magát, a háttérben több tucat nő, karjukra fekete filccel ráírták: “nem a te hibád”. De nem ez a szám vitte el a pálmát, hanem a legutóbbi James Bond-mozi, a A Fantom visszatér (Spectre)  főcímdala, a Writing’s On The Wall. Jól néz ki a szőke Jennifer Lawrence csipkés fekete Diorban. Az est nyertes női főszereplője, Brie Larson (A szoba/ Room) pedig ruhaválasztásában is nyerő: tökéletesen áll rajta a királykék, uszályos, habkönnyűnek tetsző Gucci dress. Mindehhez képest a férfidivat elég szürke – jut eszembe erről A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) moziváltozata, mely idén megkapta a citrom-díjat jelentő Arany Málnát. Noha az “örökös Málna-bajnok”, Sylvester Stallone visszatért a Creed: Apollo fia című filmmel, melyben hatalmasat játszva neve bekerült a legjobb mellékszereplők-kalapba, Mark Rylance (Kémek hídja/ Bridge of Spies) mégis legyőzte. Így hát Sly-nak az Oscar még mindig csak eltűnt sofőrjét jelenti*.

*Oscar, a sofőr: Oscar nevű sofőrről kapta a címét az 1991-es vígjáték, amiben Stallone főszereplőként alakítja Angelo Provolone-t, a jó útra tért maffiafőnököt, igen viccesen. A film érdekessége, hogy a címszereplő csak a végén, egy pillanatra tűnik fel.

KISS, LOVE & THERAPY

18096.jpgFrancia nők dicsérete. Francia nő nem tud hibázni. Francia rendezők viszont nagyon is tudnak lapos, kiszámítható vígjátékot csinálni, bizonyíték rá az egyik kedvenc filmemet, a Vénusz szépségszalont/ Vénus beauté-t is jegyző Tonie Marshall és új rendezése, a Szex, szerelem, terápia/ Sex, Love and Therapy (Tu veux ou tu veux pas?). Mégsem beszélek le senkit, hogy megnézze, sőt! Sophie Marceau szexis mosolya, dögös szettjei és franciásan egzaltált karaktere, Judith simán megér másfél óra moziban csücsülést (az obligát popcorn viszont indokolt). Sokszor morfondírozom irigyen, mi lehet a francia nő titka, itt a blogon is szóba hoztam már, a film további támpontokat ad a megfejtéshez.

 

Judith-et kirúgják munkahelyéről, mert értékesítés közben minden férfiügyfelével kikezd, de nem marad sokáig munka nélkül egy megüresedett terapeuta-gyakornoki állásnak köszönhetően: pszichológuspár tagjaként kell segítenie magánéleti zsákutcákba került párokat. Igen, én is dolgoztam már férfiakkal párban mondja csücsörítve az állásinterjún. A feladatot remek érzékkel és érzékiséggel végzi, amire főnöke, egyben a terapeutapáros másik tagja, Lambert (Patrick Bruel) azonnal felfigyel. szandal.jpgIlletve, már ismeretlenül is figyelte őt a liftnél, pontosabban fekete ceruzaszoknyás fenekét, amint lehajolt, hogy kitört tűsarkú szandálját megigazítsa. (A kitört magas sarokról mindig beugrik a Mentos reklámja korunk talpraesett lányáról, akinek szintén leválik a cipősarka, mire kínjában bekap egy mentolos rágócukorkát, és rögvest eszébe jut a mentőötlet: letöri a másik sarkat is, majd vidáman tovatipeg újdonsült balerinacipőjében.) Egyébként a szandi nekem is kéne: szép, zöld, bokapántos, nem túl magas, nem alacsony, mint egy táncos cipő (ld. a képet) pont jó, és olyan franciás!

sophie_patrick.jpgVoulez-vous coucher avec moi? Lambert szintén szexfüggő, épp elvonón van, a sors fintoraként maga is csoportterápiára kényszerül, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon az egyéjszakás vagy még rövidebb kalandokkal. Ehhez teljes önmegtartóztatást fogad egy mosodás fickó előtt. Kerüli a kísértéseket, Judith szexmániás manővereit is nagy erőkkel veri vissza. Lambert: Szalad egy szem a harisnyáján! Judith: Mutatja Önnek az utat. Kész tehát a vígjáték-klisé, a visszájára fordított macska-egér játék, hogy a végén egymás karjaiba omoljanak. Hogy nem omlanak le a falak?! (Képen a párterapeuta pár, Patrick Bruel et Sophie Marceau.)

sophie-marceau-575693174.jpgA filmet a csúcspont menti meg, amikor Judith képzelete nem a szokásos pasivetkőztetős jeleneteit vetíti elénk, hanem állatjelmezben láttatja a férfiakat egy bárban, ahol szomorúan elegyedik szóba egy, a francia moziban már megszokott, szimpatikus, megmondóemberként beugró öregúrral. Másfelől Mademoiselle Marceau-nak tökéletesen áll ez a szerep. Még mindig bomba az alakja, haja kacéran arcába hull, száját utánozhatatlanul tudja biggyeszteni, az utcán pedig úgy vonul, hogy nem lehet nem utána bámulni  – igazi femme fatale

RÖPKE JELENET APÁK NAPJÁRA

Apa és fia. Hasonlítanak egymásra. Mulatságosan. Negyvenes, kicsit pocakos férfi, fiú a nagykorúság határán. Fiatal. Felnőtt. Nem gyerek, lassacskán megáll a saját lábán, már nem kell folyton gondoskodnia róla, fölnevelte.

A wellness részlegben szaunáztak, az öltöző felé igyekeznek. Megállnak egy ládánál, tudják a szabályt: kérjük, használat után dobja be a törülközőt! A fiú behajítja a magáét, mögötte az apja gombócba gyúrja az övét, és láthatólag gondolkodás nélkül, ösztönösen még áttörli a fia hátát. Szemben, a fűtött kőágyak egyikén ülök, az első sorból nézhetem a jelenetet. Legszívesebben megtapsolnám. Apák napja (június harmadik vasárnapja, idén június 21-én), oké, akkor legyen ilyen!

Képen: Dustin Hoffman és filmbéli kisfia a Kramer kontra Kramerben

NAGYON KIS OSCART A BIRDMANNEK!

Sokan beszélnek az idei Oscar-díjas filmről. Már a díjátadás előtt téma volt, mekkora dobás egy anti-szuperhősös mozit csinálni. Most pedig még inkább témázgat mindenki: megérdemelte, nem érdemelte, lehet szeretni, nem lehet, művészi, nem az, koppintás vagy sem megoszlanak a vélemények. Ezért is lettem különösképp kíváncsi rá. Na, meg a fenti fotó miatt (forrás: hbowatch.com).

Erős kezdés az igényes főcím feliratozásnak, a dobzenének és az első képkockáknak köszönhetően. Egy meditáló pózban lebegő, fehér alsógatyás, jógiszerű férfit látunk hátulról, hozzá belső párbeszédet hallunk. Mondhatnánk, Én és Énke, de Énke cseppet sem aranyos, irtó mély, félelmetes hangja van, gyanítom, ő a Bird.

Gyorsan megyünk bele, örvényszerűen húz be, ám egyelőre nem áll össze: fura belsőszöveg, szokatlan díszlet, hirtelen több szereplő is feltűnik a színen, de nem értjük a párbeszédet. Aztán egyre tisztul: egy színház kulisszái mögött járunk a Broadway-n, a párbeszéd egy készülő darabhoz tartozik és a valaha hatalmas kasszasikert hozó Birdman-trilógia főhőse belülről kísért. Nincs megállás, semmi vágás, repülünk tovább: próbáljuk követni, mi a valóság, mi a színház, filmszínház. Végig keveredik ez a három világ, remekül ki van találva. Betalál. Bennfentesként kavargunk a színpadi próbán, belesünk az öltözőbe, szem- és fültanúi vagyunk emberi drámáknak, ráadásul igaziaknak és megrendezetteknek egyaránt. Nem igazán érezzük, hol húzódik a határ. Illetve egy hiba folytán mégis kicsit kilóg a lóláb. Raymond Carver színdarabjának jelenete kiragadva a környezetéből közhelyes, sekélyes, rossz. Pedig kortárs értelmiségi gyöngyszem akarna lenni, a rendező mégsem foglalkozott azzal, hogyan hat a részlet ismételgetése a színésznek maszkírozott színészeitől. Kár érte, az amúgy jól felépített, helyenként kifejezetten ötletes film itt nekem megfeneklik. Mert kreativitásban nincs hiány. Kitűnő a sodrás, az átmenetek teljes mellőzése, filmzenének szuper a dobszóló, mely a lényeges jelenetekben átütő, a csúcspontnál pedig még a dobos is feltűnik (ez a kedvencem). Nagyon jól játszik az őrült, levitézlett, ám sikerre törő Raggan főszerepében Michael Keaton, ahogyan riválisa, a fiatal, öntelt, mégis szerethető Mike, Edward Norton is nagyot alakít. Közepes az elvonóról jött, lelkileg sérült és közönyös (vagy mégsem) Sam, Emma Stone, akinek legfőbb érdeme, hogy élethűen alakítja napjaink önbizalomhiányát unott arcú maszk mögé rejtő huszonévesét. A többiek viszont eléggé sematikusak, elnagyoltak, nem alkotnak nagyot.

Raggan még mindig szuperhősnek érzi magát, civilben is telepatikusan mozgat tárgyakat, lebegni és repülni is tud, mint a madár. Holott saját életét sem képes irányítani (csapni való férj és apa), nem hogy másokat megmenteni. Egyébként a hősködés során sem vagyunk tisztában, mi a valós, mi a kitalált. A vége felé egyértelműbb a helyzet, egyre több időt töltünk az álomvilágban: testet ölt Birdman, valamint szórványos látványos akciójelenetek színesítik az amúgy szürke hátteret. Tovább fokozza a megtévesztő kettősséget, hogy elhangzanak létező személyek nevei, pl. George Clooney vagy az író, Raymond Carver. Arról nem beszélve, mennyire teli találat, hogy Keaton az életben is játszott szuperhőst, a legelső, kultikussá lett Batmant! Sajnos azonban helyenként túlragozott a történet. Jó példa, hogy nem elég a rettegett királycsináló kritikusnő színpadias távozása a nézőtérről a bemutatón ami jól láthatóan fejezi ki, hogy előítéletei ellenére, mégis megtetszett neki a színdarab, amit nem bír elviselni , hanem még jobban szájba van rágva a másnapi újságban lehozott ömlengő kritika felolvasásával. És hát a koppintás. Láttam és szerettem Darren Aronofsky Fekete Hattyúját (Black Swan), egyetértek azon hangokkal, akik hasonlóságot fedeznek fel a két film között: a másik én fekete madárjelmezben, az öngyilkosságok, a művésziesre törekvés stb.  de nekem a balettos jobban bejött. Túl hosszúnak is bizonyul a két órás mozi, félórát simán le lehetne hagyni.

Látszólag mintha lehúztam volna a Birdmant, valójában magas volt a mérce az Oscar miatt. Tetszett, de csak egy nagyon kis szobrot érdemelt volna, szerintem. “A thing is a thing, not what is said of that thing.” “A dolog maga a dolog és nem az, amit mondanak róla.” (Ezt az idézetet vésték Raymond Carver sírjára és ez van kitéve Raggan öltözőjében is.)

(Birdman – The Unexpected Virtue of Ignorance/ A mellőzés meglepő ereje, rendezte: Alejandro González Inárritu)

THE DIRECTOR AND THE MUSE’S KISS

Szabó István filmrendező létére kutatóan néz rám többször is. Olyan az arcberendezésem, hogy sokan azt hiszik, ismernek, pedig nem. Ismerős vagyok. Nem vagyok az ismerőse. Egyszer egy színházi mosdóban Jordán Adél színésznő, mintha ismerne, felvidultan odaköszönt. Mosolyogva visszaköszöntem.

Lucas Cranach (1472-1553) szász/ német festő, a protestáns egyházi festészet atyja, a wittenbergi fejedelmi udvarban élt amúgy fejedelmien. Luther és Tiziano barátja, Goethe egyenes ági felmenője. Portréi nem egyszerű “pillanatfelvételek”, inkább az ábrázoltak jellemvonásainak összessége, kordokumentumnak is beillenek. Manierizmus a javából: reneszánsz harmónia és barokk túldíszítettség, olykor nyakatekert pózok, mindig aprólékos kidolgozottság. Női modelljeit a választófejedelem családjából és udvartartásából választotta, arisztokratikus vonások, hófehér, pufók, kipirosodásra hajlamos pofi, hosszúkás fejforma, hegyes áll, pufi ujjak, karcsú, elnyújtott alak. Mindehhez gazdagon hímzett ruhaköltemény és sok ékszer dukált. Duchesses in mediaval times.

Már majdnem vége a vacsorának, amikor a rendező úr  az est alatt először váratlanul és élénken hozzám szól. Végre eszébe jutott, mondja, miért érzi, hogy találkoztunk már: kedvenc festőjének múzsája hasonlít rám. Szerinte ugyanolyan középkorias, reneszánsz arcom van. Itthon nézegetem a Cranach-festményeket: gülüszemek, csúcsfejek, tokahegyek, ortopéd orvosért kiáltó végtagok hát nem is tudom. Viszont imádom a kosztümös filmeket. Szerepelhetek egyben?

(A képen Lucas Cranach ismeretlen nőről festett arcképe az 1530-as évekből.)