LES PETITES FOLIES BERGERE

Bea és a fia, Máté több mint huszonöt éve élnek Londonban. Imádják, vég nélkül tudnak mesélni a városról, mégis egy párizsi sztori fogott meg legjobban, ami Beával történt lány korában. Édesapja, Csatár Imre, a hajdani Magyar Nemzet publicistája, munkája miatt sokat utazgatott a világban, néha elkísérte lánya. Egyszer Párizsban felkeresték Imre ottani ismerősét, a magyar származású Michel Gyarmathyt, aki 1933-ban, jóval a holokauszt előtt emigrált, majd nem sokkal később a legrégibb, legnevezetesebb francia revüszínházat, a Folies Bergère-t vezette, és akiről az járta, szállást ad magyaroknak pár éjszakára. Gyarmathy egyébként nemcsak igazgatója, de grafikusa, díszlet- és jelmeztervezője, rendezője, művészeti igazgatója, részvény tulajdonosa is lett a varietének, sőt, mint botcsinálta rímfaragó, versek is maradtak utána.

Rokon nap van ma Gyarmaton

Kocsin jönnek nem vonaton.

Kesziről meg Leszenyéről

Bodonyból meg Terenyéről.

Csurgóról meg Ipolynyékről

Túrósderklik Nagynénémtől.

Bea csodálkozott a mulató feletti szálláson folyó ledér életen, hogy a táncosnők neglizsében rohangáltak, kuncsaftokat fogadtak, incselkedőn rá kacsintottak stb. Egy férfi, kedveskedni akarván a házigazdának, megjegyezte az öltözői folyosón félmeztelenül szaladgáló nők láttán, mennyire jó lehet Gyarmathynak, hogy nap mint nap ezt látja nem tudván, hogy az öregurat a lányok hidegen hagyják.

Beát, ahogy meséli, nagyon meghatotta vendéglátójuk gáláns viselkedése, hogy az őt meglátogató magyaroknak a kezébe nyomott egy-egy belépőjegyet az aznap esti előadásra. Pedig az igazgatása alatt aranykorát ünneplő színház jegyei aranyárban voltak. Tanúja volt, mikor egy szegény fickó suttogva megkérdezte, nem kérhetné-e a jegy értékét pénzben. De, válaszolta gondolkodás nélkül Gyarmathy.

A Folies Bergère őrületes hely volt: 1882-ben Edouard Manet itt festette meg utolsó remekét, A Folies Bergère bárja/ Un bar aux Folies Bergère címűt (központi alakja az italokat felszolgáló csinos kisasszony, arcán szomorúság, alakja egy férfi vendéggel együtt visszatükröződik mögötte a tükörfalon, háttérben tarka vendégsereg a mulatozás ellenére a magányt juttatja eszünkbe), 1870 körül itt kapott ihletet Guy de Maupassant a Szép fiúhoz/ Bel Ami-hoz, a századforduló környékén fellépett a közönségnek Charlie Chaplin, a 30-as évek derekán a deszkákon táncolt a ragyogó Josephine Baker (ld. Woody Allen Éjfélkor Párizsban/ Midnight in Paris filmjét), Jean Gabin pedig ezen a színpadon énekelt utoljára, nem sokkal a halála előtt.

A revüszínház (32 Rue Richer, 75009 Paris, France) ma is működik, ám a tehetséges Monsieur Gyarmathy után (1933-1992 között dolgozott ott) már nem volt ugyanaz. Hiába frissült, alakult át teljesen a repertoár, a régi hírnév, renomé azóta sem tért vissza.

KIS PASTA, KIS SAJT, KIS TOKAJI ASZÚ, KIS GERBEAUD

Olaszország-Magyarország viszonylat: Beatrice budai úrilány, hozzáment Alberto olasz költőhöz, Lukács György fordítójához. Rómában laknak, Firenzében a magyar tanszék professzor asszonya, de sokszor jön haza, van lakása a Radnóti Miklós utcában. Gyakran kíséri férje, aki imádja Magyarországot, csak az zavarja, hogy vásárlásnál az eladók, pénztárosok minden alkalommal türelmetlenül és egyre hangosabban kiabálnak neki érthetetlen magyar szavakat. Most is Budapesten vannak: Beatrice dolgozik, Alberto vakációzik, stipi-stopi, én majd Római vakációt szeretnék, de vissza a jelenbe! Vacsorázunk olasz módra. Pasta chuta, Beatrice specialitása: paradicsomos-fokhagymás, fűszeres-csípős penne (al dente). Hozzá vino rosso, ami esetünkben testes Bordeaux-i vörös bor. Az én sokputtonyos Tokaji aszú adu ászomat a desszerthez tartogatjuk. Előtte még sajttál terem, amiről Albertónak beugrik egy sztori.

Franciaország-Németország viszonylat: Hallotta, hogy Strasbourgban, a katedrális melletti parkoló fabódéjában szolgáló francia őr, akitől hosszú évek óta kérnek útbaigazítást a német turisták, merre van a Münster (németül a katedrális), mindig vehemensen az érdeklődő orra alá tart egy jókora Münstert, az egyik legfinomabb elzászi sajtot, aztán sértetten elfordul. A híres francia büszkeséggel és gőggel. Alberto mint mondja szintén próbára tette az őrt, ő sem járt másképp, a mendemonda igaz.

Franciaország-Magyarország viszonylat: Na de nekünk sem kell a szomszédos Ausztriába menni egy kis virtusért, öntudatért. Desszertnek bio gerbeaud-t eszünk (attól bio, hogy nincs benne cukor, csak a házi lekvár édessége), kibontjuk az aszút, kérdem Albertót, kóstolta-e már. Nem kóstolta! Csodálkozom, hogy kerülhette el, mikor ha valami nagyon magyar, az a bor. Lehűt, amikor közli, szerinte a világon nem jegyzik annyira a magyar bort, mint gondolom. Hogy akkor már az ausztrál! Ausztrál!!! Na, azt viszont én nem jegyzem.

Magyarország-Olaszország viszonylat: Teszek még egy kísérletet, hogy megértessem vele, ez az ország a világ közepe, már az ókorban is az volt, a Római Birodalom smafu, a magyarok igazából sumerek és a babiloni uralkodó szintén magyar volt: Nabucodonosor (Nabu-kudurri-usur) = Ne bolondozzon az úr! Beatrice lefordítja olaszra. Nevetünk. Ez van olyan jó poén, mint hogy az ausztrál bor jobb.

KIS TÉRISZONY NEM AKADÁLY

Autózom az Erzsébet hídon, felnézek a Gellért-hegyre: mindenütt zöld, csak a Szabadság-szobor és egy vörös, kacsalábú, várnak tetsző villa nem. Valahova odatartok, fel a hegytetőre. Meredek, éles balkanyar, meg még egy, aztán kissé világvége érzés az Orom utca. És van még feljebb is mindjárt legurulok a térképről! Ám előtte, az út végén meglátom a 4-es számot, fék. Fák mögött ama vörös téglás várban várnak, amiről azt képzeltem, király kisasszonyok hajléka. A tetőről integetnek és mutogatják, melyik kapun menjek fel. Belépek a csúcsot megtámadni, és elájulok a látványtól: márvánnyal  szegélyezett, frissen vakolt, gazdagon stukkózott, rézcsilláros feljáró, art deco stílusban.

A fehér csapóajtón túl is lépcső: forduló, lépcső, forduló… legfelső emelet, végállomás, kiszállás felszállás. A bejárati ajtóban a házigazda széles mosollyal beinvitál majd felfelé mutat. Egyre szűkebb járatok, szinte egy résen át jutok ki a szabadba, kifulladva (oxigénpalack nélkül nem csoda). A vár teraszán vagyok, ahonnan, mintha egy király nézne le jó városára, bámulom én is a panorámát királyság! Csak egy kis tériszony.

Előttem a Szabadság-szobor háta nagy totálban, így még sosem láttam. Szó szót követ, eszem-iszom, dínom-dánom, mire feleszmélek, már a szobor is sötétbe borul. Kezdődik! Lehet, hogy az égre festik a Batman-jelet? Felszaladunk a teraszról nyíló kilátótoronyba.

A négy kilövő uszály már a helyén: kettő a Margit híd és a Lánchíd között, kettő utána, az Erzsébet híddal bezárólag, de lőni fognak a Lánchídról is, lehet hát fogadni, lesz-e görögtűz. A business hajók, tele kíváncsi fizetővendéggel, tisztes távolban felsorakozva, az óriáskerék is jól pörög, mi meg itt várakozunk. Magasabbról csak repülőről szemlélhetnénk az eseményt, ha nem lenne lezárva a légtér.

Szól a zene, lőni kezdik a petárdákat stb., mindenki látott már ilyesmit. Banális és szép. Durrogások, színek, alakzatok (csak a szívet tudom kivenni), köztük átkötésként versek régi színészbácsiktól. A verseket is, a színészeket is azonosítjuk már az első strófánál. Az ember attól magyar, hogy azonnal felismeri, ez Bessenyei Ferenc, és József Attilától a Hazámat szavalja mondja mellettem valaki.

Másnap ünnepi (izom)lázban égtem.

AKKOR ITT EGY KIS TRÜKK

Imádom a mákból készült finomságokat, a mákfagyit, a mákos gubát, a tökös-mákos rétest, a mákos rizst, még a mákos arcradírt is, de nemrégiben ettem egy szeletet Ungár Anikó “mákia” tortájából, amit Verebes István születésnapjára sütött, és kettévarázsolódott a fülem, annyira ízlett. (A publikum azt láthatja, ahogy a művésznő felvágja a tortát, de olyan ügyesen, hogy kezében a kést a publikum nem láthatja. Taps!)

Szóljanak most a dobok és fanfárok, mert Anikó megengedte, hogy eláruljam a torta receptjét (bűvésztrükk esetén biztos nem lenne ennyire engedékeny). Hátha kedv kerekedik elkészíteni. Ha kész, eltüntetni, lefotózni, beszámolni, megkínálni ér!

“Mákia” torta

15 dkg darált mák

15 dkg porcukor

15 dkg vaj

6 tojássárgája

8 tojásfehérje – habbá verve

1/2 citrom

2 púpos evőkanál narancs-, barack-, vagy áfonyalekvár

10 dkg mandula lapocskák – kicsit megpirítva

csokoládémáz (akár főzött, akár csokitáblából)

A vajat és a cukrot habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, majd egészen kihabozzuk. Hozzáöntjük a darált mákot, belereszeljük 1/2 citrom héját, a végén pedig beleforgatjuk a tojásfehérje kemény habját. Laza kevergetés után, egy kivajazott 24-28-as tortaformát zsemlemorzsával meghintünk, beleöntjük a tortamasszát, és 180 fokon 40-45 percet sütjük, nem rázva, légkeverve, vagy ha nem légkeveréses a sütőnk, akkor az alsó fokozaton. Amikor kihűlt, kivesszük a formából és keresztben kettévágjuk, megkenjük lekvárral, megszórjuk a pirított mandula felével, a lapokat újra egymásra tesszük, leöntjük csokimázzal, végül rászórjuk a maradék mandulát.

Taps közepette tálaljuk. 🙂

Update: Értesültem, hogy egyikőtök megsütötte a tortát ismerőse szülinapjára, mint Ungár Anikó specialitását. Állítólag nagyon finom lett sajnos nem kaptam kóstolót.

NAGY ÍRÓ, KICSI FELESÉGGEL

“A Paradicsomban sem adják ingyen a paradicsomot.” (Ferdinandy György)

Magyar író. Az 56-os forradalom leverése után elhagyta az országot, attól kezdve bejárta a fél világot. Franciaországban kőműves szabad elhatározásból, ugyanitt egyetemi hallgató, Németországban, majd Puerto Rico-ban egyetemi oktató, az USA-ba költözött, jelenleg Miamiban és újra Budapesten lakik. Kedvezménnyel ingázik. Sok mindennel foglalkozott, írt, tanított, lapot indított Szomorú vasárnap címmel és a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott.

Esszéi, versei, elbeszélései és regénye jelentek meg franciául, többsége melankolikus a címek is mutatják. Kedvencem a L’île sous l’eau (A vízalatti sziget). Egy-két elbeszéléskötetét spanyolul írta, legtöbb műve mégis magyarul született, pedig alig alkotott itthon. Díjait szintén három nemzettől kapta: Del Duca, Saint-Exupéry, József Attila. Egy nagy magyar elismerés még várat magára.

A Kérdések Istenkéhez (Magyar Napló, 2011) a 2008 és 2010 között írt novelláit tartalmazza. A kötetcímadón kívül többek közt: A Paradiso, Tengeri durbincs, Akinek minden film hosszú, A madárhanggyűjtő magánya, Bluebird of hapiness, Mielőtt a semmibe hullunk. Írásaiban visszatérően megjelennek távoli tájak ábrándos képei, az éneklő indiánok, a hajózás gőzösön, a trópusi időjárás, a cukornád leve, a sűrű orgonaillat, az álomszerű Újvilág és a szép szigetvilág magánya de a honvágy is. Ahogy az író anyjának piros lábasáról, az otthoni hokedlijükről mesél vagy amikor budai házukban harmonikázó, zongorázó apja emlékét idézi fel. Az örök téma, a szerelem, a nők, szeretők pedig végigkísérik, végigkísértik messzi utazásain.

“Öt országban, három kontinensen éltem, nem lett sehol maradásom, hogy miért, azt talán még ma sem tudom (…). A nap lement, hosszan, fájdalmasan tülköl a komp. A trópusi éj már elnyelte a Szigetet, és a látóhatáron nincsen kontinens. Visszatérni? Hová? Minek? (…) Mert hát erről szól az én történetem. Arról, hogy a szeretetlenség ezen a világon a legnagyobb borzalom.”

Ülünk a budai lakás apró étkezőjében, a felesége főztjét esszük. Kubai rizses csirke madársalátával, amire céklás-gyömbéres chutney-t locsolunk nagyon egzotikus, mint maga a háziasszony. María kis filigrán, temperamentumos kubai nő, kitűnően beszél magyarul, tájékozott az itteni politikában, lelkesen beszél róla.  Gyurkával húzzák egymást, viccelődnek, nagyokat nevetnek (a képen egy ilyen pillanatot kaptam el). Jó látni őket, két különböző kultúra beszédes harmóniáját. Hogy ne lenne maradása? nem hiszem. Hogy nincs hová és nincs minek visszatérni? azt sem hiszem. Hogy szeretetlenségben lenne? na nem!

Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. – See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.PHANRzrh.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. – See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. – See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. – See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf

KIS MAGYAR KÖZÉLET

Megint a Columbia Egyetem volt orvoskutató professzorának zártkörű közéleti szalonjában vagyunk. Az egy szobára jutó exminiszterelnökök száma kettő. (A képen az egyik éppen a házigazdával beszélget.) Nekem a másikkal volt kalandom.

Rendre a meghívottak közt van egy nagyon idős hölgy is, aki bottal jár, ezért végig egy kényelmes fotelben foglal helyet, ahonnan tökéletesen belátni a teret. Fiatalos lelkesedéssel, meglepően éles szemmel követi az eseményeket és a vendégeket. Különösen miniszterelnökök hozzák lázba, például az imént érkezett legmegosztóbb és legmeghatározóbb leköszönt elnök. Bár én is észreveszem, izgatottan adja tudtomra, a feleségével kézen fogva jön be. Mindketten magasabbak, mint képzeltem.

Rendszeresen kisegítem a nénit, általában gyümölcslét kér és édességet, de ezúttal azzal hozakodik elő pironkodva, hogy kérjem meg az exelnököt, ha ideje engedi, jöjjön ide egy rövid beszélgetésre. Nem gond, mondom, máris intézkedem. Egy alkalmas pillanatot elcsípve, mikor épp csak egy emberrel beszél, odalépek. Bemutatkozom neki és feleségének, előadom, mi járatban, ő pedig készségesen beleegyezik. Tíz perc múlva látom ám, hogy nénike vadul gesztikulálva magyaráz vendégének. Elégedetten eszem rá egy tiramisut.

Később eszembe jut, biztos jólesne a néninek is a tiramisu, viszek hát egy szeletet. Rosszul teszem, ugyanis újabb megbízást kapok, hogy menjek ismét oda az exhez, és kérjem el az e-mail címét, szeretne fontos ügyben írni neki. Kezd kínossá válni. Mindegy, napi jó cselekedet, teljesítem.

Simán ment, semmi fakszni, vidáman viszem néninek a fecnit, amin ott virít a kézzel írt cím. Hogy akkor olvassam is fel, majd írjam alá nagyobb betűkkel. Leülök, felolvasok, de megakadok, mert a kukac előtt nem tudom eldönteni, az áthúzott o nulla vagy rontás vagy mi a rosseb. Nénivel tanakodunk. Ő dönt, kérjem el újra.

Most mi tévő legyek? Hű de ciki! Ötlet villan a fejemben, odamegyek egy csoport íróhoz, mutatom nekik, egyik sem tudja kibetűzni. Vert seregként osonok vissza a politikushoz, közben azt találom ki, hogy inkább a feleséget kérdem. Tök közvetlen és kedves, ám neki sincs tippje. Nincs mese, hangosan odaszólok a férjének, aki elmerülten tereferél, elnézést, hahó, megint én, emlékszik, a néni vagyok, mármint nem én vagyok a néni, hanem…, neki, a néninek sajnos rossz a szeme, nem látja jól az írást, és mondjuk én sem, pedig jó a szemem. Valami ilyesmiket mondtam, mire ő kissé ingerülten elkéri a papírt, jól látható betűket, jeleket kanyarít. Nem mosolyog, mérges. A néni mosolyog, boldog. Én sem mosolygok.

EGÉSZEN KIS FÖLDALATTI MOZGALOM

Az Andrássy út egyik házának pincéjében, egy régi óvóhelyen, kéthavonta barátokkal összegyűlünk megtárgyalni az elmúlt időszak közéleti történéseit. Házigazdánk érdekesen alakította át és rendezte be saját bejáratú bunkerét. A mosdófülke mellet az Alaptörvény asztala áll szabvány szerint, a falakon karikatúrák lógnak a kommunizmusról, pár tiltótáblával tarkítva, a jól felszerelt amerikai konyha vakablakában egy néma Pacsirta márkájú rádió, de szemben a gramofonból hangulatos francia sanzon szól, amit az étkezőben hallgatunk.

Előételnek hagyományosan humuszt eszünk, ami nekem passzol a földalatti konyhához, aztán sóletet, héjastól benne főtt tojással, de a menü fénypontja az a marhapofa, aminek létezéséről eddig nem is tudtam, pedig nagyon finom, omlós húsú pörkölt készíthető belőle. Eszünk és beszélünk, szomorkodunk és nevetünk. Nagyjából sírva vigadunk.

Neves történész fest pesszimista képet a jövőről, de nem ijedek meg, mert egyrészt a múlt a szakterülete, másrészt velünk van egy varázslónő, akinek bízom a képességeiben. Befut a szomszédos Operából feleségével egy újságíró, aki az est folyamán viccesen kicikiz egy Muppet Show jellegű hírtévés politikai háttérműsort. Szó esik még a börtönviselt színész hedonista viselt dolgairól, azzal a megállapítással, hogy egy rendkívül tehetséges művész szükségszerűen ilyen, de én ezt nem hiszem. Úgy beszélgetünk, mint underground gondolkodók. Konspirálunk, spekulálunk, spontán. Egészen kicsiben.

In memoriam Rabin László.

KISPÁL

Pali magas, helyes unokaöccs, aki öt éve kint él Angliában. Egy Cambridge-i hotelben credit manager. Erről beugrott egy jelenet süldő lány koromból. Egyik barátnőmet látogattam meg Londonban, padon ültünk a Hyde Parkban. Viki: “Nézd, de jól néz már ki az a boy!” Én: “Honnan tudod, hogy szállodában dolgozik?” Azóta jobban beszélem az angolt. Pali perfekt. Célja, hogy reklamációs részlegvezetőből szállodaigazgató legyen. Tulajdonossá nem szeretne válni, mert az túl unalmas és felelősségteljes. Jól halad. Van egy fiatal Passatja, bérel egy tágas lakást a haverokkal, pubokba jár jó fej angol srácokkal. Fizetése vetekszik egy magyar szállodaigazgatóéval.

IGAZI BARÁTOK KÖZT

Késve érkezünk a Kós Károly térre. Kicsit bolyongunk, merre lehet a 4-es szám aztán megvan! Nahát, hiszen ez a Barátok közt ház a Mátyás király téren! Hogy irigyelne most a fél ország, ha tudná, hogy idejövünk vendégségbe, a Berényiékhez. Berényiné kérdezi, könnyen idetaláltunk-e, mire én, hogy igen, leszámítva a körözést a téren. Sajnos nem továbbították üzenetét, hogy a Barátok közt házat kell keresni, mondván, én nyilván nem nézem a sorozatot.