MR. WILFORD BÁRKÁJA

Heten voltunk potyautasok, ám ha behajózásra méltó fajok közé soroltak volna minket, mindössze két beszállókártyát utaltak volna ki számunkra, és mi a magunk részéről el is fogadtuk volna ezt a döntést. Na, mármost, az igaz, hogy Noé nem sejthette előre, meddig tart majd az Utazás, ám ha számításba vesszük, milyen csekélyke mennyiséget fogyasztottunk el mi heten a teljes öt és fél év leforgása alatt, bizonnyal megérte volna a kockázatot, hogyha nem is többet, de egyetlen párocskát fölengedjen belőlünk a fedélzetre. Végül is, nem a mi hibánk, hogy szúnak születtünk.

(Julian Barnes: A Világ története 10 és ½ fejezetben)

Nem vagyok vonatmániás, mégis kevés izgalmasabb helyszínt tudok elképzelni egy, a Föld körül körbe-körbeszáguldó hosszú vonatnál, ami sosem áll meg. Esetünkben azért nem, mert szétfagynának az utasok az apokalipszis után kint uralkodó körülbelül -100 fok miatt. Így lehetnek ezzel a Netflix csatornán idén tavasszal induló sorozat ötletgazdái is a TNT-nél, akik az univerzumot az azonos című 1984-es francia képregényből, illetve a nemrég készült amerikai mozifilm változatból vették át. Ám a történetvezetést nem másolták, nem tudhatjuk, mire fut ki a sztori. A Snowpiercer (magyar címe a Túlélők viadala – de nem használjuk e gyenge magyarítást) odaszegez a képernyő elé, anélkül, hogy a képregény adaptációkban megszokott szupererőt erőltetné.

snowpiercer_melanie_layton.jpegFöldünk nemhogy felmelegedett volna, kihűlt, élhetetlenné vált. A melegedés félelmétől túlfűtve túlhűtöttük. Azok menekülhettek meg, akik feljutottak a csilliárdos Mr. Wilford vonatára, aminek az ára osztályonként eltért. Ahogy haladunk hátulról, úgy következnek a harmad-, másod- és elsőosztályú kocsik, de utóbbiak csak az összes húsz százalékát teszik ki. Közöttük az átjárás civileknek tilos. A szerelvény osztályozatlan, “faroknak” becézett végére potyautasok özönlöttek a beszálláskor, ők okozzák az alapkonfliktust azzal, hogy jobb körülményekért és bánásmódért küzdenek, csatakiáltásuk a sokszor elhangzó “one tail”. Az indulástól számított hetedik éveben csöppenünk a „bárka” életébe, és nem csodálkozunk azon, hogy a hetedik itt is kritikus. A lázadók élén az ízig-vérig fekete macsó ex nyomozó, Layton áll, akit ráadásul Mr. Wilford egy sorozatgyilkosság felderítésével bíz meg, mondván, nincs alkalmasabb ember előrébb sem, és így, kiváltságosként alkalma nyílik egész a szerelvény elejéig felfedező utakat tenni.

snowpiercer_farok.jpgDe ne szaladjunk előre; ismerkedjünk meg a misztikus mágnással, aki annyira rejtélyes, hogy talán nem is létezik (a képregényben és a filmben valóságos), mindenesetre a rangidős légiutas kísérőnek kinéző csinos Melanie hangján szólal meg, aki nemcsak hangosbeszélőn, de személyesen is intézkedik, vagy kolléganőjét, a gonosz mostohának is beillő Ruthot küldi. Az igyekvő asszisztens nem habozik a kihágást elkövetők kezeit és karjait üzembiztosan kilógatva lefagyasztani. Ezt egyszer végig is nézzük, és mikor a megfagyott testrészt kalapáccsal ripityára töri, lefagyunk. Mr. Wilford kilétére már az első epizódban csattanós választ kapunk (vagy mégsem – itt semmi sem biztos).

snowpiercer_nightcar.jpgHa már a stewardess-külsőnél tartottunk, nem mehetünk el szó nélkül a jelmezek mellett, ahogy Melanie izmos, szikár alakja mellett sem. Jól áll neki a szűk folyosó és a szűkített fazonú, álló gallérú égszínkék formaruha – vékonysága utal a szűkös készletekre. A külsőségeken kívül is remek választás a főszerepre Jennifer Connelly: pókerarccal és száraz, kemény gesztusokkal igazgat, tökéletesen megtéveszt törékenységével, kijár neki a tisztelet. Van tekintélye. Egyébként szinte minden utas vékony, ami fokozza a hitelességet, kivéve például a börtönként hibernálásra szolgáló Tepsi testes orvosát, aki talán fontos pozíciójánál fogva az ételnek is bővében van. Tetszik még a második részben bemutatkozó Hálókocsi énekes mádámjának outfitje (bár az sem biztos, hogy a night clubnak kinéző vagon valóban bordély – mondom, sok a kétség).

snowpiercer_akvarium.jpgPörögnek az események, mint a vonatkerekek: van itt ármány és szerelem, zsarolás és taktika, verekedés és leszbikus erotika, nem lehet panaszunk az iramra. Időnként lassítanak, amennyire a veszélyes szakaszok megkívánják. Néhány snitt erejéig a tájban is gyönyörködünk: az igényes technikával konstruált látképeken jól érvényesül az elegáns fémmonstrum – egyet-egyet kimerevítve legszívesebben képernyőháttérnek használnánk. A zenei betétekre sem panaszkodunk; az első rész megindító jelenetét Rachmaninoff 2. Zongoraversenyére komponálják, a második epizódban pedig hihetetlen jó hangulatfestő a Hálókocsiban hallható keserédes Say It Ain’t so, Joe, Lena Halltól (https://www.youtube.com/watch?v=7ic72NCT1U8). Ami a dizájnt illeti, minimalistára,  ellenpontozásként barokkosra, és kissé cyberpunkosra (hol így-hol úgy) vették.

Ígéretes sorozatkezdést láthatunk a lendületes cselekményvezetésnek, a Mr. Wilfordot körbelengő titokzatosságnak, a jó szereplőgárdának, a művészi szándékkal megalkotott háttérnek, és mindenekelőtt, a szokatlan helyszínül szolgáló Hótörőnek köszönhetően. Kíváncsian várjuk a folytatást, benne a túlélésért való további küzdelmet és esetleg az igazi Wilford felbukkanását. Addig zötyögünk egy másik vonaton tovább. Kiss Walhalla pontszáma: 7,5/10 (IMDb: 6,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

RÁKATTANVA A SOROZATOKRA

Imádjuk a sorozatokat. Kevés szórakoztatóbb kikapcsolódás létezik, minthogy kényelmesen elhelyezkedve a tévénk, laptopunk, filmvásznunk stb. előtt megnézzük a várva várt következő (meg még egy, és még egy…) részt a kedvenc sorinkból, hogy végre megtudjuk kit vett el, ki robbantotta fel, miért halt meg stb. A választék az online streaming csatornáknak, az okos televízióknak és a mozik háttérbe szorulásának köszönhetően óriási. A minőség pedig olykor le is pipálja az egész estés filmeket (gondoljunk csak a Csernobil című miniszériára). Cikkemben olyan tippeket szeretnék adni, amikkel sorozatnézési szokásaidat kiegészítve még teljesebb élményt kaphatsz. Bónusznak bekezdésenként egy-egy odaillő szériát is ajánlok.

A technika angyala

Ha már betört otthonunkba a technika, állítsuk a magunk oldalára! Tanulmányozzuk a legapróbb részletig, mire képes a televíziónk, projektorunk (tesztelhetjük a képi világáról is ismert Altered Carbon-t nézve), a mozicsatorna vagy streaming szolgáltató, és mit tartalmaz előfizetésünk. Tudtad, hogy létezik távirányító, aminek lézerfénye érintőképernyőt varázsol a tévénkből?

Kuckózz be!

Érdemes kipróbálni szokatlan ülő- vagy fekvőhelyeket a szobában. Szedjük le a kanapé díszpárnáit, helyezzük el őket a földön, párat támasszunk a bútor szélének amolyan fej- vagy háttámasznak. Terítsük le az egészet puha takaróval, mintha ágyat csinálnánk, és szóljunk anyunak, a szerelmünknek, a szomszédnak vagy a cicának, hogy készen áll a terep a sorozatmaratonhoz. Ha a Dontown Abbey-t választod, fokozhatod a hangulatot illatgyertyákkal is. (Nem Breaking bad, csak simán breaking: 2015 után, idén egész estés mozifilmmel folytatódik a Downton Abbey.)

Bekészítés

Keverjünk be hűsítő vagy éppen meleg italokat. A rágcsákat, krékereket, sütiket se hagyjuk ki (persze egészséges kivitelben). Dekoráljunk, ha időnk engedi. Nem nézhetünk filmet pattogatott kukorica nélkül – fogadjuk el, nincs mese. Pattogtassunk lábasban vagy kukoricapattogtatóban. A háztartási pattogtatónál mókásabb háztartási gépet nehéz elképzelni: mint egy játszóház szórakoztató berendezése, látványosan robbannak ki nagy röppályát leírva a kukoricaszemek. És az illat! Készítsük el a klasszikus tartót: hajtogassunk tölcsért fehér papírból (legjobb zsírpapírból), az alját csavarjuk meg, majd hajtsuk kicsit be. Ízesítsük extra szűz olívaolajjal, esetleg kevés sóval, annál több fűszerrel. Olvadt sóskaramellával! Itt az idő, hogy megkóstoljuk az amerikai filmekben dicsért színes drazsékkal turbózott verziót. Hirtelen nem jut az eszembe egy konkrét amcsi filmcím sem, amiben ez volt, de ajánlok egy újabb tengeren túli sorozatot: a Célszemélyt.

Sprint vagy maraton?

Megoszlanak a vélemények, hogy a részeket érdemes-e napról napra nézni, vagy inkább éjt nappallá téve, sorozatmaratonként a teljes évadot ledarálni. A „darálni” szóban benne van, hogy felületesebb lehet a szórakozás – nincs idő megvitatni az utolsó epizód történéseit, elgondolkodni rajtuk stb. Mellette szól, hogy friss élményként jobban emlékszünk az összefüggésekre, részletekre, a fontosnak bizonyuló jelenetekre. Mindez évadokban mérve is igaz. De kinek van ideje több évnyi termést végig pörgetni? Talán megint az arany középút, mondjuk a heti egy rész a jó? Kivéve az olyasféléket, mint a Mr. Robot, amiben a szövevényes cyber- és pszicho-vonalak miatt ember – akarom mondani, robot – legyen a talpán, aki követni bírja némi kihagyás után. (Egyébként nem lövök le poént, ha még nem láttad, és elárulom, ebben kulcsszerepet játszik egy, a mozikból ismert nagyüzemi kukoricapattogtató.)

A szolgálólány meséje

Az sem mindegy, milyen körülmények közt ülsz le a kedvenc folytatásosod elé. A szolgálólány meséjét és az Aranyéletet nem ajánlatos szomorú vagy ideges lelkiállapotban, sötétben, egyedül nézni. A Különös dolgok azonban este, a barátokkal esnek igazán jól. A Westworldnek szintén jót tesz a társaság, hogy a végén közösen elfilozofálgatunk a robotika jövőjéről.

Divatinspiráció

Öltözz be hozzád közel álló karakterek outfitjeibe, és abban ülj neki az új résznek, vagy másnap abban menj a barátokkal/ barátnőkkel fagyizni. A csajoknak erre mi sem alkalmasabb, mint a Szex és New York , Jóbarátok (érettebb generáció) és a Pletykafészek (fiatalabbak) szereplőinek emblematikussá vált ruhatárának tanulmányozása.

Természetesen mindenkinek más szokások (és sorozatok) fekszenek, fentiek csak ötletek, bár sokan egyetértünk azzal, hogy az otthoni televíziózás előnye a kényelmes fekvőhely, és az, hogy el is alhatunk közben.

(Egyik kedvenc youtuberem, Freddy My Love a Gossip Girl Jenny Humphrey-ének öltözött.)

(Fotó: Jeshoots)

Horror otthon

otthon_kiallitas_performansz.jpgA helyszín kísérteties: a szocializmusban virágzó, mára elhagyatott Otthon áruház. Itt mutatták be a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói diplomamunkájuk részeként a színházi előadásukat Meghíztam a sötétben, mondjuk nem címmel, az Otthon elnevezésű, lakhatási problémákat boncolgató projekt keretében, az OFF-Biennálé Budapest szervezésében.

20190523_otthon_kiallitas_performanszok.jpgCsodálattal vegyes félelmet kelt a kies áruházbelső, melyet néhány reflektor gyéren világít meg. A földszint közepén kör alakú rész, az emeletek körfolyosó-jellegűek – mint egy rozzant mini kolosszeum, ez önmagában díszlet. Ráadásul kétértelmű: a kör alapterülete a színpad, még csak elkülönítve sincsen (az elején), és arra utal, hogy a hajléktalanok rendre beköltöznek elhagyatott épületekbe. A nézők leginkább képzős egyetemisták, külsőjük művészi hajlamú önkifejezésről árulkodik. Legtöbbjük szőnyegre ül, de vannak összecsukható székek is. Egyik alkalmatosság sem kényelmes. A kényelem ide nem is passzol – hippi kommunára hasonlít az összkép. A vagány közegtől kísérleti színházra számítunk.  

otthon_projekt.pngKísérteti színházat kapunk. A kultikussá vált Silent Hill-es számítógépes játékok harmadik része köszön vissza. Hasonlóan indul: áruházban elalszik egy lány, és mire felébred, egyedül találja magát a hatalmas épületben, sötétben. Elemlámpája csak kis részeket világít be, ahogy a monodráma szereplőjének, akit Raubinek Lili alakít, a zseblámpája is. Egyezés még, hogy hősnőnk szabályismertetéssel kezd, mik a lakhatási regulák, amivel kvázi életben maradhat, ugyanez a játékban az árnyékvilágra vonatkozik, ahol az emberélet szó szerint is a szabályok pontos betartásától függ. Az előadás ugyanígy két síkon játszódik: a kísérteties áruházi környezettől nem lehet elvonatkoztatni, de ez egyben Raubinek lakása (Otthon Áruház vs. otthon). A kettős sík a reális és szürreális kettéosztottságában is megjelenik. A főhős hétköznapian cselekszik – eszik, iszik, takarít, alszik –, de például vitustánca valóság feletti. E két nézőpont váltakozása dinamikát ad a darabnak, a figyelmet folyamatosan fenntartja.

(…)

A cikk folytatása a Prae-n található, itt.

(Fotó: Borsos Mátyás)

Örülünk A Harmadik Helynek

kayamar_gonczrenata.jpgA Harmadik Helyen jártunk, egy panorámás budai lakásban fönntartott polgári szalonban, hogy a Nyitott nappali programsorozat részeként, a nappaliban megrendezett Varázslatos játékok című zenés irodalmi esten, a magyar költészet napjának előestéjén meghallgassuk Göncz Renáta, Magyaróvári Kayamar Viktor és Garaczi László közös és összehangolt előadását.

Kayamar énekes-zenész, műfaja a többszólamú improvizáció, az esten looperrel operál (a szójátékokra még kitérek). A looper-pedál szintetizátorra hasonlít, de kisebb eszköz, melyre különböző hangokat lehet fölvenni. A felvétel végtelenítetten, szólamokként visszajátszva aláfestés lehet énekléshez. Kayamar egyik alkalommal a mókás hangzású „dömper” szót is rögzíti, ezzel kísérve magát és lírai szoprán partnernőjét. Hallása és hangi kvalitásai különlegesek. „Nemcsak abszolút, hanem Herz-hallása is van. Ezt a ritka adottságát felhasználva igazi zenei kaméleonná vált, millió hangszín létrehozására képes, több mint öt oktávos hangterjedelme révén bármilyen szólamot elénekel a legmélyebb kontrabasszustól a kontratenorig”, olvasható róla a rendezvény beharangozójában. Halljuk felépülni a számokat szájjal kiadható hangokból, a végeredmény eléri a zenekari hangzást – ez sokadszorra is bravúrosnak tetszik. Mindezt jól kiegészíti Göncz Renáta csengőhangú éneklése. Közös játékukkal simán lehetnének egy tehetségkutató döntős versenyzői, ráadásul Garaczi próza- és versrészleteivel még biztosabb lenne az első hely. Ám ez itt A Harmadik Hely, ne szaladjunk előre!

varazslatos_jatekok.JPG

 

Garaczi először a Hasítás című, legújabb prózakötetéből olvas fel egy vicces passzust. Irodalmi rendezvényeken ritkán tapasztalható derültség lesz úrrá a közönségen, például ilyen soroktól:

 

 

Ekkoriban történik, hogy Kamilla egyik pillanatról a másikra vega lesz. Este hét óra tizennégykor még nem vega, hét óra tizenötkor már az. (…) Fél hétkor érek haza a könyvtárból, készülő vacsora illata fogad, (…). Kamilla meséli, hogy mikor a hentestől hazaérve kibontotta a csomagot, azt látta, hogy a csirke fejét betuszkolták a fenekébe, mintha a csirke meg akarta volna nézni magát belülről, és addig nyújtózkodott, míg elszakadt a nyaka, és bent maradt önmagában. Annál finomabb lesz, vigasztalom, de ez valahogy úgy hangzik, anál finomabb. A baljós jelek dacára meg se fordul a fejemben, hogy Kamilla nem vacsorát készít, hanem valami egészen mást, nem bazsalikomos csirke lesz, hanem megtérés.

A szójátékról elmélkedik az író, miszerint helye van a literatúrában, még akkor is, ha sokak szerint az irodalmi minőségnek nem sajátja. „Csak nem mindegy, milyen csavarokat használunk közben”, mondja. És megnyugtató, hogy erre vonatkozó dilemmámban – vagyis, hogy érdemes-e „szójátszani” írás közben – vele érthetek egyet.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is itt olvasható.

(Fotó: Huszár András)

Girl power

Franciaország széthullott volna, és esetleg egész történelme másképp alakul, ha nincs Jeanne d’Arc, a tizenkilenc éves pásztorlány, aki látomásoktól és hangoktól vezérelve, a jelképévé lett hatalmas lobogóval, egész lényéből jövő lobogással a francia seregek élére állt. Hitet és reményt adott országának, a királyi jutalom mégis elmaradt, sőt az egyház halálbüntetésre ítélte. A Katona József Színházban Garai Judit szövegkönyvével az alkotók arra vállalkoztak, hogy Jeanne d’Arc-ot egy vitrinbe zárva mai szemmel kvázi átvilágítsák, és kiderítsék, mi okozta vesztét. Erre utal a darab alcíme: a jelenidő vitrinében.

Jeanne vezetésével felszabadítják az orléans-i várat, és a lány azt is eléri, hogy VII. Károlyt megkoronázzák. Ám elpártolnak támogatói, még a király sem védi meg. Ekkortól elevenedik meg a színpadi kép. Előtte gyorsított felvételként lejátszott divatbemutató módjára felvonultak a szereplők. Azelőtt a címszereplő monologizált: Mészáros Blanka a történetből korunk nőjeként kikacsintva beszélgetést mímel a nézőkkel. A hitről beszél, hogy tenni kell érte, bizonyítani, hogy lelkünk mélyéből hiszünk. Elszántság süt a szeméből, pedig szinte még el sem kezdtük. Éles váltással – apródfrizurás parókájának felhelyezésével és lovagruhájának felöltésével – belép az üvegvitrinbe, a mindenkitől elzárt, magányos és időtlen létezésbe.

Bírái fontosabb szereplői a százéves háború korabeli Franciaországnak (1337–1453), negatív koncepciótól vezérelt számonkéréseik dörgedelmesen és kíméletlenül koppannak az üvegen. Jeanne forog a vitrinében. Pert látunk, mely amolyan flashback módjára visszarepít a „küldetés” kezdetéhez, elvezet a halálos ítéletig. A pro és kontra megszólalások fényt deríthetnek a csodára, hogy e világi földöntúlit tudott cselekedni. „De miért kellett meghalnia? Ideológiai viták áldozata lett? Miért tagadta meg az ország, amelyikért heroikus küzdelemmel harcolt? Átfordulhat az eltökélt hit fanatizmusba, a kiválasztottság érzése önhittségbe?” – olvassuk a színlapon. Hegymegi Máté rendező Mészáros Blanka játékán keresztül visz közel a megfejtéshez. A naiva minden erejét beleadja, hogy elszántságát töretlen kimutassa. Hitében néha meging, és ez elég esendővé teszi, hogy ne csodatévő messiásnak lássuk. „Csodafegyvere” egyszerűen a női erő megnyilvánulása férfias terepen, a fiús külső ellenére is.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg. A teljes szöveg is itt olvasható.

(Fotó: Dömölky Dániel)

Kóstolónyi Kosztolányi

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

A címben lévő szójátékot sajnos nem én találtam ki, csupán kicsit módosítottam; a VinoSofia által szervezett összművészeti programsorozat debütáló darabjának adták a jópofa elnevezést. És nem ez volt az egyetlen pozitívum a borkóstolással, zenével és irodalommal megtöltött Egy kóstolónyi Dezsőről szóló esten. Mindezt a slow drinking jegyében élvezhettük, vagyis ráérősen ízlelgettük az alkalomra összeválogatott borokat. Emeljük poharunkat Esti Kornélra a Budapest Jazz Clubban!

A különterem előtt, a jegyünk láttán rögtön kapunk borospoharat és kinyomtatott menüsort, teli kézzel foglalunk helyet az emelvény széksoraiban. A törékeny talpaspohár, pici tér, a lampionszerű színes lámpák fényétől a félhomály és a volt mozibelső máig is érezhető édeskés illata eltávolítanak a hétköznapi gondoktól, jólesőn dőlünk hátra puha székeinken. Feltűnés nélkül megy a sürgés-forgás, a két zenész is nesztelen ül le hangszereivel, egyikük kezében fuvola, a másiknál gitár. A színész – az írófejedelem kedvenc kiegészítőjét felidézve, csokornyakkendőben – már játszik, mímeli mintha régóta ücsörögne a mikrofon előtt. A borszakértő kidolgozott, gyakorlott, könnyed gesztusokkal készülődik. A székek közti asztalkákon borosüvegek behűtve. A lila fedeles műanyag alkalmatosságról menet közben kiderül, hogy visszaöntésre szolgál, ha nem ízlene az ital, netán sokallanánk. A programfüzet menüként négyféle bort kínál a négy Kosztolányi-részlet és a fölcsendülő dalok, zeneművek mellé, találó címek alatt tálalva a kombókat. A három művészeti ág számai egy-egy jellemzőjük mentén összefüggenek egymással, és mivel itt olyan zenészek lépnek fel, akik több műfajában is otthonosan mozognak, nem okoz gondot, ha régi és kortárs, illetve komolyzene és könnyedebb dalok váltogatják egymást.

Könnyű az első etűd. Esti Kornél énekéhez a club szellemét is megidézve Dave Brubeck: Take Five című, a modern jazz klasszikusának számító művét kapjuk, extra száraz Zardetto proseccóval. „A gyümölcsös habzó bor az északkelet-olasz régióban tipikus”, mondja a somelier. Megindokolja választását: „e pezsgő bor egyszerre egyszerű és bonyolult, sekély és mély”. A szöveg is a „fényes ízek varázsáról” szól, és arról, „mily sekély a mélység”.

A második rész Tiszta őrület: Zenében Isaac Albeniz Tangója és Astor Piazzola Libertangója következik, felolvasásnak Esti Kornél negyedik fejezete. A 19. századi spanyol és a 20. századi argentin zeneszerző művei időben és térben is különböznek, mégis harmonikusan hangzanak egymás után. A kínált Olaszrizling 2017 őszinte és nagyon magyar. Azt is megtudjuk, hogy az Olaszrizling a hazai bortermelés negyven százalékát adja. Nem kérkedik, nem ámít, állandó minőségű – biztos befutó. Esti Kornél a Becsületes Városban kóborol. Itt nem rejtik véka alá, ha lőre kerül az asztalra, a korcsmáros kerek-perec megmondja, hogy rossza a bora. Az őszinteség a bölcsesség jele lehet – veti fel a főhős. És a kapatosságé is – fűzzük tovább a gondolatot. A nedű kortyolása közben nagyot derülünk az íráson, például Hörgő Henrik verseskötetén, melyet a városban még senki nem vett meg, vagy mikor a helyi hírharsonáról hallunk, melynek minden sorát megfizetik, tehát tuti nem mond igazat, de legharsányabbak vagyunk a göcseji nyelvjárással beszélő francia tanár hirdetése hallatán.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is ott olvasható.

(Fotó: VinoSofia)

Sokkolt és nyert A párnaember

parna-2.jpgÉrdekes szimbólum a disznó, a pozitív jelentéseit jól ismerjük: termékenységet jelképez, és ha „malacod van”, szerencsét hoz. De több negatív értelmezése is létezik: bujaságra utal, az Odüsszeiában harcost szimbolizál, a kereszténységben ördögi falánk lény, a halálhoz is erősen kapcsolódik (áldozati malac). Martin McDonagh A Párnaember című darabjának nyitó jelentében, a MOST Feszten (Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál), a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásában krétával malacokat rajzolnak. A színdarabot először 2003-ban mutatták be a londoni National Theatre Cottesloe színpadán, több budapesti színház is műsorára tűzte, most pedig versenyprogramként szerepel a tatabányai színházfesztiválon.

parna-1.jpgNegativitás és pozitivitás kettőssége kíséri végig az előadást, a szereplők maguk is két pólusúak, és talán van is köztük igazi bipoláris személyiség. A jó rendőrről, Tupolskiról kiderül, hogy nem is jóságos, míg a rossz zsaru, Ariel (talán nem véletlenül hívják így) mégsem olyan szívtelen – neki köszönhetjük az enyhe katarzist (aminél azért nagyobbra lett volna szükség, hogy helyreálljon a lelki békénk). A vádlottak sem egyértelműek, hiába gyengeelméjű a báty, Michal, attól még rosszindulatú. Az öcs neve Katurian, azaz Katurian K. Katurian, ahol a K. szintén Katurian – ez az egyik vicces momentum az estén, bár a főhős szerint kicsit sem humoros, hogy szülei csúfot űztek vele. Később azt is megtudjuk, messze nem a kellemetlen névadás volt egyetlen bűnük. K. hiába nehéz sorsú, nem tekinthető áldozatnak, és a négy kulcsszereplő közül ő a legemberségesebb.

Mindenkit pozitív cél mozgat (…), mégis egy olyan történet bontakozik ki előttünk, melyben végeérhetetlen borzadályok sorozata veszi kezdetét. Elindul egy lavina, amelyet nem lehet kivédeni, megállítani, csak engedni lehet, hogy a tombolás után megnyugodjon

– olvasom a színlapon – és a színpadon.

parna-3.jpgA párnaember szól testvéri kapcsolatról, a totalitárius diktatúra rendőrségen keresztül gyakorolt nyomásáról és gyerekkorban elszenvedett traumák felnőttkori, véres végletekig fokozott következményeiről. Beszél a művészet hatalmáról: milyen morális határai vannak egy művész azon törekvésének, hogy értékelhető lenyomat maradjon utána. Mindezt rengeteg kísérteties hangulatú malacrajz kíséri.

 

parna-4.jpgVass Csaba Katuriánként hitelesen alakítja az önelégült írót és a gondos testvért. Hátrányos helyzetével alapjában elégedett, a hatalommal sincs igazán problémája, megérti és elfogadja a rendőrállam szabályait. A produkció legjobb alakítását tőle, valamint az Arielt megformáló Kozma Attilától kapjuk. A magát „rossz zsarunak” tituláló rendőr valójában érzékeny, kiderül backstory-jából. Negédesen megható munkahelyi emléke, hogy egy kislánytól cukorkákat kap hálából, mely – teret adva az abszurd humornak – ha lehet, még patetikusabban ismétlődik meg a szemünk láttára. Minden szereplőnek részletesen kidolgozott a háttértörténete, könnyen megismerjük jellemüket. A Tupolskit játszó Kányádi Szilárd szintén jó: minél gonoszabb, színészi játéka annál kiforrottabb. Kosztándi Zsolt a bolond Michalként gyerekesen viselkedik, beleborzongunk, ahogy ebből a gyerekesből időnként kikacsint érett énje. Anya (Márdirosz Ágnes) és apa (Bende Sándor) kevés lehetőséget kapnak a kibontakozásra, szerepeltetésükben főleg a jelmeztervező, Török Réka kreativitása érvényesül; a házaspár fején a csőrben végződő bikafejek félelmetes hatást keltenek. Ugyanígy eltalált, igencsak meghökkentő a kislány, Fekete Bernadetta iskoláslányosra vett, ám álszakállal torzított kinézete, mely a Jézus keresztre feszítését imitáló jelenet kelléke is. Egyébként ekkor érkezik az este legjobban sikerült abszurd poénja: a szülők egy INRI márkájú televíziót csomagolnak ki. A narrátor, Szabó Enikő pin-up jellegű, dominákat megszégyenítő szettje kiválóan illeszkedik az erőszakos környezetbe. Szabónak az énekhangja is remek, búgva, bárénekesnők andalító stílusában narrálja a történetet Veress Albert zeneszerzőnek az eleve komor darabot egészen baljóslatúvá festő, remek zenéjére.

(…)

A teljes cikk itt, a Prae-n jelent meg.

(Fotó: Sándor Levente)

Edek, te bitangó!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

A nappaliban ülünk – és ebben nem is lenne semmi különös, ha nem egy színházi előadáson volnánk nézők. Az első sor székei a szoba szőnyegét érik, előttünk kártyáznak, ha előre hajolnék, az asztalon pihenő pakliból én is oszthatnék. De inkább hátradőlök, a lábamat minél jobban behúzom, és várom, hogy a Vendégváró Fesztiválon, a Bethlen Téri Színházban, a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában Mrožek Tangója felkapjon és megpördítsen.

Ez Sławomir Mrožek leghíresebb műve, 1964-ben, egy történelmileg és szellemileg pezsgő időszakban született. A cselekményt nem árt átfutni, bár politikai beágyazottságára nem térek ki, az előadás is hanyagolja ezt az aspektust, és közvetetten bármelyik újkori évtizedre lehetne aktualitásokat találni benne. Artúr (Hunyadi István), mint a legtöbb ifjú, lázad, és forradalminak szánt kísérletét családján kezdi, ami kicsit belterjessé teszi a történetet. Célja, hogy visszahozza az általa eszményinek tartott, nagyszülei korabeli hagyományokat és rendet. Szó szerint rendre vágyik a káoszban, amit szülei teremtettek, élén édesapjával. Az apa ugyanis (Stomilt Kovács Levente játssza) folyton filozofál, pártolja az anarchiát, elméletei szemléltetéséhez kísérleteket csinál. Az egész házat belengi az alkimista hangulat, mely a nagypapa ravatalozójában csúcsosodik ki.

A következő párbeszéd jól érzékelteti apa és fia alapvető nézeteltérését:

„Artúr: (…) semmi sem működik, mert mindent szabad, sem elvek nincsenek, sem kihágások.

Stomil: Csak egyetlenegy elvünk van: senki se feszélyezze magát, és azt csinálja mindenki, amihez kedve van. Mindenkinek joga van a saját boldogságához.”

Stomil akkor érzi magát szabadnak, ha mackóalsóban, kigombolt ingben, hasát kibuggyantva, fennkölt gondolatok közt lófrálhat a lakásban. A szebb napokat látott nagymama, Eugénia (Fábián Enikő) és a lecsúszott nagybácsi, Eugéniusz (Dobos Imre) naphosszat kártyáznak. Artúr hiába esik szerelembe unokahúgával, Alával (Trabalka Cecília), a sikeres lánykérés után nem képes belefeledkezni boldogságába, továbbra is meg akarja reformálni a körülötte élőket, az étkezésben szó szerint is reformétrendet vezetne be. Hogy a családból választ társat magának, a belterjességre rímel – viselkedése, habitusa provinciálisabb nem is lehetne. A szülők szerelmi háromszögében a termetes családi barát, később szolga, Edek (Sebestyén Hunor) a harmadik szög, vele csalja meg férjét Eleonóra (Firtos Edit). Az utolsó felvonás csattanóit is tőle kapjuk; az igazi zsarnok nem Artúr, régies ideáival, hanem Edek, a nyers erőszak megtestesítője.

(…)

A teljes színikritika itt, a Prae-n jelent meg.

(Fotó: Vígh László Miklós)

Csillagok peremén

tokes_nikoletta_gasparik_gabor.jpgPöttöm világba csöppenek, egy igazi mikrokozmoszba, köröttem csak gyerekek, ráadásul mind engem néz – néző vagyok én is.  Négy kíváncsi ember végigszalad az élet fő állomásain, gonddal kiválogatott hazai kortárs gyerekversekkel és Bartók zenéjével kísérve – tartalmas, színvonalas, szórakoztató gyerekelőadás a Mikrokozmosz a fiatal színész, Csadi Zoltán rendezésében, a dunaújvárosi Bartók Színházban.

Rég nem láttam gyerekdarabot, nem tudom, mennyire lehet megszokott, hogy maga a rendező fogadja a bejáratnál barátságos mosollyal és rövid köszöntéssel – szinte egyesével – a gyerekvendégeket, s ők veszik is a lapot, kedves természetességgel. Én a sarokban olvadozom – mondták, várjam meg, míg az osztályok elfoglalják helyüket a nézőtéren, azután üljek csak le a fenntartott székre. A terem közepére irányítanak, ennél furábban nehezen érezhetném magam; kicsiny világba csöppenek, annak is a közepébe, körül vesznek a gyerekek, ráadásul az elején – mivel nem ismernek – mind engem néz. Több szinten süllyedek el a mikrokozmoszban.

kiss_attila_simenfalvy_agota_gasparik_gabor.jpgKezdésnél hárman vannak a színpadon, köztük egy összecsavart szőnyeg gyanúsan viselkedik: kígyózik, tornázik, ugrabugrál – talán nyöszörög is? Kilóg a lóláb, mikor kilátszik a görgetegből két láb, a gyerekek izgatottan be is kiabálják, hogy ember van a szőnyegben – és körülbelül ilyen formán végig narrálják az előadást. Bevonódnak, engem már észre sem vesznek, nem zavartatják magukat, hangosan félnek, nevetnek, meglepődnek, de el is csendesednek – mindent előírás szerint csinálnak. Pedig nincs semmi előírva. Ha nem érteném a kicsik nyelvét, a jelekből akkor is levenném, hogy kisiskolások számára jól megkoreografált a produkció.

csadi_zoltan.jpgAmi a szó szerinti koreográfiát illeti, a szépen kidolgozott mozgás- és táncelemek még érthetőbbé teszik a zenével és verssel elmondottakat. A különböző művészeti ágak felől egyszerre érkező ingerek nem hagyják elkalandozni az ingatag figyelmet. Tőkés Nikoletta kislányos mozdulatai bájosak és harmonikusak. Alaposan kizökkenünk, mikor egy kisfiú váratlanul bekiabálja, hogy a színésznőnek kilátszik a bugyija. Amolyan teniszező hölgyeknél használatos kisnadrág van rajta – felkészült ő a szó szerint nyakatekert jelenetekre és a kiskorúak szemfülességére.

(…)

A teljes cikk itt, a Prae-n jelent meg.

(Az első kettő a Bartók Színház fotója, a harmadik a sajátom.)

Meccset játszva

Ezt a tavasszal a Prae-n megjelent színházi ajánlót főleg kedves barátnőm, Gergely Beatrix kiváló fotói miatt osztom meg a blogon.

toth_ildiko_debreczeny_csaba_varga_maria.jpgIvan Viripajevtől a Részegek című darab a Nemzeti Színházban több mint furcsa. Profizmus, tehetség, de mintha valamiféle trendi szektás találkozón vettem volna részt, ahol suba alatt a lelkemre pályáznak. Még a nézők is csupa egyformán hitgyülisnek kinéző, jól fésült fiatalok voltak: ha a kifigurázás volt a cél, miért nem vette a lapot a közönség? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után nem előítélettel ültem be az író egy másik darabjára, az Illúziókra a Rózsavölgyi Szalonba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégszereplésére. Nem voltak illúzióim. És jól megkaptam újra: ne légy előítéletes!

Elsőre a díszlet lep meg: méteres teniszpálya illúzióját kelti az optikai csalódásnak köszönhetően, valójában minigolfozásra lenne alkalmas. Tíz perc után egyre jobban csodálkozom, hogy hiába a pálya, a sportolójelmezek, tenyeresek, fonákok és szervaröpték, izzadás és lihegés, az egésznek semmi köze a teniszhez. Ez is jó! Aztán van maga a történet, amiből kiderül, semmi és senki sem az, aminek és akinek látszik. Meg vagyok vezetve – már megint! Másik optikán át nézem az előadást.

varga_maria_toth_ildiko.jpgMeccset játszva, mímelve két ismerős házaspár tagjai emlékeznek vissza monológokkal elmúlt ötven évükre. A férj vagy a feleség halálos ágyán házastársaik végre őszinték lehetnek egymáshoz. Egymás után halnak meg, „a végén csak egy maradhat” – mintha a Tíz kicsi néger groteszk változatát látnám. Tóth Ildikó Sandraként erősen (és kimelegedve) kezd, felidézi beszélgetését férjével, Dannyvel, aki őt látszólag nagyon szerette, aztán azt, mikor férje halála előtt megvallja, hogy legjobb barátjába, Albertba volt igazából szerelmes. A legjobb barát is odavolt a nőért, de leplezte – nem tudtak egymás vonzalmáról –, ám Albert is bevallja haldokló feleségének, Margarite-nek, hogy kit szeretett. Lehet követni? Most jön az, hogy a másik feleség pedig férjének barátjába, Dannybe volt szerelmes. Páros teniszmeccs, itt az a játszma, hogy légvárakat építenek.

debreczeny_csaba.jpgEgymás szomszédjai, sok időt töltenek együtt, mégis mindnyájuk egyedül van az érzéseivel. Magányosak, boldogságuk látszat. Albert gyerekként is zárkózott volt: ufót látva nem merte elmondani, senki nem hitt volna neki, csak felnőttfejjel, avatja be Sandrát a titkába. Danny egy ausztráliai nyaraláson érzi magát elszigeteltnek: egy tengerparti sziklán (óriás teniszlabdán) megtalálja tökéletes helyét a világban, ám Sandra nem érti meg: ő közben egy rózsaszín csíkot kémlel az égen. Az ehhez hasonlóan játékos jeleneteknek és a szerelemmel kapcsolatos optimista közhelyeknek köszönhetően reményteli az üzenet: a mindennapi drámák és az elkerülhetetlen elmúlás ellenére sem elviselhetetlen az élet.

hirtling_istvan.jpgA szerelem bonyolult ugye, a szeretet is az lehet, és ezek keveredhetnek. Mikor s hol megy át egyik a másikba, ilyesmi kérdések merülnek föl, miközben – túlzottan is – szabad folyást engednek az érzelmeknek. Egyre csöpögősebb szövegek követik egymást, egyre jobban folyik a játékosokról az izzadtság. Ahogy a jó teniszező menti meg a vonalon belül a labdát, a rendező Hargitai Ivánnak sikerül azért megmentenie a drámát. Angolszász területeken egy love-val elintéznék a témát: itt és most az előadás terjengősen érzelgős, a már-már erőltetett lelkizés miatt került át a „nagyon jók” kosárból a „jók” közé. Ha nem látom az említett Részegek lelki manipulációját, a jobbak közé sorolom ezt a produkciót. (Előbbit a Katona József Színház is műsorára tűzte, ráadásul a Nemzetivel majdnem egy időben, kíváncsi lennék arra az interpretációra, ahogy arra is, miért kaptak rá ennyire Viripajev munkáira.)

(…)

A teljes ajánló a Prea oldalán olvasható.

(Fotó: Gergely Beatrix)

Az előadás november 10-én tekinthető meg utoljára a Rózsavölgyi Szalonban.