Összművészeti kezdeményezésből jó eséllyel magas minőség kerekedik ki. Az Írók Boltjában tartott könyvbemutató, ahol egy neves magyar festő albumát mutatták be, példa erre.
Dugig az emelet, még a könyvespolcokon is lógnak. Szokatlan, hogy festőket látok irodalmi közegben. Mindenki köszön mindenkinek, látszik, hogy szakmabeliek, az egyik hölgynek még a haja is sokszínű, mint egy paletta. Nagyon idős bácsi nehezen, de csendben felkapaszkodik, minden tekintet ráirányul, míg helyet nem talál magának. Nem ismerem. Örömmel ismerek fel viszont legalább öt írót a széksorok között. Ritka pillanat, amikor több művészeti ág képviselője kíváncsi egyik kollégájuk munkájára.
Az est szereplői két író és maga a művész. Író1 lazán kérdez, Festő válaszol, Író2 komolyan előad, Festő válaszol. A beszélgetésből kiderül, még a nyolcvanas években készített egy negyvenöt képből álló sorozatot, aminek összes darabja Antonin Artaud Velem a kutya-isten című verséhez kapcsolódik, de nem csupán témájában, hanem egészen konkrétan, versrészletekkel színezve a kompozíciót. A háttérben vetítés, megbizonyosodhatom a hallottakról: Festőre akkora hatással volt a szürrealista francia vers, hogy tőle rendhagyó módon figuratívan ábrázol, csak kutyákat. Mindenhol minimum egy kutyaisten ugat vagy vonít, nem lehet megállapítani, ahogy kedvenc képemen sem tudom eldönteni, a Holdat vagy a Napot ugatja-e, esetleg nyüszít. Fekete kutya, sárga korong, vörös háttér, arany rátét.
Velem a kutya-isten, s nyelve
meredeken döf, mint a dárda
a papsüveg kettős kúpjába,
föld-ívhajlattól bizsergetve.
Klimó Károly: Artaud-sorozat, Pauker, 2014
(Fordította: Schneller Dóra)
My Little Walhalla 