PERRY MASON ÚJ ESETE

Perry Mason karaktere ifjúságom nagy kedvence, imádtam olvasni szüleim Erle Stanley Gardner-krimijeit. Elképzeltem az acélos tekintetű védőügyvédet, odaadó, csinos titkárnőjét, a paprikás hangulatú tárgyalótermi szócsatákat és a háttérként szolgáló kopottas fényben pompázó, 30-as évek Los Angeles-ét. A könnyed romlottság, az ökölharcokban is kiváló, „magányos harcos” detektívfigura kellemes hangulatot varázsoltak a szobámba. Magasan van a léc – ezért volt bennem némi félsz, mikor már egy másik szobámban leültem nézni (a) Perry Masont. Nem előzmény nélküli az HBO új sorozata, hiszen 1957 és 1966 között óriási sikerrel futott az Egyesült Államokban egy azonos című széria, a marcona külsejű Raymond Burr főszereplésével. Lássuk, mit ígérnek az alkotók a bevezető résszel!

Látványos, hátborzongató a kezdés: zsaroló libegőn hagy egy csecsemőt, és a szülők abból a szobából futnak ki gyerekükért a jármű után, amelyik ablaka előtt az közlekedik. Az izgalmas és kapkodó sötét képsorokon máris megvillan a korhű díszlet, az éjjel is nyüzsgő város képe. Az eset természetesen Masoné lesz, addig azonban bepillantást nyerünk szegényes, lepukkant életébe; nappalait a városban tölti munkakereséssel, éjszakára hazatér a szüleitől örökölt tehenészfarmjára (ami végképp értéktelen a közvetlen szomszédságban sétarepülést kínáló reptér miatt). Amazonnak beillő szomszéd hölggyel folytat viszonyt, ami inkább a macsós énjét domborítja ki, mintsem a hősszerelmesét. A trailer szerint eredettörténetet kapunk, vagyis azt fogjuk megismerni, hogyan válik Mason lecsúszott alakból keresett és hírhedt ügyvéddé. Jelenleg válaszút előtt áll hősünk, és ezt egy bűnöző szájából is halljuk, amikor épp leckézteti: összeszedi-e magát vagy megmarad kisstílű zugügyvédnek.

A nyitóepizód hozza a Gardner-könyvek stílusát: Mason magányos, puritán ízlésű, vagány fazon (a menő nyomozóknál elmaradhatatlan fehér atlétában is feszít), aki azért elég kíváncsi ahhoz, hogy az események sodrásában legyen, fényképezőgéppel a kezében.  Matthew Rhys külsője passzol, jól áll neki a kalap, álmodozó tekintetén nehéz kiigazodni. Felbukkan mellette a bájos Miss Della Street (Juliet Rylance), sajnálom azonban, hogy a titkárnő nem kihívóbb (és a fejemben szőkén maradt meg), ugyanakkor Drake nyomozót is hiányolom. De például kapásból feltűnik egy olcsó garniszálló, ami tipikusan a Mason-regények sajátja. Vannak persze nagyobb különbségek: legkevésbé odaillő, hogy Mason apaként kiszolgáltatott az exnek, ezen a ponton pedig sebezhető. Előttem úgy él hősünk, mint aki teljesen független, semmi sem befolyásolhatja vagy gyengítheti.

Tetszik Terence Blanchard zenei aláfestése, ez általában csak néhány ismétlődő, fülbemászó akkord, mégis jócskán hozzátesz a megálmodott atmoszférához, mely zord, noáros (kissé túl sötét) és megegyezik azzal, amilyennek az ígéretes korszak ígéretes országának ígéretes, de korántsem angyali városát elképzeljük. Reménykedünk, hogy a sorozat is beváltja a hozzáfűzött reményeket. Kiss Walhalla pontszáma: 7,3/10 (IMDb: 7,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

RÁKATTANVA A SOROZATOKRA

Imádjuk a sorozatokat. Kevés szórakoztatóbb kikapcsolódás létezik, minthogy kényelmesen elhelyezkedve a tévénk, laptopunk, filmvásznunk stb. előtt megnézzük a várva várt következő (meg még egy, és még egy…) részt a kedvenc sorinkból, hogy végre megtudjuk kit vett el, ki robbantotta fel, miért halt meg stb. A választék az online streaming csatornáknak, az okos televízióknak és a mozik háttérbe szorulásának köszönhetően óriási. A minőség pedig olykor le is pipálja az egész estés filmeket (gondoljunk csak a Csernobil című miniszériára). Cikkemben olyan tippeket szeretnék adni, amikkel sorozatnézési szokásaidat kiegészítve még teljesebb élményt kaphatsz. Bónusznak bekezdésenként egy-egy odaillő szériát is ajánlok.

A technika angyala

Ha már betört otthonunkba a technika, állítsuk a magunk oldalára! Tanulmányozzuk a legapróbb részletig, mire képes a televíziónk, projektorunk (tesztelhetjük a képi világáról is ismert Altered Carbon-t nézve), a mozicsatorna vagy streaming szolgáltató, és mit tartalmaz előfizetésünk. Tudtad, hogy létezik távirányító, aminek lézerfénye érintőképernyőt varázsol a tévénkből?

Kuckózz be!

Érdemes kipróbálni szokatlan ülő- vagy fekvőhelyeket a szobában. Szedjük le a kanapé díszpárnáit, helyezzük el őket a földön, párat támasszunk a bútor szélének amolyan fej- vagy háttámasznak. Terítsük le az egészet puha takaróval, mintha ágyat csinálnánk, és szóljunk anyunak, a szerelmünknek, a szomszédnak vagy a cicának, hogy készen áll a terep a sorozatmaratonhoz. Ha a Dontown Abbey-t választod, fokozhatod a hangulatot illatgyertyákkal is. (Nem Breaking bad, csak simán breaking: 2015 után, idén egész estés mozifilmmel folytatódik a Downton Abbey.)

Bekészítés

Keverjünk be hűsítő vagy éppen meleg italokat. A rágcsákat, krékereket, sütiket se hagyjuk ki (persze egészséges kivitelben). Dekoráljunk, ha időnk engedi. Nem nézhetünk filmet pattogatott kukorica nélkül – fogadjuk el, nincs mese. Pattogtassunk lábasban vagy kukoricapattogtatóban. A háztartási pattogtatónál mókásabb háztartási gépet nehéz elképzelni: mint egy játszóház szórakoztató berendezése, látványosan robbannak ki nagy röppályát leírva a kukoricaszemek. És az illat! Készítsük el a klasszikus tartót: hajtogassunk tölcsért fehér papírból (legjobb zsírpapírból), az alját csavarjuk meg, majd hajtsuk kicsit be. Ízesítsük extra szűz olívaolajjal, esetleg kevés sóval, annál több fűszerrel. Olvadt sóskaramellával! Itt az idő, hogy megkóstoljuk az amerikai filmekben dicsért színes drazsékkal turbózott verziót. Hirtelen nem jut az eszembe egy konkrét amcsi filmcím sem, amiben ez volt, de ajánlok egy újabb tengeren túli sorozatot: a Célszemélyt.

Sprint vagy maraton?

Megoszlanak a vélemények, hogy a részeket érdemes-e napról napra nézni, vagy inkább éjt nappallá téve, sorozatmaratonként a teljes évadot ledarálni. A „darálni” szóban benne van, hogy felületesebb lehet a szórakozás – nincs idő megvitatni az utolsó epizód történéseit, elgondolkodni rajtuk stb. Mellette szól, hogy friss élményként jobban emlékszünk az összefüggésekre, részletekre, a fontosnak bizonyuló jelenetekre. Mindez évadokban mérve is igaz. De kinek van ideje több évnyi termést végig pörgetni? Talán megint az arany középút, mondjuk a heti egy rész a jó? Kivéve az olyasféléket, mint a Mr. Robot, amiben a szövevényes cyber- és pszicho-vonalak miatt ember – akarom mondani, robot – legyen a talpán, aki követni bírja némi kihagyás után. (Egyébként nem lövök le poént, ha még nem láttad, és elárulom, ebben kulcsszerepet játszik egy, a mozikból ismert nagyüzemi kukoricapattogtató.)

A szolgálólány meséje

Az sem mindegy, milyen körülmények közt ülsz le a kedvenc folytatásosod elé. A szolgálólány meséjét és az Aranyéletet nem ajánlatos szomorú vagy ideges lelkiállapotban, sötétben, egyedül nézni. A Különös dolgok azonban este, a barátokkal esnek igazán jól. A Westworldnek szintén jót tesz a társaság, hogy a végén közösen elfilozofálgatunk a robotika jövőjéről.

Divatinspiráció

Öltözz be hozzád közel álló karakterek outfitjeibe, és abban ülj neki az új résznek, vagy másnap abban menj a barátokkal/ barátnőkkel fagyizni. A csajoknak erre mi sem alkalmasabb, mint a Szex és New York , Jóbarátok (érettebb generáció) és a Pletykafészek (fiatalabbak) szereplőinek emblematikussá vált ruhatárának tanulmányozása.

Természetesen mindenkinek más szokások (és sorozatok) fekszenek, fentiek csak ötletek, bár sokan egyetértünk azzal, hogy az otthoni televíziózás előnye a kényelmes fekvőhely, és az, hogy el is alhatunk közben.

(Egyik kedvenc youtuberem, Freddy My Love a Gossip Girl Jenny Humphrey-ének öltözött.)

(Fotó: Jeshoots)

“MINDENNEK ÚGY KELLETT LENNIE, AHOGYAN LETT”

Kamarás Ivánnal először találkozom személyesen, a való életben legalább olyan jóképű, jó kiállású, ahogyan filmekben és más szerepeiben megszokhattam. Beszélgetésünkből az is kiderül, Iván tudatos, felelősségteljes, családcentrikus, érzékeny és – ugyan ki gondolná – félénk férfi.   

kamaras_ivan_foto_csaszar_balint.jpgOlvastam valahol, hogy gátlásos fiú voltál, aki majdnem rockzenész lett, de közbeszólt anyukád. Anyai szigor volt otthon? Ami nem lenne meglepő, hiszen édesanyád Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettpedagógus és tudjuk, a balettvilág szigorú.

Színésznek készültem, a rockzene is vonzott. Zenélni kezdtem egy iskolai zenekarban, közben jártam színjátszókörbe, de nem volt kérdés, hogy a Színművészetire jelentkezem. A zene a mai napig része az életemnek, a Vígszínházban sok zenés darabban játszottam, az Idegenek az éjszakában című szving-dzsessz koncertünkkel pedig lassan bejárjuk az egész országot. Félig-meddig a színházban nőttem fel, hároméves koromtól jelen voltam próbákon, hurcoltak ide-oda, öltözőkben, kulisszákban ténferegtem – korán megfertőzött a színházi élet. Egy percig sem volt kérdés, milyen jövő felé visz az utam, amikor színész lettem, úgy mentem a színházba, mintha hazajárnék. Szüleim biztos szakmai hátteret adtak véleményformálásukkal, kritikai érzékükkel, a hihetetlen művészi vénájukkal. Nagyon odafigyeltek rám, talán kicsit túlzásba is vitték a gondoskodást. De szigorúak is voltak, a két fiamon látom, mennyire: amint anyámék szigorúságával lépnék föl, egyből tiltakoznak, mondják, hogy „azért, mert téged szigorúan neveltek, még nem biztos, hogy minket is így kell.” Örülök, hogy a szüleim fegyelmezetté tettek, és megtanítottak a munka tiszteletére.

Meddig tartott a gátlásosságod, mikor és hogyan kezdődött, hogy a csajok bomlani kezdtek utánad? Vagy mindig is bomlottak?

Tinédzserkoromban nem mertem odamenni a lányokhoz, félszeg voltam. Nemcsak a csajozásban, mindenféle emberi kapcsolatomban, pályám elején még a színpadon is. Kitörni vágyás, ugyanakkor mértékletesség is van bennem. Alapvetően kerülöm a kényelmetlen helyzeteket, extrovertált műfaj a miénk, hatással van a gátlásosságunkra, félénkségünkre. Egyfajta terápia. Fejlődik a kommunikációnk. Bármiben jó lehetsz, ha eleget gyakorolod.

kamaras_ivan_edesanyjaval.jpgFiatalabb korodban drámát, novellát és verset írtál. Nem véletlen, hogy később egy hiánypótló műsorsorozatot csináltál Moblivers címmel.

Az M1-en ment, a Radnóti-emlékév apropóján készült, Seres Tamás rendezésében. Ötven Radnóti és ötven szabadon választott verset gyűjtöttünk össze, színészek mondták el mind a százat. Később csináltam a Vers M-et, mindegyik részt mobiltelefonnal vettem fel, még a korabeli technikával, nem HD-vel vagy 4K-val. Különböző szakmákból kértem föl szavalókat, a taxistól kezdve a vízvezeték szerelőn át Bárándy György ügyvédig. Horváth Charlie, Somló Tamás szintén szavaltak, azok szerepeltek, akikkel valamilyen kapcsolatom volt abban az időben. A taxis Cocteau-verset szavalt, a szeniorvilágbajnok díjbirkózó mindenes vízvezetéket szerelve mondta el a Még nyílnak a völgyben a kerti virágokat. Volt, aki karate formagyakorlatot mutatott be, miközben József Attilától mondott, és olyan is, aki Petőfi verse közben téglát tört. Egy vécésnénit is kameravégre kaptam János Vitéz részletekkel – furcsa műsor volt (nevet).

Sármos macsó hírében állsz, és ezt közösségi életed is alátámasztja. Profin kezeled a Facebookot, rajongók sokasága vesz körül a cybertérben is. Hogy indultál el az úton: barátaid, kollégáid biztattak, vagy egy ügynökség javaslatára vetetted bele magad a közösségi médiás szereplésbe?

2008-ban Anger Zsolt rakott föl a Facebookra, mikor a Figaro házasságát játszottuk a Vígszínházban. Anyámtól nem sokkal korábban kaptam egy laptopot, hogy bárhonnan tudjuk tartani a kapcsolatot – innentől datálódik a cyber életem. Menedzseremmel, Stern Évával való munkám is meghatározta az új irányvonalat, amit immár húsz éve konzekvensen követünk. De a sármos macsó, ahogy te fogalmazol, nem hangsúlyos, a humorra és az aktuális munkáimra fókuszálok.

kamaras_ivan_sport.jpgA médiában gyakran népszerűsíted a sportos, egészséges életmódot. Te magad is aktív életet élsz: jógázol, úszol. „Minden mentesen” táplálkozol, bioleveket iszol stb. Hogy jött az egészségtudatosság?

A sport szerves része az életemnek, ha kevés az időm, napi húsz percet jógázom otthon, ha belefér, elmegyek úszni. Két kilométereket szoktam leúszni. Gyógytornázom, hogy karbantartsam magam, és hogy a vázizmaimat megerősítsem. Két és fél éve derült ki, hogy laktóz- és gluténérzékeny vagyok. Amikor mondta az orvos, hogy életem végéig fog tartani, bepánikoltam, hogy mit fogok ezek után enni. Nagy volt a kontraszt a korábbi étkezésem között, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom tudni beilleszteni a diétát az életembe. Meglepően hamar ráálltam a megfelelő étkezésre, és amióta tudatosan táplálkozom, kerekebb az élet. Húszévesen tombolunk – ami a csövön kifér –, nem foglalkozunk feltétlenül az egészségünkkel, hacsak valami erős hatás nem ér. Művészvilágban nőttem fel, a főiskolán láncdohányosok voltunk az osztálytársaimmal, hat-nyolc kávét ittunk egy nap. Ma már egészségtudatos hedonista vagyok, finom, de tápláló, jó ételeket és italokat viszek be a szervezetembe. A zöldség- és gyümölcslevek ivása a mindennapjaim része, már tíz éve fogyasztom a Dr. Steinberger termékeket, a márkának immár négy éve nagykövete is vagyok. A táncosoknak, színészeknek, akik a testükből élnek, a testükkel dolgoznak, a jó kondíció és megfelelő forma alapkérdés. Az idő előrehaladtával egyre jobban igyekszünk megőrizni egészségünket, gyakrabban nézünk tükörbe, és próbáljuk megtartani a formánkat, vonásainkat – közhely, de idővel tényleg olyan arcot kapunk, amilyent megérdemlünk. Tudatosan fordítok időt a mindennapokban az egészséges életmódra. Igényességet jelent, ha egészségtudatosan élsz, tested-lelked meghálálja a gondoskodást.

kamaras_ivan_szinesz.jpgPletykaoldalakon nem igazán látni téged, nem magánéleti botrányokból élsz.  

Hiszek a munkámban, nagyon szeretem csinálni. Nem kívánok a bulvárlapokból folyni, de az ismertségemnek jó oldala, hogy ha egy ügy mellé odaállok, annak súlya van. Olyan ügyeket választok, amelyek számomra is lényegesek, olyan partnerekkel dolgozom, akiknek törekvései egyeznek életstílusommal, vagy azzal, amilyen életmód felé törekszem. Ehhez alapvető a hitelesség.

Vígszínház-beli, illetve Pesti Színházbeli sikeres pályádat – többek közt Shakespeare, Csehov, Goldoni, Kleist darabjaiban játszottál – adtad fel a filmes karrier érdekében. Ráadásul 2009 óta Los Angeles és Budapest között ingázol. Megérte?

Nem adtam fel a színházat, csupán nem vagyok állandó tagságban a Vígszínházban. Kizárólag filmes karrierről sincs szó, hiszen sokféle színészi munkát csinálok. Például a korábban említett Idegenek az éjszakában című koncerttel idén áprilisban egykori anyaszínházamban, a Pesti Színházban is felléptünk. Amikor kikacsintottam Amerikába, itthon a filmszakma leszálló ágban volt, nem találtam annyi lehetőséget, mint most. Idén nyáron hat hazai produkcióban forgattam.

kamaras_ivan_gitar.jpgAz Idegenek az éjszakában elnevezésű koncerteden Sinatra és kortársai dalait adod elő. Két éve a New York Kávéházban én is láttalak, amint gitárral kísérve magad énekled a Rainbow című slágert – jól áll neked a szvingkorszak eleganciája. Mi a terved a projekttel?

Három formátumban létezik ez a produkció. Van egy zenekaros forma, ahol az Idegenek az Éjszakában Band kísér, egy szólógitárossal kiegészülve, illetve én is gitározom és persze éneklek. Van egy trió verzió, ahol két gitár egy zongora és ének felállásban játszunk, a harmadik változat pedig a két gitár és ének. A duófelállással felléptünk már öt-hatezer néző előtt, de kis klubkoncerten is. A zenekaros formáció nagyobb térben hangzik jól, a Budapesti Nyári Fesztiválon debütáltunk vele. A New York Kávéházban még a koncertsorozat előtt énekeltem, ennek már két és féléve, és szörnyen izgultam. A puding próbája volt, ahogy kiálltam egy szál gitárral. Rá kellett jönnöm, édeskevés, amit tudok, el kell kezdeni kőkeményen gyakorolni (nevet). Óriási élmény volt fellépni a különleges akusztikájú debreceni Református Nagytemplomban is, ahol adventi koncertet adtunk, de játszottunk nagy fesztiválokon, csodás szabadtéri színpadokon. A számok között saját történeteket, anekdotákat mesélek stand-up jelleggel, nem feltétlenül az előadókról, hanem arról, mit jelentenek nekem az előadott nóták, hol kapcsolódnak az életemhez. Kötetlen a légkör, de meg kell küzdeni a közönség figyelméért, főleg az idősebb korosztályért, hiszen ez az ő múltjuk, természetes, hogy elvárásokkal telve érkeznek. A következő koncertünk Győrben lesz, aztán rákanyarodunk a karácsonyi-szilveszteri időszakra, amikor még különlegesebb „jelentést” kapnak ezek a dalok. A My Way, a Fly Me To The Moon és a többi világsláger különösen kedvelt ebben az időszakban, hiszen valódi léleksimogatók.

kamaras_ivan_fiaival.jpgHa most visszamehetnél az időben, és találkozhatnál tinédzserkori önmagaddal, milyen tanácsot, útbaigazítást adnál neki?

Ugyanazt mondanám, mint amit a gyerekeimnek szoktam: vigyázzanak magukra. Mindennek úgy kellett lennie, ahogyan lett. Talán egy-két helyzetben másképp viselkednék. David Bowie mondta, hogy a kor olyan embert farag belőlünk előbb-utóbb, mint amilyeneknek mindig is lennünk kellett volna. Anyámmal rendszeresen beszélgetünk arról, miféle bölcsességet ad a kor, milyen irányba változik az ember. A régen nagy jelentőséggel bíró problémák elhalványulnak, relativizálódnak, újabbak jönnek a helyükre. Ahogy korban megyek előre, úgy érzem, színesebb az életem, a személyiségem is sokat gazdagodott. Bár lehet, hogy csak homályba vesznek az emlékek (kaján mosoly). A gyermeki lelkesedésem, a pozitivizmusom viszont megvan és arra törekszem, hogy meg is maradjon.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotók, a megjelenés sorrendjében: Kamarás Iván, Ridikül, nlcafe, Filmtekercs, kulturjunkie, 24.hu)

„ANNYIRA ÚJ VOLT A SPORTÁG, HOGY AZ ELSŐK KÖZT INDULTAM VERSENYEN”

ritmikus_gimnasztika_budapest.jpgMájus végén rendezik Budapesten a 33. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságot. A sportág egyik hazai kiválóságával, a versenyzőből lett sportvezetővel, Gyerőné Fritsch Zsuzsával beszélgettem pályafutásáról, visszavonulásáról, pontozásról, az RG elnevezéseiről és a közelgő EB-ről.

A ritmikus gimnasztika kedvelőinek és művelőinek nem kell Önt bemutatni: volt vezetőedző, mesteredző, egyetemi oktató, hazai és külföldi versenybíró, a MOB tagja és a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség alelnöke – szinte mindent elért, amit sportvezetőként el lehet. Művészi tornászként kezdte pályafutását. Hogy találkozott a sporttal?

Akiből élversenyző lesz, gyerekkorban kezdi, a mi sportágunkra ez különösen érvényes. Viszonylag későn kezdtem, másodikos lehettem, mikor egy rokon kislány, aki az MTK gyermektorna tanfolyamára járt, elvitt magával. 1957-ben az akkor alakult OSC-be, az Orvosegyetem Sport Clubjába kerültem. Kézenfekvő volt, hogy miután elvégeztem a Testnevelési Egyetemet – akkor még TF –, az OSC volt sportolójaként az egyetem klubjában dolgozzam edzőként. Később tanítottam is a tanszékén.

zs_main.jpgRégebben művészi tornának hívták a ritmikus gimnasztikát, ami jól kifejezi, hogy a balett elemeire épülő, harmonikus mozgásról van szó. Később ritmikus sportgimnasztikára keresztelték, nemrégen pedig kivették a „sport” szót, és lett a ma használatos ritmikus gimnasztika név. Ez így kissé bonyolult. Elmondaná, hogyan s miért változott az elnevezés az évek során?

A kezdeti változások idején még versenyző voltam – nem tudom, miért találták ki, hogy modern gimnasztika legyen. A prágai világbajnokságon már ezzel a névvel szerepelt, utána lett ritmikus sport gimnasztika. Arra viszont jól emlékszem, hogy 1999-ben, amikor Budapesten mi rendeztük az Európa-bajnokságot, a FIG (Fédération Internationale de Gymnastique) úgy döntött, hogy a különböző tornaszekcióknak egységesen két szóból álljon a nevük – a sport kikerült, és lett ritmikus gimnasztika. A bajnokság alatt az újságírók azonnal elkezdték így hívni itthon is. Elég nehezen barátkoztam meg vele, a Richter Gedeon rövidítése ugrott be róla mindenkinek.

Versenybíróként is dolgozott. Az RG pontozásos sport, sok múlik a pontozóbírókon, akik könnyen megosztó személyekké válnak. Hogy lehet ezt a nyomást elviselni?

rg.jpgHosszú folyamat. Először hazai versenyeken pontoztam, még nem éreztem a problémát. Minden bíró felmutatta a maga tábláját. Körbe ültük a szőnyeg négy sarkát, attól függően, hány bíró volt – általában három-négy –, és láttuk, ki milyen pontszámot ad. Nemzetközi versenyek tapasztalati hozták, hogy csak leírtuk a pontszámokat, nem mutattuk föl a táblákat. Most majdnem, hogy meg is beszélik a bírók a pontokat. Egymás mellett ülnek a különböző bírói szinten lévők – vezetőbíró, felelős stb. – és bizony egyeztetnek. Ez elég furcsa, nem csoda, ha sokakból ellenérzést vált ki. A televíziós közvetítések is segítették a változást: feszesen kell összeállítani az időrendjét minden világbajnokságnak, Európa-bajnokságnak, olimpiának, nincs lehetőség a megengedettnél nagyobb pontkülönbség esetén összehívni a bírói gárdát, hiszen nem lehet húzni a műsoridőt.

Kiket tart a sportág ikonikus szereplőinek, és ők milyen hatással voltak a pályájára?

Amikor versenyeztem, meghatározók voltak a szovjet és bolgár versenyzők. Természetesen emlékszem egy-egy nagy névre, akikkel együtt versenyeztem: a bolgárok közül Maria Gigovára és Filipovára, a szovjetek közül Irina Derjuginára, Ljubov Szeredára és Irina Gabiashvilire. Abban az időben nem választottunk feltétlen példaképeket, de jó, hogy ez divatba jött.

A hazai sportéletből kik voltak az Ön számára meghatározók, akik segítettek elérni a sikereit?

Amikor elkezdtem, annyira új volt a sportág, hogy szinte az elsők közt indultam versenyen. Voltak nálam idősebbek, magasabb korcsoportban, én még igencsak kislány voltam. Bánáti Éva az első országos bajnok, rá határozottan emlékszem, az egyesületemből került ki. Tordai Teri, a színésznő volt a második helyezett – azt hiszem, az ő neve még a huszonévesek közt is ismerősen cseng. Teri most is gyönyörű, a művészi tornász múlt látszik a csodálatos mozgásán.

Mesteredzőként kikre a legbüszkébb?

A mesteredzőség adományozott cím. Nem egy eredményes versenyző után járó kitüntetés, hanem a hosszantartó, többféle területen, tudományos munkával kiegészített edzői tevékenységet ismerik el vele. frater_viktoria.jpgFolyamat: egyesületi munka, a válogatottban teljesítő versenyzők szereplése, világversenyeken elért helyezések – sok mindent figyelembe vesznek mikor mesteredzői címet adományoznak. Tanítványaim közül elsőként Molnár Annát említem, aki nem nálam kezdett ugyan, de pályafutásának sikerei; országos bajnoki címei, válogatott szereplései, sőt, az olimpiai kvalifikáció kivívása is hozzám kötődnek. Fráter Viktória tanítványom volt az OSC-ben, és az együttes kéziszercsapatban is voltak versenyzőim.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatai a sportban eltöltött időszakának?

Világbajnokságon részt venni versenyzőként is óriási élmény, mégis – annak ellenére, hogy negyedik helyezett voltam az együttes kéziszercsapattal, és egyénileg is voltak szép eredményeim, amiket ennyi év után is kellemes kiejteni –, eltörpül ahhoz képest, amit akkor éreztem, mikor a tanítványaim szerepeltek világversenyeken. Első komolyabb eredményem edzőként, hogy egyesületem hosszú éveken keresztül megkapta a legjobb egyesületi címet, köszönhetően a bajnoki helyezéseknek, egyéni- és csapateredményeknek. A válogatottkeretben dolgozva az együttes kéziszerrel elért eredményekre emlékszem szívesen. Iszonyúan izgultam minden gyakorlat alatt, ráadásul közben bíráskodnom is kellett – ez így komoly feladat volt!

Miért döntött úgy, hogy visszavonul a sportélettől?

Nagyon sokáig voltam az élsportban, és töltöttem be vezetőszerepet. Soha nem könnyű nőkkel együtt dolgozni, s nálunk többségében nők vannak. Bár, ha tárgyilagos akarok lenni, a férfiakkal is legalább annyi 13325518_1717477505171505_2131756451921495289_n.jpgproblémám volt, csak ők kevesebben voltak (nevet). A szövetségben feltornyosultak a gondok, nem sikerült megteremteni a megfelelő körülményeket. Megelégeltem, hogy nem tudtam mindent az elképzeléseim szerint csinálni, nem jöttek a kitűzött eredmények sem – át kellett gondolnom, hogy szeretném-e folytatni. Egyelőre messze vagyunk attól, hogy úgy jöjjenek az eredmények, ahogy annak idején. Nehezen, de úgy döntöttem, hogy elég. A szövetség negyedik ciklusára nem jelöltettem magam, és akkor vége lett.

Már más utakon jár, de biztosan nem szakadt el teljesen a sporttól. Nyomon követi a május végén Budapesten megrendezendő 33. RG Európa Bajnokságot?

Ha tehetem, személyesen is jelen leszek. Általában a korábban vezető szerepet betöltött edzők és a szövetség vezetői meghívást kapnak a kiemelkedő magyar eseményekre – örülnék, ha meghívnának. rg_csapat.jpgSzurkolok legjobbjainknak, Kis Alexandrának, Pigniczki Fanninak, Váray Mirának, illetve a junior együttes kéziszer válogatottnak. Jó lenne, ha vasárnap is drukkolhatnék a lányoknak, mert azt jelentené, bejutottak a döntőbe. Szerencsére egyre többen figyelnek az eseményre, sok helyen látni a verseny mutatós óriásplakátját.

A sportág lendületet kaphat az idei EB-től. Új feltételekről és generációs váltásról beszélnek a szakemberek.

Nem vagyok igazán tájékozott a sportág terveiről, a szakmairól meg egyáltalán nem. Volt már Budapesten két VB és egy EB, idén a második Európa-bajnokságot rendezzük. Tapasztalat és gyakorlat, hogy minden magyarországi világverseny segíti a hazai sportág fellendülését. 

Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer még visszatér sportvezetőként?

Teljességgel kizárt. Korábban már felmerült, hogy visszahívnak, de tartom magam ahhoz, amit egyszer elhatároztam, komolytalannak érezném, ha visszamennék.

Mi jelenti az Ön számára az újabb kihívást?

Magam és a családom számára találtam egy lehetőséget, ami segít még jobban odafigyelni az egészségünkre és a külső megjelenésünkre. Sportolói szempontból is érdekes, mert a cégnek, ahol dolgozom, van mérőműszere, amivel mérni lehet az immunrendszer sejtszintű állapotát. Ez olyan gyerone_fritsch_zsuzsa.jpgtáplálékkiegészítők alkalmazását teszi lehetővé, amit maximális hatékonysággal épít be a szervezet. Nyilván nem csak a cég táplálékkiegészítői nyújtanak jó megoldást, de azoknak a minőségét garantálni, hatékonyságát kontrollálni tudom. Persze nem szabad elfelejteni a mozgást sem! Fontos számomra, kisgyerekekkel és felnőttekkel is igyekszem megszerettetni a mozgást. Gyerekeknek előkészítőt tartok RG-hez, aki szeretne továbblépni, megkapja a szükséges alapot. Egyébként tanítottam az RG alapjait óvodában, általános iskolában és középiskolában is. A korosztályom vagy a nálam fiatalabbak pedig a mindennapos életük részeként járnak hozzám mozogni, a Hollán Mozgásstúdióban tartom az edzéseket, a 13. kerületben. Már nem a névadó Hollán Ernő utcában, hanem a Pozsonyi úton, jó távol a lakóhelyemtől, de nem számít, mert örömmel jövök, lelkesít, hogy a magam módján másoknak segíthetek. Van egy honlapom is: www.rgfitness.hu. Szóval, nem unatkozom!

“NEM VAGYOK AZ A TÍPUS, AKI A FÉRFIAKRA VAN HATÁSSAL”

Tudjunk meg többet Pataki Ágiról! Hogyan lett majdnem színésznő? Szeretett modell lenni? Mekkora a gardróbja? Tényleg saját magáról készült mozaikkal van csempézve az úszómedencéje? Melyik a kedvenc filmje? Kiknek segít, ha teheti? És sok más is kiderül róla a beszélgetésből.

Már akkor szupermodell volt, amikor Magyarországon még manökeneknek nevezték a modelleket. Stílusa kortalan, pályája kezdetén sem sokban különbözött a maitól, az egyszerű, letisztult és exkluzív jelzőkkel jellemezhető – ez lehet egyik titka, bár hallottam nyilatkozni, hogy ha kortalannak nevezik, tiltakozik. És ha azt mondanám, Önről biztosan mindenkinek „a nő” mint fogalom jut az eszébe?

Ez általában nem a férfiaknak, hanem a nőknek jut az eszükbe rólam – nekik vannak erre szenzoraik. A női 001042685_pataki3_jpg_jpg_orig.jpgkortalanság meg, mint titok – ennek létezését tagadom – elsősorban a nőkben merül fel. Nem vagyok az a típus, aki a férfiakra van hatással. Ez nem szemrehányás, nem is akarom felkelteni most, 65 éves koromban az érdeklődésüket, csak mint tényt állapítom meg. Valószínűleg ez lehetett – ha titokról beszélünk egyáltalán – a magyarázata, hogy Guinness-rekordos számokat produkáltam a szakmában. Húsz év a szépségiparban, évtizedekig használták a fotóimat, itt a magyarázat: a termékekkel elsősorban a nőket akarták megszólítani, nem a férfiakat. Valószínűleg a személyiségemmel, az arcommal, azzal az imázzsal, amit kialakítottam magamról, vagy kialakult rólam, kialakítottak rólam, a nőkre tudtam hatni. Van előnye és hátránya, és én ebből kivettem az előnyöket.

Ha csak egyet kellene kiemelnie, mi volt a modellkarrierjében, amire a legszívesebben emlékszik vissza?fabulon.jpg Én, és valószínűleg mindenki más is, az ikonikus Fabulon-reklámot mondanánk.

Persze ez is hozzátartozott, de fontosabbak voltak az első tudatlan, akaratlan pillanatok. Soha nem merült fel, hogy modell legyek, nem akartam modellkedni. A mai tizenévesek előtt lebeg ez a szakma mint lehetőség. Bennem nem merült fel, belesodródtam, a véletlenek összjátéka folytán.

Édesapja katonatiszt volt, azt gondolom, bátor elhatározás lehetett a modellkedést választani, abban az időben különösen.

Akkor már nem volt katonatiszt. Az 50-es években volt katona, 56 után leszerelt, gazdasági igazgatója lett egy intézetnek. Különben nem is volt annyira szigorú, illetve nem is a katonaságból fakadt a szigorúság, hanem pataki_agi_wiki.jpgegyszerűen a kor elvárásaiból. Abban az időben a szülők szorosabban fogták a gyerekeiket. Nagyobb elszámolással tartoztunk az időnkkel, az életünkkel, erkölcsünkkel a szüleink felé, mint manapság. De ez inkább a korszak jellemzője, nem a foglalkozásé vagy a társadalmi hovatartozásé. Az első pillanatok voltak tehát a legérdekesebbek, ahogy bekerültem a divat világába. Utána minden ment a maga útján: felismertem a lehetőségeimet, a szakma előnyeit, saját érdekeimet, és step by step haladtam a pályán – így utólag megítélve, tisztességesen és hasznosan. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy kezdetben volt bármi fajta tudatosság. Véletlenek indították el a pályámat: Sándor Pál kiválasztott a gimnáziumból egy szerepre, a Szeressétek Ódor Emíliát! című filmbe, és hogy spanyol tolmácsként egy nemzetközi delegációt kellett kísérnem a Rotschild-szalonba. Ez a hely egy kapitalista sziget volt a szocializmusban. Nem jelent meg az egyik lány, megkértek, ugorjak be helyette, a következő nagy divatbemutatón pedig már én voltam a menyasszony – nagy megtiszteltetés volt! A harmadik véletlen, hogy Németh Andrea, aki a Képzőművészeti Főiskolára járt, készített egy fotósorozatot rólam a vizsgakiállításához, onnan vett meg a Kőbányai Gyógyszergyár egy fotót az induló terméke óriásplakát kampányához. Ami akkor persze sokkal nagyobb durranás volt, mintha ma történik meg valakivel, mert még se óriásplakát, se kampány nem létezett. E három dolog véletlenszerűsége érlelte ki, hogy végül ebbe az irányba menjek.

A reklámfotóknál maradva: hallottam, hogy a férje leszedette a Fabulon-reklámképből készült, híres mozaikcsempét, és az úszómedencéjük aljára tétette át, ajándékként Önnek. Tényleg igaz, vagy csak városi legenda?

Nem így történt, ez kabátlopásos történet. A mozaik Erdély Miklós munkája, jelenleg is műemléki felügyelet alatt áll, nem azért érdekes, mert én vagyok rajta, hanem mert Erdély műve. Még abban a korszakban készült, amikor nem computerrel rakták össze a csempemozaikot, hanem szépen egyenként. Jelentős műalkotás, a Kálvin téren volt óriási méretben kiállítva évtizedeken keresztül. Ha egy külföldi csatorna idejött fabulon_1.pnginterjúkat készíteni, és a szórásba én is beleestem, mindenki a Kálvin téri tűzfal elé állított, hogy ott készüljön az interjú. A tér fontos hellyé vált számomra. Amikor beépült ez a foghíj, mielőtt elfedték volna, Bojár Iván közbenjárására levették a mozaikképet, beszámozták és a Műemléki Felügyelethez szállították – ma is ott, egy raktárban porosodik. Valóban, akkor elindult egy kampány, Ivánnak köszönhetően, melynek jelmondata elég viccesre sikerült: „Mentsük meg Pataki Ágit!” A megmentésbe a férjem is be akart szállni azzal, hogy megveszi a művet, és a medencénk alját kicsempézi vele. Na, de hát miután megtudtam a tervet, őrjöngve tiltakoztam. Nagydolog egy Edélyi Miklós-mű felett úszni, de saját magam felett úszni, az nem lenne jó! Ráadásul, akik hozzánk ellátogatnak, mindenkinek el kellene magyaráznom, hogy nem én akartam – egész életemben magyarázkodhattam volna! A kép arra lenne alkalmas, hogy egy 20. századi művészeteket felsorakoztató múzeum kiállítsa. Felmerült még, hogy kellene nyitni egy retro bisztrót Ági Bisztró néven – „Ági van?” –, és ott a pult mögé feltenni, szóval voltak különböző ötletek, de egyikben sem szerettem volna részt venni. Nem akarok magamnak emlékművet állítani.

Melyik a kedvenc ruhadarabja a gardróbjában?

A kedvencem egy több mint harminc éves ruha, a saját üzletünkben árultuk. Illetve a társamtól kaptam – ez volt a prototípusa egy későbbi ruhaszériának. Hernyóselyem, nyers színű, gyönyörűen kivitelezett, időtálló darab. Időnként elő-előveszem, nem mondom, hogy állandóan hordom, de abszolút visszatér az életemben. Most pont a születésnapom alkalmából a Best Sztárgardrób című rovatába fotóztak, és ez volt az első ruha, amit elővettem – nem volt kérdés. Azokat a darabokat szeretettem és szeretem ma is, amik harminc év múlva is tetszenek. És miért ne terveznék még harminc évre? (nevet)

Keveseknek sikerül, hogy a skatulyából kitörjenek, különösen olyanból, mint a Fabulon Ági. Ön mégis merőben új vállalkozásba fogott. Férjével a 90-es évek elején filmproduceri céget alapított, és ma már mint a hazai filmipar meghatározó szereplőjét tartják számon. Munkásságát Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Miért nem a divatvilágban látjuk, mi az oka, hogy a filmet választotta?

Mert a film jobban érdekel. A modellkedésen kívül mindig azzal foglalkoztam, ami érdekelt. A modellélet nem érdekelt annyira, még ha voltak érdekes szegmensei is. Nem maga a munka volt izgalmas, hanem amit el lehetett vele érni, és ahova el lehetett vele érni. Az utazás és a szabadság, hogy saját magam rendelkeztem saját magam felett. Főleg az időmmel. Eldönthettem, mit vállalok, mit nem. Hosszútávon pataki01.jpgsenki nem diszponálhatott felettem, mert tovább tudtam állni, ha valami nem tetszett, ez nagydolog volt abban a korszakban – a soft szocializmusról beszélünk –, akkor annyival kötöttebb volt minden más terület, kötöttségek közepette juthatott előre valaki a ranglétrán. Ehhez képest a mi szakmánk nagyon szabad volt. Természetesen minden viszonyítás kérdése, nem lehet valamit önmagában nézni. A mai viszonyokból visszanézve nem volt igazi szabadság, de akkor nem lehetett utazni, csak három évenként, én viszont évente háromszor utaztam. Megvoltak a pozitív, szerethető oldalai, de a munka része komoly fizikai megterhelést jelentett. Szokták mondani, mintha a bányában dolgoztunk volna, csak kifestve, rivaldafényben és nem sötétben. Iszonyatosan nehéz munka, mert ahhoz, hogy biztos egzisztenciát adjon, rengeteget kell vállalni, nagyon sok aprópénzből jött össze az akkoriban nagynak számító összeg, ami egzisztenciát jelentett. De csak összejött! Mehettem a reklámipar meg a divatszakma felé, ezekben volt valamiféle tudásom, itt szereztem tapasztalatot. A ruhakérdés izgatott igazán. Egyik barátnőmmel kezdtünk társasviszonyban működtetni a Váci utcában egy üzletet, mi teremtettük meg a teljes hátterét, a gyártó kapacitástól az anyagi bázisig. Ma már szétválnak ezek a dolgok, de mi még ketten csináltunk mindent – izgalmas, kreatív feladat volt. Egyébként az a bizonyos kedvenc ruha ebből az időszakból van – nemcsak egy ruha, hanem egy korszakomat is jelképezi.

Jellemző Önre, hogy a ruhái reprezentálnak egy-egy korszakot?

Ezért nem is dobom el, amit valaha szerettem. Amit nap mint nap hordtam, elteszem, mert tudom, hogy később is fontos lesz. A mostani korszakot szimbolizáló ruhát is tudom már, melyik: a születésnapomra kaptam egy barátomtól egy Chanel kiskabátot, ez jelenti az ötvenedik születésnapomat, egy álom beteljesülését és a kortalanságot. Farmerral hordom. Ahányszor kinyitom a szekrényt, ránézek, van, hogy csak kiveszem és nézegetem. Egyébként nem öltözködöm őrülten, nem foglalkoztat annyira az öltözködés, mégis van egy-két ruhadarab, ami örömet okoz, amire szeretek ránézni. Ezeket megtartom. Ha valaki 69830_pataki.jpgmegnézi a gardróbomat, csodálkozik, milyen kicsi. Egészen elképesztően kicsi ahhoz képest, amilyent feltételezhetnek rólam, de benne minden fontos. A Váci utcai üzletet csináltam a 90-es évek közepéig, de párhuzamosan beszivárogtam a férjem filmes bizniszébe. Először csak segítségként, lelkes érdeklődőként, ám érdeklődésem annyira tartósnak bizonyult, hogy beleragadtam, hamar elkezdtem beletanulni – még mindig tanulom. Egyébként a Balázs Béla-díjat is együtt kaptuk.

Igen, de ez az interjú Önről szól! (nevetünk)

A szakmát is ketten együtt űzzük, a párom szakmai tudására támaszkodva. Kényelmes, hogy a tapasztalatára hagyatkozhatom, ugyanakkor inspirál is, pláne, hogy nagyon érdekel, mit csinál, ezért maximálisan involválódom benne.

Kevesen tudják, mi még a dolga egy filmproducernek azonkívül, hogy a pénzt adja. Beavatna picit a munkájába?

(nevet) Nem ő adja a pénzt. Nem az a feladata a filmproducernek, hogy pénzt adjon, hanem hogy megteremtse az anyagi hátteret. Például Andy Vajna – ha jól tudom – még sose tett bele magánpénzt a filmjeibe, mégis sikeres. Azért őt említem, mert az hinné az ember, hogy ő finanszírozza a filmeket, de nem – megfinanszíroztat. Megteremti a projekt anyagi bázisát, de nemcsak azt: az első pillanattól, az ötlet felvetésétől vagy egy szinopszistól kezdve végigkíséri a filmet. A producer megteremti a lehetőségét – ha időben beszáll, vagy ha időben megkeresik –, hogy a forgatókönyvet meg tudják írni. Nagyon sok rendezői könyv születik Magyarországon. Furcsa mód, nem írók keresik meg a producert, a rendezők mennek az írókhoz. Nálunk kevés az irodalmi adaptáció, de ahhoz, hogy ezeket a könyveket meg tudják írni, idő, energia tigris3.jpgés pénz szükséges. A teljes folyamatot végig kell követni, utánamenni ezer pályázatnak – ez jelenti a külföldi pályázatokat is, külföldi co-prudecerek bevonását, jelenti a magyar pályázat benyújtását –, végigvinni a magyar fejlesztéseket, lebonyolítani a gyártás előkészítést, legyártani a filmet. Következnek az utómunkák, a piacra helyezés, a fesztiváloztatás – hosszadalmas, több évig tartó folyamatról van szó, aminek persze az alapja az anyagi háttér biztosítása. Anélkül nem megy – de az összes többi nélkül sem. Összetett és bonyolult feladata van a jó producernek. Lehet úgy is csinálni, hogy csak a finanszírozást oldom meg, de egy jó producer az első pillanattól az utolsóig részt vesz a folyamatban. Mi csak olyan alkotót és csak olyan tervet vállalunk, ami felkelti az érdeklődésünket. És ez nem műfaji kérdés, nem műfajban dől el, hogy mit vállalunk. Iszonyú sok mindent csináltunk már, dokumentumfilmtől kezdve, oktatófilmen keresztül, vígjátékon át mindent – mindenevők vagyunk. Lényeg, hogy amibe belefogunk, azt kvalitásos dolognak gondoljuk, és az alkotókat izgalmasnak tartjuk ahhoz, hogy el tudjunk velük tölteni sok munkaórát. A munka egymásrautaltságot jelent, hosszú időn keresztül.

Melyik a kedvenc filmje? Nem feltétlen a saját munkái közül.

Nincs egyetlen kedvencem. Vannak filmek, amiket szeretek. Az utóbbi évekből két Michael Haneke-filmet emelnék ki, A fehér szalagot és a Szerelmet. A sajátjaim közül – bár mindegyikért odavagyok, azért is, amelyik megbukott – a Fehér tenyér a legkedvesebb. Inkább úgy fogalmaznék, azok a filmek a kedvenceim, amelyek, ha nem a mieink lennének, akkor is tetszenének.

Érdekelne, hogy mit tart az Oscart nyert Saul fiáról. Gondolja, hogy Önök is profitálhatnak Nemes Jeles Andrásék sikeréből?

Azt gondolom – és ez pályától, területtől független –, hogy minden magyar siker előbbre visz minket és hozzájárul a saját sikerünkhöz. Nem örülök, ha egy film elbukik, ha nem figyelnek ránk, nem örülök más hazai produkció kudarcának. Nyilván jobban örülnék, ha mi lennénk a producerei a Saul fiának, az lenne a tigris2.jpglegjobb felállás, de így ez a második jó (nagyot nevet). Nagyon szeretem ezt a filmet, rettenetesen erősnek találom, kifejezetten bátor vállalkozás. Fantasztikus – ha belegondolunk –, hogy egy ilyen bátor film Oscart tudott kapni. Igazság szerint, nekem nagyon tetszik az a film is, amivel versenyben volt – a Franciaországban élő török rendezőnő alkotása –, és nem tartottam volna igazságtalannak, ha a török nyer. Ami csak erősíti a Saul státuszát: jó filmek között lett az első, erős mezőnyben. A bátorságával nyert. Más kérdés, hogy fel van adva a lecke a következő filmhez (kaján mosolyra húzódik a szája).

Mit jelent Önnek, mikor különböző fórumokon rendre a hazai legbefolyásosabb nők közé sorolják?

Mindig döbbenten olvasom. Fura, megfoghatatlan, mert nincs mögötte valódi teljesítmény. Nem akarom magam álszerénynek mutatni: ha az életemet kellene magamnak elbírálnom, van teljesítmény, de ha abból az aspektusból nézem, hogy a legbefolyásosabb nők közt tartanak számon, ahhoz képest nincs. Fel tudok sorolni száz nőt, akik mögött nagyobb teljesítmény van. Talán ők nem vonzzák a figyelmet. Kicsit érdekesebb vagyok a váltások miatt, és a filmipar maga is izgi, szexi. Összetett dolog, ami miatt ezek közé a nők közé sorolnak – nem feltétlen az én érdemem, a helyzetemből is adódik, de örülök neki, nem szoktam kikérni magamnak (nevet).

Támogatja első filmes rendezők indulását az Inkubátor Programban. Mesélne erről?

Ez a rendszer, amit kiépített a Nemzeti Filmalap jó, átlátható, tisztességesen működik. Van egy tiszteletre méltó és hasznos pontja, az Inkubátor Program, amit tavaly előtt kezdtek el, és valószínűleg folyamatosan, minden évben meg is fogják hirdetni. Fantasztikus lehetőség az elsőfilmeseknek, hiszen a film drága műfaj. Azt mondják, a tehetség úgyis kiderül, ha valaki egy telefonnal rohangál, és azzal készít filmet, de szerintem nem igaz, mert a film olyan drága, olyan nehéz megmutatkozni, olyan nehezen derül ki, ki a tehetség, hogy állami támogatás nélkül szinte lehetetlen. A program az elsőfilmes fiataloknak nyújt lehetőséget egy low-budget film elkészítéséhez. De a low-budget azért nem no-budget, a támogatásból már pataki_agi_borsonline.jpgtényleg ki lehet hozni valamit, főleg, ha utána a projektek ügyes filmproducerhez kerülnek. Mindegy, hogy az kezdő producer vagy rutinos, kicsit meg lehet toldani, meg lehet – úgymond – segíteni az ügyet. Egy rutinos producer, akinek több produkciója van, jobban tud tárgyalni, olcsóbban jut eszközökhöz, még alá tud pakolni. Eddig nem jött ki inkubátoros film, bár az első már leforgott. Egyébként én is producere vagyok az egyiknek, mert utólag egy nyertest megkerestem. Pénz nélkül, magamnak nem veszek ki ebből – támogatom, mert beleszeretettem, ingyen és bérmentve. Nem én vagyok az egyetlen, aki elsőfilmeseket támogat, például pont a férjem kezdeményezte – de én is benne voltam –, hogy fogjon össze néhány producer, fejenként tegyenek be ugyanolyan összeget, és segítsék a Buharov testvérek filmjének létrehozását. Olyan alkotásról van szó, ami nem tudott volna elnyerni állami támogatást, annyira elvont, megfoghatatlan, annyira art movie, hogy ehhez kellett az a fajta produceri bátorság, ami egy állami cégtől nehezen várható el. Már leforgott, be is mutatták, tényleg nem közönségfilm, de fontos (Az itt élő lelkek nagyrésze – a szerk.).

Elárulna egy keveset a készülőben lévő produkcióról, amiben éppen részt vesz?

Két produkcióban vagyunk benne. Kocsis Ágnes harmadik filmje, az Éden, túl vagyunk a gyártáselőkészítésen, jövő év elején kezdjük forgatni. A másik az Inkubátor Programban induló produkció, Szilágyi Zsófia rendezi, Egy nap a címe. Van egy új vállalás, még csak az ötletnél tartunk, Köves Krisztián munkája, most kezdtük el, nem is pályáztunk még vele.

Részt vesz a filmvilágtól független, más támogatói tevékenységben is?

A Csányi Alapítvány kurátora vagyok. Azért mondom el szívesen, mert ha Magyarországon valami pozitív, fontos, jót akar és tisztességes, sajnos az emberek akkor is gyakran rosszindulatúan állnak hozzá. Pedig ez az alapítvány példamutató kezdeményezés. Akik megtehetik, és megengedhetik maguknak, jó esetben elérik azt a szintet, ahol már nem csak a profit számít – ide ért el Csányi Sándor is. Olyan területen nyújt támogatást, ahol elvesznének a gyerekek, ha nem támogatnák őket. Nehézsorsú, de tehetséges gyerekeket segít tíz éves kortól egészen az egyetem befejezéséig. Sose felejtem el, behívtak a Csányi Alapítvány kapcsán a rádióba egy interjúra, ültem az élő adásban, és bejátszottak beszélgetésrészleteket a támogatott gyerekekkel. A környezetük egy része sokszor szinte analfabéta, halmozottan hátrányos helyzetűek. Nem pataki_agi_kutya.jpglehetett látni őket, csak beszéltek, de hogyan! Értelmesen, szabatosan. Rengeteget számít az input, hogy mit teszel bele. Hogy azokból a gyerekekből, akik egyébként elkallódnának, mit ki lehet hozni némi segítséggel és odafigyeléssel! Nem csak pénzzel. Persze ez a segítségnyújtás is pénzbe kerül, de nem pénzt kapnak a gyerekek, hanem az oktatásukat finanszírozzák, törődnek velük, követik őket a későbbiekben is. Nem mondanám zseniképzőnek, fontosabb, hogy hátrányos helyzetből indulnak, mint hogy mennyire tehetségesek, de valamiben azért tehetséget kell mutatniuk, ambiciózusnak kell lenniük. Egy jól kialakított szűrőn keresztül kiderül számunkra, kiket karolunk fel. Örülök, hogy valamire, ami ennyire fontos, lépten-nyomon felhívhatom a figyelmet. Alapvető, hogy bizonyos idő után, amikor már nem azzal vagy elfoglalva, hogy a felszínre kerülj, már jó ideje ott vagy, megvetetted a lábad, csinálj valami jót, ami nem rólad szól. Mindenki azzal segít, amivel tud, és ez nem feltétlenül pénzkérdés, sokkal inkább felismerés kérdése. 

Interjúm eredetileg a Glamour 2017. áprilisi számában jelent meg.

(Fotók: Blikk, Kiskegyed, Ridikül, Wikipédia)

MEDVE, SZARVAS, TEHÉN

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Enyedi Ildikó – egyebek mellett Az én XX. századom, Bűvös vadász és a Simon mágus rendezője – legújabb filmje, a Testről és lélekről a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon idén megnyerte az Arany Medvét. Kezdjük ezzel.

És folytassuk így: megérdemelten. Majdnem minden jó, szép és/ vagy váratlan benne. Szerelmes filmnek például kevés valószínűtlenebb helyszíne van, mint egy vágóhíd. Kegyetlen hely, „megoldja” azt, hogy a romantikus sztori ne csússzon giccsbe. Mankóként használhatná ezt a rendező, elkerülendő az érzelgősséget, de más finom és érzékeny megoldás is garantálja a művészi értéket. Ha mankóra nincs is szüksége, a főszereplő, Endre, az üzem gazdasági vezetője láthatólag egykor jó kiállású, már nem fiatal, félszeg férfi, mozgásában korlátozott, bal keze béna, és ettől a nézők számára kissé sajnálatra méltóan lép a történetbe. Morcsányi Gézának, a Magvető Könyvkiadó korábbi igazgatójának amatőr színész létére jól áll a szerep. Erénye, hogy nem akar „játszani”, még csak az amatőrséget sem mímeli, letisztultan, kicsit robot-szerűen vezeti végig a karaktert – szimpatikus. Az enyhén (közepesen?) autista Mária (Borbély Alexandra) szintén rokonszenves. Bárki magára ismerhet egy-egy kényszeres gesztusában, nem kell hozzá pszichológiai esetnek lenni. Puritán, tiszta és szép, munkája, a minőségbiztosítás testhezálló, mint az autisták általában, végletekig precíz, pontos, szabálykövető. A szerelem segíti felülemelkedni saját korlátjain.

Az első képsorokon szarvaspár legelészik a természetben. Álomszép képek – álomképek. Egy üzemi bűneset kell hozzá, hogy kiderüljön, Mária és Endre minden éjjel egyformát álmodnak, pedig nem is ismerik még egymást: a hím szarvas becserkészi a hajlandó nőstényt. Egy nyomozó által (Mácsai Pál klasszikus műbőrkabátos kopó) kirendelt pszichológusnő, Klára (Tenki Réka) miközben négyszemközti meghallgatásokon próbál rájönni, ki a bűnös a vágóhíd dolgozói közül, az álmodásra irányuló tesztkérdésével fényt derít a furcsa álompárra. A doktornő azt hiszi, összejátszik a férfi meg a nő, hogy hülyére vegyék, felháborodik, ám a pár nem is érti, mi történik velük. Az eset után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a maguk speciális módján. Megmosolyogtató, mikor együtt akarnak aludni, hogy egymás közelségében álmodják ugyanazt, háton fekszenek mozdulatlanul, mint a cövek, Endre a földön, Mária az ágyon. Ez elég romantikus.

A háttér cselekményben Jenő (Schneider Zoltán) Endre jobbkezeként ügyeskedve, smúzolva könnyíti meg magának munkanapjait. Lébecol, él, mint Marci Hevesen. Rá senki nem gondol a bűncselekmény miatt. Nem úgy az új vágóhídi munkásra, Sanyira (Nagy Ervin), akinek a szeme sem áll jól, a főnök is gyanakszik rá. Egyik kedvenc jelenetemben tisztázódik Sanyi, mert alaptalan gyanúsította őt Endre, engesztelésként elhívja sörözni: „Egész délután, és egész este is ráérek”, – válaszolja Sanyi kisfiús lelkesedéssel. (Talán nem pontos az idézet.) Egy másik remek jelenetben Mária és Endre ismét Klára doktornőnél ülnek, aki küldetése végéhez érve idegesen sietve búcsúzik, de az ajtóból még visszafordul, hogy megkérdezze, most már tényleg árulják el, a bolondját járatták-e vele. Mire Endréék – mintha ezúttal valóban összebeszéltek volna – egyszerre vágják rá, hogy „igen”. Tökéletes megoldás, ahogy a két naivan a világot szemlélő rokonlélek egyszerűbbnek érzi a játszmázást, mint elmondani az igazságot, amit maguk is csak homályosan, ráadásul külön-külön kezdenek felfogni. Ez is romantikus.

A csúcspont tényleg csúcs, egyben a legfelkavaróbb (és nem a vágóhídi tehénleölések igazán elviselhetetlen látványa). Miután Endre a menzán sorban állva „kikosarazza” Máriát, az ezt komolyan veszi, hazamegy, és a fürdőkádban felvágja ereit. Mielőtt még elvérezne, felhívja őt a férfi, mondván, egy percig sem tud nélküle élni, kéri, azonnal jöjjön át, mire Mária, erősen vérezve, higgadtan közli vele, hogy mindjárt, még előtte valamit el kell intéznie, és elvonszolja magát a legközelebbi orvosi rendelésre. Annyi apró lelemény van ebbe a kis jelentbe sűrítve, kezdve azzal, hogy az autista szó szerint vesz mindent, egészen a vészhelyzet és a nyugodtság bizarr kontrasztjáig. Persze ezeken kívül is marad felfedezni valója a nézőnek.

A koncepciót a finom rétegzettség jellemezi. Művészfilm, abból a ritka fajtából, amelyik egyszerre szól minden társadalmi réteghez. A különböző szinteken mindenki megtalálja a maga jutalomfalatkáit, és számos kétértelmű helyzet is hozzájárul a többletértelmezéshez. A színészek kimagaslón teljesítenek, a két főszereplőn kívül Tenki Réka és Jordán Tamás (Mária orvosa) bújtatottan humoros játékát, valamint Nagy Ervin pontos és profi hozzáállását lehet kiemelni. A jól adagolt, igényes humor könnyeden emeli el a romantikus drámát a mélyvalóságtól. A kidolgozás aprólékos, nemhiába várt Enyedi tizennyolc évet a forgatásig. Ahogy Morcsányi egy interjúban megfogalmazta: „Egy pillanatig nem éreztem, hogy ne lenne minden százhuszonhétszer átgondolva.” Szinte sosem használom filmre ezt az egyszerű szintagmát, most első gondolatom a vetítés után az volt: szép film.

Update: Megtudtam, hogy egy kedves barátnőm, Nagy Ildikó Noémi írónő fordította a szöveget angolra a feliratozáshoz a nemzetközi szereplésre (beleértve a berlinit is). Gratulálok, Nini!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

(Fotó: Csata Hanna)

LEGKEDVESEBB TÖRTÉNETEM ESTERHÁZY PÉTERREL

Nem is oly rég történt, hogy Pintér Béla A bajnok című előadásának bemutatója után, a Katona előterében mindenki a szokásosnál izgatottabban járkált. Nem minden nap látni ízléses botránydarabot a színpadon – feltételeztem az okot.

Látszólag céltalanul cirkáltam, valójában vártam, hátha lesz az estnek valamilyen kifutása, ahol ki lehet tárgyalni a látottakat egyszerűen nem maradhat annyiban! De nem lett semmi. A tömegben észrevettem Esterházy Pétert, odasétáltam, érdekelt a véleménye. Kertelés nélkül rákérdeztem, neki tetszett-e. Igennel felelt, majd visszakérdezett, én mit gondolok. “Durván jó!”, válaszoltam meggyőződéssel. Kifejtésre nem telt, hamar elsodorták tőlem.

Nem sokkal később megint láttam Pétert, amint hallótávolságra beszélget. Társaság állta körbe, valaki feltette neki az obligát kérdést, mire ő azt felelte, “durván jó!”. Mintha megérezte volna, hogy félig mögötte állok, felém fordította fejét, és mosolyogva rám nézett. Tudtam, hogy be kell vésnem a jelenetet az emlékezetembe, mert nem lesz még egyszer.

In memoriam EP.

 

(A kép még 2014-ben készült, a Könyvhéten.)

“ELMEGYEK FIDZSIRE SZÖRFÖZNI, HA KIÉGEK”

Zsuzsi kedves gyerekkori barátnőm, világéletében sportos, szuper csaj volt. Sokat nyaraltunk, rengeteget hülyéskedtünk együtt, gyerekcsínyeim elkövetése is hozzá kötődik. A sors kétfelé vitt bennünket, sokáig nem találkoztunk, nemrég újra felvettük a fonalat. Örülök a beszélgetésünknek, mert megismerhetem életének azt a részét, amiből kimaradtam, közben karriertörténete másoknak is példa lehet a “hobbid a munkád” megélésére és a sikeres önmegvalósításra. Ökokávét iszogatunk, divatról fecserészünk, össze-vissza nevetgélünk. Egy ponton bekapcsolom a hangfelvevőt, hirtelen abbahagyjuk a nevetést. Bár barátnőkként még kluboznánk, mindketten komolyra váltunk, ahogy a saját szakmánkról van szó. Én kérdezek…

zsuzsi_thoms83327.jpgGyerekkorunkban felejthetetlen nyarakat töltöttünk együtt nagyszüleid balatonfűzfői telkén. Emlékszem, annyira imádtad a szörfözést, annyit lógtál a szörfösökkel, hogy biztosra vettem, szörfversenyző, majd edző leszel, esetleg elhajózol délre. Mégis más irányba mentél. Hogyan s miért történt az irányváltás?

Szörfös is lettem végül! Igazolt versenyzőként a főiskolát úgy választottam, hogy legyen sporttagozat. Ott kicsit jobban tolerálják, ha az ember a tavaszi időt a Garda-tavon tölti, vagy ide-oda elmászkál. De rövid úton rájöttem, jobb ez hobbinak, mert nemzetközi szinten a mi kis Balatonunkon nem lehet eleget edzeni. A szörf megmaradt tök jó kikapcsolódásnak, a mai napig csinálom.

Mi volt a legjobb eredményed?

Magyar bajnok voltam. Azt is eredménynek élem meg, hogy kijutottam Ausztráliába, egy főiskolai világbajnokságra. Igaz, az utolsók között kullogtam – volt valami lehetetlen hajóosztály, amiben indultam –, de 94-ben három hetet ott tölthettem. Nagyon klassz volt! Elvégeztem a főiskolát, közben már elkezdtem dolgozni. Anyukám presszionált, hogy dolgozzam is, persze igaza volt. Gyerekkorom óta tetszik a Mini Morris autó, a gimnáziumi barátnőmmel mondogattuk, mi majd egy Mini Morrisból fogunk integetni. Egyszer – úgy 97 körül – megláttam egy lányt Miniből integetni, energiaitalos hostesskereső felhívás volt. Jelentkeztem, majd’ két évet voltam promóciós hostess a főiskola mellett. Amikor az italt kivonták a forgalomból, mert lejárt az engedély és nem lehetett meghosszabbítani, a kombucha italt reklámoztam, sokat is ittam. Iszonyúan pucol! Elvégeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskolát, műszaki menedzser lettem. A papírnyomda, csomagolás szakirányt választottam – ne kérdezd meg, miért. Televolt gazdasági tantárgyakkal. Amúgy jó suli, szerettem odajárni – már amennyire bejártam. A szigorú gimnáziumi évek után megváltás volt a laza szellemiség és a jó társaság. Az első komolyabb munkahelyem egy sörgyár. Kőbányára kellett kijárnom nyolc órára, akkor nyitott a gyár. Nem annyira szerettem, malátaszagban ültem egész nap – utáltam az illatát, nem is ittam meg a sört. Utána kezdtem el inni (nevet). Egy évig bírtam, aztán felmondtam. Az ottani főnököm azóta is jó barátom – mindennek van jó hozadéka, még a szenvedésnek is! Abban az időben, 96 környékén indultak itt a multik, akkoriban kezdték igazán megvetni a lábukat. Pár évre rá az egyik legnagyobb nemzetközi sportruházati cég csapatához csatlakoztam. FMCG-s hátterű embereket kerestek, akiknek van némi közük a sporthoz. Marha nagy szerencsém volt, hogy az elsők közt felvettek sales-esként. Ez az indulás megpecsételte a sorsomat.

zsuzsi_thoms83302.jpgTovábbra is fontos szerepet játszik az életedben a Balaton? Megvan még a csodás nyaraló? Nagyon szép élmények fűznek hozzá.

Megvan a nyaraló, minden hétvégén lemegyünk. Péntekenként összepakoljuk a gyereket, nagyon élvezi. Amikor kismama voltam, a nyári időszakban nonstop a nyaralót laktuk. Ő is hasonlóképpen megfertőződött, mint én gyerekkoromban.

Róza lányodról van szó, aki nemrég született. Azóta mintha felhúztak volna, pörögsz ezerrel az üzleti életben. Általában nem ez szokott lenni, az anyukák ilyenkor visszavonulnak és vadul babáznak.

Sokkal okosabban osztod be az idődet, ha gyereked van. Próbálsz hatékonyabb lenni. Két évet rászántam Rózára, otthon voltam vele. Megvolt az idő, amit szerintem rá kell szánni egy pici gyerekre, utána fokozatosan tértem vissza. Előtte is pörgős voltam, most a kevesebb időt – ugye kilencre beviszem az óvodába, négyre próbálok érte menni – jóval okosabban osztom be. Előfordul, hogy miután elalszik, nyolc-fél kilenc után még visszaülök a gép elé, de nem bánom, a négytől nyolcig időtartamot mindenképp vele töltöm.

Tipikus anyának tartod magad?

Nem tudom, mit jelent tipikus anyának lenni. Ha gyereked van, meg kell próbálni harmóniát teremteni. Szokták mondani, hogy a fontossági sorrendet be kell tartani, hogy mindenre jusson idő. Meg tudod csinálni, ha akarod. Tudsz főzni, a gyerekkel lenni, dolgozni. Egyébként kényszer volt. Hazudnék, ha azt mandanám, hogy én választottam. A munkahelyemen, egy cipőket forgalmazó nagy nemzetközi cégnél szülési szabadság után nem vettek vissza, mert már be volt töltve a pozíció. Kényszerpályára kerültem, de cseppet sem sajnálom, hogy így alakult, legalább többet foglalkozhattam a kislányommal, mikor még egész kicsi volt.

13087339_1163994063624579_6776986809281892124_n.jpgA trendi TOMS cipők magyarországi képviselője vagy, te hoztad be a brandet Magyarországra. Miért pont a TOMS-t választottad?

A TOMS választott engem, mondhatnám nagyképűen (mosolyog). A régi ismeretségekben, a kapcsolati tőkében nagyon hiszek. Egy volt kolléganőm, akivel a sportruházati boltban dolgoztunk együtt, Athénba ment férjhez, ahol annak a fiúnak dolgozott, aki Görögország és a Balkán régió disztribútoraként képviseli a TOMS-t. Barátnőm beajánlott neki, hogy tud valakit, aki a magyar piacon ugyanezt meg tudná csinálni. Elkezdtük, de eleinte nem igazán hittem benne, később láttam a szeretetteljes visszajelzéseket a vásárlók részéről, hamar megváltozott a hozzáállásom. A TOMS egy igazi love brand, sokan szeretik. Elsőként az üzleti modellje fogott meg: bárki, aki vásárol egy pár TOMS cipőt bárhol a világon, egy rászoruló gyereknek adományoz egy másikat. A TOMS segélyszervezeteken keresztül dolgozik, 2006 óta – pont az idén 10 éves a cég – 50 millió pár cipőt osztogatt el a gyerekeknek. Ez az úgy nevezett for profit üzleti modell, magyarul azt jelenti, hogy a vállalkozás a profitjából visszaszolgáltat valamennyit non profit célokra. Óriási sikersztori, korábban még soha senki nem csinálta ezt. A tulajdonos egy kaliforniai fiú, laza szörfös arc – nem véletlen (nevet)! Először Amerikában terjeszkedett, aztán szerte a világon ismertté tette a márkát. Éveken át hajón lakott és kezdetben egy kaliforniai bérelt lakásból menedzselték a barátaival a céget. Már a kezdetekkor fontosnak tartotta, hogy jótékony célra visszaadjon valamit a bevételből. 2006-ban Argentínában végzett önkéntes munkát, az inspiráció onnan ered. Látta, hogy a szegény gyerekek mezítláb rohangálnak. Vagy egy könnyű kis bebújós vászoncipő van rajtuk, az ún. alpargata modell, amit a felnőttek is előszeretettel viselnek – ez lett a legfőbb sziluettje a TOMS-nak. Gondolta, ezt a típust Kaliforniában is tök jól el lehetne adni, de akkor már úgy, hogy a rászoruló gyerekeknek juttatni tudjon a bevételből egy-egy cipőt. Az első kétezer párat ő és a családja osztották ki. Gyorsan beindult a gépezet.

13241147_1193752903982028_2427706981007485680_n.jpgA jótékonykodás mellett a sziluett is sokban hozzátesz a sikerhez, hiszen nagyon divatos, eltalált az emblematikus alpargata modell. Tavaly nyáron Barcelonában jártam, és tapasztaltam, mennyire sokan hordják ott is. A többi márka kezdi utánozni, sorra jönnek ki hasonló formák. Reagáltok a versenyre?

Az alapító srác, Blake Mycoskie örül a térhódításának, hisz ő dobta be először a köztudatba az alpargatát, azóta sok márka követi. Egyébként van egy román gumicsizmát gyártó cég, ugyanezzel a one for one üzleti modellel gumicsizmákat osztogat a nélkülözőknek. Blake írt egy könyvet Start something that matters címmel, amit érdemes elolvasni minden kezdő vállalkozónak, startup tulajdonosnak. A tíz éves sikersztoriban rengeteg buktató volt. Vicces látni, milyen szintű nehézségekkel küzdött meg Blake az elején, mennyire tapasztalatlan volt, aztán mennyire befutott. Én is merítettem belőle, főleg hitet. Azt, hogy ha valamiben nagyon hiszel, a buktatók ellenére is végig tudod csinálni. Bukott néha milliót, néha presztízst, néha cipőt – egy igazi startup vállalkozás sikertörténete. Ma már eladta a cége felét, eljutott arra a pontra, hogyan tovább. Hogy nyugodtan gondolkodjon, elment fél évre Fidjire szörfözni. Majd én is elmegyek Fidjire szörfözni, ha kiégek (nagyot nevet). A növekedésnél egyébként is érdemes kicsit megállni, háttérbe húzódni, onnan körülnézni. Érdeklődtek a cége iránt, ezért úgy döntött, eladja a felét kb. 200 millió dollárért, ennek a felét meg olyan alapítványba fekteti, ami startupoknak segít elindulni. Visszaforgatja a tőkét és segít olyan embereknek, aki valaha maga is volt, bizonyítandó, hogy egy jó ötletből csodát lehet csinálni. Egyik mottója: „A simple idea can change the world.”

13087630_1168258066531512_707081589469299921_n.pngKöveted ezt a vonalat, képviseled ezeket az értékeket. Biztosan sokban hasonlítotok Blake-kel, ráaádusl mindketten szörföztök.

Fontos nekem, hogy a munkámmal azonosuljak, hogy higgyek abban, amit csinálok. Ha hiszek, lejönnek a csillagok is – tényleg! Olyanokat értünk el, amiket rutinból lehetetlen lett volna. Amikor indultam – két éve csinálom –, prezentálnom kellett egy üzleti tervet. A harmadik évre volt beütemezve, hogy bekerülünk egy nagy magyarországi, egyébként Közép-kelet-európai cipőbolt hálózatba – de ez már a második évben sikerült! Ez az én sikersztorim. Nyilván a jó brandnek is köszönhető, viszont a hazai piacon én hangolom össze, hogy a vevők, a fogyasztók és a márka is elégedett legyen, jól menjen minden. De hogy a TOMS egy love brand, az azért már előttem is így volt.

Nekem is van cipőm tőled, színes, mindenhez hordható, kényelmes, szerintem sosem megy ki a divatból. Követi az aktuális trendeket a márka? Mik a mostani szezon jellemző jegyei?

Jó kérdés, ez az, amin a TOMS is sokat gondolkodik – hogy hogyan tovább. A csúcson van, nagyon jól megy, de eléggé az alpargata stílusra van felépítve. Az a törekvés, hogy még szélesebb legyen a cipőkollekció. Már van szemüvegkollekció is, meg táskák, elsősorban hátizsákok és női tatyók. A legnagyobb kihívás a márkának, hová pozicionáljon pontosan: nem lehet túl divatos, nem lehet túl drága, meg kell maradnia egyedinek. Eddig nagyon egyediek a modellek, de valamennyire követni kell a trendeket. Ha nem vagy trendi, a kutyát se érdekled. A hátizsák eleve menő, mostanában mindenki hordja. A TOMS-nak elég jó kis hátizsákjai vannak, olyan Tomsy stílusúak. A cipők terén nagy kihívás, hogy megfelelő modelleket csináljanak az európai őszi-téli kollekcióhoz, ami ősszel, de főleg télen is hordható, hiszen melegebbnek kell lennie, mint az eddigiek. Csizmát nem nagyon hordanak az emberek, ha mégis, inkább elegánst, az meg nem TOMS. Jó kompromisszumot kell kötni a sziluettekkel. Nekem ebbe nincs beleszólásom, Los Angeles-ben van a design team, illetve New Yorkban is van egy kisebb csapat – mindent Amerikából irányítanak. Egyelőre eléggé szezonális termék: „TOMS az egy nyári cípő”, ám próbálunk a márka kedvelőinek őszre is alternatívát nyújtani.

Profi marketingesnek tűnsz. Közéleti szereplőket látok vidám fotókon a cipőidben pózolni. Kiknek a támogatására vagy a legbüszkébb?

Magamból indultam ki, azt feltételeztem, hogy mindenkinek újdonság lesz, és úgy kell majd tukmálni, hogy „jaj vegyed már fel, mert te ismert személy vagy, és ha rajtad van, majd másoknak is tetszeni fog”, ehelyett azzal találkoztam, hogy „ja, igen, TOMS, imádom, van már két pár. New Yorkban vettem, Lodonban vettem”. Nagyon meglepődtem. A márka nagykövetekkel több típusú fogyasztót is szeretnénk inspirálni, ezért választottam zenészeket, fiatal anyukákat, médiaszemélyiségeket. Nem tudnék egy nevet kiemelni. A zenészek közül együtt dolgozom Péterfy Borival, Byealexszel, Odettel, legutóbb a Margaret Islanddel mint fiatal feltörekvő zenekarral. Médiaszemélyiségek közül D. Tóth Krisztával, ő már előttem is „tomszos” volt a férjével együtt, és már korábban volt a szekrényükben egy-egy pár cipő a márkától. Rájuk vagyok a legbüszkébb. Nekik nagy a rajongótáboruk, nekünk széles a célcsoportunk. A huszonéves lánynak is tetszik, a bőven negyven pluszos anyukáknak szintén, és férfiak is hordják. Igyekszünk úgy kommunikálni, hogy minden szegmenset lefedjünk, ez alapján választjuk ki a nagyköveteket. Ők a brand ambassadors (mondja megjátszottan affektált mosollyal).

zsuzsi_thoms83346.jpgHogyan lazítasz? Mi az, ami feltölt? Hobbinak maradt a sport?

Abszolút megmaradt a sport. Hétköznap igyekszem futni, hisz bárhol megtehetem, akár csak egy félóra erejéig. Kikapcsol, feltölt, új energiákat mozgósít. A hétfői nap teljesen a miénk a párommal, akkor a kislányunkért a nagymama megy az óvodába, nála is alszik, kedden ő viszi reggel oviba. Hétfőnként erőteljes sportprogram szokott lenni: télen spinningelünk teremben, plusz szauna, nyáron futás, utána egy könnyű vacsora vagy elmegyünk moziba és sokat beszélgetünk – ez tölt fel. Hétvégéken a Balaton, a kert, a szörfözés. Már elég régóta mountainbike-ozunk is. Ha tehetjük, és olyan az idő, elmegyünk egy napra csatangolni a hegyekbe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hétvégén pörögni szoktam, arra vágyom, hogy egyáltalán ne találkozzam emberekkel, nem akarok látni se számítógépet, se telefont, se embereket, persze a családon kívül. A kereskedők sem dolgoznak hétvégén, nincs igazán munka ilyenkor, hacsak én nem akarok ügyködni vagy előre felkészülni. Muszáj kicsit pihenni.

Elárulod, milyen terveid vannak a közeljövőre nézve? Esetleg a TOMS után lesz Pék cipő?  

Vannak még terveim a cipőkkel, van hova továbbfejleszteni, mind a nagyker, mind a kisker, mind a marketing részét. Nap mint nap kinyitni a boltodat? Ez az igazán kiskereskedői tevékenység távol áll attól, amiben jónak érzem magam, de nem elképzelhetetlen, hogy valakivel egyszer boltot nyitok. Egyelőre azt kéne tovább erősíteni, ami megy – olyannyira, hogy van egy új márkám is. Nem akarok márkahalmozó lenni, de a csúcsminőségű kiegészítőket gyártó kanadai cégnek, a Herschelnek nem tudtam ellenállni. Annyira fiatalos, cool brand! 2009-ben alapították, de máris globális méreteket öltött. Hasonló üzleti modellben képzelem el, mint a cipőt. Mostanában ezeken a projekteken agyalok. Nyolc évet dolgoztam a világ egyik legnagyobb sportmárkájának. Profi vállalat volt, megtanították jól gondolkodni az embert. Integráltan működtünk: sales-es voltam, mégis ráláttam a marketinges munkájára, belekóstoltam a retail-be, kitanultam, mitől működik hatékonyan egy bolt – mindent megtapasztaltam, amit a kereskedelemről érdemes ismerni. Ez volt a legjobb iskolám, hihetetlen tudást adott, valójában most is abból élek.

Fotó: Emmer László és Facebook