CSONTVÁRY A HONVÉDSÉG FŐPARANCSNOKSÁGÁN

csontvary_zrinyi_kirohanasa.jpgCsontváry zseni volt. Akármit jelentsen is ez. Korábban sokan dilettánsnak tartották ma senki. Egyes szakértők egy-két képét gyengébbnek vélik, például a Zrínyi kirohanását, amit a Csontváry Géniusza című kiállításon én is megnézhettem.

Nem emlékszem, hogy láttam-e már (ennél) vicces(ebb) híres festményt, de most, a vászon előtt felnevetek. Zrínyi Miklós két helyes páfrány közé rohan ki a szigetvári várból, a szimmetriát precízen betartva, teljes harci díszben, elegánsan kardot rántva. Szemben a túlerőben lévő török sereg, kábé tíz figura. Az első sorból konkrétan bemutat az egyik török Zrínyinek, miközben az előtérben egy másik vitéz a saját hatalmas orra irányába settenkedik előre. Háttérben idilli a gémeskút, a harcra csak a viharos égalj utal: az sem vöröslik, csak rózsaszínben dereng. Abszolút humor, dacára az ábrázolt esemény tragikus voltának. Vajon a művész komolyan gondolta?

fulek.jpgCsontváryt sokan őrültnek is mondták, amire talán rá is játszott. Önarcképei közt az egyik Vincent van Gogh fülének öncsonkítására utal, a portréra láthatóan utólag festette rá a fülét. Mintha odaragasztotta volna, magyarázza a kiállítás kurátoraként tárlatot vezető Gulyás Gábor.

p143-3.jpgFestőnk kedvelte a mediterrán tájakat  ahogy én is. Tengerparti festményei különösen lenyűgözőek, főleg a mindenki által ismert Taormina és Baalbek (ld. alább)  meg persze a cédrusok! Egyik művészi irányzathoz sem igazodott, külön utakon járt, leginkább az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz kapcsolják. A “napút” festőjének mondta magát, amelyet a plein air szinonimájaként használt. Sajátos színvilága élénk, halmozza a hideg színeket. Árnyékolási technikája szintén különleges: sokszor nem tudni, hol lehet a fényforrás. Érdekes megfigyelni, hogy mindegyik képére a legkopárabb tájképre is legalább egy épületet biztosan ráfestett, van, hogy alig lehet észrevenni a messzeségben, olyan miniatűr.

losonczy_1.jpgAz ismertséget a jóval a halála után megrendezett 1963-as székesfehérvári, még inkább az 1994-es budapesti kiállítás hozta meg. 1973 óta műveinek állandó kiállítóhelye a pécsi Csontváry Múzeum. Saját korában nem keltett feltűnést, kiállításainak – beleértve néhány nemzetközit is – alig volt visszhangja. Valamelyik múlt század eleji vernisszázsának évében írta az újság, hogy „idén semmi említésre méltó esemény nem történt a festészet területén”. Önbizalomban mégsem szenvedett hiányt: pályája elejétől fogva elhivatott volt, bízott tehetségében, hazájától a Rubenséhez fogható elismertséget várt, ráadásul jövőbeni múzeum-komplexumát tervezgette – bejött neki.

cskt-maganyos_cedrus_1907.jpg Nekem meg bejön az egész, ahogy a budai Vár területén lévő, a második világháborúban lebombázott egykori honvédségi főparancsnokságon barangolok teremről teremre. Szokatlan helyszín, a renoválás után indusztriális hangulat és modern, tágas terek (a hatalmas vásznaknak kell is, hogy elférjenek) ez az időtlenség összhangban van a Csontváry-képek kortalanságával. A megtépázott Magányos cédrus, hiába van kitéve az időjárás viszontagságainak, ma is áll.

 

honvedseg_volt_foparancsnoksaga.jpgCsontváry Géniusza A magányos cédrus, Csontváry Kosztka Tivadar életmű-kiállítása, Honvéd Főparancsnokság (2015. július 5. és 2016. január 31. között)

 

 

KIS MAGYARORSZÁG

A Csallóközben, Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) víkendezem. Autóval kétórányira Budapesttől. A magyarlakta szlovák városka szerdánként tartott hetivásárairól kapta nevét. Az odavezető országút rázós, de a táj miatt megéri. Májushoz képest hideg van, zuhog az eső fúj. “És a hajam még mindig tart”, igaz, nem cabrióban ülök. Jövő hétvégén EU-s választások, az utak szélén kampányplakátok, mint nálunk, de itt mérsékeltebb a hangnem. Egyébként általában jellemző a helyiekre, hogy a politikában nem konfrontálódnak, nem vehemensek, inkább kivárják a kínálkozó lehetőségeket. Született is egy találó kifejezés: ők a “szelíd szlovákok”. A legesélyesebb magyar párt az MKP (Magyar Közösség Pártja) jelmondata is az otthonihoz képest visszafogott, ugyanakkor figyelemfelkeltő: “Változtass Európán!” Én azzal is beérném, ha bevezetnék végre nálunk is az Eurót, ami itt már bevált.

Délután érkezem egy éjszakás szálláshelyemre, a Vermes-villába (a képen). Biztosan nem fogok unatkozni, hisz ma van az évente megrendezett Éjszaka a Vermes-villában. Idén magyar irodalmi est, egy kórus fellépése és eszem-iszom a műsoron.

Egy szelet hagymás-zsíros kenyérrel túl korán elhelyezkedem a nézőtéren, de nem zavar, tekingetek jobbra-balra, figyelek az alapzajra. Furcsán érzem magam, hogy külföldön vagyok, mégis csak magyar szót hallok a magyar kultúra napja ez, ünnep az ittenieknek, és persze nekem is, aki először járok a Felvidéken, Szlovákia magyar többségű részén. A város háromnegyede magyar nemzetiségű, negyede szlovák, egymással gyakran kevert nyelven beszélnek, a szavak fele szláv, fele magyar. Vendéglátóm meséli, az is előfordul, hogy magyar gyerekek szidják szlovákul a szlovák társaikat. Azért jól megvannak.

Másnap dézsából ömlik az eső, épp csak szemezgetni tudok a látnivalók közül. Legjobban a Sárkányölő Szent György tiszteletére szentelt és nemrégiben felújított katolikus templom tetszik, de sok helyen látok szép szobrokat is.

Körbejárom a klasszicista stílusban megépített Sárga-kastélyt, ma a Csallóköz Múzeuma, aztán az időjárás elől bemenekülök a város híres cukrászdájába, a Wagnerbe süteményt reggelizni. (Ennél csak a hírhedett maffia-leszámolásos mészárlás helyszíne felkapottabb, a Fontána étterem, főleg katasztrófaturisták körében.) Kávé helyett kávés kiflit kérek.

kaves_kifli.JPGHazafelé útba ejtem a határ közeli bősi vízerőművet (a képen kicsinek látszik, valójában monumentális), kopár és szürke, bár nyilván hasznos is, mégis örülök, hogy Nagymaroson nem épült ilyen. Eszembe jut a Dunával kapcsolatos legmegrázóbb emlékem. Néhány éve, egy magányos éjjelen nem tudtam elaludni. Rég elmúlt éjfél, a tévében minden film véget ért, de én addig kapcsolgattam, míg találtam egy érdekesnek látszó műsort a Duna TV-n a Dunáról. Nem tudom, mi volt a címe, sem hogy ki készítette és mikor. Arról szólt, hogy egy magyar kenus csapat végighajózott Magyarországról indulva a folyón, és mindig, mikor változott a táj, bemutatta az ottani vízparti életet, folytatva egészen a Fekete-tengerig. Még sosem láttam a torkolatot: nagy hatással volt rám. Torokszorító volt a tudat, hogy a lakásomtól ötpercnyi sétára lévő szépséges szürke folyó a messzeségben egy hatalmas vízben egyszer csak feloldódik. Annyira szép és megrázó látvány volt, hogy sírva fakadtam – és még magányosabbnak éreztem magam.

Állok a Duna számomra eddig ismeretlen szakaszánál, megint szomorú vagyok. Nem a miénk. Közben meg jó érzés, hogy szabadon átjöhetek ide, ha kedvem kerekedik. Csak az a baj, hogy ronda.

Update: Az MKP a mostani választáson is bejutott az Európai Parlamentbe, egy mandátumot szerezve, és jó hír, hogy a másik magyar párt, a Bugár Béla vezette Most-Híd is bekerült, szintén egy képviselővel.

MY LITTLE PARIS #2

LA CULTURE

A nélkülözhetetlen párizsi metrót használva, már a peronon ráhangolódhatsz a kultúrára. (A képen a Place Monge megállóban A hattyúk tava balett óriásplakátja, aranyozott rámában.) A Louvre-ba ajánlatos nyitásra menni, hogy kiállva a kígyózó sort, időben kezdhessünk nézelődni Európa egyik csúcsmúzeumában. Az impozáns épületegyüttes súlyos idézetek a történelemből, hangulata ódon és misztikus, mintha bármikor szembejöhetne a Louvre fantomja. Ha így járnánk, saját érdekünkben köszöntsük illedelmesen. A bejárat, a híres piramis (Pyramide) remekbe készült modern ellensúly, eszünkbe juttatja, hogy itt és most vagyunk.

louvre_kivul.JPG

A franciák ízléssel ötvözik a régit és az újat városépítészetükben, gazdagítva a várost, gondoljunk csak a Pompidou-központra, de az Eiffel-toronyra is, mely modernitásával hatalmas felháborodást keltett annak idején. A piramisnak is meg kellett küzdenie az életben maradásért, annyira nem odaillőnek gondolták sokan, ma pedig már nincs az a Louvre-ról készült fotó, amin ne szerepelne (az enyémen is látszik).

ufos_festmeny.JPGElőször mindig kedvencemhez, Antonio Campi: Jelenetek a Passióból/ Scenès de la Passion című festményéhez zarándokolok az itáliai reneszánsz festők szekciójában. Egyrészt csodálom a képet, másrészt azt találgatom, mi a csoda lehet az a repülő aranyképződmény a jobb fölső sarokban. Kirívó és meghökkentő (eredetibehaeven.jpgn persze jobban kijön). Ki tudja, mi az?

mona_lisa.JPG

Aztán szaladás Mona Lisa-hoz. Tényleg nagyon kicsi! Lefotózni is nehéz, akkora a tolongás néhány fül vagy váll folyton belelóg. További kötelezők: váll nélküli (füle azért van!) Milói Vénusz/ Venus de Milo, Szárnyas Niké/ Nike de Samothrace, Szfinx/ Sphinx. Ezek a múzeum közhelyei, de nem lehet nem megnézni újra meg újra.

miloi_venusz.JPG

A művészetek után kell egy kis lazítás, de nem a lábaknak, mert utunk a Les Halles bevásárlóhely felé vezet. Boltból ki-boltba be ezt sokszor ismétlem, míg meghökkenve fel nem kapom a fejem egy első pillanatra oda nem illő látványra: nahát, könyvtár!

cinemalib.jpg

De milyen? Elsőre szórakozóhelynek gondolom, de hamar leesik: fürtökben lógnak bent az emberek, olvasó pozícióban, ami les_halles_konyvtar.jpgdiszkóban azért szokatlan volna. Pink, trendi és high-tech. A színezett üvegfalon át mindent rózsaszínben látok. Nálunk miért nem ilyenek a felújított könyvtárak? Helyette régi írók könyvei pihennek poros polcokon.

A franciáknál a mozizás is más. Nincsenek plázák, a mozik kint maradtak az utcán, köszönik, jól vannak, egymás mellett sokan megférnek, a bejáratoknál óriási a tolongás, a filmplakátok nagyok és hívogatók. Engem különösen csábít az egyik: a Grand Hotel Budapestre szívesen beülnék, csomó jó amerikai színész játszik benne, ám otthon már elígérkeztem rá.

rubik_erno.JPGTeljesen elfáradva dőlök le szállodai szobámban, tévézéssel adva aznapra egy utolsó löketet a kultúrának. Francia híradó, benne váratlanul újabb magyar vonatkozás: Rubik Ernő beszél a bűvös kocka 40 éves születésnapja okán.

Jó estét, Paris! Bon soir, Budapest! Folyt.köv.

Itt a párizsi élményeim 1. része.

Itt pedig a 3. rész.

Barcelonában is jártam:

My little Barcelona 1

My little Barcelona 2

KISMÉRETŰ MŰTEREM

Kiállításmegnyitóra vagyunk meghívva az újlipótvárosi Lakásgalériába. Különleges régiséggel zötyögünk felfelé, egy múlt századi art deco stílusú lifttel, aminek még a szaga is antik.

Az ajtóban pirospozsgásan és mosolyogva fogad minket a házigazda, aki egyben a kiállító festőművész. Kicsi lakásba toppanunk, mindössze két szoba plusz hall, de nagyítja a teret, hogy pár széken és a falra függesztett alkotásokon kívül semmi sincsen benne. Vendég is alig, velünk együtt öten vagyunk. Meglep, hogy mindenki közvetlen, nyoma sincs feszengésnek, egyből kialakul a társalgás, de nem a képzőművészetről. Közben lopva a képekre pillantgatok, aztán azon kapom magam, hogy már nem beszélgetek, hanem a festményinstallációkat járom körbe. Meglepő, hogy kortárs kiállítás, mégsem bambulok hosszan a művészt vagy a művet értelmezve, a nem létező másik ablakot keresve, hanem egyből megértem a formákat és színeket, a kép címére már nem is lenne szükségem. Csupa pasztell, sok a kerek, kedvencem az Abakusz. Kár, hogy olyan hamar a végére érek, csatlakoznom kell a beszélgetéshez, ami most a lakberendezésről, azon belül a műtárgyak helyéről folyik, de még mindig semmi művészet.

A szobában álló fogadást kerekasztal beszélgetés követ, amihez a néhány székből kis kört formálunk, a középre is teszünk egyet, amire Festő1 tíz darab mézespuszedlit helyez el. Homemade. Ready-made. Kiszámoltam, mindenkire kettő jut, ám senki nem meri elvenni a magáét. Most érzek némi feszülést, megnyitom hát a sort. Festő2 viccesen beszól, még jó, hogy nem jöttek ide a megnyitóra a szokásos pogácsás nénikék, mert éhkoppon maradnának, majd Festő3, hogy ilyen magas emeletre ők már nem vágynak. Túllendülve a vernisszázsok potyázásain, újabb témába kezdünk. Ezúttal sem festészetről, még csak nem is szobrászatról, bár annyi szó azért esik róluk, hogy bezzeg a szobrászok jobban megélnek, mint a festők, mert nekik lehetnek állami megrendeléseik. Ezzel sajnos elérkezünk az elmaradhatatlan és felülmúlhatatlan politikához. Véget nem érő panaszáradat.

Szerintem a művészvilág örülhetne, hogy nagy művek megalkotására sarkalló időket élünk.

(Fenti kép Gergely Nóra festménye.)