Edek, te bitangó!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

A nappaliban ülünk – és ebben nem is lenne semmi különös, ha nem egy színházi előadáson volnánk nézők. Az első sor székei a szoba szőnyegét érik, előttünk kártyáznak, ha előre hajolnék, az asztalon pihenő pakliból én is oszthatnék. De inkább hátradőlök, a lábamat minél jobban behúzom, és várom, hogy a Vendégváró Fesztiválon, a Bethlen Téri Színházban, a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában Mrožek Tangója felkapjon és megpördítsen.

Ez Sławomir Mrožek leghíresebb műve, 1964-ben, egy történelmileg és szellemileg pezsgő időszakban született. A cselekményt nem árt átfutni, bár politikai beágyazottságára nem térek ki, az előadás is hanyagolja ezt az aspektust, és közvetetten bármelyik újkori évtizedre lehetne aktualitásokat találni benne. Artúr (Hunyadi István), mint a legtöbb ifjú, lázad, és forradalminak szánt kísérletét családján kezdi, ami kicsit belterjessé teszi a történetet. Célja, hogy visszahozza az általa eszményinek tartott, nagyszülei korabeli hagyományokat és rendet. Szó szerint rendre vágyik a káoszban, amit szülei teremtettek, élén édesapjával. Az apa ugyanis (Stomilt Kovács Levente játssza) folyton filozofál, pártolja az anarchiát, elméletei szemléltetéséhez kísérleteket csinál. Az egész házat belengi az alkimista hangulat, mely a nagypapa ravatalozójában csúcsosodik ki.

A következő párbeszéd jól érzékelteti apa és fia alapvető nézeteltérését:

„Artúr: (…) semmi sem működik, mert mindent szabad, sem elvek nincsenek, sem kihágások.

Stomil: Csak egyetlenegy elvünk van: senki se feszélyezze magát, és azt csinálja mindenki, amihez kedve van. Mindenkinek joga van a saját boldogságához.”

Stomil akkor érzi magát szabadnak, ha mackóalsóban, kigombolt ingben, hasát kibuggyantva, fennkölt gondolatok közt lófrálhat a lakásban. A szebb napokat látott nagymama, Eugénia (Fábián Enikő) és a lecsúszott nagybácsi, Eugéniusz (Dobos Imre) naphosszat kártyáznak. Artúr hiába esik szerelembe unokahúgával, Alával (Trabalka Cecília), a sikeres lánykérés után nem képes belefeledkezni boldogságába, továbbra is meg akarja reformálni a körülötte élőket, az étkezésben szó szerint is reformétrendet vezetne be. Hogy a családból választ társat magának, a belterjességre rímel – viselkedése, habitusa provinciálisabb nem is lehetne. A szülők szerelmi háromszögében a termetes családi barát, később szolga, Edek (Sebestyén Hunor) a harmadik szög, vele csalja meg férjét Eleonóra (Firtos Edit). Az utolsó felvonás csattanóit is tőle kapjuk; az igazi zsarnok nem Artúr, régies ideáival, hanem Edek, a nyers erőszak megtestesítője.

(…)

A teljes színikritika itt, a Prae-n jelent meg.

(Fotó: Vígh László Miklós)

Csillagok peremén

tokes_nikoletta_gasparik_gabor.jpgPöttöm világba csöppenek, egy igazi mikrokozmoszba, köröttem csak gyerekek, ráadásul mind engem néz – néző vagyok én is.  Négy kíváncsi ember végigszalad az élet fő állomásain, gonddal kiválogatott hazai kortárs gyerekversekkel és Bartók zenéjével kísérve – tartalmas, színvonalas, szórakoztató gyerekelőadás a Mikrokozmosz a fiatal színész, Csadi Zoltán rendezésében, a dunaújvárosi Bartók Színházban.

Rég nem láttam gyerekdarabot, nem tudom, mennyire lehet megszokott, hogy maga a rendező fogadja a bejáratnál barátságos mosollyal és rövid köszöntéssel – szinte egyesével – a gyerekvendégeket, s ők veszik is a lapot, kedves természetességgel. Én a sarokban olvadozom – mondták, várjam meg, míg az osztályok elfoglalják helyüket a nézőtéren, azután üljek csak le a fenntartott székre. A terem közepére irányítanak, ennél furábban nehezen érezhetném magam; kicsiny világba csöppenek, annak is a közepébe, körül vesznek a gyerekek, ráadásul az elején – mivel nem ismernek – mind engem néz. Több szinten süllyedek el a mikrokozmoszban.

kiss_attila_simenfalvy_agota_gasparik_gabor.jpgKezdésnél hárman vannak a színpadon, köztük egy összecsavart szőnyeg gyanúsan viselkedik: kígyózik, tornázik, ugrabugrál – talán nyöszörög is? Kilóg a lóláb, mikor kilátszik a görgetegből két láb, a gyerekek izgatottan be is kiabálják, hogy ember van a szőnyegben – és körülbelül ilyen formán végig narrálják az előadást. Bevonódnak, engem már észre sem vesznek, nem zavartatják magukat, hangosan félnek, nevetnek, meglepődnek, de el is csendesednek – mindent előírás szerint csinálnak. Pedig nincs semmi előírva. Ha nem érteném a kicsik nyelvét, a jelekből akkor is levenném, hogy kisiskolások számára jól megkoreografált a produkció.

csadi_zoltan.jpgAmi a szó szerinti koreográfiát illeti, a szépen kidolgozott mozgás- és táncelemek még érthetőbbé teszik a zenével és verssel elmondottakat. A különböző művészeti ágak felől egyszerre érkező ingerek nem hagyják elkalandozni az ingatag figyelmet. Tőkés Nikoletta kislányos mozdulatai bájosak és harmonikusak. Alaposan kizökkenünk, mikor egy kisfiú váratlanul bekiabálja, hogy a színésznőnek kilátszik a bugyija. Amolyan teniszező hölgyeknél használatos kisnadrág van rajta – felkészült ő a szó szerint nyakatekert jelenetekre és a kiskorúak szemfülességére.

(…)

A teljes cikk itt, a Prae-n jelent meg.

(Az első kettő a Bartók Színház fotója, a harmadik a sajátom.)

Az élet Grover’s Corners-ben

eskuvo_lovas_rozi_baronits_gabor.jpgA képzeletbeli New Hampshire-i falu, Grover’s Corners lakóinak átlagos napja olyan, mint mindannyiunké. A postás csenget, szomszédok beszélgetnek egymással kertészkedés közben, egy ismerős beköszön a biciklijéről, gyerekek iskolába mennek, a templomi énekkar éjszakába nyúlóan próbál és a többi. Látszólag semmiségek, lényegtelen események történnek A mi kis városunkban, mégis Thornton Wilder rádöbbent, hogy az élet a maga egyszerűségében csoda(szép). Rebecca Gibbs sajnos későn ébred rá, halála után bánja, hogy nem figyelt szeretteire eléggé, és nem élte tudatosabban az életét. Mi viszont hátra dőlhetünk, hogy bepillantsunk a Karinthy Színház három felvonásos előadásában – egy másik remek alkotás címét kölcsön véve a mások életébe (Ld. A mások élete című film – a szerk.).

lengyel_ferenc.jpgA felvonások a közösség egy-egy napját mesélik el, szó szerint egy mesélővel, Lengyel Ferenccel. Robosztus alakját földig érő kaftán húzza le, szépen csengő orgánumával végigvezet a történeten, leír, magyaráz és véleményt is mond. Habár játékát alárendeli mondanivalójához képest, Karinthy Márton rendező néhány játékos megoldással bevonja a sztoriba, ráadásul a darab szerint Lengyel nemcsak narrátor, hanem amolyan rendező is. Mókás ahogy egy nagy faliórán tekergeti a mutatókat, attól függően, hogy épp mikor csöppenünk a sztoriba, ám a kronologikus sorrendet megtartja – kívülről nézve élet-halál ura. 

(…)

A teljes cikk itt, a Librarius-on jelent meg.

Köszönöm a fotókat Gergely Beatrixnak.

Meccset játszva

Ezt a tavasszal a Prae-n megjelent színházi ajánlót főleg kedves barátnőm, Gergely Beatrix kiváló fotói miatt osztom meg a blogon.

toth_ildiko_debreczeny_csaba_varga_maria.jpgIvan Viripajevtől a Részegek című darab a Nemzeti Színházban több mint furcsa. Profizmus, tehetség, de mintha valamiféle trendi szektás találkozón vettem volna részt, ahol suba alatt a lelkemre pályáznak. Még a nézők is csupa egyformán hitgyülisnek kinéző, jól fésült fiatalok voltak: ha a kifigurázás volt a cél, miért nem vette a lapot a közönség? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után nem előítélettel ültem be az író egy másik darabjára, az Illúziókra a Rózsavölgyi Szalonba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégszereplésére. Nem voltak illúzióim. És jól megkaptam újra: ne légy előítéletes!

Elsőre a díszlet lep meg: méteres teniszpálya illúzióját kelti az optikai csalódásnak köszönhetően, valójában minigolfozásra lenne alkalmas. Tíz perc után egyre jobban csodálkozom, hogy hiába a pálya, a sportolójelmezek, tenyeresek, fonákok és szervaröpték, izzadás és lihegés, az egésznek semmi köze a teniszhez. Ez is jó! Aztán van maga a történet, amiből kiderül, semmi és senki sem az, aminek és akinek látszik. Meg vagyok vezetve – már megint! Másik optikán át nézem az előadást.

varga_maria_toth_ildiko.jpgMeccset játszva, mímelve két ismerős házaspár tagjai emlékeznek vissza monológokkal elmúlt ötven évükre. A férj vagy a feleség halálos ágyán házastársaik végre őszinték lehetnek egymáshoz. Egymás után halnak meg, „a végén csak egy maradhat” – mintha a Tíz kicsi néger groteszk változatát látnám. Tóth Ildikó Sandraként erősen (és kimelegedve) kezd, felidézi beszélgetését férjével, Dannyvel, aki őt látszólag nagyon szerette, aztán azt, mikor férje halála előtt megvallja, hogy legjobb barátjába, Albertba volt igazából szerelmes. A legjobb barát is odavolt a nőért, de leplezte – nem tudtak egymás vonzalmáról –, ám Albert is bevallja haldokló feleségének, Margarite-nek, hogy kit szeretett. Lehet követni? Most jön az, hogy a másik feleség pedig férjének barátjába, Dannybe volt szerelmes. Páros teniszmeccs, itt az a játszma, hogy légvárakat építenek.

debreczeny_csaba.jpgEgymás szomszédjai, sok időt töltenek együtt, mégis mindnyájuk egyedül van az érzéseivel. Magányosak, boldogságuk látszat. Albert gyerekként is zárkózott volt: ufót látva nem merte elmondani, senki nem hitt volna neki, csak felnőttfejjel, avatja be Sandrát a titkába. Danny egy ausztráliai nyaraláson érzi magát elszigeteltnek: egy tengerparti sziklán (óriás teniszlabdán) megtalálja tökéletes helyét a világban, ám Sandra nem érti meg: ő közben egy rózsaszín csíkot kémlel az égen. Az ehhez hasonlóan játékos jeleneteknek és a szerelemmel kapcsolatos optimista közhelyeknek köszönhetően reményteli az üzenet: a mindennapi drámák és az elkerülhetetlen elmúlás ellenére sem elviselhetetlen az élet.

hirtling_istvan.jpgA szerelem bonyolult ugye, a szeretet is az lehet, és ezek keveredhetnek. Mikor s hol megy át egyik a másikba, ilyesmi kérdések merülnek föl, miközben – túlzottan is – szabad folyást engednek az érzelmeknek. Egyre csöpögősebb szövegek követik egymást, egyre jobban folyik a játékosokról az izzadtság. Ahogy a jó teniszező menti meg a vonalon belül a labdát, a rendező Hargitai Ivánnak sikerül azért megmentenie a drámát. Angolszász területeken egy love-val elintéznék a témát: itt és most az előadás terjengősen érzelgős, a már-már erőltetett lelkizés miatt került át a „nagyon jók” kosárból a „jók” közé. Ha nem látom az említett Részegek lelki manipulációját, a jobbak közé sorolom ezt a produkciót. (Előbbit a Katona József Színház is műsorára tűzte, ráadásul a Nemzetivel majdnem egy időben, kíváncsi lennék arra az interpretációra, ahogy arra is, miért kaptak rá ennyire Viripajev munkáira.)

(…)

A teljes ajánló a Prea oldalán olvasható.

(Fotó: Gergely Beatrix)

Az előadás november 10-én tekinthető meg utoljára a Rózsavölgyi Szalonban.

Bemutató Ráhel-napon

Azzal, hogy az Örkény Színház Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezte József és testvérei című előadása megéri az ötórát, ráadásul indokolt a hosszúság, szinte mindent elmondok. Persze nem marad el a hosszabb vélemény, melyet szívesen írtam meg a Prae számára – véletlenül Valentin-napon. A bemutató idejét mindenesetre nem bízták a véletlenre: Ráhel napját írtuk.
***

A bibliai színek sorban – ha nem is időrendben – következnek, és egyre színesebbek, kidolgozottabbak, ahogy a történet megy előre. A nyitószínben a fiatal József (Patkós Márton) kút szélén ül félmeztelenül, és apja, az öregedő Jákob (Gálffi László) aggódva inti őt. A szereplők életkora folyamatosan játékba van hozva: látjuk őket fiatalon, középkorúan és öregen is. Több generáció keveredik: színre lép majd az érett József, Polgár Csaba és a fiatalabb Jákob – szintén Polgár Csaba. Olykor valamelyiküknek két énje van jelen egyszerre. Az elején az idős Jákob fiatal önmagát figyeli a tetőről, ami elég misztikus. Hogy a misztikum a koncepció része, azt már a figyelemre méltó plakát (Nagy Gergő grafikája) és színlap is igazolja: József a félbevágott Földgolyó peremén egyensúlyoz, körülötte a kozmosz fekete háttere. A motívum az előadáson visszaköszön, József a kútkévén balanszíroz, később egy aranylabdával zsonglőrködik. Jellemző az arany és a minimáldizájn. Izsák Lili díszlettervező a forgószínpadra egy jászolhoz hasonló, fából készült, elől nyitott, sátortetős, félszobánál kisebb (sok jó ember kis jászolban is elfér) puritán díszletet tervezett, a fölötte kifeszített vásznon különböző égi jelenségek és galaktikus ködök, víziók váltakoznak. A faház az egész előadás centruma, külsőre nem változik, a környezetét viszont kiszínezik. A harmadik felvonásra már minden sejtelmes kék derengés. Egy-egy rész végén a házacska megfordul, takarásba kerül, a következő jelenetre a szereplők más felállásban, más helyzetben kerülnek a nézők szeme elé – a mutatvány a gyerekkor varázslatos átváltozásait idézi.

A darab Thomas Mann négykötetes regényét követi. A dramatizálás Gáspár Ildikó munkája. Az első felvonás (az első két könyv) amolyan bibliaórai gyorstalpaló, a színek szinte jelzésértékűek. Fölelevenítik a főbb cselekményt. Jákob becsapja ikertestvérét, Ézsaut, hogy apjától, Izsáktól megkapja az elsőszülöttség jogát és az atyai áldást. A haragos testvér elől Háránba, nagybátyjához, Lábánhoz menekül, aki meg őt csapja be: ahelyett, hogy Jákob a hétéves munkájáért megkapná szerelmét, Ráhelt, mit sem sejtve Lábán idősebb lányával, a lefátyolozott Leával hálja el a nászt a sötét fülkében. Jákobnak újabb hét évet kell dolgoznia, hogy a húgot is feleségül vehesse. Lea fiúkat szül Jákobnak, Ráhel nehezen esik teherbe, közös gyermekük lesz József, a kedvenc, az igaz szerelem gyümölcse. Ráhel belehal második gyermeke, Benjámin szülésébe. A második könyv a fiatal József életéről szól. Benjámin, az édestestvér az egyetlen, akivel jóban van, terveibe is beavatja, bátyjaival azonban ­– akik irigyek, hogy apjuk kivételez vele ­–, viszonya elmérgesedik: mély kútba vetik őt. A regény klasszikus nyitósora – és egyben az előadásé – előre vetíti mindezt, ahogy Jákob a kút szélén ülő ifjú Józsefnek mondja: „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?”

(…) A teljes cikk a Prae-n jelent meg, tavasszal.

(Fotó: Horváth Judit – a képen Patkós Márton, a fiatal József szerepében)

Amitől Lenin kiugrik a koporsójából

hobo.jpegTragikus eseményektől gyakorta nem áll távol a keserédes hangulat – a lágerélettől sem. Ez innen nézve rejtélyes. Rejtői. Bohókásnak nem mondható. Hobósnak viszont igen. Legalább itt és most: helyszín a Gulág, szovjet munkatábor, ahol a virágok – ez esetben szimbolikusan kordokumentumokon alapuló történetek – Hobo stílusában nyílnak ki és száradnak el. A Nemzeti Színház A Gulag virágai című egyfelvonásos előadása fontos és megrendítő.
***

„Létező, érdekes és divatos színházi megszólalási mód a dokumentum-dráma”, mondja egy interjúban Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője. Ráadásul történeti szempontból tanulságos. Vidnyánszky szerint a Nemzeti feladata az is, hogy a magyarokat érintő történelem nagy eseményei kapcsán, akár évfordulókhoz köthetően, folyamatosan szülessenek előadások.

Hobo és a dramaturg, Kozma András pár éve elutaztak anyagot gyűjteni a darab helyszínére, a Perm-36-os táborba. Megtalált levelek, feljegyzések, jelentések, naplók illusztrálják az embertelen körülmények közepette is reménykedő rabok mindennapjait, gondolataik, céljaik alakulását, de a sorok közt fogva tartóik jelleme és a totalitárius diktatúra működési elve is kirajzolódik.

gulag.jpgVersek, balladák, dalok részletei történetekbe ágyazva sorjáznak, Földes László Hobo vezényletével, a harmonikázó Pál Lajos és a több szerepben kiválóan „muzsikáló” Rácz József előadásában. Hobónak személyes indíttatása is van:

A téma elhanyagoltsága miatt is fogtam neki, hogy a Gulagról írjak, meg azért is, mert kommunista családból származom, így van némi érintettségem.

Az ezredforduló környékén a Ghymes zenekarral együttműködve megírta a Bakaballadát a Don-kanyarban életüket vesztett magyar katonák emlékére, de hallható tőle egy hangulatában a szomorú végkifejlethez igazodó ballada Viszockijtól is.

A nyomasztó légkört aláhúzza a korabeli díszlet és jelmez, de a játékosság itt szintén kikacsint. Pál bódéja, ahol szinte megállás nélkül harmonikázik, kissé kuckós jellegű. A barakk elhúzható falai lehetőséget adnak a dinamikus, többfunkciós használatra: ide-oda tologatják a fal(l)apokat, a réseken kitekintenek, vagy füst jön be rajtuk, jelezve, hogy egy-egy rabszállító vonat épp be- vagy kifut.

(…)

A teljes cikk idén februárban jelent meg a Prae-n, itt olvasható.

Az előadás most is műsoron van a Nemzetiben.

(Fotó: Népszava, Nemzeti Színház)

Ahogy nekem tetszik

Tetszik a frissesség, a szlenges szöveg, az egymásba érő poénok, a laza és üde színészi játék, a pimaszra vett hagyománytisztelet. És a kitömött szarvas. Nem csoda, annyira viccesen megkoreografált a jelenete. Tetszik a kísérletező kedv. Hogy van kedv! A Katona József Színház Kamrájában bemutatott Shakespeare Ahogy tetszik című darabját lájkolom. Megindokolom, hogy miért.

Tehát: rögtön levesz a lábamról a szöveg. Humoros, keveredik benne régi és új, tele van kulturális utalásokkal – ha észreveszed, jólesőn beindul az önjutalmazási reflex –, ráadásul elegáns a stílus és a nyelvezet, nincs izzadságcsepp. Csöppet nehéz követni az agymenéseket, minden második poén esik le, de így is jó, ha akarom: újranézhető. „És bár komoly jóindulattal sem nevezhető mozgalmasnak itt az élet, nekünk így is megfelel, barátunk a bokor, könyvünk a kő, tanárunk itt e táj. Nem tudhatom, másnak mit jelent.” Nádasdy Ádám fordításából Závada Péter írt szövegkönyvet, Radnai Annamária dramaturg közreműködésével. Nádasdy precíz, könnyed Shakespeare-fordításai eleve bejönnek nekem, Závadáék pedig ezt a változatot úgy csűrik-csavarják, szedik szét és rakják össze, ropogtatják, „slamesítik”, aktualizálják, hogy az eredmény móka és kacagás, eleget téve a mai romantikus vígjátéki követelményeknek.

Helyszín az Ardeni-erdő, ahol a szereplők számkivetettként élnek afféle hippi-életet. Ehhez hozzátesz a zene – amolyan örömzenélés az eleje meg a vége, egyébként az előadásban szereplő Keresztes Tamásnak köszönhetően. Love Is in the Air – mondjuk ez a szám pont nincs, van viszont prózában angolul a cím: As You Like It. Négy szerelmes (?) járja az erdőt, hogy próbára tegye magát, s megtalálja – minden értelemben – párját. A darab első számú párja, Rosalinda és Orlando (Borbély Alexandra és Tasnádi Bence). A jóképű, jókötésű fiút gonosz bátyja, Olivér (Dankó István) apjuk halálát követően egy militáns hajlamú, tar-copfos-harcművész frizurájú fickóval, Charlesszal (Hegymegi Máté) meg akarja öletni: ez ugyan nem sikerül, de a báty kiutasítja öccsét a családi birtokról. Irány az erdő, hűséges öreg szolgálójával, Ádámmal (Ujlaki Dénes). Olivér is beveti magát a rengetegbe, útközben összetalálkozik a szintén száműzött Herceggel (Kocsis Gergely), aki – némi skizofrén beütéssel kettős szerepben, ugyanis a másik herceg ugyanő – saját magát űzi el, amúgy hihetően. Rosalinda az ő lánya, Célia (Pálos Hanna) pedig a gonosz Frigyes hercegé. A két lány mégis legjobb barátnők, kissé túl is teljesítenek. Célia: „Hát te nem érzed, itt mélyen, hogy mi egyek vagyunk? Mint Juno két hattyúja. You know? Bonnie és Clyde, Jules és Jim (…). Heiner és Müller. H&M, C&A?”. Végignézik a látványos birkózást, később, az egyik ötletes „filmes” visszajátszásnál (a szereplők úgy mozognak, mintha a filmet visszafelé pörgetnék) derül ki, hogy Rosalinda akkor és ott szeret bele a hősként küzdő Orlandóba („Szívemmel csak ő tudna megbirkózni.”) A lány férfinak öltözik, inkognitóban követi szerelmét, Célia és Penge (Keresztes Tamás) kíséretében. Találkozik Orlandóval, aki nem ismeri fel, és mint férfi a férfinak beszéli el szerelmi bánatát. Rozalinda cselhez folyamodva próbálja kigyógyítani – le sem tagadhatná női praktikáit.

(…)

A teljes cikk a Prae-n jelent meg, tavaly tavasszal. Az előadás még mindig műsoron van a Katona Kamrájában.

(Fotó: Dömölky Dániel)

Pintér Béla tizenkilencre lapot húzott

Ha korábban megkérdeznek, egyetértek-e, hogy aktív politikus szerelmi konfliktusát színpadra vigyék, habozás nélkül válaszoltam volna, dehogy! Azonosítható emberek privát életét közönség elé citálni minimum érzéketlenség. Miután viszont megnéztem Pintér Béla A bajnok című előadását a Katona József Színházban, azt gondolom, igen, helye van a témának, a darab mérföldkő lehet a hazai színjátszásban. Már attól jó, hogy idővel rutinná merevedett erkölcsi normáim felülvizsgálatára késztetett – de többről van szó! A polgárpukkasztó performansz napjaink közéleti morállal kapcsolatos égig érő ingerküszöbét zsigerekre ható színházlélektani módszerrel veszi célba. Ráadásul az egész Puccini operájára játszik, vérprofi előadásban. Még mindig tapsolok.

A köpeny című opera eredetileg egy, a Szajna parton horgonyzó halászbárkán játszódik a huszadik században, a hajóskapitány rájön, hogy egyik rakodómunkása a felesége szeretője. Pintér változatában alig felismerhető az alapcselekmény, meghökkentő és mai a szöveg, az eredetiből egyetlen mondatot sem tartott meg.

“Mivel a karaktereket, a helyszínt és a kort is gyökeresen megváltoztattam, a nyelvezet is ennek megfelelően alakult”– mondja koncepciójáról. Botrány a javából: a kitalált Verőcsény polgármesterének mellőzött felesége összejön az olimpiai bajnok kick-bokszolónővel, új életet akarnak kezdeni, a dráma csúcspontján pedig, amikor a férj, rájőve a viszonyra, majdnem megöli a bajnoknőt, végül a gyereküket felhasználva, maradásra bírja az asszonyt. A két nő kapcsolata kifejezetten megható, a politikus szánalmasan gyenge, romlott és korrupt. A kampányfőnök a nem mindennapi szerelmi háromszöget minden igyekezetével leplezni próbálja, de a pletyka már szárnyra kelt – tudhatjuk a sajtóból. Ugyan el van mondva, hogy a valósággal való bármilyen hasonlóság csak a véletlen műve, de nyilván nem igaz.

(…)

A teljes cikk a Librarius-on jelent meg, tavaly tavasszal. A darabot most, a 2017. őszi-téli évadban is játsszák.

Ezen a bemutatón találkoztam utoljára Esterházy Péterrel, itt írtam meg.

(Fotó: Horváth Judit)

LEGKEDVESEBB TÖRTÉNETEM ESTERHÁZY PÉTERREL

Nem is oly rég történt, hogy Pintér Béla A bajnok című előadásának bemutatója után, a Katona előterében mindenki a szokásosnál izgatottabban járkált. Nem minden nap látni ízléses botránydarabot a színpadon – feltételeztem az okot.

Látszólag céltalanul cirkáltam, valójában vártam, hátha lesz az estnek valamilyen kifutása, ahol ki lehet tárgyalni a látottakat egyszerűen nem maradhat annyiban! De nem lett semmi. A tömegben észrevettem Esterházy Pétert, odasétáltam, érdekelt a véleménye. Kertelés nélkül rákérdeztem, neki tetszett-e. Igennel felelt, majd visszakérdezett, én mit gondolok. “Durván jó!”, válaszoltam meggyőződéssel. Kifejtésre nem telt, hamar elsodorták tőlem.

Nem sokkal később megint láttam Pétert, amint hallótávolságra beszélget. Társaság állta körbe, valaki feltette neki az obligát kérdést, mire ő azt felelte, “durván jó!”. Mintha megérezte volna, hogy félig mögötte állok, felém fordította fejét, és mosolyogva rám nézett. Tudtam, hogy be kell vésnem a jelenetet az emlékezetembe, mert nem lesz még egyszer.

In memoriam EP.

 

(A kép még 2014-ben készült, a Könyvhéten.)

NEM SIRÁJ, CSAK KIS SIRÁLY

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}

Csehov Sirályát nem lehet megunni. Legmagasabban eddig a pontos jével írt Siráj szárnyalt, Schilling Árpád rendezésében, a Krétakör Színház előadásában – a POSZT legjobbja-díjig meg sem állt. Az akkori kritikák tájékozatlanabb szerkesztői nem győzték a szándékosan használt “j” betűket “ly”-re lyavítani. Jé, csodálkoztak, mennyi elírás! Vajon tudott egyedit nyújtani a Katona József Színház december végén bemutatott, Ascher Tamás rendezte előadása, és esetleg túlszárnyalta a díjnyertes etalont?

Orosz vidék, földbirtok, nyár, fürdőruha, tópart, a társaságban mindenki boldogtalanul vágyakozik, viszonzatlanul szerelmes, elégedetlen unalmas életével. Arkagyina (Fullajtár Andrea) híres, érett színésznő, fia, Trepljov (Ötvös András) íróként-rendezőként próbálja utolérni a sikereit. És anyja barátja, a befutott novellaíró, Trigorin (Nagy Ervin) sikereit. A fiút zavarja anyja iránta való közönye – megfelelési kényszerrel küzd. Amatőr darabot ír, amit szerelmével, Nyinával (Mészáros Blanka) visz színpadra. A bemutatón az anya viccesen beszól Trigorin felé fordulva, mire Trepljov sértődötten elrohan. Mása (Jordán Adél), aki reménytelenül szereti őt, feleslegesen rohan utána, vigaszt csak Nyina nyújthatna, akit viszont Trigorin bűvöl el. Flörtölnek: a lány odavan az írói sármtól és hírnévtől, a férfit a fiatalos frissesség, küllem és kellem vonzza. Az egyik kulcsjelenetben Nyina meglátja a földön egy sirály véres tetemét, amiben mintegy, saját sorsát ismerve fel, átlényegül a madárrá. Attól kezdve a rózsás kedvű naiva egyre hervadtabb, keserűbb lesz. Hiába utazik el Trigorinék után Moszkvába, ahol gyereket szül neki, a helyzete kilátástalan: Arkagyinát nem tudja kigolyózni, színészként nem fut be, gyermeke meghal. Visszatér, de továbbra sem képes Trepljovot szeretni, aki szintén nem akarja az epekedő, időközben a jelentéktelen tanítóval családot alapító Mását. A fiúnál betelik a pohár, nem bírja tovább elviselni a reménytelenséget, a szeretettelenséget, öngyilkosságot követ el. A vidéki társaság szinte észre sem veszi a tragédiát. Esznek-isznak, vontatottak, arcukon félig unatkozó, félig beletörődő félmosoly. Mindenki szíve másé.

Érdekes megfigyelni, hogy Csehov több alkalommal is beleszőtte a darabba saját életét: ez Dorn (Fekete Ernő), a távolságtartó orvos magatartásán, Trepljov néhány mondatán is érződik, ám legjobban Trigorin figuráján jön át, nem véletlenül egyezik a foglalkozásuk. Az író arról elmélkedik, hogy egészen új stílus kellene, merészebb, sosem létezett új művészet. Csehov az emberi jellem apatikus ábrázolásával összetéveszthetetlent alkotott. A reményvesztett, unatkozó szereplők – gyakran a lassított felvételek tempójában –, folyvást a  városba vágyódnak vagy a szerelmükre várnak, közben ráérősen diskurálnak egy-egy csésze csája mellett. Akár sablonosnak is érezhetnénk (emlékezzünk csak Alfonzó Ványadt bácsi paródiájára), annyiszor láttuk már, de Aschernek sikerült modern változatot kitalálni, a teát elhagyta, de az orosz falu báját megtartotta. Az előadás erőssége, hogy a szöveg és a játék úgy “újult meg”, hogy a dráma nem vesztette el jellegzetességeit. A színészi teljesítmények kiegyensúlyozottak, a karakterek végig árnyaltak. Jordán Adél tetszett a totálisan kiégett Mása szerepében, Nagy Ervin öntelt és önsajnáló Trigorinként kiváló, az Arkagyinát alakító Fullajtár Andrea elegáns, testvére, Szorin Máté Gábor tétovasága, hebegése-habogása remek. A díszlet és a jelmez jelzi, a történet időben nincsen messze tőlünk. A szöveget is újrafordították. Fullajtár szerint “a fő szándék az, hogy a nézőnek olyan érzése legyen, hogy bár semmi nincs benne a fordításban, ami erőltetetten aktuális lenne, mégis a szereplők mai emberek, akikkel igen kemény dolgok történnek.” (A teljes beszélgetés a Katona blogján, itt olvasható.) Kis Sirály, de magasan repül, eléri az utazómagasságot.

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Szereplők: Mészáros Blanka, Fullajtár Andrea, Ötvös András, Máté Gábor, Nagy Ervin, Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Jordán Adél, Dankó István, Szacsvay László, Baki Dániel, Papp Endre

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Nagy Fruzsina

Fordító, dramaturg: Radnai Annamária

 

Rendező: Ascher Tamás

Bemutató: 2014. december 20. Katona József Színház