MR. WILFORD BÁRKÁJA

Heten voltunk potyautasok, ám ha behajózásra méltó fajok közé soroltak volna minket, mindössze két beszállókártyát utaltak volna ki számunkra, és mi a magunk részéről el is fogadtuk volna ezt a döntést. Na, mármost, az igaz, hogy Noé nem sejthette előre, meddig tart majd az Utazás, ám ha számításba vesszük, milyen csekélyke mennyiséget fogyasztottunk el mi heten a teljes öt és fél év leforgása alatt, bizonnyal megérte volna a kockázatot, hogyha nem is többet, de egyetlen párocskát fölengedjen belőlünk a fedélzetre. Végül is, nem a mi hibánk, hogy szúnak születtünk.

(Julian Barnes: A Világ története 10 és ½ fejezetben)

Nem vagyok vonatmániás, mégis kevés izgalmasabb helyszínt tudok elképzelni egy, a Föld körül körbe-körbeszáguldó hosszú vonatnál, ami sosem áll meg. Esetünkben azért nem, mert szétfagynának az utasok az apokalipszis után kint uralkodó körülbelül -100 fok miatt. Így lehetnek ezzel a Netflix csatornán idén tavasszal induló sorozat ötletgazdái is a TNT-nél, akik az univerzumot az azonos című 1984-es francia képregényből, illetve a nemrég készült amerikai mozifilm változatból vették át. Ám a történetvezetést nem másolták, nem tudhatjuk, mire fut ki a sztori. A Snowpiercer (magyar címe a Túlélők viadala – de nem használjuk e gyenge magyarítást) odaszegez a képernyő elé, anélkül, hogy a képregény adaptációkban megszokott szupererőt erőltetné.

snowpiercer_melanie_layton.jpegFöldünk nemhogy felmelegedett volna, kihűlt, élhetetlenné vált. A melegedés félelmétől túlfűtve túlhűtöttük. Azok menekülhettek meg, akik feljutottak a csilliárdos Mr. Wilford vonatára, aminek az ára osztályonként eltért. Ahogy haladunk hátulról, úgy következnek a harmad-, másod- és elsőosztályú kocsik, de utóbbiak csak az összes húsz százalékát teszik ki. Közöttük az átjárás civileknek tilos. A szerelvény osztályozatlan, “faroknak” becézett végére potyautasok özönlöttek a beszálláskor, ők okozzák az alapkonfliktust azzal, hogy jobb körülményekért és bánásmódért küzdenek, csatakiáltásuk a sokszor elhangzó “one tail”. Az indulástól számított hetedik éveben csöppenünk a „bárka” életébe, és nem csodálkozunk azon, hogy a hetedik itt is kritikus. A lázadók élén az ízig-vérig fekete macsó ex nyomozó, Layton áll, akit ráadásul Mr. Wilford egy sorozatgyilkosság felderítésével bíz meg, mondván, nincs alkalmasabb ember előrébb sem, és így, kiváltságosként alkalma nyílik egész a szerelvény elejéig felfedező utakat tenni.

snowpiercer_farok.jpgDe ne szaladjunk előre; ismerkedjünk meg a misztikus mágnással, aki annyira rejtélyes, hogy talán nem is létezik (a képregényben és a filmben valóságos), mindenesetre a rangidős légiutas kísérőnek kinéző csinos Melanie hangján szólal meg, aki nemcsak hangosbeszélőn, de személyesen is intézkedik, vagy kolléganőjét, a gonosz mostohának is beillő Ruthot küldi. Az igyekvő asszisztens nem habozik a kihágást elkövetők kezeit és karjait üzembiztosan kilógatva lefagyasztani. Ezt egyszer végig is nézzük, és mikor a megfagyott testrészt kalapáccsal ripityára töri, lefagyunk. Mr. Wilford kilétére már az első epizódban csattanós választ kapunk (vagy mégsem – itt semmi sem biztos).

snowpiercer_nightcar.jpgHa már a stewardess-külsőnél tartottunk, nem mehetünk el szó nélkül a jelmezek mellett, ahogy Melanie izmos, szikár alakja mellett sem. Jól áll neki a szűk folyosó és a szűkített fazonú, álló gallérú égszínkék formaruha – vékonysága utal a szűkös készletekre. A külsőségeken kívül is remek választás a főszerepre Jennifer Connelly: pókerarccal és száraz, kemény gesztusokkal igazgat, tökéletesen megtéveszt törékenységével, kijár neki a tisztelet. Van tekintélye. Egyébként szinte minden utas vékony, ami fokozza a hitelességet, kivéve például a börtönként hibernálásra szolgáló Tepsi testes orvosát, aki talán fontos pozíciójánál fogva az ételnek is bővében van. Tetszik még a második részben bemutatkozó Hálókocsi énekes mádámjának outfitje (bár az sem biztos, hogy a night clubnak kinéző vagon valóban bordély – mondom, sok a kétség).

snowpiercer_akvarium.jpgPörögnek az események, mint a vonatkerekek: van itt ármány és szerelem, zsarolás és taktika, verekedés és leszbikus erotika, nem lehet panaszunk az iramra. Időnként lassítanak, amennyire a veszélyes szakaszok megkívánják. Néhány snitt erejéig a tájban is gyönyörködünk: az igényes technikával konstruált látképeken jól érvényesül az elegáns fémmonstrum – egyet-egyet kimerevítve legszívesebben képernyőháttérnek használnánk. A zenei betétekre sem panaszkodunk; az első rész megindító jelenetét Rachmaninoff 2. Zongoraversenyére komponálják, a második epizódban pedig hihetetlen jó hangulatfestő a Hálókocsiban hallható keserédes Say It Ain’t so, Joe, Lena Halltól (https://www.youtube.com/watch?v=7ic72NCT1U8). Ami a dizájnt illeti, minimalistára,  ellenpontozásként barokkosra, és kissé cyberpunkosra (hol így-hol úgy) vették.

Ígéretes sorozatkezdést láthatunk a lendületes cselekményvezetésnek, a Mr. Wilfordot körbelengő titokzatosságnak, a jó szereplőgárdának, a művészi szándékkal megalkotott háttérnek, és mindenekelőtt, a szokatlan helyszínül szolgáló Hótörőnek köszönhetően. Kíváncsian várjuk a folytatást, benne a túlélésért való további küzdelmet és esetleg az igazi Wilford felbukkanását. Addig zötyögünk egy másik vonaton tovább. Kiss Walhalla pontszáma: 7,5/10 (IMDb: 6,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

EFHARISTO, RHODES!

rodoszi_kikoto.jpgNem jártam még Görögországban, de vágytam saját szememmel látni a régi kultúra nyomait. Az idei nyaralástervezésnél a Héliosz napisten szerelméről, illetve Poszeidon tengeristen leányáról elnevezett szigetre, Rhodes-ra esett választásunk. A prospektus biztosított, hogy Rodosz mindenkit tárt karokkal vár. Területe és történelme miatt a Dodekanészosz-szigetcsoport legjelentősebb szigete, és azt írják: „őrzi a tradíciókat és mégis kozmopolita, tele van eldugott szépséggel, titkos partszakaszokkal, ugyanakkor a nyüzsgést kedvelők is örömüket lelik a számtalan taverna, bár és esti szórakozóhely adta lehetőségekben.” Ez a sziget központjában így is van, a repülőtértől a városig tartó térségben viszont kicsit sem városias a hangulat. Bodegák, félkész házak sora, rendezetlen területek mellett visz utunk a transzferbusszal – a dizájnos, igényes kinézetű ötcsillagos szállodakomplexumok kontrasztja errefelé látványos.

Fogyatkozik a busz létszáma, félóra múlva meglepetésünkre csak mi maradunk. Az utoljára kiszállt társaságot irigylem, mert a többi megállóhoz képest rendezettebb helyen guríthatják a hotelbejárat felé bőröndjeiket. Folytatjuk utunkat a sötétben. Öt perc sem telik el, hirtelen fényárban úszik minden; helyismeret nélkül vágom rá, hogy ez csak a sziget székhelye, egyben végpontja, Rodosz lehet. Szinte metropolisz – még Zara butik is van itt! Jól rekonstruált középkori vár köré épült óváros, a számtalan dísztárgy árustól vásári hangulat, autentikus, antik stílusú éttermek kavalkádja, tengerparti nyüzsgés, hotelrengeteg, kikötőnegyed és kaszinó garantálják a szórakoztató környezetet. Szállásunk a kaszinó mellett, közvetlenül a parton fekszik: a Cannes-i riviérát juttatja az eszembe, szerényebb kivitelben.

kilatas.JPGA Hotel Mediterranean négycsillagos. Majdnem visszamondtam a foglalását otthon, mikor szembesültem, hogy a belvároson kívüli ötcsillagos szállodák jóval olcsóbbak. De későn kapcsoltam – szerencsére. Legfelső emeleti szobánk tengerre néz, fantasztikus a panorámája, a kikötő felé is ellátni. Horgonyzó szállodahajók és teherszállítók parkolnak komótosan, a naplementében aranyosan. Szintén jó döntésnek bizonyul, hogy az ellátást csupán reggelivel kértük. Ételintoleranciára nincsenek felkészülve, viszont a közelben lévő százhúsz taverna bármelyikében degeszre tudom enni magam a minden mentes grillezett kalamáriból és tintahalból. A strand beach bárjában fedezem fel a görögdinnye-fetasajt kombót, ami méltó példája lehetne a lózunggá csépelt „egyszerű, de nagyszerű” szintagmának.

A tenger kékje képeslapra való, a víz körülbelül 24 fokos, elég hamar mélyül, de a bójáig bőven elég a táv. Napi egy oda-vissza lesz az edzésem – már, ha épp nincsenek eget verő hullámok. Minden „pazar, nagyon pazar” – ahogy a Belga énekelné. És talán a görög vendégszeretet esik legjobban. Már első nap találunk egy barátságosan kopottas külsejű – a falakat kifakult kiscicákról és a favorit hazai futballcsapatról készült fotók díszítik –, ám annál hangulatosabb kávézóként működő italmérést, ahol a tulajdonoscsalád aktuálisan beosztott tagja lesi minden kívánságunk, meg azon is túl. Az úzó és a Gin and Tonic mellé rendre kapunk házi kosztot, csak úgy. Mintha a Mamma a családi vacsorát megosztaná velünk (váltig állítom, hogy a kovászos uborka a kertből való). Van este, mikor készülünk a potyavacsira és nem tervezünk mást enni, de előfordul, hogy alig fogyasztunk valamit, nem is reméljük a jutalomfalatokat, mégis kapunk. Arra végképp nem számítunk, hogy mikor a Mamma a soros, nemcsak extra kiszolgálás a részünk, hanem búcsúzásként kedves ölelés. Ez meghat. Alig győzzük görögül megköszönni a kedvességet. „Efharisto” – nem könnyű megjegyezni a szót, néhány nap lelkes gyakorlás után tudom csak kimondani folyékonyan. Mókás a hangulat a norvég bárban is. Szintén romantikusan lepukkant, a fociszeretet is ugyanaz (a tulajdonos fiatalkorában norvég csapatban játszhatott – egyazon norvég csapatzászló a dekoráció mind a négy sarokban). A szebb napokat megélt tulaj itt is meglapogat, invitál még egy körre. Közvetlen a bár mellett finnek nyitottak konkurens kocsmát, mi azonban már letettük voksunkat – a norvég főnökúr velünk összekapaszkodva villantja meg elnöki mosolyát „szomszédjai” felé fordulva.

damszarvas.jpgMeglátogatjuk Mandraki kikötőjét, ahol velencei stílusú közigazgatási épületek látványa tárul elénk. Látható a sziget szimbóluma, a dám szarvaspár, ugyanott, ahol egykor valószínűleg az ókori világ hét csodája közt számon tartott rodoszi kolosszus állt. Az akropoliszból csodálatos kilátás nyílik a városra és a tengerpartra, az óvárosi séta alkalmával felfedezzük az UNESCO Világörökség részének nyilvánított johannita lovagnegyedet. A girbegurba utcácskák kávézásra csábítanak. Lapáttenyerű, harsány görög integetése, óbégatása, még inkább a mellette feszítő óriási arapapagáj rikácsolása rávesz minket, hogy megpihenjünk a kávézójuk előtti székeken, frissítő italokat kortyolva – mintha Gerald Durrell könyvének Spiro szereplésével színesített egyik jelentébe csöppentünk volna!

cruise.jpgFantasztikus egy hetet töltöttünk a szeptember közepi utószezonban (átlag 30 fokban) a nagyon barátságos görögöknél. A strandon, naptej kenegetés közben történt lódarázscsípés sem vetette vissza lelkesedésem, pedig a csípés helye ödémás és hólyagos lett. Jó tanács: akkor is látogassuk meg a szálloda vagy strand orvosát, ha nincsenek súlyos allergiás reakcióink, mert biztosan nem tartott volna másfél hónapig, míg a viszkető pukli felszívódik, ha időben szakavatott kezek írják fel a megfelelő kenőcsöket. Ahogy az sem von le a nyaralás értékéből, hogy hiába vártuk a hamisítatlan szirtaki zenét, valahogy mindig és mindenhonnan az Eagles slágerének jól ismert akkordjai csendültek fel – ez ám a (szám)misztika!  „Welcome to the Hotel California. Such a lovely place.” Welcome to Greece. Such a lovely place.

LONDONBAN TÉNYLEG MINDIG ESIK

london_metroban.jpgKezdjük ott, hogy Londonban minimum essen, ha odalátogatunk! Ez hangulatos sztereotípia, hozzátesz az élményhez. A grandiózus, masszív, főként barna árnyalatú középületek esőben csillognak, színeik mélyülnek. És nemhogy összemennének a mosásban, hanem mintha megnőnének! Építészeti stílusaik különbözősége ellenére passzolnak egymáshoz (talán a színharmónia miatt). Más a lépték, mint itthon – ha az épületeket nézzük, akkor is. A Paddington Station szintén nagy, belseje egyik általam ismert pályaudvarra sem hasonlít – ragyogóan tiszta, ami ellentmond a(z) (emberi) természet törvényeinek. Na, de előre szaladtunk. Álljunk be egy eresz alá, míg gondolatban visszamegyünk a landolásig, és míg kitaláljuk, honnan szerzünk esernyőt (a ködös Albionba elindulni ernyő nélkül – nórmálís!?). 

london_bertram.jpgTudtátok, hogy létezik a Roxfort Express? Oké, nem teljesen így hívják, ráadásul valóságosnak tűnik, de gyorsasága és a filmbe illő kalauz miatt könnyedén eszembe jut a Gatwick Express-ről, amivel félóra alatt beszáguldhatunk a fővárosba. Felszállunk, leülünk egy négyes asztalkához, mire a jóságos kalauznak kinéző jóságos kalauz tisztelettudóan elnézést kér, de jegyeink az egy vagonnal odébb lévő másodosztályra szólnak. Tényleg sajnálja. Átkísér, mikor pedig arrébb raknék az ülésről egy üres flakont, varázsütésre előttem terem, kikapja a kezemből a műanyagot, arcán joviális mosollyal bevarázsolja egy szelektív kukába. Jó angol komornyik módjára, diszkréten távozik, hogy az utazás végén örömteli itt tartózkodást kívánva vidáman meglengesse sapkáját. Filmvásznon érzem magam.

london_lookright.jpgA brit fővárosban a kutya sem törődik, milyen színű a gyalogátkelőnél a lámpa, viszont minden lelépés előtt eligazít a felfestés: look right – meg lehet szokni az ellentétes oldalú közlekedést. Még jobb a metróban az összes ajtó előtt a festés, a mind the gap figyelmeztetés, amit megállónként be is mondanak, biztos, ami biztos (és ami – varázsige helyett  – delejező szállóigéjévé válik csapatunknak). Elmetrózunk a Baker Streetre. Nem tévesztjük el a leszállást, a megálló falán Sherlock Holmes profilja a sorminta. A 221/b-be nem megyünk be, kígyózó sor áll a kapuban (ahogy a The British Museum előtti esőben toporgás is kimarad), inkább rendelünk még egy roundot a csapostól – az angol pub ugye must have.

london_rayban.jpgLondon Agatha Christie Bertram Szállóinak városa is lehetne, annyi egyforma békebeli london_dalek.jpghotel zsúfolódott össze. A szállásunktól nem messze is van egy, a Russell Square-en. Kedvem támadt bemenni mazsolás vajsüteményért (hello, Miss Marple!), mégis Camden Townban eszem életem legfinomabb sütijét, vegán kategóriában. A mézes-grízes kedvencemet gondolták újra. Újra és újra megkóstolnám, ha nem lennék már 1740 km-re. Egyébként ebben az ízes-színes-szagos-szélesvásznú forgatagban szépen megfér egymással a Ray-Ban és a dalek (hello, Doctor Who!) – minden kapható! A legalsó fotón látható pulcsit is innen lőttem, szinte szó szerint, mert az egész hely egy óriási vásári forgatag, valahol tutira akad céllövöldéjük.

london_telefonfulke.jpg Ahogy zsilip is tartozik a városrészhez. Figyelemre méltó látványosság, amint a tetején london_zsilip.jpgrózsaszínű fürdőkádat is szállító lakóhajó csupa békanyál közepette zsilipel. Ezt a furcsa látványt csak a telefonfülkében működő okosteló szerviz übereli – fej-fej mellett tudtam győztest hirdetni.

 

 london_temze.jpglondon_bigben.jpgLondonról szóló úti beszámoló nem lehet meg a Big Ben nélkül. Viszont kis híján nem lett meg! És ez meglep. De egy szó(játék)nak is száz a vége: azért megtaláljuk, ám csak az órarésze látszik ki az állványok közül. Felújítás alatt. Az ötórai teát hozzáigazítjuk, majd a Temze mellől angolosan távozunk. És ha már tejes tea, a reggeliről is beszéljünk.

london_folyoso.jpgA Royal National Hotelben szálltunk meg, ami arról lehet híres, hogy akkora szállodafolyosó nincs a világon még egy, mint ebben a komplexumban. Szürreális élmény a végén állni. A Royal National háromcsillagos, és bár nem hozza le a csillagokat, azt tudja, amit ígér, sallangmentesen, szikáran és tervszerűen. Ebben a szellemben tökéletes az english breakfast. Mondjuk méz nincs a teához, mert minek: eszedbe sem jut, hogy ne az előre bekevertet igyad, kis tejjel. A lekvár és a toast kompatibilisek; pont akkora a kenyér, amin egy dobozka narancsdzsemet a megfelelő vastagságban elkenhetsz. Az ételek közt szerepel még paradicsomos bab, sült bacon, kemény tojás, és ezeknél többre nem vágysz.

londonban.jpgHa pedig mindez nem győzött meg, hogy következő úti célod Nagy-Britannia legyen, utolsó érvnek jöjjön a helyiek kedvessége, szívélyessége és jókedve, ráadásul fele részük biztosan magyarul kedveskedik neked. Az eső meg ne szegje kedved! Kellemes keddet!

“Bye bye lon don don don goodbye!” (Illés együttes)

 

TRAVEL BLOG: A golfőrültek szigete

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

Hova menjünk üdülni, ha meleg éghajlatra vágyunk, és egy úttal kedvenc golfszenvedélyünknek is hódolnánk? Egyre többen vágnák rá, hogy Mauritius-on a helyünk. És tényleg: a golf a sziget legnépszerűbb sportágává vált, ráadásul érdekes látnivalókat kínál.

Mauritius volt a harmadik ország a világon – Nagy-Britannia és India után –, ahol beindult golfélet, a gyarmati lét hozadékaként. Az első golfklubot a Királyi Haditengerészet számára nyitották meg 1902-ben, a földteke egyik legrégibb klubja a Mauritius Gymkhana Golf Club.

Kattints, ha elutaznál Mauritius-ra, vagy kíváncsi vagy a folytatásra! 

(Fotó: Tourism- Mauritius)

TRAVEL BLOG: ¡Hola, Mallorca!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

Irány Mallorca! Charter-gépünk késve indul, kárpótol, hogy olcsón vettünk rá jegyet. Rövidebb az utazás, mint gondoltam; a két és fél óra gyorsan elrepül, gyors a repülőnk, nyolcszázzal hasítjuk az eget. Hip-hop a hatalmas reptéren vagyunk, bele sem gondolok, mekkora idegenforgalma lehet a kis baleári-szigetnek, ami egyébként a legnagyobb a baleáriak közül.

Minden flottul megy a kitelepített idegenvezetővel, félóra transzfer buszozás, és máris kitesznek a szállodánál. Lifttel suhanunk a legtetejére. Na jó, nem egy felhőkarcolós magasságot és high-tech szerkezetet kell elképzelni, ám a szobából elénk táruló panoráma egy hiper-szuper metropoliszban sem lenne szemet gyönyörködtetőbb. A majdnem telihold pont úgy világítja meg az előttünk végtelenbe nyúló tengert, mint a filmekben, csak élőben még sokkal jobb. Pár percig elmerülünk a látványban, korgó hassal, a lekésett vacsora illúziójával indulunk neki a városnak, hajnali fél egykor.

Teszünk két lépést a kaputól, és a magalufi forgatag beszippant. Mintha láthatatlan kezek megpördítettek volna, sodródunk a fiatalok színes tömegével. A következő sarkon észre sem vesszük, máris egy bár teraszának utca felé fordított székein ülünk, szemben neoncégérek hirdetik a felnőtt szolgáltatások garmadáját, ledér lányokkal a placcon. Pincérnő penderül elénk, magyarul köszönt a „mindig vidám és ragyogó városkában” – meg sem lepődünk. A számomra örökké a welcome drinket jelentő gin-tonicot kérjük, és útbaigazítást, hol tudnánk ilyenkor vacsorát kapni. Minden ötödik hely egy kebabos, és talán annyira farkaséhes vagyok, vagy tényleg a környék legjobb gyros-át esszük a két utcával arrébb lévő töröknél, de ízét még most is érzem.

Reggel cicamosdással kezdjük hat napig tartó új rutinunkat, hogy gyorsan lemehessünk a kontinentális reggeliért – mondhatnánk, ez így papírforma, de nem az, legalábbis nem ilyen kilátással. A szálloda étkezőrésszé alakított terasza a plázs fölé magasodik, a teljes tengerpartot hiba nélkül látni innen is. Ébredezik a környék, hajladoznak a pálmafák, sült szalonna illata tölti be a már kilenckor is kellemesen meleg léget – nem lehet ettől nem hátra dőlni, és kényelmesen a narancslébe szürcsölni.

A főváros, Palma de Mallorca csak 18 km innen, kecsegtetők a fakultatív programok is (pl. szigettúra a csodás Valldemossa érintésével, fürdőzési lehetőséggel, kirándulás a Sárkánybarlangba vagy a Formentor-félszigethez, varázslatos este Son Amarban, élményfürdőzés az Aqualandban), azonban passzív pihenésre vágyunk – a szokásos, szinte semmittevős plázs-életre –, inkább nem ficánkolunk.

(…)

A teljes cikket itt

és itt, az Exkluzív Utazás oldalán találod.

(Saját fotó)

TRAVEL BLOG: Mi van a kézipoggyászomban, ha hosszú repülőútra megyek?

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

Megosztom, melyek a legfontosabb cuccok, amiket magammal viszek a repülő fedélzetére, hogy minél kényelmesebb legyen az utazás nagyobb távolság megtételekor – ne feledjük, a gépen nincsenek üzletek!

1. A nem túl komfortos ülésen jó, ha van nálam nyakpárna, legjobb az emlékező habos változat. Csűröm-csavarom, tekerem-forgatom, a nyakamhoz téve pihentetőbb lesz az alvásom.

2. Hideg van a repülőn, jóleső érzés tokától bokáig könnyű, puha takaróba burkolódzni, alvás közben pláne.

3. A kényelem netovábbja a frottírzokni. Hat órát is meghaladó út esetén jobb megszabadulni a cipőtől, és zokniban szelni át a felhőket – ez ám királyság!

4. Viszek magammal magazint (pl. Glamour) és egy jó könyvet (aktuális kedvencem – mondjuk nem mai – az Álmodnak-e az androidok bárányokkal P. K. Dicktől, vagyis a Szárnyas fejvadász, könyvben), esetleg táblagépet, és persze mobilt (repülős üzemmódba kapcsolva), (többnyire) a kütyük töltőit sem felejtem otthon.

5. Bedobok a csomagba egy tollat, hátha jól jön, mint a múltkori egyiptomi vízumkitöltésnél.

6. Szemmaszkot is viszek, hogy zavartalanul álmodhassak. Lehet, hogy füldugó is kéne?

Ha kíváncsi vagy, még mi minden van nálam a repülőn, kattints a befejezésért.

(Fotó: Spydiy)

TRAVEL BLOG: Tíz érdekesség, amit nem tudtál Mauritiusról

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

Nem közismert, Mauritiusról szóló érdekes tényeket mutatunk be, hátha van köztük számodra is új információ. Egyúttal talán sikerül kedvet csinálni az utazáshoz.

1. A nemrég kihalt Dodó madár nyomát csak ezen a szigeten lehet megtalálni. A madáralakúak osztályába tartozó dodógalamb röpképtelen volt, az emberiség által kipusztított állatfajok szimbólumává vált.

2. Itt található a gyönyörű geológiai látványosság, A hétszínű föld. Dűnés terület, ahol egybefolyik kék, sárga, piros, rózsaszín, lila, barna és zöld. A vulkáni működés során került felszínre a fém-oxidokkal színezett képződmény, az eső és szél lecsiszolta róla a kevésbé ellenálló rétegeket, így alakult ki a színes, ma már masszívan ellenálló felszín.

3. Mauritius volt az első hely, ahol fehér cukrot állítottak elő. Az ország gazdaságának egyik alapját azóta is a cukornádtermelés adja. A cukornád a helyi rumgyártás alapanyaga, közel tizenötféle rumot gyártanak. Érdemes még megkóstolni az arabica kávéjukat és speciális teájukat is.

4. Elsőként a portugál gyarmatosítók léptek a szigetre, 1500-ban, de az első telepesek brit tengerészek voltak, akik 1512-ben érkeztek.

5. Mauritius elnyerte „Az év golfdesztinációja Afrikában” díjat. Kilenc világszínvonalú golfpálya várja az idelátogatókat, közülük több nemzetközi versenynek is rendszeresen helyet ad.

Kattints, ha kíváncsi vagy a másik öt mauritiusi érdekes tényre, vagy egyből oda is utaznál, hogy meggyőződj személyesen a hely különlegességeiről.

(Fotó: trawell.in)

TRAVEL BLOG: Hurgadha májusban

 

hurgadha_steigenberger.jpgAz idei második charter járattal indulunk Egyiptomba, dugig a gép, negyedét egyenpólóba öltözött búvárok foglalják el, kicsattannak a rájuk váró vizes izgalmaktól – Hurgadha híres búvárparadicsom, ezt tudjuk. Az egyetlen üres hely pont mellettünk van, a titkunk, hogy folyosó mellé kérjük a jegyet, úgyis szinte mindenki az ablakhoz szeretne ülni (a folyosónál kényelmesebben lehet nyújtózkodni, és nem kell másokon átvergődni, ha a mosdó felé vennénk az irányt). Nem rémlik, hogy bérelt járatokon osztanának ételt-italt, itt most mégis ez a helyzet; arab vajas piskóta, guava lé, kávé, tea és ásványvíz gurulva érkeznek üléseinkhez – nem unatkozunk a jó háromórás úton. Könyv is van nálunk.

A sivatag látványa mindig elképeszt, a magasból pláne „látszik” a végtelen. A helyi repülőtér meglepően nagy és modern, a néhány évvel korábbi kezdetleges épület alig volt alkalmas fogadótér, indulásra várakozva csak a földre lehetett leülni. De a népszerű üdülőváros rohamtempóban halad a korral, leszállva a helyközi járatról, kongó óráscsarnokba toppanunk. Időbe telik, mire átvergődünk a szigorú ellenőrzéseken, a vízum kitöltésénél a tollvadászat okoz gondot – ma már alig hordunk maguknál írószerszámot. (Kivéve talán az írókat, vagy nem is tudom). Barátságos arab utazási referens fogad minket, és atyaian az egyik ötös számú transzfer buszhoz navigálja tanácstalan csoportunkat (bizonytalanok vagyunk a megfelelő busz kiválasztásában, mivel többet is az ötös számmal jelöltek, nem találjuk a logikát).

palmak.JPGSzállodánk első a sorban, a tovább utazók kissé irigyen nézik lekászálódásunk, amit borravalódömping követ: a csomagot leemelőnek, a sofőrnek és az utazási képviselőnek is adogatjuk az érméket. Öt perccel később kiderül, hogy elhamarkodtuk a jutalmazást, nem a megfelelő szállodánál vagyunk; ez itt az Steingenberger Aqua Magic, mi viszont a Steigenberger Al Dau Beach-be tartunk. Később megtudjuk, jó nekünk, hogy kétféle Steigenberger fekszik egymás mellett, mert a gyerekes családok mind a víziparkos helyre mennek, a mienk viszonylag nyugalmas lesz.

A melegből jólesik a légkondicionált lobby-ba bevágódni. Hatalmas, keleti hangulatú csarnok, bárokkal és kis szökőkutakkal feldobva, amiktől kissé megcsap minket az afrikai luxusérzés. Becsekkoláskor wellcome drinket kapunk, és a piros habzó bort leszámítva, az ügyintézés a szokásos mederben, flottul folyik. A hordárnak borravalót adunk, közben megfordul a fejünkben, ha továbbra is ilyen intenzíven hálálkodunk, jóval az utazás vége előtt el fog fogyni az eurós aprónk.

img_7245.JPGA szoba némiképp szerényebb benyomást kelt, mint a nagyszabású, első pillantásra megnyerő fogadótér, igazából semmi extra nincs benne, a mérete megfelelő, az erkély – habár picike – szép panorámájú; kis részben tengerre néző, egyébként a medencével szabdalt pompás kertre nyíló. Egyedül az egybeépített fürdőszoba és wc nem nyeri el tetszésünket, az is csak az alig takaró üvegajtó miatt, amit becsukni sem lehet rendesen – két ember távolabbi ismeretsége vagy friss kapcsolata esetén azért ez elég indiszkrét. Szobánk legnagyobb ékessége – s ezt később tudjuk meg – az ágyainkra a takaríts után ráhelyezett, művészi gondossággal kivitelezett törülközőorigami, a napi meglepetések közül egy tekergőző trópusi virág és egy kígyótól megijedő szurikáta család voltak a leglátványosabbak.

Délben jólesik elfogyasztani könnyű ebédünket hűsítő ital mellett a rendelkezésre álló három grill egyikének az árnyas, ventillált teraszán, honnan a kilátás a medencében lubickoló szállóvendégekre és a látómezőt mindig mindenhonnan betöltő pálmafákra esik, s ez az idilli kép maga a hamisítatlan nyaralás. Étlapról és svédasztalról egyaránt választhatunk, a fogások változatosak. A vacsorát a központi étterem teraszán költjük el, mely minden esetben svédasztalos, és polipban gazdag. Úgyis mondhatnánk, jellemzően polipalapú az étrend, sokféle módon elkészítve, persze a zöldség és gyümölcs mellett (egyébként mindenféle hús megtalálható a kínálatban, de a soklábú puhatestűből van a legtöbb – a környék vize dúskálhat benne). All inclusive ellátásra fizettünk be, a mennyiségre nincs is panasz.

hurgadha.JPGEgyetlen probléma az étkezésnél, hogy nincsenek föltűntetve az allergén összetevők, én pedig laktózérzékeny vagyok. Egyiptomi utazásra különben is ajánlott fölkészíteni a gyomrunkat, hát még, ha ételallergiával nehezítjük helyzetét. Nem is sikerült megúszni a gyomorrontást. Biztosításommal felszerelkezve, egy napos rosszullét után utam a szállodaorvoshoz vezet. Egy olyan infúziókombótól, amitől pár órával később superwomannek érzem magam, és néhány hatásos, az utazás végéig szedendő gyógyszertől másnapra meggyógyulok. Kaptam gyomorfertőtlenítőt, hasfogót, helyspecifikus antibiotikumot és multivitamint. Aki tudja magáról, hogy az emésztése érzékeny, ezeket a szereket – az antibiotikumon kívül – még otthon beszerezheti, és megelőzésként nyugodtan elkezdheti őket beszedni, legközelebb én is így fogok tenni.

Ha kíváncsi vagy a teljes úti beszámolóra, itt találod.

Meg itt.

(Saját fotó)

TRAVEL BLOG: Mit csomagoljunk egzotikus nyaraláshoz?

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan és mit érdemes a bőröndbe pakolni, ha egzotikus tengerparti pihenés az úti cél.

1. Hosszabb repülőút előtt hölgyeknek érdemes felvenni az utazáshoz kompressziós harisnyát, ami jól összetartja a láb ereit, biztosítja a megfelelő keringést, ezzel megakadályozva egy esetleges trombózist. Persze a harisnyától függetlenül időnként álljunk föl ülésünkről, és nyújtóztassuk meg elgémberedett tagjainkat!

2. Szintén jól jön a hosszú repülés közben egy hidratáló arcmaszk bevetése (férfiaknak is). A gépen a levegő erősen dehitratáló hatású, használjuk ki az időt szépítkezésre.

3. Ami a ruhákat illeti, csomagolásnál szettekben gondolkodjunk: minden felső mellé válasszuk ki a megfelelő alsót, a cipőt és a kiegészítőket, ha lehet, minél több basic darab legyen közte a könnyebb párosítás érdekében – mert átgondolt ruhatárral magabiztosabb a nyaralás.

4. Ne feledkezzünk meg egy-egy melegebb alsó- és felsőruházatról sem, ha a trópusokon nem is, a repülőn jó szolgálatot tesznek.

5. Szintén nőknek tanács: csomagoljunk be kistáskát is. Attól, hogy a repülőúthoz nem kell ridikül, ne felejtsük el, a nyaraláson jól jön, ha a strandtáskánk helyett inkább nőiesebb tatyót viselnénk.

6. Az edzéscuccunkat is gyűrjük be! A rendszeres edzést utazáskor se hanyagoljuk, sőt, az új környezethez alkalmazkodva újajta edzésprogramokban is gondolkozhatunk (jól tesszük, ha erre az eshetőségre még a vakáció előtt felkészülünk).

Kattints, ha kíváncsi vagy a lista másik felére, de akkor is, ha máris becsomagolnál egy exkluzív útra!

(Fotó: tamarindojuice.com)

TRAVEL BLOG: A színes és szíves ország

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Találós kérdéssel kezdjük: melyik ország zászlaját osztja egy napsütést szimbolizáló sárga színű andráskereszt négy részre, két fekete- és két zöld negyedre?

Jamaicában járva a nemzeti színek lépten-nyomon végigkísérnek, papucs, törülköző, strandkendő és még számtalan tárgy díszeként. Hogy többet ne mondjunk, a jamaicai dob- és raggie zenekarok is előszeretettel ragasztják tele dobszerkóikat lobogójuk matricaváltozatával (nemkülönben a magyarországi raggie-t játszó együttesek). A hamisítatlan karibi élet ritmusos, színes és vidám – igazán jó érzés elmerülni benne, na meg a türkizben csillogó Karib-tengerben.  

A jamaicai emberek igen vendégszeretők, a turistákkal nagyon kedvesek, mosolygósok, örülnek, ha kíváncsiak vagyunk hazájukra. Mindent elkövetnek, hogy megismerjük, hogyan folyik náluk a karibi élet. Leleményes kiszolgálással hidalják át az esetlegesen, a felszereltség hiányából adódó kisebb kényelmetlenségeket. Itt nem annyira a luxusérzés, mint inkább a közvetlenség a meghatározó, s ebben a vidám környezetben ezt cseppet sem bánjuk.

Világhírű az 1988-ban a téli olimpiára kijutott bobcsapatuk, soha előtte nem tudott részt venni egyetlen jamaicai sem a téli játékokon. A csapat érmet ugyan nem szerzett, de bobsportjukat azóta is töretlen nemzetközi népszerűség övezi.

(…)

Kattints, ha tovább olvasnád a cikket, vagy kedvet kaptál, hogy Jamaicába utazz!

(Fotó: Jamaica International Project)