“ÉRZELMEINK SZÁZEZER ÉVE VÁLTOZATLANOK”

Kósa Erika a Forbes leggazdagabb magyarokat fölvonultató listáján sokáig az egyetlen hölgyszereplő volt, időközben kivonult a pénzügyi világból, a nevével fémjelzett akadémián többek közt az érzelmi intelligencia fontosságát is hirdeti. EQ Sexy elnevezéssel mozgalmat indított, melynek második születésnapját az Akadémia csapatával a 2019. október 13-ai rendezvényen ünneplik. Erikával ennek apropóján készítettünk interjút.

Mi késztette arra, hogy az érzelmi intelligencia népszerűsítésével foglalkozzon?

Huszonhét évet töltöttem a pénzügyi szakmában, ezalatt tapasztaltam meg, milyen nehéz a jó együttműködés a munkatársakkal, ügyfelekkel, vagy akár a magánéletben. Mindig olyan szervezeti kultúrában dolgoztam, ahol a képzés, a tanulás elengedhetetlen volt. Huszonöt évvel ezelőtt még személyiségfejlesztő tréningeket tartottunk, hiszen nem is tudtuk, hogy létezik az érzelmi intelligencia, szakirodalom sem volt hozzá itthon. A képzéseink során bizonyosságot nyert, hogy akik energiát fektetnek önmaguk fejlesztésébe, sokkal sikeresebbé válnak a magán- és az üzleti életben egyaránt. Eredményesebbek kapcsolataik építésében és megtartásában. A több évtizedes munkám sikerét alapvetően a munkatársak folyamatos képzése alapozta meg, mely hozzásegítette őket ahhoz, hogy összhangot teremtsenek a magánélet és az üzlet szakadatlan kihívásai között. Ez az eredmény mutatott rá arra, hogy folytatnunk kell a munkát, ezért indítottuk el a Kósa Erika Akadémiát.

Mit jelent és miért jött létre az EQ Sexy Mozgalom?

Az Akadémiára elsősorban olyan üzletemberek, vállalkozók járnak, akik a munkatársaikkal fejlődést szeretnének elérni a kommunikáció, sales- vagy más üzleti területen. A mozgalom viszont szélesebb réteget szólít meg, kortól, státusztól függetlenül. Az EQ Sexy Mozgalmat az Akadémia hívta életre, hogy minél többeket elérjünk, és életszerű, gyakorlatias példákon, mintákon, életutakon keresztül megismertessük, mit jelent az érzelmi intelligencia. Ki merem jelenteni, hogy ez a 21. század egyik legfontosabb képessége, sőt, legszívesebben kivenném az „egyik” szót. A mozgalom első évében tematikus oktatásokat tartottunk, meghirdetett időpontokban, neves előadókkal, szakemberekkel. A második évben már az online felületekre koncentráltunk, bízva abban, hogy még több érdeklődőt érhetünk el. Az online edukáció során több mint száz olyan cikket jelentettünk meg, amelyek gyakorlati példákon keresztül segítenek a munkahelyi, a családon belüli és úgy összességében, az emberi kapcsolataink kiépítésében.

Mesélne az érzelmi intelligenciáról?

Azóta léteznek érzelmek, amióta ember az ember, miközben a nyelvi kommunikáció csupán százezer éve jelent meg. Ezért nem csoda, ha az érzelmeink azelőtt tolulnak elő, mielőtt cselekednénk. A magyar nyelv csodálatos, száznyolcvan érzelmet különböztet meg. Ha felismerjük az érzelmeinket, tudni fogjuk, mi zajlik bennünk, a testünkben. Az érzelmi intelligencia – az EQ – jelentése, hogy képesek vagyunk felismerni és kezelni érzelmeinket, és másokéit is, ezáltal jobban tudunk kommunikálni egymással, hatékonyan alakítjuk emberi kapcsolatainkat és könnyebben oldunk meg problémákat. Minden cselekedetünket megelőzi egy érzelem, mely hat a gondolatainkra és megnyilvánul a tetteinkben. Ha ezeket felismerjük, jó úton járunk ahhoz, hogy a pozitív emóciók felé mozduljunk el és a negatívakkal is tudjunk bánni. Nem volt a történelmünk több száz esztendőjére visszatekintve olyan ötven év, ahol ilyen attraktív változáson ment volna keresztül a világ. Ha megnézzük, honnan hova fejlődtünk; pár évtizeddel ezelőtt milyen célokat tűzött ki maga elé valaki, és ma milyen vágyaink vannak, akkor látszik, hogy míg a hatvanas években belülről jövő attitűd jellemezte a célokat, addig most inkább kívülről jövő impulzusok formálnak. Rengeteg az információ a digitális térben, a világ bejött az otthonunkba és az értékrendek megváltoztak. Az egyetlen stabil dolog, amibe kapaszkodhatunk, az érzelmeink, amik változatlanok. Bennünk vannak, visszük őket tovább. Az érzelmi intelligencia minden korosztályt érint, szinte a megtermékenyített petesejtnek is szól, hiszen a magzati korban is meghatározó az anya lelkiállapota. Mondhatjuk: az érzelmek a zigótától a temetőig elkísérnek minket.

Nyitottak-e az emberek az érzelmi intelligenciájuk fejlesztésére?

Az emberek többsége még nem ismerte fel, hogy az érzelmek tanulmányozása milyen előnyökkel jár. Munkatársainkkal amolyan előfutárai vagyunk az érzelmi intelligencia fontosságát hangoztatóknak. Két év alatt több ezer embert elértünk, de ezt a számot növelni kívánjuk. Küldetésünk úton-útfélen hirdetni, hogy az EQ fejleszthető. Szeretnénk, ha október 13-a az EQ világnapja lenne. Ehhez sok-sok embert kell mozgósítanunk és legalább két országot bevonnunk.

A születésnapi ünnepség színesnek ígérkezik a beharangozók szerint. Jövőkutatótól kezdve a Halott pénz együttes frontemberén át generációs szakértőig, sőt táncművészig, a legkülönfélébb szakma jeles képviselői fellépnek. Mi alapján válogatták össze a résztvevőket? Milyen programokra számíthatnak az érdeklődők?

Nem konferenciát tartunk, hanem ünneplünk. Könnyedek leszünk; a leghosszabb előadás is csak húsz perces. Mozgalmas programot állítottunk össze, sokan szerepelnek a színpadon, lesznek előadások, interjúk, kerekasztal beszélgetések. Például egy biotechnológiával foglalkozó, világhírű kutató arról fog beszélni, merre tart a világ, hogyan hosszabbítható meg az élet, milyen minőségben élhetünk. Az „EQ Sexy” továbbra is mottója a mozgalomnak, de alcíme is van az idei rendezvénynek: Embernek maradni. A cím utal arra, hogy a technológiai fejlődés – akár, ha a robotikára gondolunk – milyen „embert próbáló” változásokat hoz. Ezzel összefüggésben meghívtunk jövőkutatót is. Az Embernek maradni egyben az ünnepi előadásom címe is. Nem titok, hogy itt is az érzelmek fontosságáról lesz szó.

Gondolja, hogy a harmadik születésnapra megvalósulhat az EQ világnap? Milyen más elképzelése, célkitűzése van a következő évre?

Vágyaim közt szerepel, hogy egy-két éven belül október 13-át az EQ világnapjává nyilvánítsák. Az akadémiánkon sikerrel működik a 18-35 év közötti fiatal vállalkozók Junior mentorprogramja, azonban mellettük szeretnénk az idősebb generáció tagjait is megszólítani. Úgy véljük, hogy az ötven feletti korosztály érdemtelenül kevés figyelmet kap ma Magyarországon. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy időben felkészüljenek az őket érintő komoly változásokra. Rendszeres találkozóinkon kifejezetten a részükre összeállított előadás-sorozattal nyújtunk kapaszkodót az új kihívások kezeléséhez. Vendégelőadóink egy-egy órában előadást tartanak az aktuális témában, majd kötetlen beszélgetés keretében lehetőség nyílik a tapasztalatok megosztására is. A projekt alcíme: Nincsenek tabuk. A programra várunk minden olyan ötven feletti érdeklődőt, aki idős korában is tartalmas és boldog életet szeretne.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg.

A gamer lányok

A budapesti gamer törzshelyen négyen üljük körbe az asztalt. Mellettünk a lövöldözős játékgépek békésen pihennek, mögöttünk a futball világbajnokság harcias nyolcaddöntője megy – a beszélgetéshez fogyasztandó italainkat a szemközti bárpultnál rendeljük. Miután poharunkkal kényelmesen elhelyezkedtünk, ismerkedjünk meg e cikk főszereplőivel.

Ha gaming, akkor jellemzően fiús területre gondolunk, pedig szép számmal képviseltetik magukat a lányok is. Persze biztosra veszem, hogy mindhárom beszélgetőtársam inkább csajosnak mondható játékokkal játszik, például a League of Legends-szel, ahol egyszerre akár három felé is figyelsz és mikromenedzselned is kell – azonnal rám cáfolnak.

Egy-két kivételtől eltekintve – kifejezetten lányosak a mobilra fejlesztett öltöztetős és sminkes játékok –, sztereotipizálás a fiús és lányos játékok megkülönböztetése. Érdeklődési körtől függ, ki milyen típusút kedvel. A háborús tematika inkább a fiúknak jön be, de egy-egy lövöldözőssel a lányok is jól elszórakozhatnak. Én főleg fantasy és sci-fi szerepjátékokkal játszom, ilyen jellegű történeteket szoktam olvasni is” – mondja Lor.

Sophiaso érdekesnek találja felvetésem, hogy a mostanság egyik legnépszerűbb League of Legends azért lenne lányos, mert egyszerre többfelé kell figyelni.

„Valóban sok lány is játssza, de nem hiszem, hogy ezért. Abban látom a varázsát, hogy női karaktereivel jól azonosulsz. A komolyabb narratívájú szerep- és kalandjátékokat szeretem, ezekben hosszú időt töltök karaktergenerálással, ami elég lányos elfoglaltság, külön élvezem, hogy szép ruhákat lehet venni. Párom random gombbal választja a karakterét, én három órát is elpepecselek a válogatással. Fontos az azonosulás; hozzám hasonlót vagy valaki szimpatikust választok. A nemi sztereotipizálásnak a mobiljátékok ellene tartanak azzal, hogy egyre többen vonódnak be alapszinten. Elég, ha mondjuk szókeresőt vagy öltöztetőst játszol – észre sem veszed, hogy nyomogatsz, hamar bevonz a világa (…)”

(…)

A teljes riport itt, a Glamour online oldalán!

A cikk eredetileg a Glamour 2018. novemberi számában jelent meg.

Fotók: Zsólyomi Norbert

domoszsuzsanna.jpg

pallzsofia.jpg

szegedianita.jpg 

A képeken Dömös Zsuzsanna (Lor), Páll Zsófia (Sophiaso) és Szegedi Anita szerepelnek. 

A tetovált lányok

A tetováltatással szembeni sztereotípiák még élnek; sokan a tetkót a „szegények ékszereként“ emlegetik, börtönre asszociálnak, vagy azt gondolják, azért tetováltatnak, mert bizonytalanok önmagukban. Esetleg unalmukban, nincs jobb dolguk. Galló Krisztina fotós barátnőmmel annak jártunk utána, valójában miért jut eszébe a nőknek, hogy véglegesen kidekorálják bőrüket, és hogy hazánkban mekkora a tetoválást viselők társadalmi elfogadottsága. 

Bizniszfotózásra jött Krisztinához ügyvéd lányismerőse, kosztümös fotókat készítettek, és amikor megigazította vendége ingét, meglátott egy kis darabkát a hátán lévő tetoválásból. Megkérte, mutassa meg, hagy csináljon róla képet. Beszélgettek, és Krisztina meglepődve hallgatta, hogy még mindig mennyi előítéletességgel találkozni a tetoválásokkal kapcsolatban. Más a megítélése egy nőnek, amíg kiskosztümben tárgyal mint ügyvéd, és más, ha kiderül, hatalmas tetoválás ékesíti. „Izgalmasnak találom a témát, évek óta terveztem foglalkozni vele, megmutatni ezeket az érdekes nőket. Felhívást tettem közzé, hogy keresek tetoválást viselő nem modell lányokat. Kértem, írják meg történetüket, mikor és miért kezdtek tetováltatni, mit viselnek és miért pont azt választották“, mesélte, mikor felkért, hogy készítsek riportot a projekthez készült képeihez. Közösen kiválasztottunk a jelentkezők közül három különböző stílusú lányt, akikkel egy kávézó teraszán kerekasztal beszélgetésbe fogtunk.  

A fotókat Galló Krisztina készítette (FotoGallo).

(…)

A teljes riport itt, a Glamour online-on!

A cikk eredetileg a Glamour 2018. októberi számában jelent meg.

matyassy_gabriella.jpgrohmann_reka.jpgszaszne_nikoletta.jpg

A képeken Mátyássy Gabriella, Rohmann Réka és Szászné Nikoletta szerepelnek.

CASABLANCA, MONTREÁL, BUDAPEST

curtiz_szinlap.jpgKapkodjuk a fejünket a közelmúlt hazai filmsikereitől: a Napszállta a kritikusok szerint legjobb volt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Sony Pictures megvette a Ruben Brandt, a gyűjtő animációs akció-thriller forgalmazási jogait – ráadásul nevezett az Oscarra –, diák Oscar-díjat nyert az Ostrom, és nem utolsó sorban a montreáli fesztivál nagydíját hozta el a Curtiz. Egész évben magyar filmes lázban égtünk, és erre rátett egy lapáttal Topolánszky Tamás Yvan Kertész Mihályról szóló életrajzi ihletésű történelmi drámájának zárt körű, pompás díszbemutatója a Corvin Moziban. Szokatlan, hogy egy tévéfilmet moziélményként mutassanak be, de minden adott volt; a hang ennek megfelelően lett keverve, a képi világ koncepciója is alkalmassá teszi. Különleges vetítésen jártunk.  

img-7537.JPGKisestélyiben, elegáns öltönyben gyülekezik a publikum csillogóvá téve a szürke novemberi estét. A vörös szőnyeggel bevont bejárati lépcső előtt fázva álldogáló egybegyűltek hívószóra egyszerre tódulnak be a mozi kidíszített előcsarnokába. Hiába a tömeg, rögtön észreveszem a háziasszonyt gyönyörű piros jumsuit ruhájában. A letisztult, finom, elegáns stílus védjegye Sümeghy Claudiának, a film társproducerének (aki egyben a rendező felesége is). Korábban készítettem vele egy interjút, melynek ötletét az a neten szembe jövő fotó adta, amin irizáló kék színű, meseszép ruhában pózol, miután átvették rendező férjével a nagydíjat Montreálban. Büszkén árulta el, hogy édesanyjával, S. Hegyi Luciával közös ruhamárkájuk, a Luan by Lucia ruháit viseli minden eseményen. 

 

curtiz_mol_1.jpgA negyvenes évek Amerikáját megidézve osztogatnak autentikus csomagolásban pattogatott kukoricát, kezemben egy adaggal nézelődöm. Jócskán hallani angol beszédet, de nem lepődöm meg; a fesztiválgyőzelem felkeltette a nemzetközi szaktekintélyek érdeklődését és a mellékszereplők közül néhányan külföldiek. Máris megtalálom az egyiket – akkor még nem tudom beazonosítani –, amint bizonytalan szelfizek a reklámmolinó előtt, odapenderül elém egy fess férfi, angolul ajánlkozva, hogy majd ő csinál rólam „sztárfotót”. Később csodálkozva ismerem föl az egyik jelenetben marcona, de a „hivatása” ellenére is szimpatikus náci tisztként (nem véletlenül dezertál). Nem messze ül tőlem, a nézőtér jobb szélső részén, összenézünk – amennyire a sötétben ez lehetséges, és elmosolyodunk – én, mert felismertem, ő, mert talán örül népszerűségének.

casablanca.jpgA köztudatban az első Oscar-díjas rendezőnk Szabó István, valójában már 1944-ben Kertész Mihály felért a csúcsra a Casabalncával, igaz, az Egyesült Államokban élve és forgatva. Többek közt erre irányítja rá a figyelmet a Curtiz, mely azért is izgalmas vállalkozás, mert betekinthetünk a korabeli hollywoodi színfalak mögé, ráadásul Kertész érdekes karaktere is közel kerül hozzánk. Erre rímel a film mottója: No country should change a man’s character. Az alkotók komolyan vették a történeti hűséget, a dramatizáláshoz kitalált párbeszédek mellett igyekeztek minél korhűbben bemutatni Kertész világát.

Abban az időszakban járunk, amikor az amerikai kormány jellemzően propagandafilmeket gyártat, a fő cél, hogy a fiatalok beálljanak a hadseregbe. Még a Warner Brother’s mellé is hivatalnokokat rendelnek, hogy figyeljék, milyen ideológiát testesít meg készülő filmjük. A Casablanca egyszerű szerelmes filmnek indult, nem volt megírva a forgatás előtt, folyamatosan íródott, ahogy jöttek a nemzetközi hírek, például a zsidótörvényekről. A cselekmény arról szól, hogy rendező és lánya találkoznak a filmforgatás idején, 1942-ben, és megpróbálják kapcsolatukat rendbe tenni.

curtiz_lengyel_ferenc.jpg–  mondta Claudia az interjúban.

Curtiznek erőssége a témaválasztás, a maximalizmus, az egyedi hangulat és legfőképp a címszereplő, Lengyel Ferenc kiváló játéka. Lengyel hancúrozik Kertész bőrébe bújva, külsőleg is hasonlítanak. Claudia elmesélte, hogy férje talált egy fotót Curtizről, amin nagyon hasonlítanak Ferivel, megmutatták neki azzal, hogy szeretnék, ha eljátszaná a rendező-cézárt. Ő a képre nézve felkiáltott: „hol találtátok rólam ezt a képet!?” Azonnal azonosult vele, még Insta-fiókja nicknevét is Mr. Curtizre cserélte. curtiz_dobos_evelin.jpgHamar észrevették, hogy neki is, mint Kertésznek, van egy megközelíthetetlen énje, talán emiatt is vonzó személyiség. Szerethető és közben megközelíthetetlen. A női mellékszereplők szintén jók, főleg Bordán Lili, aki egy forgatókönyv írót formál meg. A Kertész lányát alakító Dobos Evelin külsője mellett nem mehetünk el szó nélkül, jól illik a korabeli porondra. Neki különösen sikeres év volt 2018 azzal, hogy Nemes-Jeles László alkotásában is szerepet kapott.

Szerencsére a humort sem kell nélkülöznünk; örülünk egy-két kikacsintásnak, az pedig végképp vicces, mikor Ingrid Bergman és Humphrey Bogart csak felismerhetetlenül messziről látszódnak (nyilván nem ők azok), onnan kiabálnak be egy-egy „profán” mondatot, melyeket rendesen sosem tulajdonítanánk a két ikonnak.

curtiz_alkotok.jpgA Curtiz életrajzi ihletésű történelmi dráma és film noir. Egy fun fact idekívánkozik: színesben forgott a film, de fekete-fehér lett, míg a Casablancát fekete-fehérben vették föl, a színes kiadását utána színezték ki. A vetítés végén Claudia és Tamás színpadra hívja a teljes alkotógárdát, név szerint mutatva be valamennyijüket. Sokan vannak a meghívottak, az alkotók is, mégis családias hangulatot varázsol a fiatal pár sallangmentes, kedves és közvetlen beszéde.  A tehetséges páros még minden bizonnyal sokat hallat magáról, első nagyobb munkájuk gyümölcsét a nagyközönség február közepén a Duna Televízióban nézheti meg. 

 

“AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA SZEXI”

Mindjárt találkozásunk elején bizonyította Kósa Erika, hogy nem véletlenül híres magas érzelmi intelligenciájáról. Feszengve ülök le mellé interjút készíteni, ő egyből észreveszi zavaromat, óvatosan rákérdez az okára. Elmondom, hogy útközben felszaladt középen egy szem a harisnyanadrágomon, kínosan érzem magam miatta. Mire fölpattan, íróasztala fiókjából elővesz egy csomag új harisnyát, és átadja, hogy a mosdóban kicserélhessem. Immár megnyugodva fogok bele a beszélgetésbe. 

Mozgalmat indított, hogy felhívja a figyelmet az érzelmi intelligenciára, konferenciákon előadást tart a témáról és az akadémiáján is hangsúlyos az EQ-képzés. Miért fontos Önnek ez a misszió?

kosa_erika_kortvelyesi_dominika.jpgPedagógusként nyolc évig kicsikkel foglalkoztam, aztán az üzleti világban a munkatársaimmal. Észrevettem, hogy azok boldogulnak igazán, akik jól alakítják kapcsolataikat, hatékonyan kommunikálnak, ehhez az érzelmek intelligens kezelése szükséges. Üzleti sikereimet leginkább az érzelmi intelligenciának köszönhetem. Pályám elején nem is sejtettem, hogy létezik EQ, mégis, személyiségfejlesztésnek nevezve, tudatosan építettem ezt a képességet a kollégáimban. Az EQ-nak még a szele sem érkezett meg húsz éve Magyarországra, miközben az USA-ban bő harminc éves tudomány. Amikor megvásároltam első könyveimet a témában – például Daniel Goleman munkáját – lapozgatás közben rájöttem, hogy jó úton jártam; visszaköszöntek saját tapasztalataim. Mivel az üzleti sikerem titka a hatékony emberi kapcsolatokon alapszik, azt gondolom, az érzelmi intelligencia fejlesztésével bárki hasonló eredmények elérésére képes – ezért elindítottam az EQ SEXY mozgalmat.

Internetes oldalán látni egy jéghegy ábráját, melynek körülbelül tíz százaléka tengerszint feletti, ez az emberi értelem, a vízszint alatti kilencven pedig az érzelem.

Sigmund Freud mondta, hogy az emberi elme olyan, mint a jéghegy. Tengerszint felett a tudatos dolgok vannak, alatta pedig a tudattalanok, vagyis fönt a ráció, lent az emóció. Az érzelmi intelligencia mint tudomány visszavezethető idáig, nem az elmúlt harminc évben született. Az emberiség több millió éve létezik, mégis olyan formában, ahogy mi élünk, csak körülbelül kétszázezer éve. Érzelmi világunkat évmilliók óta hordozzuk magunkban, miközben a beszéd csupán ötvenezer éves. Nem véletlen, hogy előbb tolul elő belőlünk az érzelem, mint az értelem.

Mi mindent adhat nekünk az EQ?

Ha felismerjük érzelmeinket, artikulálhatjuk, mit érzünk éppen, kitalálhatjuk, milyen szükségletből keletkeztek. Alapszükséglet, hogy boldogok legyünk és szeretetben éljünk. Ha valaki elvált, ez a szükséglete nem elégül ki, deficitje keletkezik. Ha találkozik egy boldog emberrel, a hiány miatt megjelenhet benne az irigység vagy féltékenység, ami normális. Nem az viszont, ha ezért nem kedveli a másikat, nem barátkozik vele, bünteti, szélsőséges esetben, a főnökeként nem ad neki feladatot – ez a szükségletét nem fogja kielégíteni, tehát boldogabb sem lesz tőle. Ha tudatosan figyelünk igényeinkre, és nem hagyjuk, hogy a negatív érzések magukkal ragadjanak, akkor észrevesszük, hogy improduktív cselekedetekkel alapszükségletünk nem elégül ki. Minden érzelmet meg kell élni, a jót és rosszat egyaránt. Érzelmeink intelligens kezelésével jobban alakíthatjuk mind interperszonális, mind saját kapcsolatainkat. Erősen egymásra utalt világban élünk; nem tudjuk megvenni a kenyeret a pék nélkül, nem tudjuk az autónkat megtankolni a benzinkutas nélkül stb. A technológia egyre sarkall, hogy helyettesítsük a kommunikációt és az offline világot. Randin divatosak a rövidített szavak, kifejezések, lebutított kommunikációval beszélnek egymással az irodában, akár úgy is, hogy egyikőjük az egyik szobában ül, másikjuk a másikban. Nem valószínű, hogy mindez az ideális emberi kapcsolatok irányába mutat. A technológia az evolúció része, nélkülözhetetlen, hogy az emberiség fejlődjék, mégis, a „csúcstechnológia” az ember maga. A 21. század legfontosabb képessége az érzelmi intelligencia.

Miért lényeges fejleszteni emocionális képességeinket?

Gondolhatjuk, hogy mindent tudunk az érzelmi intelligenciáról, nem érdemes foglalkozni vele. Ha kitöltesz egy EQ-tesztet, jó eséllyel remek eredményt kapsz, mert vagy annyira intelligens, hogy ismered a jó választ. De nem a megfelelő válaszokra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy mit tennél egy konkrét helyzetben. Az érzelmi intelligencia szubjektív, lehet mérni, csak nehéz. És miután folyamatosan fejleszthető, két-három év múlva akár más eredményt is kaphatsz. A skála az egészen magas érzelmi intelligenciától az érzelmi analfabétáig terjed, ez utóbbi betegségként kezelendő pszichológiai probléma. Aki nem érti a saját érzelmeit, az másokét sem képes felismerni. Az EQ-t már a tudatos fogantatás első pillanatától kezdve érdemes fejleszteni, hogy a gyerek könnyebben illeszkedjen be a társadalomba, zökkenő mentesen szocializációdjon, jól tudjon alkalmazkodni, toleráns és elfogadó legyen – vagyis harmonikusan élhessen. A Kezdj el tenni! programsorozatunk felhívja a figyelmet, hogy foglalkozzunk az EQ-val. Oktató napunk egy-egy érzelmet vizsgál, számos aspektusból.

Van úgymond „kedvenc” érzelme?

Érdekesnek találom a félelem témakörét, egyébként erről is volt már tematikus napunk. Feszített húrként élünk, meg kell találnunk az egyensúlyi állapotot, amivel kompenzálhatunk, ellazulhatunk és levezethetjük a feszültséget. Én futni szoktam, a bölcsek szerint jó a kiabálás, rúgás és harapás. A harapás az evéssel függ össze, egyfajta kompenzációként működik a stresszel szemben, a rúgás megjelenhet a sportban (pl. futball), a kiabálásban benne van az ének és zene is. Nem baj, ha kiabálunk. Persze nem káromkodásra gondolok, hiába mondják, hogy jó a düh csillapítására, az a tehetetlenség jele, hatékonyabb eszközökkel kell védenünk magunkat. Inkább zenéljünk, táncoljunk, de feltétlenül sokat mozogjunk. Mindenki találja meg a teste számára legjobb karbantartó sportágat!

Közkeletű felfogás, hogy a nők életében nagyobb szerepet játszanak az érzelmek. Ön szerint a hölgyek intelligensebbek emocionálisan, mint a férfiak?

kosa_erika_sikeres_nok.jpgAz érzelmek világa nem női terület, itt nincs helye a nemek közötti megkülönböztetésnek. A férfiakban ugyanúgy megvannak az alapérzelmek, mint a nőkben, más kérdés, hogy a cselekedeteikben hogyan nyilvánul meg: amíg a nő kirobbanóbb, kommunikációjában talán érzelemdúsabb, addig a férfi – főleg, ha rosszul érzi magát – lehet magába forduló, kommunikációja pedig visszafogottabb. Évmilliók szokásain alapszanak a különböző reakciók, ezért tűnhet úgy, hogy az érzelmi intelligencia inkább a nőkkel kapcsolatos. A napokban volt mozgalmunk első születésnapja, és örömmel töltött el, hogy ötven százalékban férfiakból állt a közönség. Lassan felismeri a közvélemény, hogy ezen a téren nincs szó megkülönböztetésről a két nem között.

Óvónőből lett sikeres üzletasszony, a leggazdagabb magyar nők közt tartják számon, de ma már inkább a tanítás, tudásátadás érdekli, megalapította a nevével fémjelzett akadémiát. Milyen különlegességeit emelné ki az intézménynek?

Az Akadémiát az adás szándékával hoztuk létre kollégáimmal, hogy továbbadjuk a stafétát a fiataloknak. Boldogan mondhatom, hogy a karrierem beteljesült, és megtehetném, hogy nyugdíjba megyek, pihenek, nevelem a két unokámat, segítek a családban, mégis néhány évet még szeretnék arra szánni, hogy a tudásomat, az „érzékemet”, amit képviseltem az üzleti életben, átadjam. A fiatalok képzését emelném ki, speciális módon támogatjuk őket: mentorházat csináltunk számukra, ahol nem kötjük össze a mentoráltat a mentorral, hanem platformot biztosítunk, hogy két-három hetente megismerhessenek egy-egy szaktekintélyt a pénzügyi-, gazdasági-, művész- és tudományos világból, akik kiselőadásokon adják át tudásuk esszenciáját. Most például Benkő Vilmos, a Speak Akadémia vezetője lesz a vendégelőadó; self brandingről, a nyilvános beszédről tart előadást. Az este arról szól, hogy a fiatalok jobban megismerhetik az előadó által képviselt területet és feltehetik kérdéseiket a többórás interaktív beszélgetés során. A témában fejlődni akaró mentoráltunk akár meg is keresheti az előadót személyre szóló tanácsért. Sok példánk van, hogy startup cégek ifjú vezetőit mentoráljuk, segítünk nekik a kapcsolatépítésben, nem utolsó sorban az egymással való jó viszony ápolásában. A felsőfokú intézményekben szakmát tanulnak, megismernek embereket, de utána, a munkahelyen kevés a találkozási platform, ahol szélesebb spektrumban ismerkedhetnének – Akadémiánk egyfajta meeting point-ként is működik. Száznegyven fiatal felkarolását tűztük ki célul a tizennyolc és harmincöt éves közötti korosztályból, jelenleg nyolcvan diákunk van. Nagy segítség lehet, hogy az Akadémia valamennyi rendezvényén – akár a Kezdj el tenni! programsorozatban is – díjmentesen részt vehetnek, ahogy az is, hogy bizonyos vállalkozásokat az Akadémia anyagilag támogat. Nagyon fontos a jövő generációjába invesztálni, ők viszik tovább társadalmunkat, nem mindegy, milyen példákat, értékeket kapnak kapaszkodóként.

Mennyiben és hogyan kap szerepet az EQ tanítása a Kósa Erika Akadémián? Milyen újdonságokra lehet számítani a képzésben?

Az Akadémia szakmai gárdája az érzelmi intelligencia tanításának keretében főleg a vállalkozói réteggel foglalkozik. Van kommunikációs- és referensképzésünk, cégekhez is járunk oktatni, prezentációkat tartani. Minimum hat, maximum tizenöt fős csoportokban dolgozunk, interaktív módon. Tizenöt kompetenciát vizsgálunk a többnyire egynapos programokon, mely során teljes ellátást biztosítunk. Coaching-termeinkben az után követés is megvalósulhat. Újdonságként a senior képzést említeném. Sajnos nem élünk örökké, tudatosan kell készülni az élet végére. Egy ideig hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, holott már aktív korunkban, az ötvenes éveink elején hasznos volna elkezdeni előkészületeket tenni, hogy nyugdíjasan is minél értékesebbnek, tettre készebbnek, fizikálisan és mentálisan is egészségesnek érezhessük magunkat. Ráadásul hazánkban még nem a megfelelő mértékben épült ki ez a képzési terület, ami ösztönöz minket, hogy minél előbb megvalósítsuk idevágó terveinket.   

Apropó motiváció: honnan meríti az energiát és inspirációt arra, hogy útmutatással segítsen másoknak?

Ma is képzést tartottam egy vállalatnál az érzelmi intelligencia hatalmáról, és tele energiával távoztam. Feltöltenek az odaadóan, értőn figyelő hallgatók, akik nemcsak meghallgatnak, bármikor be is kapcsolódnak, beszélgetéssé alakítva az előadást. Harminc év alatt megtanultam észre venni, ha „veszik az adást” – nagyon motivál, mikor tapasztalom. A munkámon túl a családom tölti ki az életem. Amíg az üzleti életben dolgoztam, nyolcvan-húsz százalékban osztottam meg magam, őrülten építettem a karrierem, most ez az arány fifty-fifty, ideális a számomra. Mindig szerencsésen váltottam; jött egy hullám, észrevettem, felültem rá. (Egyébként mondhatjuk, hogy a kínálkozó lehetőség felismerésének képessége szintén összefügg az érzelmi intelligenciánkkal.) Ne a mának élj, hanem a mában! A holnapot nem ismerjük, a tegnapra már nincs hatásunk. A tapasztalatok visznek előre, ám mindig a jelent kell maximálisan megélnünk; itt és most azt, hogy egymással beszélgetünk. Mondtam az előadás végén a hallgatóságnak, hogy menjenek haza, és gyönyörködjenek az őszi falevelekben. Sokszor nem is vesszük észre, hogyan álltunk be a garázsba, egyszerűen otthon találjuk magunkat, az agyunk máshol járt, nem a vezetésen. Rengeteg dolgot csinálunk párhuzamosan, nem csoda, hogy felületes döntéseket hozunk – hibázunk, ha nem koncentrálunk. Persze nem könnyű megszervezni, hogy mindenre jusson idő, mérlegelni kell, mit és kit helyezzünk előtérbe – mintha a 21. században élni is meg kellene tanítani az embereket. Tisztában kell lennünk, mit üzen a testünk, milyen gondolatok járnak a fejünkben, hogy a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozzuk. Mindenkinek ketyeg az óra, használjuk ki a jelent. Megélni a pillanatot – szerintem ezt jelenti a boldogság.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők magazin 2018. novemberi számában jelent meg.

“MINDENNEK ÚGY KELLETT LENNIE, AHOGYAN LETT”

Kamarás Ivánnal először találkozom személyesen, a való életben legalább olyan jóképű, jó kiállású, ahogyan filmekben és más szerepeiben megszokhattam. Beszélgetésünkből az is kiderül, Iván tudatos, felelősségteljes, családcentrikus, érzékeny és – ugyan ki gondolná – félénk férfi.   

kamaras_ivan_foto_csaszar_balint.jpgOlvastam valahol, hogy gátlásos fiú voltál, aki majdnem rockzenész lett, de közbeszólt anyukád. Anyai szigor volt otthon? Ami nem lenne meglepő, hiszen édesanyád Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettpedagógus és tudjuk, a balettvilág szigorú.

Színésznek készültem, a rockzene is vonzott. Zenélni kezdtem egy iskolai zenekarban, közben jártam színjátszókörbe, de nem volt kérdés, hogy a Színművészetire jelentkezem. A zene a mai napig része az életemnek, a Vígszínházban sok zenés darabban játszottam, az Idegenek az éjszakában című szving-dzsessz koncertünkkel pedig lassan bejárjuk az egész országot. Félig-meddig a színházban nőttem fel, hároméves koromtól jelen voltam próbákon, hurcoltak ide-oda, öltözőkben, kulisszákban ténferegtem – korán megfertőzött a színházi élet. Egy percig sem volt kérdés, milyen jövő felé visz az utam, amikor színész lettem, úgy mentem a színházba, mintha hazajárnék. Szüleim biztos szakmai hátteret adtak véleményformálásukkal, kritikai érzékükkel, a hihetetlen művészi vénájukkal. Nagyon odafigyeltek rám, talán kicsit túlzásba is vitték a gondoskodást. De szigorúak is voltak, a két fiamon látom, mennyire: amint anyámék szigorúságával lépnék föl, egyből tiltakoznak, mondják, hogy „azért, mert téged szigorúan neveltek, még nem biztos, hogy minket is így kell.” Örülök, hogy a szüleim fegyelmezetté tettek, és megtanítottak a munka tiszteletére.

Meddig tartott a gátlásosságod, mikor és hogyan kezdődött, hogy a csajok bomlani kezdtek utánad? Vagy mindig is bomlottak?

Tinédzserkoromban nem mertem odamenni a lányokhoz, félszeg voltam. Nemcsak a csajozásban, mindenféle emberi kapcsolatomban, pályám elején még a színpadon is. Kitörni vágyás, ugyanakkor mértékletesség is van bennem. Alapvetően kerülöm a kényelmetlen helyzeteket, extrovertált műfaj a miénk, hatással van a gátlásosságunkra, félénkségünkre. Egyfajta terápia. Fejlődik a kommunikációnk. Bármiben jó lehetsz, ha eleget gyakorolod.

kamaras_ivan_edesanyjaval.jpgFiatalabb korodban drámát, novellát és verset írtál. Nem véletlen, hogy később egy hiánypótló műsorsorozatot csináltál Moblivers címmel.

Az M1-en ment, a Radnóti-emlékév apropóján készült, Seres Tamás rendezésében. Ötven Radnóti és ötven szabadon választott verset gyűjtöttünk össze, színészek mondták el mind a százat. Később csináltam a Vers M-et, mindegyik részt mobiltelefonnal vettem fel, még a korabeli technikával, nem HD-vel vagy 4K-val. Különböző szakmákból kértem föl szavalókat, a taxistól kezdve a vízvezeték szerelőn át Bárándy György ügyvédig. Horváth Charlie, Somló Tamás szintén szavaltak, azok szerepeltek, akikkel valamilyen kapcsolatom volt abban az időben. A taxis Cocteau-verset szavalt, a szeniorvilágbajnok díjbirkózó mindenes vízvezetéket szerelve mondta el a Még nyílnak a völgyben a kerti virágokat. Volt, aki karate formagyakorlatot mutatott be, miközben József Attilától mondott, és olyan is, aki Petőfi verse közben téglát tört. Egy vécésnénit is kameravégre kaptam János Vitéz részletekkel – furcsa műsor volt (nevet).

Sármos macsó hírében állsz, és ezt közösségi életed is alátámasztja. Profin kezeled a Facebookot, rajongók sokasága vesz körül a cybertérben is. Hogy indultál el az úton: barátaid, kollégáid biztattak, vagy egy ügynökség javaslatára vetetted bele magad a közösségi médiás szereplésbe?

2008-ban Anger Zsolt rakott föl a Facebookra, mikor a Figaro házasságát játszottuk a Vígszínházban. Anyámtól nem sokkal korábban kaptam egy laptopot, hogy bárhonnan tudjuk tartani a kapcsolatot – innentől datálódik a cyber életem. Menedzseremmel, Stern Évával való munkám is meghatározta az új irányvonalat, amit immár húsz éve konzekvensen követünk. De a sármos macsó, ahogy te fogalmazol, nem hangsúlyos, a humorra és az aktuális munkáimra fókuszálok.

kamaras_ivan_sport.jpgA médiában gyakran népszerűsíted a sportos, egészséges életmódot. Te magad is aktív életet élsz: jógázol, úszol. „Minden mentesen” táplálkozol, bioleveket iszol stb. Hogy jött az egészségtudatosság?

A sport szerves része az életemnek, ha kevés az időm, napi húsz percet jógázom otthon, ha belefér, elmegyek úszni. Két kilométereket szoktam leúszni. Gyógytornázom, hogy karbantartsam magam, és hogy a vázizmaimat megerősítsem. Két és fél éve derült ki, hogy laktóz- és gluténérzékeny vagyok. Amikor mondta az orvos, hogy életem végéig fog tartani, bepánikoltam, hogy mit fogok ezek után enni. Nagy volt a kontraszt a korábbi étkezésem között, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom tudni beilleszteni a diétát az életembe. Meglepően hamar ráálltam a megfelelő étkezésre, és amióta tudatosan táplálkozom, kerekebb az élet. Húszévesen tombolunk – ami a csövön kifér –, nem foglalkozunk feltétlenül az egészségünkkel, hacsak valami erős hatás nem ér. Művészvilágban nőttem fel, a főiskolán láncdohányosok voltunk az osztálytársaimmal, hat-nyolc kávét ittunk egy nap. Ma már egészségtudatos hedonista vagyok, finom, de tápláló, jó ételeket és italokat viszek be a szervezetembe. A zöldség- és gyümölcslevek ivása a mindennapjaim része, már tíz éve fogyasztom a Dr. Steinberger termékeket, a márkának immár négy éve nagykövete is vagyok. A táncosoknak, színészeknek, akik a testükből élnek, a testükkel dolgoznak, a jó kondíció és megfelelő forma alapkérdés. Az idő előrehaladtával egyre jobban igyekszünk megőrizni egészségünket, gyakrabban nézünk tükörbe, és próbáljuk megtartani a formánkat, vonásainkat – közhely, de idővel tényleg olyan arcot kapunk, amilyent megérdemlünk. Tudatosan fordítok időt a mindennapokban az egészséges életmódra. Igényességet jelent, ha egészségtudatosan élsz, tested-lelked meghálálja a gondoskodást.

kamaras_ivan_szinesz.jpgPletykaoldalakon nem igazán látni téged, nem magánéleti botrányokból élsz.  

Hiszek a munkámban, nagyon szeretem csinálni. Nem kívánok a bulvárlapokból folyni, de az ismertségemnek jó oldala, hogy ha egy ügy mellé odaállok, annak súlya van. Olyan ügyeket választok, amelyek számomra is lényegesek, olyan partnerekkel dolgozom, akiknek törekvései egyeznek életstílusommal, vagy azzal, amilyen életmód felé törekszem. Ehhez alapvető a hitelesség.

Vígszínház-beli, illetve Pesti Színházbeli sikeres pályádat – többek közt Shakespeare, Csehov, Goldoni, Kleist darabjaiban játszottál – adtad fel a filmes karrier érdekében. Ráadásul 2009 óta Los Angeles és Budapest között ingázol. Megérte?

Nem adtam fel a színházat, csupán nem vagyok állandó tagságban a Vígszínházban. Kizárólag filmes karrierről sincs szó, hiszen sokféle színészi munkát csinálok. Például a korábban említett Idegenek az éjszakában című koncerttel idén áprilisban egykori anyaszínházamban, a Pesti Színházban is felléptünk. Amikor kikacsintottam Amerikába, itthon a filmszakma leszálló ágban volt, nem találtam annyi lehetőséget, mint most. Idén nyáron hat hazai produkcióban forgattam.

kamaras_ivan_gitar.jpgAz Idegenek az éjszakában elnevezésű koncerteden Sinatra és kortársai dalait adod elő. Két éve a New York Kávéházban én is láttalak, amint gitárral kísérve magad énekled a Rainbow című slágert – jól áll neked a szvingkorszak eleganciája. Mi a terved a projekttel?

Három formátumban létezik ez a produkció. Van egy zenekaros forma, ahol az Idegenek az Éjszakában Band kísér, egy szólógitárossal kiegészülve, illetve én is gitározom és persze éneklek. Van egy trió verzió, ahol két gitár egy zongora és ének felállásban játszunk, a harmadik változat pedig a két gitár és ének. A duófelállással felléptünk már öt-hatezer néző előtt, de kis klubkoncerten is. A zenekaros formáció nagyobb térben hangzik jól, a Budapesti Nyári Fesztiválon debütáltunk vele. A New York Kávéházban még a koncertsorozat előtt énekeltem, ennek már két és féléve, és szörnyen izgultam. A puding próbája volt, ahogy kiálltam egy szál gitárral. Rá kellett jönnöm, édeskevés, amit tudok, el kell kezdeni kőkeményen gyakorolni (nevet). Óriási élmény volt fellépni a különleges akusztikájú debreceni Református Nagytemplomban is, ahol adventi koncertet adtunk, de játszottunk nagy fesztiválokon, csodás szabadtéri színpadokon. A számok között saját történeteket, anekdotákat mesélek stand-up jelleggel, nem feltétlenül az előadókról, hanem arról, mit jelentenek nekem az előadott nóták, hol kapcsolódnak az életemhez. Kötetlen a légkör, de meg kell küzdeni a közönség figyelméért, főleg az idősebb korosztályért, hiszen ez az ő múltjuk, természetes, hogy elvárásokkal telve érkeznek. A következő koncertünk Győrben lesz, aztán rákanyarodunk a karácsonyi-szilveszteri időszakra, amikor még különlegesebb „jelentést” kapnak ezek a dalok. A My Way, a Fly Me To The Moon és a többi világsláger különösen kedvelt ebben az időszakban, hiszen valódi léleksimogatók.

kamaras_ivan_fiaival.jpgHa most visszamehetnél az időben, és találkozhatnál tinédzserkori önmagaddal, milyen tanácsot, útbaigazítást adnál neki?

Ugyanazt mondanám, mint amit a gyerekeimnek szoktam: vigyázzanak magukra. Mindennek úgy kellett lennie, ahogyan lett. Talán egy-két helyzetben másképp viselkednék. David Bowie mondta, hogy a kor olyan embert farag belőlünk előbb-utóbb, mint amilyeneknek mindig is lennünk kellett volna. Anyámmal rendszeresen beszélgetünk arról, miféle bölcsességet ad a kor, milyen irányba változik az ember. A régen nagy jelentőséggel bíró problémák elhalványulnak, relativizálódnak, újabbak jönnek a helyükre. Ahogy korban megyek előre, úgy érzem, színesebb az életem, a személyiségem is sokat gazdagodott. Bár lehet, hogy csak homályba vesznek az emlékek (kaján mosoly). A gyermeki lelkesedésem, a pozitivizmusom viszont megvan és arra törekszem, hogy meg is maradjon.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotók, a megjelenés sorrendjében: Kamarás Iván, Ridikül, nlcafe, Filmtekercs, kulturjunkie, 24.hu)

AZ ARTISTA ÚJRA DIVATBA HOZTA A DIVATOT

Az első magyar divatkollektívát tizenhét éve alapították, azóta igazi legendának számít a hazai divatéletben. Az Artista márka állandó szereplője a bécsi divathétnek, a folyamatosan érkező ruhakollekciók mellett ma már a kiegészítők is meghódították a vásárlókat. Jelenleg Imre Kati, Stampf Katalin és Rácz Nóra alkotják a csapatot.

Az Artista mögött egy dizájnerközösséget találni. Kikből áll a csapat? Hogyan indult útjára a márka?  

1994 őszén, a főiskolai-, illetve mesterdiplomák megszerzése után hatan, divattervezők összeálltunk. Nem volt tőkénk, low budget divatbemutatóval kezdtünk. A modellek a körúton, az Örökmozgó mozi előtti zebrán mentek át mikor a lámpa zöldre váltott, és a következő zöldjelzésre jöttek vissza, a moziban öltöztek át. Felbuzdulva a sikeren, mindjárt csináltunk egy másik bemutatót a Gellért Fürdő aulájában. Nagyjából nyolcszázan jelentek meg, pedig csak plakáton hirdettünk, nem volt Facebook, sem internet vagy kereskedelmi csatorna. Artista márkanév alatt szerepeltünk, a közös lógó mellett a saját nevünk is rákerült a ruhákra. Mindegyikünk egyenként tíz-tizenöt öltözékkel készült, amiből összejött egy nyolcvan-kilencven darabos kollekciót. Hiába az elkülönülés, a hat kollekció összeforrott: egy műhelyben, egy inspirációs szál mentén folyt a munka. Ezt a felállást, ezt a fajta műhelymunkát ma már sehol nem látom.

Hol volt lehetőség divateseményen megjelenni? Hol lehetett kapni a márka ruháit?

Független lelkes szervezők (például Szigeti Szilvi) számos divatperformance-t rendeztek, többek közt a Műcsarnokban és az Iparművészeti Múzeumban. Megengedhettünk magunknak egy-egy szezonális, saját szervezésű bemutatót is. Akkori menedzserünk segítségével szponzorokat szereztünk, fizettük a modelleket. Csatlakozott egy angol befektető, támogatásával nemzetközi irányt vettünk. A márka brit piacon nem lett igazán sikeres, mert befektetőnk nem nagyon értett a nemzetközi márkaépítéshez, viszont Ausztriában már a 90-es években megvetettük a lábunkat, és azóta szezonálisan részt veszünk a bécsi divateseményeken. Van már egy divatüzletünk is ott. Itthon 1994-ben nyitottuk meg első üzletünket a Petőfi Sándor utca egyik kapualjában. 1995-től egy Párizsi utcai udvarban kávézó és ruhaüzlet viselte a nevünket. Hatalmas helyiség volt: százötven négyzetméteres üzlet alul, fölötte ugyanekkora kávézó. A két szint között lyukat vágtunk a födémbe, hogy át lehessen járni a „különböző művészeti ágak” között. A kávézót csendes, szolid kulturális térnek képzeltük, ahol irodalmi esteket tartunk, de annyira népszerű lett, hogy hamarosan a főváros egyik elhíresült éjszakai szórakozóhelyévé változott. Nem tudtunk bezárni, hajnali kettőig-háromig nyitva volt a ruhaüzlet is. Érdekes színfolt volt, a kávézókról szóló budapesti kalauzban is feltüntetik. Két év után végleg be kellett zárni, mert a lakók panaszkodtak a zajra, de sokan szívesen emlegetik.

Az Artistát a klasszikus stílus újragondolása, a meglepő részletek, a különleges anyaghasználat, a fekete-szürke színek dominálása jellemezi. Annak idején leginkább az „alternatív” jelzővel illették. Hogyan változott a dizájn az idők során?

Eleinte a sokszínűség és egyediség mentén haladtunk. Boldogok és fiatalok voltunk, az értékesítés nem volt elsődleges szempont. Persze örültünk a befolyt pénzeknek, de szinte az egészet visszaforgattuk. Az volt fontos, hogy minél több produktumot hozzunk létre, minél több kreativitást szórjunk ki magunkból a világba. Mindez sokáig megfelelt, de mikor jött az angol befektető, más irányba mentünk – az egyedi artista műalkotásokra általában nem voltak vevők a befektetők. Felmerült az igény, hogy csináljunk közös kollekciót, ne egyesével tervezzünk – Artista Classic néven hoztuk létre – a meglévő mellé – az új vonalat. Ez egy tanulási folyamatot indított el. Elkezdtünk különböző méreteket is gyártani. Sokszor kellett változtatni a dizájnon, mert nagy méretben nem mindig mutattak jól a számunkra kedves darabok. Az anyagvásárlás is változott. Itthoni anyagcégektől vásároltunk, később azonban – mivel megrendelésre kezdtünk dolgozni, és utángyárthatónak kellett lenni – nagy európai textilgyáraktól rendeltünk. Egy évre előre dolgozunk a mai napig. Az Artistára még mindig jellemzők a korábbi stílusjegyek, az alternatív jelző most is megállja a helyét, csak letisztultabb lett a dizájn. Önmagunkból nem vetkőztünk ki, de kicsit lenyugodtunk. És jobban odafigyelünk a minőségre. Fontos lett, hogy az Artista ruha ne csak kreativitást, individualitást és extravaganciát jelentsen, nyugodt eleganciát is nyújtson viselőjének a mindennapokban. Tiszteljük a klasszikus, tradicionális szabásvonalakat, melyeket gyakran elvonatkoztatunk és párosítunk egyszerű, olykor távol-keleti vonalakkal, létrehozva a városban élő, független nő ruhatárát.

Mi inspirálta akkor, és mi motiválja ma a társaságot?

A képzőművészet, a festészet fő inspirációs forrás. Például táskáink illusztrációi mind képzőművészek alkotásai. Nem akarunk a tömegtermelés irányába elmenni, a Non growth! (Ne növekedj!) szellemiségünk része. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a növekedésben. Alapvető számunkra a környezettudatosság: valamennyien – a varrónőket is beleértve – szelektíven gyűjtjük a szemetet, sőt, a direkt újrahasznosítás elvét valljuk, és vidékre hordjuk a komposztot. Jelenleg hárman képviseljük a márkát, mindnyájan jógázunk, közel áll hozzánk a keleti gondolkodás, a kertészkedés, a vidéki élet. Érdekel minket, hogy mi lesz a Földünkkel, hová tart a világ. Filozófiánk a kezdetektől beépült a kollekciókba.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotó: Imre Kati, a fotón középen)

HELLÓ, KENGURU!

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Polgári neve talán keveseknek mond bármit, pedig Mayer Balázs igazi budapesti legenda. A kilencvenes évek éjszakai életének lexikonában külön fejezetet érdemelne az alakja, ahogy a modern divat történetében is.

A Kenguru-kreációk nemcsak a hazai partik sztárjai voltak, a tervező nemzetközi szinten is ismertnek számít, a legendás Fashion TV több alkalommal bemutatta kollekcióit.

A rendszerváltozás utáni időszak meghatározó divattervezőjeként hogy emlékszel vissza a hazai divatélet felpezsdülésére? Hogyan indultál el a pályán?

A szakmát 1994-ben, pólók tervezésével kezdtem. Fekete alapszínre ezüstmintákat találtam ki. Ez a kombináció éppen trend volt Nyugaton, segített, hogy felfigyeljenek a munkámra. Exkluzív felkérést kaptam, hogy csináljak a pólókból kollekciót, és mutassam be a Fortunában. A klub kifutóján péntekenként híres külföldi márkákat – Chevignon, Kookai stb. – lehetett látni, olyan extra programokkal, mint a Hajas- és Zsidró haj-show. Az első bemutatókat baráti segítséggel rendeztük meg, hihetetlen csapat jött össze! Marlon Ungaro Extravaganca New Yorkban élt, cirkuszban dolgozott, transzvesztitaként performance-okat adott elő, Angéla rendszeresen fiúruhában indult el otthonról, a Nyugati Pályaudvaron öltözött be lánynak. De megemlíthetem Maróy Krisztina és Mándy Zsófia modelleket is. Zsófi a barátnőm volt, jó sok modellt ismert. Barátnőjének, Krisztának a barátja, Richweisz Péter tehetséges fotós, ő készítette az első komolyabb képeket a kollekciómról, különleges látásmódja iránymutatónak számított. Jelentős underground-élet folyt, partiszervezők bontogatták szárnyaikat. Acid-partikkal kezdődött, de akkor jött be szinte az összes ma létező zenei irányzat: techno, drum and bass, rave, jungle. A számomra meghatározó goa szintén kezdett terjedni – goapartik szervezésébe fogtam.

Volt akkoriban a divattervezők közt együttműködés? Figyeltétek egymás projektjeit? Kik voltak rád hatással?

Király Tamás nagy hatással volt, korán hallottam róla, ráadásul, 1992 környékén együtt dolgozhattam vele több projektben. A divattervezők nem voltak ismertek, csak páran, fiatalok tudtunk egymásról. Körünkben volt többek közt az Artista csapata, Zoób Kati. Náray Tamást mint divatbemutatók szervezőjét ismertük, önálló kollekcióval 1997 körül jelentkezett. A 80-as évektől alkotó generációról fogalmunk sem volt – fiatalok és idősebbek között nem volt átjárás. Nagy nemzetközi – főleg francia és olasz – tervezőket tekintettem példaképnek: Jean-Paul Gauthier-t, Yves-Saint Laurent-t, Pierre Cardin-t. 1994 januárjában néhány hetet New York-i barátomnál töltöttem. Olyan erősen hatott rám a hangulat, a rengeteg üzlet és divatirányzat, hogy ott és akkor megrajzoltam a Kenguru-logót.

Elejétől fogva kreációid a Kenguru márkanév alatt szerepelnek, téged is így becéznek.

A 87-es szilveszteri bulin egyik barátomtól kaptam a becenevet. Szerinte úgy táncoltam, ahogy egy filmben a Kenguru néven szőnyegre lépő bokszoló, akinek annyi a jelenete, hogy bemegy a ringbe, és kiütik. Azokban az években ismerkedtem meg rengeteg haverral, a Vörösmarty téren és a Felszabadulás téren (ma Ferenciek tere) bandáztunk minden nap. Megláttak, és jött a „helló, Kenguru!” – hamar rám ragadt, ezzel a névvel azonosítanak.

Az avantgard és underground jelzőket használják a munkáidra legtöbbször, de militaris elemeket is találni nálad – elnézve a mai divatot, megelőzted vele a korodat –, a 90-es években készült divatfotóid futurisztikus, sci-fibe illő formákról is tanúskodnak. Nekem a Balde Runner ugrott be az egyik szettről, amit egy ázsiai modell viselt. Hogyan jellemeznéd a stílusod?

Folyamatosan változott, volt heavy metalos, indiai ihletésű stb. – próbáltam egy-egy korszakra vagy témára felfűzni a bemutatót. Meghökkentést keltettek lakk-és műszőrme kreációim. Filmezni kellett volna 1994. december 16-án a Fortunában a közönség döbbent arcát – mondjuk erről van is tévés felvétel (nevet). Kedvelem a terepanyagot. New Yorkban már terepben jártak, bevásároltam hat-nyolc színben, a következő divatbemutatóra abból készültek a ruhák. Nálunk főleg sötétzöld-barna-fekete árnyalatút lehetett látni, nekem volt belőle kék, piros, zöld, sárga – amilyen színt csak el lehet képzelni. Rendszeresen jártam New Yorkba, Londonba, figyeltem az ottani tervezőket, dizájnerüzleteket, később lehetőségem nyílt kollekciómmal részt venni kinti divateseményeken. Utazásaim inspiráltak, segítettek egyedi arculatot találni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a 90-es évek közepén sikk és kuriózum volt Kenguru-ruhában megjelenni a partikon.

Annak idején hordtál egy ikonikussá vált kétszarvú, amolyan „ördögös” sísapkát.

Gaulthier egyik sapkája ihlette. Hasonlóan ördögsapka volt, másmilyen kivitelben. „Kétszarvúm” az első darabokkal jött ki – és micsoda döbbenetet keltett! Rasztafrizurámat is állandóan megbámulták. Izgalmas volt kvázi úttörőként részt venni a hazai divatéletben!

Mikor térsz vissza tervezőként?

Mostanában nem volt időm foglalkozni ezzel, minden energiámat a Budapest Fashion Week szervezése köti le. Tervezni csak szívvel-lélekkel, maximális odafigyeléssel lehet. Célom, hogy kijöjjek új kollekcióval, szeretném eljuttatni a márkát a húszévesekhez, miközben korábbi vásárlóimról sem feledkezem meg.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotó: Recorder)

ANYA-LÁNYA DIVATBIRODALOM

Ki mondta, hogy a magánélet nem keverhető a munkával? Mindenesetre vannak üdítő kivételek. Például, ha harmonikus, inspiráló élettér alakul az otthon és munkahely egybeeséséből. Esetünkben anya és lánya szomszédok, egy épületben, együtt vezetik a lassan harminc éves, töretlen sikerű divatházat, a Luan by Luciát. Életük nemcsak jó példa a kivételes helyzetre, hanem példaértékű anya-lánya munkakapcsolat is – S. Hegyi Luciával és Sümeghy Claudiával beszélgettünk.     

Claudia, törvényszerű volt, hogy édesanyád nyomdokába lépj?

sumeghy_claudia.jpgClaudia: Kezdetben nem akartam divattal foglalkozni. Kiskoromtól a szervezés és a pénzügyek érdekeltek, közgazdásznak tanultam, nemzetközi kapcsolatok szakon, az egyetem mellett gazdasági vonalon dolgoztam különböző cégeknél. Öt év után specializálódni akartam, beiratkoztam a Mod’Artra. Addigra már bevontak a vállalkozásunk pénzügyeibe és szervezési folyamataiba. Szerettem volna jobban megismerni a divatipart, de világos volt, hogy a marketingkommunikáció, a PR, a közösségi média, illetve a stratégiai márkaépítés lesz az én asztalom, ezeken a területeken amúgy is erősíteni kellett a divatházat.

Lucia, jelenleg milyen munkamegosztás szerint dolgoztok Claudiával?

Lucia: Claudia a brandmanager, ő határozza meg az üzletágak stratégiáját. Én foglalkozom az egyéni ügyfelekkel és a szakmai gyakorlatos diákjainkkal. Nemcsak a szakmát tanítom nekik, odafigyelek a lelki fejlődésükre is. Kapcsolatot ápolok a partnerekkel, személyes konzultációkat tartok, stílustanácsadással foglalkozom, és viszem az haute couture részleget. Az elmúlt huszonöt évben kreatív káoszban dolgoztam, Claudia öt év alatt segített kialakítani egy átlátható rendszer.

Mi számodra a legfontosabb, amit a lányodtól tanultál meg a közös munka során?

Lucia: Hit, alázat, ősbizalom. Hitet abban, hogy a gyereked valamiben bölcsebb lehet, nagyobb tudással bírhat, mint te. Amikor Claudia az egyetem mellett dolgozott, láttam, hogy kialakult az értékrendje, maximálisan megbízhatok benne. Munkáján érződött az alázat és a türelem. A tudatos, felelősségteljes felnőtté válásban segíthette, hogy kicsi korában is egyenragú partnerként kezeltem. Nyári szünetekben dolgozott; fodrászkodott, takarított, hoszteszkedett, a varrodánkban is besegített. Nem derogált neki a munka, mindig szerette magát kipróbálni valami újban. Én is ilyen voltam. Tizennyolcéves koromtól sokféle feladattal próbálkoztam, míg rájöttem, alkalmatlan vagyok alkalmazottnak, vezetőtípus vagyok. Erre Claudia is rájött. Két dudás egy csárdában nem férne meg, ha nincs bennük szeretet és bizalom egymás iránt – ez lehet az eredményes munkánk titka.

Mit tartotok a legjobbnak és mi a legnehezebb a közös munkahelyen?

s_hegyi_lucia_ferjevel.jpgLucia: Nincs igazán nehézség, mert amit elhatározunk, azt következetesen végig visszük, a másik tiszteletben tartásával. Kommunikációban fordul elő fennakadás, mert családi vállalkozásoknál nem mindig lehet jól időzíteni. A fontos információkat szeretném gyorsan átadni, Claudia nem biztos, hogy épp befogadó rá, ha valami más foglalkoztatja. Megértő próbálok lenni, de nem mindig megy könnyen. Idősebb vagyok, vehemens és impulzív. Ő türelmesebb, strukturáltabb, üzleties gondolkodásának köszönhetően jobban látja, mi az, ami ráér, mi az, ami valóban fontos.

Claudia: Sokban hasonlítunk és jól ismerjük egymást – szerintem ezért nincs igazi konfliktus köztünk. Mindig meggyőzhetők vagyunk, tudjuk a másikról, hogy a maximumot nyújtja, egyikünk sem ellenőrizgeti a másikat. Anya nem feltétlen csak a szakértelmet tiszteli, a munkához való hozzáállást is. Ő gyakran a megérzéseire hallgat, én inkább analitikus fajta vagyok. Szerintem azért vagyunk kölcsönösen könnyen meggyőzhetők, mert nekem is vannak intuícióim, és neki is van elemző, objektív oldala – jól kiegészítjük egymást. Elmondja a megérzéseit, én pedig hiszek bennük, annak ellenére, hogy kutatok, olvasok, utánanézek. Mind ehhez összhangban, szinte szimbiózisban kell lennünk.

Lucia, mi az, amiben lányod a legnagyobb segítséged?

Lucia: Kreatív, intuitív, a természet feletti síkokat figyelembe vevő személyiségnek tartom magam. Sokaknak nem vagyok mindig érthető. Claudia le tud „fordítani”. Érzékelek valamit, kezdem mondani, és ő azonnal veszi a lapot. Ha egy másik munkatársamnak mondanám a jövőre vonatkozó elképzeléseimet, nem értené, miről beszélek, hiszen a jelenben annak még nyomát sem látni.

Claudia: Sok mindenben igyekszem segíteni: összefoglalom a főként angolul elérhető szakmai anyagokban szereplő információkat, vagy intézem a közösségi médiával kapcsolatos teendőket. Erre a feladatra van egy munkatársunk is, de eleinte én csináltam. Nálunk minden úgy épült föl, hogy az elején magunk csináltuk, csak akkor delegáltuk, ha a legapróbb részleteket is ismertük. Az alkalmazottak sem állnak úgy hozzám, hogy „na, ő a főnök gyereke”. Magabiztossá tesz, hogy mindazt meg tudom csinálni, amit elvárok másoktól. Az akadémiát én indítottam el, ezzel bővítettük a gyakornokképzést, ami anya vezetésével már évtizedek óta működik. Kialakítottunk egy kurzuspalettát, igyekeztünk minél koherensebb brand-et építeni az oktatási üzletágból.

Közismerten nem a divatvilágban megszokott szellemben dolgoztok. Mesélnétek erről?

Claudia: Sokan furcsának találják a holisztikus hozzáállásunkat, van, hogy össze is keverik az ezoterikussal. Holott ez annyit jelent, hogy az emberrel egészében foglalkozunk. Nem is gondolnák, hány vezérigazgató, hány racionális, materialista ember jár jósnőhöz, pránanadizni vagy thetahealingre. Az emberek keresik önmagukat, igényelik, hogy a kérdéseikre válaszokat kapjanak, kötődni szeretnének valakihez, akiben hisznek. Mi ezzel évtizedek óta foglalkozunk. Létrehoztuk a Luan Lélek-Forma Stúdiót, ahol például csoportos jógaórákat- és olyan egyéni foglalkozásokat kínálunk, mint a kineziológia, masszázs vagy pszichotréning.

s_hegyi_lucia.jpegLucia: Folyamatosan dolgozunk magunkon és környezetünkön, mi is járunk foglalkozásokra. Mert először magunkon kell kezdeni a személyiségformálást. A soul branding megvalósítására törekszünk, ami annyit tesz, hogy a legjobb personal brand az önazonos, boldog ember. A diákokat is ebben a szellemben oktatjuk. Néhányan önbizalomhiánnyal, önértékelési problémákkal érkeznek, de két-három hónap alatt megváltozik az egész személyiségük. A divat érdekes, kreatív nyelvén könnyebben meg lehet oldani a személyiséggel kapcsolatos problémákat. Aki verbálisan nem jól kommunikál, az alkotáson keresztül megnyílik. Az akadémia ars poeticája, hogy nem erőltetjük a divattervezést vagy, hogy valaki mondjuk styliste legyen. Hosszútávon nem lesz boldog, aki olyan szakmában dolgozik, ami nem neki való. Mielőtt bárki vehemensen beiratkozna egyéni kurzusra vagy haute couture képzésre, egyhetes orientációs, szintfelmérő héten vesz részt, és irányított feladatok mellett kielemezzük, való-e neki a választott divatszakma.

Energikus, dinamikus, mindig megújulni kész a márka, és ez nemcsak a kollekciókra igaz. Beszéltetek a Lucia Divatakadémiáról, a Luan Lélek-Forma Stúdióról, de van kozmetikátok, szerveztek nyaranta gyerekeknek divattábort is. Mivel folytatjátok a sort?

Claudia: Van egy újfajta energia a családban: tavaly megszületett Elin Inez, férjemmel közös kislányunk. Anya meg édesapám nagyszülői szerepbe léptek, egészen átformálja őket. A levegőben van a babaenergia, a gyerekekkel való foglalkozás igénye. A ház legutóbbi divateseményén a második vonalunkat, az LBL legújabb kollekcióját mutattuk be – az LBL élére minden évben másik iskolában végzett divattervező párost kérünk föl, hogy gyakorlati tapasztalatszerzésként tervezzenek két kollekciót a fiatalabb generáció számára –, az idei anyák napja és gyereknap közé esett, amire anya-lánya rendezvényt találtunk ki. Mindenkit az édesanyával együtt hívtunk meg. Az egyik szobát berendeztük játszóháznak egy-két éves körüli babáknak. Egészen más energiákat lehetett érezni, mint ami fashion event-en megszokott. Családias, önfeledt, gondtalan együttlét volt. Nagymamák, anyukák és a babáik – együtt, szép ruhák közt.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotók: OVB Vermögensberatung, designhet.hu, Luan by Lucia)

 

A YOUTUBER, AKI ORSZÁGOKAT KÖT ÖSSZE

karinn_dragos.jpgDragos Karin idén elnyerte Az év közösségi média sztárja díjat a Glamour of the Yearen, nem is váratlanul, hiszen beauty-videóit már milliók látták a YouTube-on.

Körülbelül négy éve tetted föl első videódat a Youtube csatornádra, mára az egyik legnépszerűbb magyar női vlogger lettél, munkádat pár hete Glamour-díjjal jutalmazták. Mi motivált, hogy elkezd a videózást? Mennyire ment könnyen az indulás?

Hobbinak indult: szeretek sminkelni, gondoltam, megmutatom másoknak is, hogyan csinálom. A kíváncsiság is motivált, hogy kipróbáljam magam valami újban. Hosszú ideig gondolkoztam, elkezdjem-e, sok idő telt el az ötlettől a megvalósításig.

karin_nagykaroly.jpgRomániában élsz, a magyar határhoz közeli Nagykárolyban. Talán a többnyelvűséged magyarázza, hogy kezdetben angolul készítetted a videókat. Miért váltottál egy idő után magyarra?

Magyar az anyanyelvem, ezen a nyelven kezdtem el először beszélni, otthon is magyarul beszélünk. Viszont román iskolába jártam, az óvodától kezdve, románul is érettségiztem. Mivel beszélem az angolt, logikusnak tűnt, hogy ezen a nyelven kezdem – az internetről van szó, több emberhez lehet eljutni. Ugyanakkor az angol nyelvű piacon nehéz „kitörni”. Pár év múlva rájöttem, érdemesebb lenne románul vagy magyarul folytatni, és kisebb célcsoportot megcélozni, cserébe esetleg nagyobb lenne az igény a videóimra. A magyar mellett döntöttem, ezen a nyelven érzem magam leginkább természetesnek. Debrecenben szereztem közgazdász diplomát, az ottani barátaim, akik közt vannak bloggerek, szintén javasolták, hogy magyarul próbálkozzam, mert szerintük lenne rá kereslet. Mixeltem a két nyelvet, de mostanában szinte csak magyarul videózom.

kari_dragis_sminkverseny.jpgMosolyogva fogadod, hogy sok követőd hiszi, hosszú ideig éltél Amerikában. A hiedelemnek oka lehet a jó angolságod mellett a NYX Awards sminkversenyen megnyert, első helyezettnek járó Los Angeles-i út, amit egyébként be is mutatsz, de épp úgy magyarázza videóid színvonala. Honnan merítesz ötleteket? Kik inspirálnak?

Nincsenek konkrét forrásaim. Ha hiszed, ha nem, nem szoktam magazinokat vásárolni, pedig sokan mondják, hogy onnan szerezik az inspirációkat. A közösségi médiából szoktam ötleteket meríteni, például a Pineterestről. Általában nincs előre megtervezve a videók témája, spontán jön, ahogy hozza az élet vagy az aktuális trend.

Milyen témájú munkáidat nézik legszívesebben?

Nehéz meghatározni, sokrétű a követőim tábora. Egyesek az outfites, mások a sminkes videóimat nézik szívesebben, sokan kedvelik a személyesebb hangvételű videókat is. Leginkább talán a vlog típusúak népszerűek. Ezekben megmutatom egy napomat, nem előre meghatározott témákról beszélek, természetes közegben történik a filmezés. Ráadásul ekkor érzem magam legközelebb a követőkhöz: úgy beszélek a kamerába, mintha velük beszélnék – akármilyen furán hangzik is.

karin_unboxing.jpgMennyire lehet a youtuberkedésből megélni?

Szerintem bevételi forrás is lehet a Youtube videók készítése, de nehéz elérni ezt a szintet. A nagyobb cégek rájöttek, hogy érdemes velünk, youtuberekkel együtt dolgozni, mert sokkal könnyebben eljut az üzenet a célközönséghez, gyakran vesznek rólunk példát a követőink. Persze oda kell figyelni, hogy ne vállaljunk el bármit, az nem lenne hiteles. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy őszinték maradhassunk. 

karin_ecsetek.jpgMit szeretnél elérni a közösségi médiában? Mik a terveid a közeljövőre? Esetleg a nézőszám növelése érdekében visszatérsz az angol nyelvhez?

Imádok videózni, ha rajtam múlna, soha nem hagynám abba. Lehetnek körülmények, amikor háttérbe szorulna, mondjuk gyerekvállalás miatt, de egyelőre így folytatom. Olyanfajta kitűzött célom, mint például az, hogy érjük el az egymilliós feliratkozószámot, nincs. Csinálom a dolgomat, és várom, mit hoz a jövő. Már eddig is sok olyan lehetőséget kaptam, amire soha nem gondoltam volna. Jelenleg ez a munkám, és ennél jobbat el sem tudok képzelni!

Karin csatornája: https://www.youtube.com/user/KarinDragos

(A fotók Karin tulajdonában vannak.)

Az interjú megjelent a Glamour 2017. július-augusztusi számában.