Anyukámhoz indulok, útközben megállok a Daubner cukrászdánál, hogy vegyek neki süteményt. Mielőtt betérek, mindig felkészülök az édesszájú tömegre, de nem lehet megszokni. Ezt a tülekedést édességért sehol máshol nem látni. Szoktam filózni, mi a titka: talán az, hogy nem lehet elférni, pláne leülni, vagy az, hogy a Rózsadomb lábánál fekszik és élvezed a kilátást, amikor a sorból kilógsz az utcára, esetleg az, hogy finom a tökmagos pogácsa? A sütik se rosszak. Beállok a tortarendelés sorba, remélve, annál a pultnál is kiszolgálnak. Jól teszem, mert láthatom, ahogy előttem kettővel az Oscar-díjas Mephisto operatőre szakértő szemmel nézegeti a különleges technikával megvilágított vitrinben a csokoládétortákat: lúdláb, trüffel, dobos, mussz, sacher, stefánia, házi csokis…győz stefánia, nálam a sacher és a tökmagos pogi. Sietek tovább, hogy behozzam az ácsorgás miatti lemaradást.
Update: Később ismét találkoztam Koltai Lajossal (nem a Daubnerben), összeismerkedtünk és elárulta, hogy valójában a meggyes pite a kedvence.
My Little Walhalla 