Örülünk A Harmadik Helynek

kayamar_gonczrenata.jpgA Harmadik Helyen jártunk, egy panorámás budai lakásban fönntartott polgári szalonban, hogy a Nyitott nappali programsorozat részeként, a nappaliban megrendezett Varázslatos játékok című zenés irodalmi esten, a magyar költészet napjának előestéjén meghallgassuk Göncz Renáta, Magyaróvári Kayamar Viktor és Garaczi László közös és összehangolt előadását.

Kayamar énekes-zenész, műfaja a többszólamú improvizáció, az esten looperrel operál (a szójátékokra még kitérek). A looper-pedál szintetizátorra hasonlít, de kisebb eszköz, melyre különböző hangokat lehet fölvenni. A felvétel végtelenítetten, szólamokként visszajátszva aláfestés lehet énekléshez. Kayamar egyik alkalommal a mókás hangzású „dömper” szót is rögzíti, ezzel kísérve magát és lírai szoprán partnernőjét. Hallása és hangi kvalitásai különlegesek. „Nemcsak abszolút, hanem Herz-hallása is van. Ezt a ritka adottságát felhasználva igazi zenei kaméleonná vált, millió hangszín létrehozására képes, több mint öt oktávos hangterjedelme révén bármilyen szólamot elénekel a legmélyebb kontrabasszustól a kontratenorig”, olvasható róla a rendezvény beharangozójában. Halljuk felépülni a számokat szájjal kiadható hangokból, a végeredmény eléri a zenekari hangzást – ez sokadszorra is bravúrosnak tetszik. Mindezt jól kiegészíti Göncz Renáta csengőhangú éneklése. Közös játékukkal simán lehetnének egy tehetségkutató döntős versenyzői, ráadásul Garaczi próza- és versrészleteivel még biztosabb lenne az első hely. Ám ez itt A Harmadik Hely, ne szaladjunk előre!

varazslatos_jatekok.JPG

 

Garaczi először a Hasítás című, legújabb prózakötetéből olvas fel egy vicces passzust. Irodalmi rendezvényeken ritkán tapasztalható derültség lesz úrrá a közönségen, például ilyen soroktól:

 

 

Ekkoriban történik, hogy Kamilla egyik pillanatról a másikra vega lesz. Este hét óra tizennégykor még nem vega, hét óra tizenötkor már az. (…) Fél hétkor érek haza a könyvtárból, készülő vacsora illata fogad, (…). Kamilla meséli, hogy mikor a hentestől hazaérve kibontotta a csomagot, azt látta, hogy a csirke fejét betuszkolták a fenekébe, mintha a csirke meg akarta volna nézni magát belülről, és addig nyújtózkodott, míg elszakadt a nyaka, és bent maradt önmagában. Annál finomabb lesz, vigasztalom, de ez valahogy úgy hangzik, anál finomabb. A baljós jelek dacára meg se fordul a fejemben, hogy Kamilla nem vacsorát készít, hanem valami egészen mást, nem bazsalikomos csirke lesz, hanem megtérés.

A szójátékról elmélkedik az író, miszerint helye van a literatúrában, még akkor is, ha sokak szerint az irodalmi minőségnek nem sajátja. „Csak nem mindegy, milyen csavarokat használunk közben”, mondja. És megnyugtató, hogy erre vonatkozó dilemmámban – vagyis, hogy érdemes-e „szójátszani” írás közben – vele érthetek egyet.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is itt olvasható.

(Fotó: Huszár András)

Kóstolónyi Kosztolányi

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”,serif;
mso-fareast-language:EN-US;}

A címben lévő szójátékot sajnos nem én találtam ki, csupán kicsit módosítottam; a VinoSofia által szervezett összművészeti programsorozat debütáló darabjának adták a jópofa elnevezést. És nem ez volt az egyetlen pozitívum a borkóstolással, zenével és irodalommal megtöltött Egy kóstolónyi Dezsőről szóló esten. Mindezt a slow drinking jegyében élvezhettük, vagyis ráérősen ízlelgettük az alkalomra összeválogatott borokat. Emeljük poharunkat Esti Kornélra a Budapest Jazz Clubban!

A különterem előtt, a jegyünk láttán rögtön kapunk borospoharat és kinyomtatott menüsort, teli kézzel foglalunk helyet az emelvény széksoraiban. A törékeny talpaspohár, pici tér, a lampionszerű színes lámpák fényétől a félhomály és a volt mozibelső máig is érezhető édeskés illata eltávolítanak a hétköznapi gondoktól, jólesőn dőlünk hátra puha székeinken. Feltűnés nélkül megy a sürgés-forgás, a két zenész is nesztelen ül le hangszereivel, egyikük kezében fuvola, a másiknál gitár. A színész – az írófejedelem kedvenc kiegészítőjét felidézve, csokornyakkendőben – már játszik, mímeli mintha régóta ücsörögne a mikrofon előtt. A borszakértő kidolgozott, gyakorlott, könnyed gesztusokkal készülődik. A székek közti asztalkákon borosüvegek behűtve. A lila fedeles műanyag alkalmatosságról menet közben kiderül, hogy visszaöntésre szolgál, ha nem ízlene az ital, netán sokallanánk. A programfüzet menüként négyféle bort kínál a négy Kosztolányi-részlet és a fölcsendülő dalok, zeneművek mellé, találó címek alatt tálalva a kombókat. A három művészeti ág számai egy-egy jellemzőjük mentén összefüggenek egymással, és mivel itt olyan zenészek lépnek fel, akik több műfajában is otthonosan mozognak, nem okoz gondot, ha régi és kortárs, illetve komolyzene és könnyedebb dalok váltogatják egymást.

Könnyű az első etűd. Esti Kornél énekéhez a club szellemét is megidézve Dave Brubeck: Take Five című, a modern jazz klasszikusának számító művét kapjuk, extra száraz Zardetto proseccóval. „A gyümölcsös habzó bor az északkelet-olasz régióban tipikus”, mondja a somelier. Megindokolja választását: „e pezsgő bor egyszerre egyszerű és bonyolult, sekély és mély”. A szöveg is a „fényes ízek varázsáról” szól, és arról, „mily sekély a mélység”.

A második rész Tiszta őrület: Zenében Isaac Albeniz Tangója és Astor Piazzola Libertangója következik, felolvasásnak Esti Kornél negyedik fejezete. A 19. századi spanyol és a 20. századi argentin zeneszerző művei időben és térben is különböznek, mégis harmonikusan hangzanak egymás után. A kínált Olaszrizling 2017 őszinte és nagyon magyar. Azt is megtudjuk, hogy az Olaszrizling a hazai bortermelés negyven százalékát adja. Nem kérkedik, nem ámít, állandó minőségű – biztos befutó. Esti Kornél a Becsületes Városban kóborol. Itt nem rejtik véka alá, ha lőre kerül az asztalra, a korcsmáros kerek-perec megmondja, hogy rossza a bora. Az őszinteség a bölcsesség jele lehet – veti fel a főhős. És a kapatosságé is – fűzzük tovább a gondolatot. A nedű kortyolása közben nagyot derülünk az íráson, például Hörgő Henrik verseskötetén, melyet a városban még senki nem vett meg, vagy mikor a helyi hírharsonáról hallunk, melynek minden sorát megfizetik, tehát tuti nem mond igazat, de legharsányabbak vagyunk a göcseji nyelvjárással beszélő francia tanár hirdetése hallatán.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is ott olvasható.

(Fotó: VinoSofia)

KIS KÖNYVAJÁNLÓ #8 – Egy könyv, amin mindenki szeme megakad

Kedves barátnőm, Harmath Artemisz házassági kisokosát jó szívvel ajánlom. Lányos napló báját idéző zsebkönyv, tanácsaival segédeszköz lehet menyasszonyoknak vagy bármikor (is) férjhez menni vágyók számára. Nemrégiben adtam kölcsön a könyvet volt osztálytársnőmnek, az akkor házasság előtt álló Juditnak, aki lelkesen mesélte el, mely átvett tipp bizonyult életmentőnek a nagy eseményen.

“Kedves Nőtestvérem az Úrban! Csajszi! Drága Kolléganőm! Honnővérem! Édes Barátnőm! Asszonytársam! Te Lyány a női mosdóból! Egyszóval: Kedves Olvasó!”

– Artemisz ezzel a menyasszonyi csokorral megszólításcsokorral indítja el útmutatásait a lánykéréstől kezdve a nászajándék bontogatásáig. Humoros, játékos, érdekes, informatív, élmények, tuti tippek, két barátnője kalandjai, régen élt mátkák, asszonyok néphagyománnyá vált tapasztalatai. Ez utóbbi blokk, a Tudtad, hogy anno? különösen izgalmas – szerző, irodalomtörténész lévén, otthonosan mozog a házasság kultúrtörténetében. Volt olyan is, hogy a rokonság, a barátok meglazították az ágydeszkákat a nászéjszaka előtt, és várták, mikor reccsen a fiatalok alatt a fekhely. Meglepő, hogy a meglepetés-lánykérések kilencven százaléka az Eiffel-toronyban zajlik, 90 km/órás széllökések közepette. Szól arról, kik legyenek a tanúk, a koszorúslányok, hogy milyen a jó jegygyűrű és a világraszóló menyasszonyi ruha, hogy ne az épület homlokzata alapján válasszunk templomot, és ötleteket ad a lánybúcsú helyszínére-kivitelezésére. Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy menyasszony a készülődés közben a végsőkig kitart, szakadjon rá akár a mennyezet is. És még számos körülmény szerepel, amit egy arának feltétlenül tudnia kell. Mindez stílusosan és szellemesen illusztrálva, Horváth Ildi rajzaival.

(…)

Harmath Artemisz: Esküdj! Amit egy nőnek feltétlenül tudni kell, Libri Kiadó, 2015.

A teljes cikk két éve a Librarius-on jelent meg.

(Fotómon Juhász Anna beszélget a könyvről Harmath Artemisszel a Hadik Szalonban.)

KIS KÖNYVAJÁNLÓ 6 – Ez a történet elég szokatlan ahhoz, hogy érdekeljen téged

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Végy egy acélos tekintetű védőügyvédet, adj hozzá egy odaadó, csinos titkárnőt, keverj bele egy nyakigláb, mogorva detektívet, törj borsot egy Hamilton Burger (összeolvasva: hamburger) nevű helyettes államügyész orra alá, fűszerezd paprikás hangulatú tárgyalótermi szócsatákkal, süss ki megszámlálhatatlan „esetet” és tégy mellé egy Guinness-rekordot – kész is van Erle Stanley Gardner sikerének receptje. Egy-egy krimije kitűnő limonádé lehet a nyárra.

Gardner javában büntető ügyvédként praktizált a 30-as évek elején, amikor bűnügyi sztorikat kezdett publikálni amerikai magazinokban. A korabeli lájkokon meg persze a gazdasági válság ellenére is tetemes honoráriumán felbuzdulva (állítólag évi húszezer dollárt keresett), nemsokára kirukkolt első könyvével, A bársony karmok esetével (The Case of the Velvet Claws). Aztán írt még vagy 120 regényt. Legtöbbjük főhőse, egyben legnépszerűbb hőse, Perry Mason, a sármos, jóképű, keményöklű Los Angeles-i ügyvéd, aki csavaros logikával és alkalomadtán egy jól irányzott balhoroggal oldja meg ügyeit, angolul kínosan alliteráló „eset” címet viselő regényeiben (pl. The Case of Lucky Legs, The Case of the Caretaker’s Cat, The Case of the Shoplifter’s Shoe stb.). Gardner munkakedvének és bestsellereinek köszönhetően, eladott könyveinek számával Guinness-rekordot döntött, Magyarországon mégsem lett annyira ismert, manapság meg pláne nem tudják hova tenni – a kiadások régiek, nyelvezetük poros, nincs is minden regénye lefordítva. Nekem mégis az esetem valamennyi Perry Mason-történet, könyvespolcomon szép számmal sorakoznak a sárga Albatrosz-sorozatban és a Fekete Könyvek kiadásaiban (ld. fotó). (…)

Hogy melyik regényét ajánlom kezdésnek? A félszemű tanú esete jó lesz.

A teljes cikk három éve jelent meg itt, a Librarius-on. Ez volt életem első kulturális portálon publikált írása!

KIS KÖNYVAJÁNLÓ #5 – Sára Júlia: Mamiko nappalai

Sára Júlia filmrendező első kötetét ajándékba kaptam, de bevallom, hamar a könyvespolc mélyére süllyesztettem nem tetszett a borító. Nemrég újra a kezembe került, átfutottam a fülszövegét, és csodálkozva olvastam, hogy magyar női kortárs szerző létére nem ígéri a szokásos sanyarú nősorsok feletti szenvelgést – ez tetszett.

Mintha legalábbis szentségtörés volna egy hazai írónőtől, hogy nőiségétől elvonatkoztasson, és hősei ne reménytelen párkapcsolatokban vergődjenek, kiszolgáltatottan. Mamiko nappalai megtörik a sztereotípiát ahogy megtörik a magányt is egy-egy lelkileg sérült, álmatlanságban szenvedő férfinál. “Mamiko hivatásos alvó, profi virrasztó, fizetett társ az éjszakában.” Pontosan 22.00-kor becsönget, átöltözik hálóingbe, és befekszik a vetett ágyba, a delikvens mellé. Ha kell, meghallgatja a problémáit, ha kell, átöleli, miután az kisírta magát, ha kell, együtt nevetnek, ám alig beszél. Vigyáz az álmokra, hajnalban csendesen távozik. A szexualitás fel sem merül, a nyugdíjas hölgy terebélyes és csúnyácska, Sára megvezeti olvasóit: a végén a csúcspontot pont a “nem rendeltetésszerű használat” élezi ki. Ugyanis az egyik törzsmegrendelő váratlanul megerőszakolja Mamikót. Ez s még más is sokkol, nem várt események adnak némi pszicho thriller-hangulatot a regénynek.

Mamiko óvónőként ment nyugdíjba a mesebeli hangzású Cseppkő Óvodából. Pályafutása alatt megszokta, hogy puha, barátságos kisugárzásával félős-sírós gyerekeket ringat álomba a délutáni alváskor, ezúttal sem csinál mást, kivéve, hogy felnőttekhez megy és éjszakára. Elsuttogott, egymástól idegen történetek kapcsolódnak össze logikus láncolattá, mintha e mikrokozmosznak, mely Mamikót körülveszi, ő lenne teremtője, irányítója, alfája-ómegája, élet-halál úrnője – egy pufi, meki-rajongó istennő. Minden mindennel összefügg, amit az elején inkább csak érezni a sutaság palást , de a végére szörnyű bizonyossággá válik.

A történetek Budapesten, napjainkban játszódnak: tüdőgyógyász halott zsarnokoskodó anyja szellemét próbálja elűzni, fotóművész beleszeret egy fényképen látott férfikézbe, modell az önsanyargató robotüzemmódból magára talál, öntelt kritikus unalmas, lilaködös, önmegvalósítástól mentes, önpusztító életet él, melegférfi feladja bárokban tengődő, flitterekben gazdag, csillogó primadonna-életét. “Varázsütésre az egykoron elmesélt hangok és mozdulatok úgy álltak össze a szeme előtt, mint a mozaik. Egy röpke másodpercre összeállt a kép, felragyogott a nagy egész, aztán huss, a hétköznap folytatódott tovább, a közös képviselő ordibált tovább a gangon, a forint elértéktelenedett, a József Attila-szobornál tüntettek és verseket szavaltak az emberek, valahol egy kutya vonyított szakadatlan, a teáskannában felforrt a víz, jött a következő villamos, s a titok újra darabokra hullt.”

A jelenetek ugyanúgy váltakoznak a lapokon, mintha filmen peregnének. Izgalmas, olvasmányos, pörgős a regény. Sára le sem tagadhatná rendezői múltját. Nem is akarja, hisz még egyik filmes hitvallását is megosztja: “Az élet valahogy mindig ugyanazt a lapot dobja ki, valahogy mindig ugyanazt a forgatókönyvet ismétli. Bárhogyan is nézzük, néha a sors meglehetősen rideg és makacs rendező.” A hangulat alapjáraton valóban rideg és sötét, kifejezetten jót tesz, hogy időnként megtöri a lágy, melengető, reggeli napfény. Sok helyen szerepelnek az álom, az éjszaka és a nappal szinonimái – a kelleténél eggyel többször is –, helyenként erőltetett a szójaték. A fogalmazás végig manírmentes és szabatos. Jó a háttérben folyamatosan felsejlő, kissé a Gaia-elméletre emlékeztető világszemélet (Gaia, a Földanya lehetne Mamiko, de mire nevének japános hangzása?), minden adott ritmus szerint mozog és egymással szorosan összefügg, a lényeg a nagy egész, csak látszat az önálló akarat.

Minőséget nyújtó, kortárs magyar művészek munkáira hálás feladat felhívni a figyelmet. Sára Júlia jól megírt könyve ráadásul itt és most játszódik, és üdítően mellőzi a női létkereső dagonyázást.

Sára Júlia: Mamiko nappalai, Noran Libro Kiadó, 2014.

(Fotó forrása: Facebook)

LEGKEDVESEBB TÖRTÉNETEM ESTERHÁZY PÉTERREL

Nem is oly rég történt, hogy Pintér Béla A bajnok című előadásának bemutatója után, a Katona előterében mindenki a szokásosnál izgatottabban járkált. Nem minden nap látni ízléses botránydarabot a színpadon – feltételeztem az okot.

Látszólag céltalanul cirkáltam, valójában vártam, hátha lesz az estnek valamilyen kifutása, ahol ki lehet tárgyalni a látottakat egyszerűen nem maradhat annyiban! De nem lett semmi. A tömegben észrevettem Esterházy Pétert, odasétáltam, érdekelt a véleménye. Kertelés nélkül rákérdeztem, neki tetszett-e. Igennel felelt, majd visszakérdezett, én mit gondolok. “Durván jó!”, válaszoltam meggyőződéssel. Kifejtésre nem telt, hamar elsodorták tőlem.

Nem sokkal később megint láttam Pétert, amint hallótávolságra beszélget. Társaság állta körbe, valaki feltette neki az obligát kérdést, mire ő azt felelte, “durván jó!”. Mintha megérezte volna, hogy félig mögötte állok, felém fordította fejét, és mosolyogva rám nézett. Tudtam, hogy be kell vésnem a jelenetet az emlékezetembe, mert nem lesz még egyszer.

In memoriam EP.

 

(A kép még 2014-ben készült, a Könyvhéten.)

ÖKÖLVÍVÓ, VÍZILABDÁZÓ, SZÍNÉSZ ÉS ÍRÓ A NEW YORKBAN

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}

Érdekes kísérletnek szánta Juhász Anna, a Művész Páholy háziasszonya a negyvenedik, egyben szezonnyitó estet a New York Kávéházban: sportolók bizonyíthatják, hogy érdekli őket az irodalom, a művészek pedig, hogy sportosak. A pályára, akarom mondani, a pódiumra lépnek: Erdei Madár Zsolt, Kukorelly Endre, Kiss Gergely és Kamarás Iván.

A bevonulás nem megy simán: Erdei, ahogy bizonytalanul a bal sarokba galoppozik – feltételezem, a bevonulózene hiánya teszi –, véletlen meglöki Kukorelly ásványvizét az asztalon, az író erre mosolyogva rászól, hogy „behúzzak egyet?” – mindenki jót nevet. Meglepő és mulatságos az este.

Anna mindegyik fellépőt az irodalom kapcsán ismerte meg. Zsoltról első találkozásukkor kiderült, hogy szereti a verseket. Szavalni is. Spicces állapotban verseket mond, sokat tud fejből, könnyen bevésődnek neki a strófák. Kedvencei Berzsenyitől az Osztályrészem és Radnótitól a Mint a bika. Ha bokszoló barátaival egy pofa sör mellett lazítanak, ahelyett, hogy sportos témákról beszélgetnének, hamar az irodalom kerül sorra – gondoltuk volna?

Kiss Gergellyel, akihez a kilencvenes évek rockzenéje (Metallica, Red Hot Chili Peppers, Guns N’ Roses) áll legközelebb, maximalista apja szerettette meg az olvasást. Megtudtuk, csak az Olimpián babonás: hogy megnyerjék a játékokat (háromszor is aranyérmes lett a vízilabdacsapattal!), látnia kellett a stadionban az Olimpiai Lángot. Egyszer fordult csak elő, hogy nem tudta megnézni, akkor Londonban ki is kaptak a szerbektől, az ötödik helyen végeztek.

Kukorellynél cseppet sem meglepő, hogy nemcsak ír, de olvas is költeményeket. Nem győzi felhívni a figyelmet a kortársakra. Ideje szakítani a hagyománnyal, miszerint csak azt tartjuk sokra, „aki minimum százötven éve már jól meghalt és szerencsés esetben bronzszobor formájában áll a Duna-parton, ujjával mutatva a kettes villamos megállója felé az utat”. Gyerekként igazolt futballista volt a Fradiban, ma már bánja, hogy nem lett belőle focista, akár NB II-es is. Hobbi szinten heti egyszer még mindig játszik volt csoporttársaival, és csapatkapitánya az Európa-bajnoki címet szerzett Magyar Íróválogatottnak. Mindezt fotók is igazolják – mialatt elbeszéli, peregnek a képek, teljes szerelésben látható, sőt, az egyiken a régi egyesületi tagságija is feltűnik.

Kamarás drámát, novellát és verset írt fiatalabb korában, később többször szerepelt a Vers mindenkinekben, még a régi MTV-ben. Nem volt jó, meséli, hogy súgógépről olvasták a színészbácsik a klasszikusokat, „mert a vers be kell, hogy üljön a tudatodba, kívülről, szívből kell elmondani, az az igazi.” Erre a franciák már nagyon korán rájöttek – teszem hozzá –, nyelvükben a „kívülről – par coeur” szó magyarra fordítva azt jelenti, „szívből”. Egy hiánypótló műsorsorozatot csinált Mutasd be magad egy verssel címmel, melyben ötven „utca embere” szavalhatott kedvére, a taxistól kezdve a fodrászig. A legtöbben József Attilát választották, mondja, és ezen nem csodálkozunk annyira, leszámítva, hogy nem Petőfi nyert. A színész választása Pilinszkytől a Te győzz le – itt viszont meglepődünk a véletlenen: Annának szintén ez a favoritja. A színész jógázik, úszik, a filmvásznon kívül is foglalkozik harcművészettel. Szívügye szívének megfelelő állapota, emiatt egy ideje egészséges életmódba kapcsolt. Ráadásul zenél is nekünk, gitáron kísérve magát elénekeli többek közt a Rainbow című szving stílusú számot.

Működik a varázslat: a negyvenes évek Amerikája, a New York előkelő, patinás hangulata, az elegáns vendégek, a háziasszony feltűnő, dívás estélyije – minden betalál. Juhász Anna bebizonyította, csillogó környezetben is lehet fennköltebb és földhözragadtabb dolgokról egyaránt érdekesen, fesztelenül és kedéllyel beszélgetni. Hajrá, Művész Páholy!

RÓZA MAMA KICSINY KÁVÉZÓJA

repatorta_van.jpgMintha Jókainé Laborfalvi Róza hívott volna a Jókai utcában frissen megnyílt kávézójába  szellemi sugallatra mentem. Egyébként híresen jól főzött, ezért kapta a hely a keresztnevét  meg persze az utcanév miatt. Kicsi szendvicsező-levesező-sütiző, kávézó is, nyugalmas, ketten kiülhetnek az ablakba vagy maximum négy fő elücsöröghet a galérián. Megfigyeltem, sok jó ember kis vendéglátóhelyen  a siker egyik záloga (ld. a Daubner cukrászda falatnyi területét. Most bővítettek, és mintha máris kevesebb vevő lenne).

fullsizerender.jpgJó napot, répatorta van? (Képen a válasz.) Fent tízóraizva tanulmányoztam a berendezést: mai dizájnjával rögtön megfogott a nemrég a Képzőn diplomázott barátnő páros tervezése, kivitelezése. Szempont az üdeség, a hely- és költségtakarékos kreativitás, amit legjobban a lámpákon láttam megvalósulni: ciklámen színű hajókötél művészien bogozva, hozzá pont jó világítást adó izzók különleges foglalatban (képen). A gazdaságos helykihasználás látszik az egyedi asztalokon, rajta a táskatartó akasztóval, a keskeny, magasított székeken, a lenyitható fogason plusz, hogy csupán egy asztalon van patika, ezzel késztetve minket baráti kooperációra a szomszéddal. Megjegyzem, hiába apócska, van benne WC, ami nem evidencia, voltam már hasonló méretű, mosdótlan teázóban (!). A hangulat cseppet franciás, főleg a helyszűke miatt, meg mivel ez itthon ritkaság ebédszünetben sokan egyedül betérnek egy jóféle szendóra.

fitt_szendvics.jpgVajon Róza mamának melyik étel tetszene legjobban? Nyilván a Jókai-bableves a fáma szerint Jókainak a bableves volt a kedvence. Én mondjuk egy laktózmentes thai levest kóstoltam, mondhatom, szintén az ajánlott kategória. Arra pedig, hogy mennyire egészséges és finom étkek vannak, mutatom a brokkolikrémes, kacsahúsos, elvitelre kért barnakenyerem fotóját. “Finom. itt!” ez nem csak a szlogen. Itt. csekkolhatod: Róza, 1066 Budapest, Jókai utca 22.

finom_itt.jpg(Nem kávézom, ezért nem próbáltam a kávéjukat, de megköszönném, ha valaki tesztelné, aztán kommentálná.)

A KISSZÍNES DALBAN MONDTA EL

bojtar_endre.JPGA rendszerváltozás után keletkezett, és azóta fennmaradt lapok közül, a Holmi (sajnos nemsokára megszűnik) és a Lettre Internationale mellett, a 2000 a legfontosabb hazai irodalmi orgánum. Szerkesztői, élükön az alapító Bojtár Endrével (képen) a meghatározó hazai irodalmi kánont alakítók közé tartoznak. Ez azt jelenti, a havilap oldalain megjelenő publikációkból kerülnek ki egy láthatatlan rangsor topon lévő művei (amiket aztán iskolákban tanítanak, antológiákban gyűjtenek, előadások témáinak választanak stb.). A 2000 folyóirat negyedszázados születésnapi rendezvényén, a Sztóritelling Fesztiválon jártam.

irok_koltok.JPG A fellépők, neves írók, költők, plusz egy volt kultuszminiszter, egy táncosnő és egy, pardon, duó zenekar, a színpad mellett foglaltak helyet, szemben a közönség, főként előfizetők. (A képen balról jobbra: Kabai Lóránt, Kukorelly Endre, Csobánka Zsuzsa, Dragomán György, Márton László, Kiss Noémi, Tóth Krisztina, Jordán Tamás, Parti Nagy Lajos és Szvoren Edina – akinek csak a haja látszik, de tutira ő az.)

 


kisszines.jpgA Kisszínes Duó csinos, új nemzedéket képviselő költőnői, a Kemény-lányok, Kemény Lili és Zsófi kezdték a műsort két, gitárra komponált szerzeményükkel, az egyik refrénjében releváns sor: “Nézz rám, ronda vagyok, nézz rám, túl szép vagyok!” csak nézzünk rájuk! (a képen Zsófi és Lili, forrás: trubadurmagazin.hu).

A taps gitárra és énekre után a szöveglovas, Török András egy óriási órával a kezében lépett a dobogóra, hogy megnyissa a programot: a meghívottaknak fejből mondott, az elmúlt 25 évben velük megesett érdekes sztorival kell kirukkolniuk, versengeniük. Az óra nem átállásra, hanem a szereplési idők mérésére szolgál, mindenki 5 perccel gazdálkodhat.

A nyertes, Jordán Tamás előadását prózában idézem fel, megközelítőleg sem olyan szórakoztatóan, mint ahogy ő rendező módjára eljátszotta. Tamás szervezte Törőcsik Mari 70. szülinapjának Nemzeti Színház-beli ünneplését. Tudta jól, nemzetünk színésznője azt szeretné, ha kedvenc hegedűművésze, Szabadi Vilmos zenélne neki. Hívta is a művészt, de nem vette észre, hogy félrenyomott, Ragályi Elemér operatőrt tárcsázta, aki, hallva a felkérést, miszerint adjon elő öt percben valamit, felháborodva bődült bele a telefonba, hogy “mégis mit csináljak ennyi idő alatt?!” Jordán csak később döbbent rá, hogy rossz számot hívott, de már nem volt visszaút, kivágta magát, nem kell semmit csinálnia, mondta, csak ülje végig a gálaesetet, mert Marinak jól fog esni.

fejnelkuli.JPGNekem Réti Anna táncosnő fej nélküli performance-a esett legjobban. (Ezt csak képben mondom el.)

Volt tehát torta meg kacagás, folytatás 25 év múlva, addig a résztvevők gyűjthetik az izgibbnél izgibb sztorikat.

 

 

 

KICSIT RETRO, NAGYON BALATON

“Nekem a Balaton a Riviéra” (Németh Lehel)

Nyaranta legalább egy hétre elvonulok a Keszthelyi-hegység erdős lejtőjén megbújó, a Balatontól csupán pár km-re fekvő, csendes, igazán festői Nemesvitára, hogy Provence-i stílusú kertekben lila levendulaillatot érezzek és mézédes óriásfügét szedjek, hogy délutánonként a balatonedericsi strandon fürdőzzek, hogy lángosos, hekkes standoknál kolbászoljak, hogy árnyas szaletliben* limonádét olvassak, hogy naplementében gintonic-ot kortyoljak, hogy ússzak egyet a közeli Hévízi-tóban, vagy csak kedvemre gyönyörködjek a Balaton-Felvidékben.

“Alacsonyan szállnak a stukkerek” (Bujtor István)

eszakipart.pngNapokban egyik barátnőm megajándékozott az Északipart magazin idei számával, amit nézegetve sok-sok balatoni emlék jutott eszembe. Már a címlap sztorija gyerekkorom nyári tévézéseit idézte, a régi Bujtor-filmeket, amiben ugye a magyar Piedone plusz “Dr. Watson és Woody Allen pokoli fúziója, Kardos doktor” alias Kern András nyomoznak a magyar tengernél. Látom magam előtt a Lilomfi bájos balatoni jeleneteit a szép Krencsey Marianne-nel, de a Jó estét nyár, jó estét szerelem déli parton játszódó, nosztalgikusan nyomasztó képsorait is. Olvasom, hogy Jancsó Miklós kedvenc forgatási helyszíne volt a Káli-medence, itt készítette többek között az Égi bárányt, ráadásul ő tette népszerűvé a művészek körében a környék üdülőterületeit.

“Ó, a Balaton, régi nyarakon” (Cseh Tamás)

weiler.jpgÚjabb érdekes cikkbe futok bele. Nyáry Krisztián a szerelmes írók közül ezúttal Jókai Mór intim szférájáról mesél: hogy az író és a nála 54 évvel fiatalabb (!) Nagy Bella, hogyan kerültek még közelebb egymáshoz füredi romantikázásaik során, aminek aztán “családpukkasztó” frigy lett a vége. Egyébként szegény Jókai sehogy sem tudott megfelelni családja elvárásainak a párválasztásban, első házassága azért volt botrány, mert a nála 12 évvel idősebb Laborfalvi Rózát vette el. (Hihetetlen, a két feleség között 66 év korkülönbség volt!)

“Száz költőnek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni” (Eötvös Károly)

A lap végén a Szigligeti Alkotóházról szóló írás szintén nekem való, többször jártam már ott látogatóban, tanúsíthatom, az alkotóház óriási arborétumszerű parkja valóban lenyűgöző. Olyannyira az, hogy annak idején Makk Károly egyből meglátta benne a Liliomfi ideális és idilli helyszínét. Sajnos most zárva, épp felújítják, idén a fiatal írókból és költőkből álló József Attila Kör (JAK) sem tudja éves gyűlését megtartani, ahogy kivételesen a többi hazai művész sem alkothat itt nyaralva, kedvére, egymást inspirálva.

“Nagyon Balaton” (Weiler Péter)

Külön figyelmet érdemelnek Weiler Péter grafikusművész klassz munkái, Nagyon Balaton című pop-art grafikái még különlegesebbé teszik ezt az amúgy is prémium kategóriás, színes-szagos magazint. Aki mostanában nem lógázza lábát a Balcsiban azért, aki éppen a parton pihen azért lapozgassa az Északipartot, garantált a retro életérzés.

eszakipart_boraszai.jpg

(A magazinnak létezik egy “testvére” is, az Északipart Borászai. Mielőtt Nemesvitára utazom, be fogom szerezni, anti-borkedvelő létemre kedvet kaptam, hogy egy hasonlóan minőségi lapból megismerjem, hogy a táj milyen összefüggésben van a helyi borok sajátosságaival.)

 

*Saletli: Kerti házacska, lugas.