LEMON KISS

Hőség, hűsölés, hű! Fagylalt tonnaszám. A gyümölcsös frissít legjobban, főleg a citromfagyi sorbetként. Nem ám simán eszem: nyakon öntöm jéghideg limoncellóval*, reszelek rá lime-héjat és megszórom pirított mandulaforgáccsal cool

*Limoncello: Olasz eredetű citromlikőr. Az olaszok tradicionálisan az emésztés elősegítésére, étkezés után, előre fagyasztott kerámiapohárkákban fogyasztják.

RÓZA MAMA KICSINY KÁVÉZÓJA

repatorta_van.jpgMintha Jókainé Laborfalvi Róza hívott volna a Jókai utcában frissen megnyílt kávézójába  szellemi sugallatra mentem. Egyébként híresen jól főzött, ezért kapta a hely a keresztnevét  meg persze az utcanév miatt. Kicsi szendvicsező-levesező-sütiző, kávézó is, nyugalmas, ketten kiülhetnek az ablakba vagy maximum négy fő elücsöröghet a galérián. Megfigyeltem, sok jó ember kis vendéglátóhelyen  a siker egyik záloga (ld. a Daubner cukrászda falatnyi területét. Most bővítettek, és mintha máris kevesebb vevő lenne).

fullsizerender.jpgJó napot, répatorta van? (Képen a válasz.) Fent tízóraizva tanulmányoztam a berendezést: mai dizájnjával rögtön megfogott a nemrég a Képzőn diplomázott barátnő páros tervezése, kivitelezése. Szempont az üdeség, a hely- és költségtakarékos kreativitás, amit legjobban a lámpákon láttam megvalósulni: ciklámen színű hajókötél művészien bogozva, hozzá pont jó világítást adó izzók különleges foglalatban (képen). A gazdaságos helykihasználás látszik az egyedi asztalokon, rajta a táskatartó akasztóval, a keskeny, magasított székeken, a lenyitható fogason plusz, hogy csupán egy asztalon van patika, ezzel késztetve minket baráti kooperációra a szomszéddal. Megjegyzem, hiába apócska, van benne WC, ami nem evidencia, voltam már hasonló méretű, mosdótlan teázóban (!). A hangulat cseppet franciás, főleg a helyszűke miatt, meg mivel ez itthon ritkaság ebédszünetben sokan egyedül betérnek egy jóféle szendóra.

fitt_szendvics.jpgVajon Róza mamának melyik étel tetszene legjobban? Nyilván a Jókai-bableves a fáma szerint Jókainak a bableves volt a kedvence. Én mondjuk egy laktózmentes thai levest kóstoltam, mondhatom, szintén az ajánlott kategória. Arra pedig, hogy mennyire egészséges és finom étkek vannak, mutatom a brokkolikrémes, kacsahúsos, elvitelre kért barnakenyerem fotóját. “Finom. itt!” ez nem csak a szlogen. Itt. csekkolhatod: Róza, 1066 Budapest, Jókai utca 22.

finom_itt.jpg(Nem kávézom, ezért nem próbáltam a kávéjukat, de megköszönném, ha valaki tesztelné, aztán kommentálná.)

KIS KÖNYVAJÁNLÓ #4 – Giulia Enders: Bélügyek

Szögezzük le, bélről fogunk beszélni, de egy szó sem esik sem a színész Bale-ről, sem a focista Bale-ről, csakis a saját belünkről. “A bél legfeljebb a vécéig jut el, gondolják a legtöbben. Máskülönben csak hanyagul teng-leng a hasunkban. (…) Különleges adottságot senki sem feltételez róla.” A fiatal német kutatóorvos, Giulia Enders (képen) ezen a sztereotípián változtatna nemrégiben megjelent könyvével, bizonyítva azt, hogy “a bél igenis menő”. Gyakran bizonytalankodunk emésztési kérdésekben, csodák csodájára a neten sem találunk teljes körű eligazítást, az orvostól meg ciki megkérdezni, amúgy is kicsiség (pedig nem), minek felhánytorgatni. Most viszont belebotlottam egy könyvajánlóba, megfogott a cím  Bélügyek és a szerző arcképe csinos, mosolygós lány annyira ellentmondásosnak, bizalomgerjesztőnek találtam. Ez a könyv must have!

A borítón figyelemfelkeltő a muffinra éhes bélcsatornáról készült vicces rajz. Miközben követjük a süti útját, mindent megtudunk legnagyobb szervünkről, erről a kábé hét méteres csőről, a sejtek és mikrobák világától kezdve addig, hogyan kell helyesen ülni a vécén. Közérthető és aranyos-szellemes stílusban előadva, Giulia nővére, Jill vidám illusztrációival.

Szól arról, hogy nem véletlenül ferde a gyomrunk, hogy igazából mit jelent, amikor morog, korog a hasunk, mit csinál a gyomorszáj, hogy nagyon is lát a vakbelünk, mit rövidít az IBS, mi fán terem a laktózérzékenység (plusz a táplálékallergia). Tudjátok, hogy állkapcsunk nyolcvan kilónak megfelelő nyomást is képes gyakorolni az őrlőfogakra, hogy mit eszünk valójában, hogy milyen a, khm, jó állag meg szín, és hogyan érhetjük el, hogy a belünkkel is gondolkodunk ergo sum. Hogy miért jobb az aranymetszés, mint a császármetszés, hogy miért nem szülnek a nők az Északi-sarkon, miért egyen a kisgyerek elegendő koszt/ kosztot, milyen a tuti bélflóra, hogy milyenek a béllakó társaink, hogyan zajlik a jók és rosszak csatája bélbaktériuméknál, hogy szuperhősök-e az antibiotikumok, hogy nem csak probiotikum létezik, hanem prebiotikum is, és hogy az egész bélmozgásunk istenien van megkoreografálva? Mindez meglepően szórakoztató!

“Immunsejtjeink nagyjából 80 százaléka a bélrendszerben található. Ennek jó oka van: itt áll ugyanis a bakteriális Woodstock főszínpada, ezt pedig az immunrendszernek feltétlenül néznie kell.”

Komolyan mondom, tátott szájjal olvastam végig a végbélig. De nem lehetek ezzel egyedül, csak Németországban egymillió példányt adtak el belőle. Mindenkinek ajánlom, aki emberből van: eszik, iszik stb. Jöhet a muffin? “Száj kinyit, villa be, kezdődik a balett!”

Giulia Enders: Bélügyek (A belek csodálatos világa és a jó emésztés), Park Könyvkiadó, 2015. Fordította: Blandl Borbála

BRIÓS KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

kavezo_terasz.jpgPárizst azért is imádom, mert tele van reggeliző hellyel. A franciák szeretnek már korán beülni, akarom mondani, kiülni. Mínuszban is arccal az utcának kitartóan fagyoskodnak az egymás melletti székeiken (a nálunk egyre elterjedtebb kültéri hősugárzó szóba sem jöhet). Sosem felejtek el egy üdítően friss reggelit a Sacré Coeur valamelyik kis kávézója teraszán, ahol pain au chocolat-t és jus d’orange-t fogyasztva a francia Elle-t lapozgattam nagy kényelmesen. Emlékszem Sarah Jessica Parker hiper sikkes ruhakombinációira és a 24 egyik női szereplőjéről, Kim Raverről szóló cikkre. Mindig így kéne kezdeni a napot aztán ide nekem az oroszlánt is!

ekszerdoboz.jpgTök jó, hogy Magyarországon kezd divatba jönni az éttermi reggeli, korábban nyomát sem láttam. Talán a munkareggelikkel kezdődött, azután kóstolót kaptunk a Briósból, és minden megváltozott.

A helyet Judit barátnőm mutatta meg, kábé két éve oda beszéltünk meg találkát. Időnként egy csésze teával, croissant-nal plusz a laptopjával ott indítja a munkát. Először semmi extra érzés, csak megállapítottam, hogy egész jó, van kisugárzása (képen a csillárja délelőtti napsütésben), és nini, kaptam fel fejem az étlapot olvasva, 8-20-ig reggeli. Hogy mik vannak! Elmondom.

nagyoknak.jpgVan például rengeteg szendvics: melegszendó, bagel, ciabatta meg focaccia, croque madame/ croque monsieur (ráadásul lazacos!) és quesadilla. Továbbá tojásos fogások, kedvencem az egyszerűségében nagyszerű lágy tojás pirítós csíkokkal, Président vajjal, zöld teával (ld. fotón a romok). Briós for president! (Bár brióst, érdekes mód, pont nem kapni.) Haladó szintre merészkedve a reggelit továbbgondoljuk, itt nyithatunk az angol brunch, a breakfast & lunch kombinációja, más néven a villásreggeli felé mondjuk egy kiadós club szendviccsel.

 

kicsik.jpgA gyerekekre is gondoltak, íme, az étlap kicsiknek. Nem csak gyermekmenüvel várják a családosokat, hanem egy gyereksarok is befigyel, a szülőknek “megfigyelő” kanapéval. Hát nem szuper? Újabban minden kisgyerekes barinőmet idehívom, ők meg odavannak. Kutyák is bejöhetnek, meg malacok. Utóbbi aranyos marcipán formában (képen).

 

malacok.jpgEgyre többször nézek be ebbe a kis ékszerdobozba, ahol kedves kiszolgálás, no meg hamisítatlan Pozsonyi úti hangulat fogad. A végére még egy jó tanács: ha arra jársz, ne hagyd ki a frissítő smoothie-t uborkával és spenóttal. Ott találkozunk! Kezemben zöld varázsital.

Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 16.

 

 Update: Itt a kikelet, itt ki is lehet ülni a teraszra!

KIS PASTA, KIS SAJT, KIS TOKAJI ASZÚ, KIS GERBEAUD

beatrice_alberto_1410159595.JPG_2048x1536

Olaszország-Magyarország viszonylat: Beatrice budai úrilány, hozzáment Alberto olasz költőhöz, Lukács György fordítójához. Rómában laknak, Firenzében a magyar tanszék professzor asszonya, de sokszor jön haza, van lakása a Radnóti Miklós utcában. Gyakran kíséri férje, aki imádja Magyarországot, csak az zavarja, hogy vásárlásnál az eladók, pénztárosok minden alkalommal türelmetlenül és egyre hangosabban kiabálnak neki érthetetlen magyar szavakat. Most is Budapesten vannak: Beatrice dolgozik, Alberto vakációzik, stipi-stopi, én majd Római vakációt szeretnék, de vissza a jelenbe! Vacsorázunk olasz módra. Pasta chuta, Beatrice specialitása: paradicsomos-fokhagymás, fűszeres-csípős penne (al dente). Hozzá vino rosso, ami esetünkben testes Bordeaux-i vörös bor. Az én sokputtonyos Tokaji aszú adu ászomat a desszerthez tartogatjuk. Előtte még sajttál terem, amiről Albertónak beugrik egy sztori.

Franciaország-Németország viszonylat: Hallotta, hogy Strasbourgban, a katedrális melletti parkoló fabódéjában szolgáló francia őr, akitől hosszú évek óta kérnek útbaigazítást a német turisták, merre van a Münster (németül a katedrális), mindig vehemensen az érdeklődő orra alá tart egy jókora Münstert, az egyik legfinomabb elzászi sajtot, aztán sértetten elfordul. A híres francia büszkeséggel és gőggel. Alberto mint mondja szintén próbára tette az őrt, ő sem járt másképp, a mendemonda igaz.

Franciaország-Magyarország viszonylat: Na de nekünk sem kell a szomszédos Ausztriába menni egy kis virtusért, öntudatért. Desszertnek bio gerbeaud-t eszünk (attól bio, hogy nincs benne cukor, csak a házi lekvár édessége), kibontjuk az aszút, kérdem Albertót, kóstolta-e már. Nem kóstolta! Csodálkozom, hogy kerülhette el, mikor ha valami nagyon magyar, az a bor. Lehűt, amikor közli, szerinte a világon nem jegyzik annyira a magyar bort, mint gondolom. Hogy akkor már az ausztrál! Ausztrál!!! Na, azt viszont én nem jegyzem.

Magyarország-Olaszország viszonylat: Teszek még egy kísérletet, hogy megértessem vele, ez az ország a világ közepe, már az ókorban is az volt, a Római Birodalom smafu, a magyarok igazából sumerek és a babiloni uralkodó szintén magyar volt: Nabucodonosor (Nabu-kudurri-usur) = Ne bolondozzon az úr! Beatrice lefordítja olaszra. Nevetünk. Ez van olyan jó poén, mint hogy az ausztrál bor jobb. 

A képen Beatrice a sumer-magyar elméletet mutatja Albertónak. 

AKKOR ITT EGY KIS TRÜKK

1922313_602187843234059_29689833_n.jpg_640x640

Imádom a mákból készült finomságokat, a mákfagyit, a mákos gubát, a tökös-mákos rétest, a mákos rizst, még a mákos arcradírt is, de nemrégiben ettem egy szeletet Ungár Anikó “mákia” tortájából, amit Verebes István születésnapjára sütött, és kettévarázsolódott a fülem, annyira ízlett. (A publikum azt láthatja, ahogy a művésznő felvágja a tortát, de olyan ügyesen, hogy kezében a kést a publikum nem láthatja. Taps!)

Szóljanak most a dobok és a fanfárok, mert Anikó megengedte, hogy eláruljam a torta receptjét (bűvésztrükk esetén biztos nem lenne ennyire engedékeny). Hátha kedvetek kerekedik elkészíteni. Ha kész, eltüntetni, lefotózni, beszámolni, megkínálni ér!

“Mákia” torta

15 dkg darált mák

15 dkg porcukor

15 dkg vaj

6 tojássárgája

8 tojásfehérje – habbá verve

1/2 citrom

2 púpos evőkanál narancs-, barack-, vagy áfonyalekvár

10 dkg mandula lapocskák – kicsit megpirítva

csokoládémáz (akár főzött, akár csokitáblából)

A vajat és a cukrot habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, majd egészen kihabozzuk. Hozzáöntjük a darált mákot, belereszeljük 1/2 citrom héját, a végén pedig beleforgatjuk a tojásfehérje kemény habját. Laza kevergetés után, egy kivajazott 24-28-as tortaformát zsemlemorzsával meghintünk, beleöntjük a tortamasszát, és 180 fokon 40-45 percet sütjük, nem rázva, légkeverve, vagy ha nem légkeveréses a sütőnk, akkor az alsó fokozaton. Amikor kihűlt, kivesszük a formából és keresztben kettévágjuk, megkenjük lekvárral, megszórjuk a pirított mandula felével, a lapokat újra egymásra tesszük, leöntjük csokimázzal, végül rászórjuk a maradék mandulát. 

Taps közepette tálaljuk. 🙂

Update: Értesültem, hogy egyikőtök megsütötte a tortát ismerőse szülinapjára, mint Ungár Anikó specialitását. Állítólag nagyon finom lett sajnos nem kaptam kóstolót.

KIS MAGYARORSZÁG

A Csallóközben, castle.JPGDunaszerdahelyen (Dunajská Streda) víkendezem. Autóval kétórányira Budapesttől. A magyarlakta szlovák városka szerdánként tartott hetivásárairól kapta nevét. Az odavezető országút rázós, de a táj miatt megéri. Májushoz képest hideg van, zuhog az eső fúj. “És a hajam még mindig tart”, igaz, nem cabrio-ban ülök. Jövő hétvégén EU-s választások, az utak szélén kampányplakátok, mint nálunk, de itt mérsékeltebb a hangnem. Egyébként általában jellemző a helyiekre, hogy a politikában nem konfrontálódnak, nem vehemensek, inkább kivárják a kínálkozó lehetőségeket. Született is egy találó kifejezés: ők a “szelíd szlovákok”. A legesélyesebb magyar párt az MKP (Magyar Közösség Pártja) jelmondata is az otthonihoz képest visszafogott, ugyanakkor figyelemfelkeltő: “Változtass Európán!” Én azzal is beérném, ha bevezetnék végre nálunk is az Eurót, ami itt már bevált.

Délután érkezem egyéjszakás szálláshelyemre, a Vermes-villába (a képen). Biztosan nem fogok unatkozni, hisz ma van az évente megrendezett Éjszaka a Vermes-villában. Idén magyar irodalmi est, egy kórus fellépése és eszem-iszom a műsoron.

Egy szelet hagszobor.JPGymás-zsíros kenyérrel túl korán elhelyezkedem a nézőtéren, de nem zavar, tekingetek jobbra-balra, figyelek az alapzajra. Furcsán érzem magam, hogy külföldön vagyok, mégis csak magyar szót hallok a magyar kultúra napja ez, ünnep az ittenieknek, és persze nekem is, aki először járok a Felvidéken, Szlovákia magyar többségű részén. A város háromnegyede magyar nemzetiségű, negyede szlovák, egymással gyakran kevert nyelven beszélnek, a szavak fele szláv, fele magyar. Vendéglátóm meséli, az is előfordul, hogy magyar gyerekek szidják szlovákul a szlovák társaikat. Azért jól megvannak.

Másnap dézsából ömlik az eső, épp csak szemezgetni tudok a látnivalók közül. Legjobban a Sárkányölő Szent György tiszteletére szentelt és nemrégiben felújított katolikus templom tetszik, de sok helyen látok szép szobrokat is. (A képen lévő nőalak a Kortárs Magyar Galériának is helyet adó Vermes-villa udvarán, az Európa Szoborpark kiállítás részeként tekinthető meg.) 

Kkastely.JPGörbejárom a klasszicista stílusban megépített Sárga-kastélyt, ma a Csallóköz Múzeuma, aztán az időjárás elől bemenekülök a város híres cukrászdájába, a Wagnerbe süteményt reggelizni. (Ennél csak a hirhedett maffia-leszámolásos mészárlás helyszíne felkapottabb, a Fontána étterem, főleg katasztrófaturisták körében.) Kávé helyett kávés kiflit kérek (lejjebb a képen).   

 

  

  

kaves_kifli.JPGHazafelé útba ejtem a határközeli bősi vízerőművet (a képen kicsinek látszik, valójában monumentális), kopár és szürke, bár nyilván hasznos is, mégis örülök, hogy Nagymaroson nem épült ilyen. Eszembe jut a Dunával kapcsolatos legmegrázóbb emlékem. Néhány éve, egy magányos éjjelen nem tudtam elaludni. Rég elmúlt éjfél, a tévében minden film véget ért, de én addig kapcsolgattam, míg találtam egy érdekesnek látszó műsort a Duna TV-n a Dunáról. Nem tudom, mi volt a címe, sem hogy ki készítette és mikor, arról szólt, hogy egy magyar kenus csapat végighajózott Magyarországról indulva a folyón, és mindig, mikor változott a táj, bemutatta az ottani vízparti életet, folytatva egészen a Fekete-tengerig. Még sosem láttam a torkolatot: nagy hatással volt rám, ahogy a lakásomtól ötpercnyi sétára lévő szépséges szürke folyó a messzeségben egy hatalmas vízben egyszer csak feloldódik. Annyira szép és megrázó látvány volt, hogy sírva fakadtam – és még magányosabbnak éreztem magam. 

bos.JPG

Állok a Duna számomra eddig ismeretlen szakaszánál, megint szomorú vagyok. Nem a miénk. Közben meg jó érzés, hogy szabadon átjöhetek ide, ha kedvem kerekedik. Csak az a baj, hogy ronda. 

 

 

Update: Az MKP a mostani választáson is bejutott az Európai Parlamentbe, egy mandátumot szerezve, és jó hír, hogy a másik magyar párt, a Bugár Béla vezette Most-Híd is bekerült, szintén egy képviselővel.

MY LITTLE PARIS #3

LA CUISINE

best_western.jpgA reptérről metrózunk a Place Monge-ig, ahol az utcanév egyezés miatt a szállodát sejtjük. Méghozzá jól. Csak átmegyünk a másik oldalra, és a Best Western Quartier Latin*** bejáratába ütközünk igaz hát, hogy a párizsi metrónak minden utcasarkon van megállója. Húgommal bevackolunk egy modern mini szobába. Persze nem lepődöm meg, jól tudom, Párizsban olyan sokan élnek (nagyjából, mint Magyarország teljes lakossága), kevés a hely, minden szállodai szoba ekkorka vagy még kisebb. Ahogyan az éttermek is szűkösek, szorosan egymás mellett sorakoznak a kisasztalok, amiket a létszámnak megfelelően könnyedén ide-oda tologatnak, mintha sakkfigurák volnának. A franciák fesztelenül esznek idegenek közvetlen közelében, akár egyedül is.

leon.JPGMagában ebédelő, divatos párizsi lány mellé kapunk helyet a legnépszerűbb belga gyorsétterem lánc, a Léon Boulevard des Italiens-en lévő éttermében. Imádom a helyet, nagyon hangulatos, fával és zöld elemekkel van díszítve, mintha egy régebbi kávéházi csarnokban lennénk. De nem a kinézet a lényeg, hanem a kagylók, a mennyei kagylótálak, lábasban felszolgálva (en cocotte). Szolgálatkész pincér tolja ki az asztalkát, hogy beférjek, mellettünk a bájos lány mosolyogva köszön, majd azonnal érkezik az étlap egy kancsó víz és egy citromos lével töltött kézmosó tálka kíséretében. A kagylót kézzel szokás enni, én úgy csinálom, hogy egyet kiszuperálok, és annak héjával csippentem ki a többit, mintha csipeszt használnék. Étlapolvasás közben tobzódom a kagylós specialitásokban, amiket chips körettel kell érteni. Sajnos húgom hallani sem akar róluk, kiválasztja az egyetlen csirkéből készült ételt, (az én favoritom a képen: Les moules à la Provençale. Annyira odavagyok érte, hogy mire eszembe jut, fotóznom kéne, már nagy részét meg is ettem. Óriási halmot képzeljetek a lábasba, a másik képen a kagylóhéjak mennyiségéből ki tudjátok következtetni. Egy héjat a húgom tett bele, szörnyülködő grimasz közepette sopánkodva, hogy milyen nyúlós állaga van a kagylónak.)leon_kagylohej.JPG

Egyébként még az utazás előtt alkut kötöttünk: csak egy, szerinte ehetetlen szerintem ínyenc ételeket kínáló kajáldában eszünk. Ezért maradt ki többek közt a Roger la Grenouille, ahol békacombot lehet ropogtatni. (Javaslom, aki a Latin negyedben turistáskodik, térjen be: kitér a hitéből, ha megkóstolja az überfranciás fogást, a Cuisses de Grenouilles à la Provençale-t. És ha-már-lúd-legyen-kövér alapon, a csiga se maradjon le, vagyis, ki!)

A következő étkezéskor tiszta erőből a húgomnak szeretnék kedvezni, ezért választok egy McDonald’s-ot, vagy ahogy a helyiek nevezik, McDo-t. De nem ám akármelyiket! A franciák sokáig ellenálltak, hogy holmi gyorsétterem éktelenkedjék drága Champs Élysées-jükön, de akkora volt a multi-nyomás, hogy végül beadták a derekukat azzal a feltétellel, hogy itt legyen a világon az egyetlen olyan meki, aminek nem sárga az “M” logója. Hanem arany! Mint jó tinédzserhez illik, húgom odáig van, mikor elmesélem a sztorit, alig várja, hogy örömét egy hamburgerbe fojtsa. Az a tervünk, hogy összehasonlítjuk a hazai Big Mac-et a franciával. Erről beugrik a Pulp Fiction (Ponyvaregény) egyik emlékezetes jelenete:

francia_hagymaleves.JPGKocsiban, egy amerikai McDrive felé tartva. Jules: “…és hogy hívják a Big Mac-et a franciák?” Vincent: “A Big Mac az Big Mac, csak náluk LE Big Mac.” Jules (nevet): ” LE Big Mac. Ne bassz ki!”

Megkóstoljuk a híres francia hagymalevest is egy tradicionális vendéglőben, az Au pied de Cochon-ban (A szerncsemalac nyomában), a Marais negyedben. Azt kell tudni a levesről, hogy teljesen máshogy készül, mint ahogy mi magyarok megszoktuk, mert nem krémleves, ellenben sok kenyeret süllyesztenek el benne és rengeteg reszelt sajt van az ő tetején. (A képen a Soupe à l’Oignon “Tradition” egy szerencsehozó tányérban.)

 

 

macaron.JPGA végére marad a desszert, életem legdrágább (20 EUR/ sütemény!) édesség-élménye. De megérte! Húgommal álmélkodunk a híres kávéház, a Les deux Magots cirádás, aranyozott, 19. századot idéző enteriörjén – idejártak annak idején a nagy írók is, na meg a szomszédos Café de Flore-ba -, de főleg a kihozott franciás sütiben gyönyörködünk, az extra macaronban (a képen “Ő” van). Nagyobb, mint gondolom, és nem csak hogy mézédes málnaszemekkel van tele, még kellemesen rózsaízű is a tetején ékeskedő harmatos szirom nem csak dísz. Figyelem, senki ne hagyja ki!

 

 

nelli_cipoje.JPG Húgomnak ez a program lett az egyik kedvenc párizsi emléke, szoros versenyben új Nike cipőjével, ami, elmondása szerint, kizárólag Párizsban kapható. (Íme.)

(Most mondja, hogy még ezek is a kedvencei: Eiffel-torony, Louvre, Notre-Dame, Opera, háztetők, a helyi vörösbor…a sajtszag viszont NEM!

Köszi az utat, Nelli! :)*

 

Itt a párizsi élményeim 1. része.

Itt pedig a 2. rész.

Barcelonában is jártam:

My little Barcelona 1

My little Barcelona 2

RIZSKOCH KIS RIZIKÓVAL

rizskoch.jpgVendégségben vagyunk egy történész házaspárnál. A gulyásleves után rizskoch jön.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész tanára, Sárközy Réka férjére néz: “Jancsi nem eszi meg a rizskochot, úgy érzi, fullad tőle.”

Férje, az 1956-os Intézet igazgatója, Rainer M. János kislányára néz: “Borcsi sem eszi meg a rizskochot, mert fullad tőle.”

Borcsi: “Télleg fullasztó!”

Réka az egyik vendégre néz: “Kérsz egy kis rizskochot?”

Egyik vendég, Endre: “Köszi nem, fuldoklom a sok rizstől.”

Én rizsfelfújtnak ismerem és mazsola nélkül készítem. Eszem rizskochot, nagyon finom, de mazsola nélkül eszem, mert attól fulladok. “Kér valaki mazsolát?”

csoKis süti

Anyukámhoz indulok, útközben megállok a Daubner cukrászdánál, hogy vegyek neki süteményt. Mielőtt betérek, mindig felkészülök az édesszájú tömegre, de nem lehet megszokni. Ezt a tülekedést édességért sehol máshol nem látni. Szoktam filózni, mi a titka: talán az, hogy nem lehet elférni, pláne leülni, vagy az, hogy a Rózsadomb lábánál fekszik és élvezed a kilátást, amikor a sorból kilógsz az utcára, esetleg az, hogy finom a tökmagos pogácsa? A sütik se rosszak. Beállok a tortarendelés sorba, remélve, annál a pultnál is kiszolgálnak. Jól teszem, mert láthatom, ahogy előttem kettővel az Oscar-díjas Mephisto operatőre szakértő szemmel nézegeti a különleges technikával megvilágított vitrinben a csokoládétortákat: lúdláb, trüffel, dobos, mussz, sacher, stefánia, házi csokis…győz stefánia, nálam a sacher és a tökmagos pogi. Sietek tovább, hogy behozzam az ácsorgás miatti lemaradást.

Update: Később ismét találkoztam Koltai Lajossal (nem a Daubnerben), összeismerkedtünk és elárulta, hogy valójában a meggyes pite a kedvence.