EZ MITŐL PERRY MASON?

Csalódtam az HBO új saját gyártású sorozatában. Perry Mason gyerekkorom szuperhőse; mint a rendíthetetlen, laza, belevaló magányos harcos, mindig mindenki eszén túljáró, néhány kellemetlen helyzetben a testi erejét sem véka alá rejtő ügyvéd, aki persze nem is volt magányos, mert vele dolgozott a jó barátként sem utolsó, kissé lusta, ám hatékony Paul Drake nyomozó, és a háttérben – vagyis az előtérben kialakított irodában –, ott volt a szőke ciklonnak elképzelt állhatatos, hűséges és a főnökébe fülig szerelmes titkárnő, Della Street. Már az első rész közepénél gyanakodni kezdtem, amikor Dellát barna hajú, “szürke egér” stílusú nőként láttam viszont. Ilyen mesebeli névvel hogy lehetne szürke? Maga a Perry Mason adaptáció viszont túl fekete!

Műfaját nézve noir, és inkább a Raymond Chandler-féle pesszimista melankólia jellemzi, mintsem a Erle Stanley Gardner puha kötésű, lányregényeknek is beillő detektívkönyvecskéinek hangulata. Ráadásul, Della nemhogy nem látszik belehabarodni Mason-be, de bérelt garzonjában hölgyszerelmével osztja meg ágyát. Az alkotók nemcsak Della karakterét nem találták el, Drake figurája sincs köszönőviszonyban az eredetivel: itt fekete, a becsületét védő, önérzetes, óvatos, úri fiúnak látszó fiatalember, ott bárdolatlan, egy “szaki” ügyességével a munkáját végző, kisstílű, de barátságos alak. És bár a sorozat időben bőven a regények előtt jár, azért nem feltételeznénk ekkora különbséget. Felmerül a kérdés: a címen és az ügyvédi tematikán kívül, mi köti össze a remake-et a regénysorozattal?

perry_mason_szonok.jpgA néhány akkordból álló hangulatfestő háttérdallam, ami az elején vonzott, az ötödik epizódra egysíkúvá, idegesítővé és nyomasztóvá válik. Hozzájárul, hogy nyomát sem találom a korabeli Los Angeles romlott, közönséges, mégis üde és élénk bájának. És ott van az egyházközösségi szál, amivel nem lenne gond, pedig Gardnernél ilyen sem volt, de a szőke démon prédikátor túlzottan hasonlít az HBO másik nemrégiben kijött sorozatában, a Los Angeles-i rémtörténetekben szereplő, szintén szőke és delejező hatású szónokra. Hiába játszódik körülbelül ugyanakkor a kettő, ez akkor is baklövés, ha megengedjük, hogy véletlen egybeesés.

gardner_perry_mason_hangulat.jpgAz évad közepén járunk, egyre jobban forr a gyanú, hogy meg vagyunk vezetve, mert az adaptáció szinte semmiben sem követi az igazit, néhol egyenesen szembe megy vele, cserbenhagyva a rajongókat. Ezzel az erővel bármelyik, az Angyalok Városában, a 30-as években játszódó sztori ügyvédjére ráfoghatnánk, hogy ő Perry Mason – ha a Los Angeles-i rémtörténetekben felbukkanna egy, arra pláne. A krimisorozat önmagában megállja a helyét remek képi világával (tetszik az elején a cím feliratozásának diszkrét, mégis egyedi módja, beleértve a szép tipográfiát és azt is, hogy a stáblista csak az epizódok végén jelenik meg), a lassú, épp emiatt jól kidolgozott történetvezetésével és a félszeg Masont alakító Matthew Rhys konzekvens és szuggesztív játékával. Mégis erős hiányérzet marad minden egyes rész után, hogy hiába vártuk hősünket.

“A jellembúvárok egyöntetűen vallják, hogy minden szakma legjelentősebb képviselői rácáfolnak önmagukra. A legjobb nyomozók hivatalnoknak látszanak, a legjobb hazárdjátékosokat bankárnak nézné az ember. És Perry Mason küllemén sem jelezte semmi, hogy fürge észjárása, nem mindennapi módszerei és merész technikája miatt ő a város legrettegettebb védőügyvédje. Most irodájában ült, és a fiatal nőt méregette, aki a nagy bőrfotelba telepedett.” (Erle Stanley Gardner: A sánta kanári esete)

Kiss Walhalla pontszáma: 6,5/10 (IMDb pontszáma: 7,2/10)

(A 2. és 3. fotó: IMDb)

PERRY MASON ÚJ ESETE

Perry Mason karaktere ifjúságom nagy kedvence, imádtam olvasni szüleim Erle Stanley Gardner-krimijeit. Elképzeltem az acélos tekintetű védőügyvédet, odaadó, csinos titkárnőjét, a paprikás hangulatú tárgyalótermi szócsatákat és a háttérként szolgáló kopottas fényben pompázó, 30-as évek Los Angeles-ét. A könnyed romlottság, az ökölharcokban is kiváló, „magányos harcos” detektívfigura kellemes hangulatot varázsoltak a szobámba. Magasan van a léc – ezért volt bennem némi félsz, mikor már egy másik szobámban leültem nézni (a) Perry Masont. Nem előzmény nélküli az HBO új sorozata, hiszen 1957 és 1966 között óriási sikerrel futott az Egyesült Államokban egy azonos című széria, a marcona külsejű Raymond Burr főszereplésével. Lássuk, mit ígérnek az alkotók a bevezető résszel!

Látványos, hátborzongató a kezdés: zsaroló libegőn hagy egy csecsemőt, és a szülők abból a szobából futnak ki gyerekükért a jármű után, amelyik ablaka előtt az közlekedik. Az izgalmas és kapkodó sötét képsorokon máris megvillan a korhű díszlet, az éjjel is nyüzsgő város képe. Az eset természetesen Masoné lesz, addig azonban bepillantást nyerünk szegényes, lepukkant életébe; nappalait a városban tölti munkakereséssel, éjszakára hazatér a szüleitől örökölt tehenészfarmjára (ami végképp értéktelen a közvetlen szomszédságban sétarepülést kínáló reptér miatt). Amazonnak beillő szomszéd hölggyel folytat viszonyt, ami inkább a macsós énjét domborítja ki, mintsem a hősszerelmesét. A trailer szerint eredettörténetet kapunk, vagyis azt fogjuk megismerni, hogyan válik Mason lecsúszott alakból keresett és hírhedt ügyvéddé. Jelenleg válaszút előtt áll hősünk, és ezt egy bűnöző szájából is halljuk, amikor épp leckézteti: összeszedi-e magát vagy megmarad kisstílű zugügyvédnek.

A nyitóepizód hozza a Gardner-könyvek stílusát: Mason magányos, puritán ízlésű, vagány fazon (a menő nyomozóknál elmaradhatatlan fehér atlétában is feszít), aki azért elég kíváncsi ahhoz, hogy az események sodrásában legyen, fényképezőgéppel a kezében.  Matthew Rhys külsője passzol, jól áll neki a kalap, álmodozó tekintetén nehéz kiigazodni. Felbukkan mellette a bájos Miss Della Street (Juliet Rylance), sajnálom azonban, hogy a titkárnő nem kihívóbb (és a fejemben szőkén maradt meg), ugyanakkor Drake nyomozót is hiányolom. De például kapásból feltűnik egy olcsó garniszálló, ami tipikusan a Mason-regények sajátja. Vannak persze nagyobb különbségek: legkevésbé odaillő, hogy Mason apaként kiszolgáltatott az exnek, ezen a ponton pedig sebezhető. Előttem úgy él hősünk, mint aki teljesen független, semmi sem befolyásolhatja vagy gyengítheti.

Tetszik Terence Blanchard zenei aláfestése, ez általában csak néhány ismétlődő, fülbemászó akkord, mégis jócskán hozzátesz a megálmodott atmoszférához, mely zord, noáros (kissé túl sötét) és megegyezik azzal, amilyennek az ígéretes korszak ígéretes országának ígéretes, de korántsem angyali városát elképzeljük. Reménykedünk, hogy a sorozat is beváltja a hozzáfűzött reményeket. Kiss Walhalla pontszáma: 7,3/10 (IMDb: 7,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

MR. WILFORD BÁRKÁJA

Heten voltunk potyautasok, ám ha behajózásra méltó fajok közé soroltak volna minket, mindössze két beszállókártyát utaltak volna ki számunkra, és mi a magunk részéről el is fogadtuk volna ezt a döntést. Na, mármost, az igaz, hogy Noé nem sejthette előre, meddig tart majd az Utazás, ám ha számításba vesszük, milyen csekélyke mennyiséget fogyasztottunk el mi heten a teljes öt és fél év leforgása alatt, bizonnyal megérte volna a kockázatot, hogyha nem is többet, de egyetlen párocskát fölengedjen belőlünk a fedélzetre. Végül is, nem a mi hibánk, hogy szúnak születtünk.

(Julian Barnes: A Világ története 10 és ½ fejezetben)

Nem vagyok vonatmániás, mégis kevés izgalmasabb helyszínt tudok elképzelni egy, a Föld körül körbe-körbeszáguldó hosszú vonatnál, ami sosem áll meg. Esetünkben azért nem, mert szétfagynának az utasok az apokalipszis után kint uralkodó körülbelül -100 fok miatt. Így lehetnek ezzel a Netflix csatornán idén tavasszal induló sorozat ötletgazdái is a TNT-nél, akik az univerzumot az azonos című 1984-es francia képregényből, illetve a nemrég készült amerikai mozifilm változatból vették át. Ám a történetvezetést nem másolták, nem tudhatjuk, mire fut ki a sztori. A Snowpiercer (magyar címe a Túlélők viadala – de nem használjuk e gyenge magyarítást) odaszegez a képernyő elé, anélkül, hogy a képregény adaptációkban megszokott szupererőt erőltetné.

snowpiercer_melanie_layton.jpegFöldünk nemhogy felmelegedett volna, kihűlt, élhetetlenné vált. A melegedés félelmétől túlfűtve túlhűtöttük. Azok menekülhettek meg, akik feljutottak a csilliárdos Mr. Wilford vonatára, aminek az ára osztályonként eltért. Ahogy haladunk hátulról, úgy következnek a harmad-, másod- és elsőosztályú kocsik, de utóbbiak csak az összes húsz százalékát teszik ki. Közöttük az átjárás civileknek tilos. A szerelvény osztályozatlan, “faroknak” becézett végére potyautasok özönlöttek a beszálláskor, ők okozzák az alapkonfliktust azzal, hogy jobb körülményekért és bánásmódért küzdenek, csatakiáltásuk a sokszor elhangzó “one tail”. Az indulástól számított hetedik éveben csöppenünk a „bárka” életébe, és nem csodálkozunk azon, hogy a hetedik itt is kritikus. A lázadók élén az ízig-vérig fekete macsó ex nyomozó, Layton áll, akit ráadásul Mr. Wilford egy sorozatgyilkosság felderítésével bíz meg, mondván, nincs alkalmasabb ember előrébb sem, és így, kiváltságosként alkalma nyílik egész a szerelvény elejéig felfedező utakat tenni.

snowpiercer_farok.jpgDe ne szaladjunk előre; ismerkedjünk meg a misztikus mágnással, aki annyira rejtélyes, hogy talán nem is létezik (a képregényben és a filmben valóságos), mindenesetre a rangidős légiutas kísérőnek kinéző csinos Melanie hangján szólal meg, aki nemcsak hangosbeszélőn, de személyesen is intézkedik, vagy kolléganőjét, a gonosz mostohának is beillő Ruthot küldi. Az igyekvő asszisztens nem habozik a kihágást elkövetők kezeit és karjait üzembiztosan kilógatva lefagyasztani. Ezt egyszer végig is nézzük, és mikor a megfagyott testrészt kalapáccsal ripityára töri, lefagyunk. Mr. Wilford kilétére már az első epizódban csattanós választ kapunk (vagy mégsem – itt semmi sem biztos).

snowpiercer_nightcar.jpgHa már a stewardess-külsőnél tartottunk, nem mehetünk el szó nélkül a jelmezek mellett, ahogy Melanie izmos, szikár alakja mellett sem. Jól áll neki a szűk folyosó és a szűkített fazonú, álló gallérú égszínkék formaruha – vékonysága utal a szűkös készletekre. A külsőségeken kívül is remek választás a főszerepre Jennifer Connelly: pókerarccal és száraz, kemény gesztusokkal igazgat, tökéletesen megtéveszt törékenységével, kijár neki a tisztelet. Van tekintélye. Egyébként szinte minden utas vékony, ami fokozza a hitelességet, kivéve például a börtönként hibernálásra szolgáló Tepsi testes orvosát, aki talán fontos pozíciójánál fogva az ételnek is bővében van. Tetszik még a második részben bemutatkozó Hálókocsi énekes mádámjának outfitje (bár az sem biztos, hogy a night clubnak kinéző vagon valóban bordély – mondom, sok a kétség).

snowpiercer_akvarium.jpgPörögnek az események, mint a vonatkerekek: van itt ármány és szerelem, zsarolás és taktika, verekedés és leszbikus erotika, nem lehet panaszunk az iramra. Időnként lassítanak, amennyire a veszélyes szakaszok megkívánják. Néhány snitt erejéig a tájban is gyönyörködünk: az igényes technikával konstruált látképeken jól érvényesül az elegáns fémmonstrum – egyet-egyet kimerevítve legszívesebben képernyőháttérnek használnánk. A zenei betétekre sem panaszkodunk; az első rész megindító jelenetét Rachmaninoff 2. Zongoraversenyére komponálják, a második epizódban pedig hihetetlen jó hangulatfestő a Hálókocsiban hallható keserédes Say It Ain’t so, Joe, Lena Halltól (https://www.youtube.com/watch?v=7ic72NCT1U8). Ami a dizájnt illeti, minimalistára,  ellenpontozásként barokkosra, és kissé cyberpunkosra (hol így-hol úgy) vették.

Ígéretes sorozatkezdést láthatunk a lendületes cselekményvezetésnek, a Mr. Wilfordot körbelengő titokzatosságnak, a jó szereplőgárdának, a művészi szándékkal megalkotott háttérnek, és mindenekelőtt, a szokatlan helyszínül szolgáló Hótörőnek köszönhetően. Kíváncsian várjuk a folytatást, benne a túlélésért való további küzdelmet és esetleg az igazi Wilford felbukkanását. Addig zötyögünk egy másik vonaton tovább. Kiss Walhalla pontszáma: 7,5/10 (IMDb: 6,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

TRAVEL BLOG: Nyaralás és zászlók

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Sheldon világosít föl az Agymenők (The Big Bang Theory) című sitcom sorozatban, hogy a zászlótant latinul vexillológiának hívják. Belegondolunk, mikor például egy trópusi országban nyaralunk, hogy az egzotikus kinézetű zászlók mit is ábrázolnak? Érdekességként sorra vesszük néhány szigetét.  (Ál)tudományos egy perc következik.

Mauritius zászlaja négy színes csík: vörös-kék-sárga-zöld. 1968-ban, a függetlenség kivívása alkalmából vezették be, az eseményre utal a vörös szín. A kék az Indiai-óceán, melynek közepén fekszik az ország, a sárga a szigetre eső napsugár, a zöld a „kenyéradó” mezőgazdaság.

(…)

Kattints, ha kedved lett elolvasni a cikket!

(Fotó: TV Fanatic)

KIS KÖNYVAJÁNLÓ #2 – Tallér Edina: Lehetek én is

“Le kéne túrni ott szemben a paneleket, vicceskedik az ügynököm, akkor ötmillióval többet érne a ház. Tízemeletes panelsor van szemben, soronként nyolc erkély és harminc ablak, mindenhol fehér nejlon, mögöttük emberek, ha felkapcsolják a villanyt, belátni a függönyökön át. (…) Ismerem itt az összes embert, félig, deréktól felfelé, a többit eltakarják a falak. Tudok mindent róluk, amit nem, azt kitalálom.”

Az én lakásom erkélye is tízemeletes panelházra néz, stílusosan ott olvastam a regényt. (Le is fényképeztem.) A főhősnő panelban lakik férjével és gyerekeivel, innen a könyv alcíme: Panelregény. Két szálon fut a cselekmény: egy nő családjáról mesél, középpontban párkapcsolati nehézségei és anyjához fűződő ambivalens viszonya, a másik szálon egy tizenhat éves vidéken élő látó lány misztikus története bontakozik ki. Két ellentétes és ellentmondásos lét, egy banális lakótelepi és egy furcsa vidéki élet, ahol bármi megtörténhet, pedig pont fordítva várnánk, a nagyváros szokott izgalmas lehetőségekkel kecsegtetni. A lány állandóan mesebeli furcsaságokról álmodozik, amik mintha megtörténnének vele, a nő viszont gyakorlatias, a gondjait próbálja megoldani, kevés szabadidejében kukkolva azt találgatja, mi történhet a szomszédban. Egy azonban közös bennük, mind a kettőjük anya-lánya kapcsolata nyomasztó, tele kibeszéletlen problémákkal, ami annyira fájdalmas, hogy a kétféle életút egyszer csak összetalálkozik, átfedésbe kerül, a határok elmosódnak a lány jelenbeli kapcsolatát a nő átemeli a múltba, hogy édesanyját felidézhesse. 

Kedvenc részem, mikor a nő imádott sorozatairól beszél, nem nevezi meg, de kitaláltam, hogy az egyik a Mad Men, a másik a 24 lehet, nekem is tetszenek. Utóbbi úgy jön elő, hogy meghatódott, mikor a főhős, akinek rendes foglalkozása időnként megmenteni a világot egy nap alatt, éppen haldoklik, és egy pap imádkozik érte, hogy bűneit meg tudja bocsátani magának, de ő semmit nem akar megbánni, csak szeretné tudni, a világ jobb lett-e attól, amiket tett, még ha a harcok sok áldozattal jártak is. A nő nagyon meg volt hatva rajta, sírt volna, ha nem fél, hogy épített műszempillái lepotyognak.

A mű alapvetően napló, melyben nem csak naplószerű elemek, mint például az önismeret, de a fikció és a dráma is helyet kapnak, utóbbi szemléletes, dramatizált párbeszédekben. További erőssége a visszatérő motívumok sokasága, amitől játékossá és könnyeddé válik. Ilyen például a jóslás, ami ugyan a lány “szakmája”, de egyszer felbukkan a nő életében is, amikor jósnőt keresnek egy reklámfilmhez. A tartalmat viszont nehéz felidézni, inkább kis novellák vannak összefűzve, találó átkötésekkel. A könyvet magányban és, ha lehet, panelben ajánlom olvasgatni, papír és toll mellett: garantáltan naplóírásra inspirál.

“Naplót írok, már többször elterveztem, de mindig abbamaradt valamiért. Először tízéves koromban. Ment egy darabig, aztán nem volt időm, vagy hetekig eszembe sem jutott. Visszamenőleg nem emlékszik az ember mindenre, a fehér foltokat kitalált eseményekkel pótoltam, ennek meg az lett a vége, hogy beleuntam az egészbe, mi értelme, ha nem is a saját történetemet írom, hanem kamuzok össze-vissza?”

Tallér Edina: Lehetek én is, Kalligram, 2013. 

(Korábban megjelent kötete: A húsevő, Kalligram, 2010.)

KISFILMEK A NAGYVILÁGBÓL

Baráti társaságban ülök, mindenki író rajtam kívül. Filmről beszélgetünk. A némafilmeseknél kezdjük. Író1 szerint a régi filmek írtóra avulnak, szinte csak Buster Keaton Generálisa kivétel. Mire Író2 nagyot ugrik, mármint az időben, és újságolja, a Breaking Bad sorozat neki most a csúcs. Ehhez én is hozzászólok, mert a mai sorikban legalább otthon vagyok, hogy aha, Totál szívás, ismerem, mármint a címét, de a drogos téma visszatart, én A célszemélyt nézem. Író3 hangjára azonban elhalkulok, aki az európai új hullám felé navigálja a társaságot megjegyzésével, hogy a Nagyítás mai szemmel is nagyszerű mű. Író1 ezzel vitatkozik, mert jó-jó, Antonioni, de akkor már inkább Zabriskie Point. Ezzel Író3 nem ért egyet. Nekem meg beugranak a francia szak véget nem érő filmklubos vetítései, Truffaut-val az élen. Be is mondom tudálékosan, hogy ha már az új hullámot vesszük, Jules et Jim nekem a favorit, kábé a közepétől. Erre bekerülök a játékba. Antoine et Colette-tel rám licitálnak. Majd pótolom, mondom. Író2 újra előhozza a Breaking Bad-et, hogy ő oda-vissza van tőle, nézzük meg, mert különben. Író4 viszont bölcs hallgatását váratlanul megtörve kijelenti, technikai fejlődés ide vagy oda, ő csakis a fekete-fehér mozikban hisz, sorozatok terén meg a Twin Peaks-nél megállt, mondhat neki Író2 bármit a szívásról, és itt akkor következett egy kis merengés a fiatalkori füves cigikről, de nem sokáig, mert David Lynch vízióinak megtárgyalása égetőbb téma. Konkrétan az a kérdés, hogy a zseniális rendező vajon ironizál vagy komolyan gondolja. Szerintem véresen komoly, ám Író4 úgy véli, jelenetekkel alátámasztva, hogy az amerikai álom kifigurázása a mókázás egyértelmű bizonyítéka. Író2 kicsit a pártomat fogja, de aztán hamar visszapattan a Totál szívás kémia tanárához, aki annyira ott van, hogy. A végére marad egy kis Lynch-elés, majd békésen feloszlik a csoport, mert nemsokára kezdődik a Heti Hetes.

IGAZI BARÁTOK KÖZT

Késve érkezünk a Kós Károly térre. Kicsit bolyongunk, merre lehet a 4-es szám aztán megvan! Nahát, hiszen ez a Barátok közt ház a Mátyás király téren! Hogy irigyelne most a fél ország, ha tudná, hogy idejövünk vendégségbe, a Berényiékhez. Berényiné kérdezi, könnyen idetaláltunk-e, mire én, hogy igen, leszámítva a körözést a téren. Sajnos nem továbbították üzenetét, hogy a Barátok közt házat kell keresni, mondván, én nyilván nem nézem a sorozatot.