EZ MITŐL PERRY MASON?

Csalódtam az HBO új saját gyártású sorozatában. Perry Mason gyerekkorom szuperhőse; mint a rendíthetetlen, laza, belevaló magányos harcos, mindig mindenki eszén túljáró, néhány kellemetlen helyzetben a testi erejét sem véka alá rejtő ügyvéd, aki persze nem is volt magányos, mert vele dolgozott a jó barátként sem utolsó, kissé lusta, ám hatékony Paul Drake nyomozó, és a háttérben – vagyis az előtérben kialakított irodában –, ott volt a szőke ciklonnak elképzelt állhatatos, hűséges és a főnökébe fülig szerelmes titkárnő, Della Street. Már az első rész közepénél gyanakodni kezdtem, amikor Dellát barna hajú, “szürke egér” stílusú nőként láttam viszont. Ilyen mesebeli névvel hogy lehetne szürke? Maga a Perry Mason adaptáció viszont túl fekete!

Műfaját nézve noir, és inkább a Raymond Chandler-féle pesszimista melankólia jellemzi, mintsem a Erle Stanley Gardner puha kötésű, lányregényeknek is beillő detektívkönyvecskéinek hangulata. Ráadásul, Della nemhogy nem látszik belehabarodni Mason-be, de bérelt garzonjában hölgyszerelmével osztja meg ágyát. Az alkotók nemcsak Della karakterét nem találták el, Drake figurája sincs köszönőviszonyban az eredetivel: itt fekete, a becsületét védő, önérzetes, óvatos, úri fiúnak látszó fiatalember, ott bárdolatlan, egy “szaki” ügyességével a munkáját végző, kisstílű, de barátságos alak. És bár a sorozat időben bőven a regények előtt jár, azért nem feltételeznénk ekkora különbséget. Felmerül a kérdés: a címen és az ügyvédi tematikán kívül, mi köti össze a remake-et a regénysorozattal?

perry_mason_szonok.jpgA néhány akkordból álló hangulatfestő háttérdallam, ami az elején vonzott, az ötödik epizódra egysíkúvá, idegesítővé és nyomasztóvá válik. Hozzájárul, hogy nyomát sem találom a korabeli Los Angeles romlott, közönséges, mégis üde és élénk bájának. És ott van az egyházközösségi szál, amivel nem lenne gond, pedig Gardnernél ilyen sem volt, de a szőke démon prédikátor túlzottan hasonlít az HBO másik nemrégiben kijött sorozatában, a Los Angeles-i rémtörténetekben szereplő, szintén szőke és delejező hatású szónokra. Hiába játszódik körülbelül ugyanakkor a kettő, ez akkor is baklövés, ha megengedjük, hogy véletlen egybeesés.

gardner_perry_mason_hangulat.jpgAz évad közepén járunk, egyre jobban forr a gyanú, hogy meg vagyunk vezetve, mert az adaptáció szinte semmiben sem követi az igazit, néhol egyenesen szembe megy vele, cserbenhagyva a rajongókat. Ezzel az erővel bármelyik, az Angyalok Városában, a 30-as években játszódó sztori ügyvédjére ráfoghatnánk, hogy ő Perry Mason – ha a Los Angeles-i rémtörténetekben felbukkanna egy, arra pláne. A krimisorozat önmagában megállja a helyét remek képi világával (tetszik az elején a cím feliratozásának diszkrét, mégis egyedi módja, beleértve a szép tipográfiát és azt is, hogy a stáblista csak az epizódok végén jelenik meg), a lassú, épp emiatt jól kidolgozott történetvezetésével és a félszeg Masont alakító Matthew Rhys konzekvens és szuggesztív játékával. Mégis erős hiányérzet marad minden egyes rész után, hogy hiába vártuk hősünket.

“A jellembúvárok egyöntetűen vallják, hogy minden szakma legjelentősebb képviselői rácáfolnak önmagukra. A legjobb nyomozók hivatalnoknak látszanak, a legjobb hazárdjátékosokat bankárnak nézné az ember. És Perry Mason küllemén sem jelezte semmi, hogy fürge észjárása, nem mindennapi módszerei és merész technikája miatt ő a város legrettegettebb védőügyvédje. Most irodájában ült, és a fiatal nőt méregette, aki a nagy bőrfotelba telepedett.” (Erle Stanley Gardner: A sánta kanári esete)

Kiss Walhalla pontszáma: 6,5/10 (IMDb pontszáma: 7,2/10)

(A 2. és 3. fotó: IMDb)

PERRY MASON ÚJ ESETE

Perry Mason karaktere ifjúságom nagy kedvence, imádtam olvasni szüleim Erle Stanley Gardner-krimijeit. Elképzeltem az acélos tekintetű védőügyvédet, odaadó, csinos titkárnőjét, a paprikás hangulatú tárgyalótermi szócsatákat és a háttérként szolgáló kopottas fényben pompázó, 30-as évek Los Angeles-ét. A könnyed romlottság, az ökölharcokban is kiváló, „magányos harcos” detektívfigura kellemes hangulatot varázsoltak a szobámba. Magasan van a léc – ezért volt bennem némi félsz, mikor már egy másik szobámban leültem nézni (a) Perry Masont. Nem előzmény nélküli az HBO új sorozata, hiszen 1957 és 1966 között óriási sikerrel futott az Egyesült Államokban egy azonos című széria, a marcona külsejű Raymond Burr főszereplésével. Lássuk, mit ígérnek az alkotók a bevezető résszel!

Látványos, hátborzongató a kezdés: zsaroló libegőn hagy egy csecsemőt, és a szülők abból a szobából futnak ki gyerekükért a jármű után, amelyik ablaka előtt az közlekedik. Az izgalmas és kapkodó sötét képsorokon máris megvillan a korhű díszlet, az éjjel is nyüzsgő város képe. Az eset természetesen Masoné lesz, addig azonban bepillantást nyerünk szegényes, lepukkant életébe; nappalait a városban tölti munkakereséssel, éjszakára hazatér a szüleitől örökölt tehenészfarmjára (ami végképp értéktelen a közvetlen szomszédságban sétarepülést kínáló reptér miatt). Amazonnak beillő szomszéd hölggyel folytat viszonyt, ami inkább a macsós énjét domborítja ki, mintsem a hősszerelmesét. A trailer szerint eredettörténetet kapunk, vagyis azt fogjuk megismerni, hogyan válik Mason lecsúszott alakból keresett és hírhedt ügyvéddé. Jelenleg válaszút előtt áll hősünk, és ezt egy bűnöző szájából is halljuk, amikor épp leckézteti: összeszedi-e magát vagy megmarad kisstílű zugügyvédnek.

A nyitóepizód hozza a Gardner-könyvek stílusát: Mason magányos, puritán ízlésű, vagány fazon (a menő nyomozóknál elmaradhatatlan fehér atlétában is feszít), aki azért elég kíváncsi ahhoz, hogy az események sodrásában legyen, fényképezőgéppel a kezében.  Matthew Rhys külsője passzol, jól áll neki a kalap, álmodozó tekintetén nehéz kiigazodni. Felbukkan mellette a bájos Miss Della Street (Juliet Rylance), sajnálom azonban, hogy a titkárnő nem kihívóbb (és a fejemben szőkén maradt meg), ugyanakkor Drake nyomozót is hiányolom. De például kapásból feltűnik egy olcsó garniszálló, ami tipikusan a Mason-regények sajátja. Vannak persze nagyobb különbségek: legkevésbé odaillő, hogy Mason apaként kiszolgáltatott az exnek, ezen a ponton pedig sebezhető. Előttem úgy él hősünk, mint aki teljesen független, semmi sem befolyásolhatja vagy gyengítheti.

Tetszik Terence Blanchard zenei aláfestése, ez általában csak néhány ismétlődő, fülbemászó akkord, mégis jócskán hozzátesz a megálmodott atmoszférához, mely zord, noáros (kissé túl sötét) és megegyezik azzal, amilyennek az ígéretes korszak ígéretes országának ígéretes, de korántsem angyali városát elképzeljük. Reménykedünk, hogy a sorozat is beváltja a hozzáfűzött reményeket. Kiss Walhalla pontszáma: 7,3/10 (IMDb: 7,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

MR. WILFORD BÁRKÁJA

Heten voltunk potyautasok, ám ha behajózásra méltó fajok közé soroltak volna minket, mindössze két beszállókártyát utaltak volna ki számunkra, és mi a magunk részéről el is fogadtuk volna ezt a döntést. Na, mármost, az igaz, hogy Noé nem sejthette előre, meddig tart majd az Utazás, ám ha számításba vesszük, milyen csekélyke mennyiséget fogyasztottunk el mi heten a teljes öt és fél év leforgása alatt, bizonnyal megérte volna a kockázatot, hogyha nem is többet, de egyetlen párocskát fölengedjen belőlünk a fedélzetre. Végül is, nem a mi hibánk, hogy szúnak születtünk.

(Julian Barnes: A Világ története 10 és ½ fejezetben)

Nem vagyok vonatmániás, mégis kevés izgalmasabb helyszínt tudok elképzelni egy, a Föld körül körbe-körbeszáguldó hosszú vonatnál, ami sosem áll meg. Esetünkben azért nem, mert szétfagynának az utasok az apokalipszis után kint uralkodó körülbelül -100 fok miatt. Így lehetnek ezzel a Netflix csatornán idén tavasszal induló sorozat ötletgazdái is a TNT-nél, akik az univerzumot az azonos című 1984-es francia képregényből, illetve a nemrég készült amerikai mozifilm változatból vették át. Ám a történetvezetést nem másolták, nem tudhatjuk, mire fut ki a sztori. A Snowpiercer (magyar címe a Túlélők viadala – de nem használjuk e gyenge magyarítást) odaszegez a képernyő elé, anélkül, hogy a képregény adaptációkban megszokott szupererőt erőltetné.

snowpiercer_melanie_layton.jpegFöldünk nemhogy felmelegedett volna, kihűlt, élhetetlenné vált. A melegedés félelmétől túlfűtve túlhűtöttük. Azok menekülhettek meg, akik feljutottak a csilliárdos Mr. Wilford vonatára, aminek az ára osztályonként eltért. Ahogy haladunk hátulról, úgy következnek a harmad-, másod- és elsőosztályú kocsik, de utóbbiak csak az összes húsz százalékát teszik ki. Közöttük az átjárás civileknek tilos. A szerelvény osztályozatlan, “faroknak” becézett végére potyautasok özönlöttek a beszálláskor, ők okozzák az alapkonfliktust azzal, hogy jobb körülményekért és bánásmódért küzdenek, csatakiáltásuk a sokszor elhangzó “one tail”. Az indulástól számított hetedik éveben csöppenünk a „bárka” életébe, és nem csodálkozunk azon, hogy a hetedik itt is kritikus. A lázadók élén az ízig-vérig fekete macsó ex nyomozó, Layton áll, akit ráadásul Mr. Wilford egy sorozatgyilkosság felderítésével bíz meg, mondván, nincs alkalmasabb ember előrébb sem, és így, kiváltságosként alkalma nyílik egész a szerelvény elejéig felfedező utakat tenni.

snowpiercer_farok.jpgDe ne szaladjunk előre; ismerkedjünk meg a misztikus mágnással, aki annyira rejtélyes, hogy talán nem is létezik (a képregényben és a filmben valóságos), mindenesetre a rangidős légiutas kísérőnek kinéző csinos Melanie hangján szólal meg, aki nemcsak hangosbeszélőn, de személyesen is intézkedik, vagy kolléganőjét, a gonosz mostohának is beillő Ruthot küldi. Az igyekvő asszisztens nem habozik a kihágást elkövetők kezeit és karjait üzembiztosan kilógatva lefagyasztani. Ezt egyszer végig is nézzük, és mikor a megfagyott testrészt kalapáccsal ripityára töri, lefagyunk. Mr. Wilford kilétére már az első epizódban csattanós választ kapunk (vagy mégsem – itt semmi sem biztos).

snowpiercer_nightcar.jpgHa már a stewardess-külsőnél tartottunk, nem mehetünk el szó nélkül a jelmezek mellett, ahogy Melanie izmos, szikár alakja mellett sem. Jól áll neki a szűk folyosó és a szűkített fazonú, álló gallérú égszínkék formaruha – vékonysága utal a szűkös készletekre. A külsőségeken kívül is remek választás a főszerepre Jennifer Connelly: pókerarccal és száraz, kemény gesztusokkal igazgat, tökéletesen megtéveszt törékenységével, kijár neki a tisztelet. Van tekintélye. Egyébként szinte minden utas vékony, ami fokozza a hitelességet, kivéve például a börtönként hibernálásra szolgáló Tepsi testes orvosát, aki talán fontos pozíciójánál fogva az ételnek is bővében van. Tetszik még a második részben bemutatkozó Hálókocsi énekes mádámjának outfitje (bár az sem biztos, hogy a night clubnak kinéző vagon valóban bordély – mondom, sok a kétség).

snowpiercer_akvarium.jpgPörögnek az események, mint a vonatkerekek: van itt ármány és szerelem, zsarolás és taktika, verekedés és leszbikus erotika, nem lehet panaszunk az iramra. Időnként lassítanak, amennyire a veszélyes szakaszok megkívánják. Néhány snitt erejéig a tájban is gyönyörködünk: az igényes technikával konstruált látképeken jól érvényesül az elegáns fémmonstrum – egyet-egyet kimerevítve legszívesebben képernyőháttérnek használnánk. A zenei betétekre sem panaszkodunk; az első rész megindító jelenetét Rachmaninoff 2. Zongoraversenyére komponálják, a második epizódban pedig hihetetlen jó hangulatfestő a Hálókocsiban hallható keserédes Say It Ain’t so, Joe, Lena Halltól (https://www.youtube.com/watch?v=7ic72NCT1U8). Ami a dizájnt illeti, minimalistára,  ellenpontozásként barokkosra, és kissé cyberpunkosra (hol így-hol úgy) vették.

Ígéretes sorozatkezdést láthatunk a lendületes cselekményvezetésnek, a Mr. Wilfordot körbelengő titokzatosságnak, a jó szereplőgárdának, a művészi szándékkal megalkotott háttérnek, és mindenekelőtt, a szokatlan helyszínül szolgáló Hótörőnek köszönhetően. Kíváncsian várjuk a folytatást, benne a túlélésért való további küzdelmet és esetleg az igazi Wilford felbukkanását. Addig zötyögünk egy másik vonaton tovább. Kiss Walhalla pontszáma: 7,5/10 (IMDb: 6,3/10)

Egyetértesz velem? Te is mondd el a véleményed!

A RÉGI AZ ÚJ TARTUFFE

Az előadás elejétől foglalkoztat a színlapon olvasható kérdés: „Kiről szól valójában a Tartuffe?” És a bizonytalanságot végig fenntartják. Rezgése a műtőhöz hasonló – csak annál kevesebb berendezési tárggyal felszerelt – fémdobozos játéktér (díszlet: Bartha József) minden négyzetcentiméteréről visszaverődik. Ez egyáltalán nem jelenti az alkotók bizonytalankodását – alaposan átgondolt, határozott koncepciójú produkciót láttunk a budapesti Katona József Színházban, Bocsárdi László rendezésében.

Nehéz nem a díszlettel kezdeni, el is kezdtük vele. Mert mi sem áll távolabb egy Molière-darabtól, mint a sterilnek ható, fémes ízű minimalizmus. Alumíniumból készült tér, nincs benne semmi, egy tolóajtón lehet ki-be közlekedni. Ha működésbe lép, a rés keresztet rajzol ki, időnként be sem csukják teljesen, hogy a feszület a színen látható legyen. Feszültséget teremt. Az elején még nem: Fekete Ernő Pernellné szerepében mókás pantomimet ad elő, de nem biztos, hogy a móka kedvéért. Biztos, hogy nem azért. A prűd, letűnt korok szenteskedő nénije megmosolyogtatón távozik a résen át. (Igen szellemes a prűdség és alantasság ellentétbe hozása, és ilyent még látunk másutt is).

A korszerű színjátszás kritériuma, hogy a legsúlyosabb témák dramatizálásakor is szórakoztasson, a mondanivaló fontosságát nem degradálva, ügyesen balanszírozva nehéz és könnyű között. Molière Tartuffe-jét könnyednek gondolnánk – nem könnyűnek –, ám ebben a változatában kemény, erőteljes. Erővel játszanak a színészek; sokat kiabálnak és üvöltöznek. Még a szerelmeseket segítő szolgáló, Dorine (Bánfalvi Eszter) is üvölt, vagdalkozik, a szerelmespárt alkotó Mészáros Blanka és Tasnádi Bence pedig ahelyett, hogy civódnának, ütik-vágják egymást. Konfliktus konfliktust szül, nincs időnk megnyugodni. Kemény szituációk jönnek sorban, ezért is vagyunk hálásak egy-egy poénos pillanatért. Az összeütközésekben mintha a mai társadalmat látnánk: nincs szép szó, hanem rögtön ütnek. A buszon az utas a sofőrt, az iskolában a szülő a tanárt stb. Elveszni látszik az értelmes beszéd. Nincs új a nap alatt: érzelmeink százezer éve mit sem változtak.

A Tartuffe-öt megformáló Keresztes Tamás játékstílusa is harsány, de a többiekkel ellentétben halkan beszél, higanymozgással, elnagyolt gesztusokkal jellemzi a figurát. Eltúlozza a gesztikulálást. Kívülállósága alá van húzva, ő a család befogadott tagja. Magánszámot ad elő, ahogy a kereszten átmegy. De szinte minden megmozdulása kacagtat, fizimiskája Habony Árpádéra hajaz – szó szerint a haja. Van egy „mindent látó szem” a homlokán, ebből is tudjuk, hogy igazi látnok. Hiába a nevetésre ingerlő, együgyű mozdulat és grimasz, a karakter nem válik kedvessé, kezdettől fogva viszolygunk tőle. A harsányság eszünkbe juttatja a comedia dell’art színházát, alóla Molière sem vonhatta ki magát, de itt és most a rikító riaszt, direkt.

Máté Gábor Orgonként gyerekesen naiv, látványos belépőjében kisgyerek módjára szárnyal. Szemének nem hisz, ahogy előtte csalja meg felesége, viszont feltétel nélküli a bizalma a szemfényvesztő felé. Az est egyik leghumorosabb jelenetében rejtekhelyről cukorkát ad köhögés ellen az épp a feleségével háló Tartuffe-nek. Nehéz eldönteni, hogy a buta, de szerethető vagy a minden hájjal megkent karaktert tekintsük-e főhősnek. Mi több, felmerül: van egyáltalán főszereplője az estének? Senki sem magaslik ki (többen kimagaslanak), nincsenek jellemfejlődések. Csoportos dráma tanúi vagyunk, ahol a szereplők egymás után sodródnak bele megoldandó helyzetekbe.

Elmira ellentétpárja Tartuffe-nek; kellemes, finom, talpraesett. Ónodi Eszter ragyogó a szerepben, jól áll neki a jelmez, a neonzöld megy szemszínéhez. Egyébként minden szereplő ruhája (jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna) kemény és merev – illeszkedve a rendezői elgondoláshoz –, még Elmiráé is. Cléante-ot Kocsis Gergely játssza, tisztánlátása kicsit sem győzi meg Orgont, minket viszont meggyőz értő játéka. Pernellné vicces – elég, ha azt vesszük, hogy Fekete Ernőt idős hölgynek maszkírozták. Annak ellenére az, hogy képében a lesüllyedt keresztényi világ szellemisége mutatkozik meg, mely nem sokat változott a XVIII. századihoz képest. A (rizs)poros dáma visszatér a zárójelenetre, ami az általa képviselt ál erkölcsösség miatt válik drámaivá, eljuttatva minket egy, amolyan negatív értelemben vett katarzisig. A végén feltűnik Borbély Alexandra mint Lojális úr és mint Rendőrhadnagy, hanghordozása mindkét szerepben hivatalos és szenvtelen. Könyörtelen. Megvereti Tartuffe-öt, a vér szerteszét fröcsög. Ellentétben az előadás többi testi kontaktusaival (pl. Elmira és Tartuffe ágyjelenete), itt nem jelzésszerűen mutatják az ütlegelést, sokkolóvá téve a befejezést.

Bocsárdi László bohózatot rendezett, mely túlzásokkal van tele, és ekkora kilógatott lóláb csak ellenkező előjellel értve nem kérdőjelezhető meg – az előadás pont nem bohózat. A Tartuffe korhű megjelenítése ma mást fejez ki, bár a mondanivaló aktuális. Mondhatni: a régi az új Tartuffe. Bocsárdi remekül ötvözte az eredeti stílust a modern színházzal; egyik átcsúszik a másikba és vissza, egy új verziót létrehozva. (Avítt helyzetkomikum során jól jön a mobiltelefon, az internet, és a vagány szolgálólány sem lóg ki futurisztikus környezetéből stb.) A szöveg, amely Alice Georescu román fordítása alapján készült, kortalan és súlytalan, és ez jól megy a darabhoz. Érzékszerveink éles ingereket kapnak, a végjátékkal még fejbe is kólintanak. Hogy Tartuffe-e a főszereplő, választalan marad, bizonyíték rá a színlap szerinti (nem ábécés) szereposztás, ahol csak a nyolcadik helyen hozzák. A színészek felsorakoztak: taps.

Fotó: Horváth Judit

Molière: Tartuffe

Alice Georescu román fordítása alapján, a szövegkönyvet Kali Ágnes és Bocsárdi László készítették.

Szereplők:

Pernellné: Fekete Ernő

Orgon: Máté Gábor

Elmira: Ónodi Eszter

Damis: Vizi Dávid

Mariann: Mészáros Blanka

Valér: Tasnádi Bence

Cléante: Kocsis Gergely

Tartuffe: Keresztes Tamás

Dorine: Bánfalvi Eszter

Lojális úr, Rendőrhadnagy: Borbély Alexandra

A Rendőrhadnagy kísérői: Darvasi Áron, Erdélyi Flóra, Tamaskó Áron, Veszelovszki Janka

 

Díszlet: Bartha József

Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna

Dramaturg: Kali Ágnes

Zene: Bocsárdi Magor

Rendező: Bocsárdi László

Bemutató: 2019. december 21.

Katona József Színház

SZÖVEGÍRÁS

Önéletrajzom az “About” részben találod, de folytathatjuk ott, hogy elmondom, mit értek szövegírói munka alatt, hátha kedvet kapsz, hogy hozzám fordulj.
  • Rövid, de beszédes megbeszélés után személyre és célra szabottan hatékony kommunikációs stratégiát javaslok.
  • Közösségi oldalaidra rendszeresen informatív, szórakoztató, célcsoportra optimalizált tartalmat posztolok.
  • Termékeidnek, szolgáltatásaidnak optimális és figyelemfelkeltő hirdetési kampányokat csinálok, segítek az énmárka építésében.
  • Influenszereket vonok be üzleti kampányaidba, hogy célcsoportodat minél hatásosabban mozgósítsd.
  • Megírom weboldalad és bármilyen hirdetési szöveged, hogy célirányosan kommunikálhass potenciális vásárlóiddal, üzletfeleiddel.Blogolunk és prosperálunk!
  • Elindítjuk blogodat, de ha már elindítottad, leveszem a válladról a blogvezetés terhét – részben vagy egészben (ha van kedved, együtt is posztolhatunk).
  • Beszédet kell mondanod, de nincs időd vagy kedved megírni? Mi sem egyszerűbb, mint hívni engem.
  • Szívesen írok PR-cikkeket, és el is helyezem azokat médiafelületeken.

1 flekk ára 9.000 Ft, és 1 flekk = 1800 karakter (1 db A4-es oldal kb. 3 flekk.)

Tartalomgyártás online szolgáltatásokkal: 6.000 Ft/ óra

A díjak tájékoztató jellegűek, egyéni megállapodás alapján módosulhatnak.

Ha megbízást adnál, vagy csak érdekel a munkám, keress meg bátran emailben: annamariaster@gmail.com

“ÉRZELMEINK SZÁZEZER ÉVE VÁLTOZATLANOK”

Kósa Erika a Forbes leggazdagabb magyarokat fölvonultató listáján sokáig az egyetlen hölgyszereplő volt, időközben kivonult a pénzügyi világból, a nevével fémjelzett akadémián többek közt az érzelmi intelligencia fontosságát is hirdeti. EQ Sexy elnevezéssel mozgalmat indított, melynek második születésnapját az Akadémia csapatával a 2019. október 13-ai rendezvényen ünneplik. Erikával ennek apropóján készítettünk interjút.

Mi késztette arra, hogy az érzelmi intelligencia népszerűsítésével foglalkozzon?

Huszonhét évet töltöttem a pénzügyi szakmában, ezalatt tapasztaltam meg, milyen nehéz a jó együttműködés a munkatársakkal, ügyfelekkel, vagy akár a magánéletben. Mindig olyan szervezeti kultúrában dolgoztam, ahol a képzés, a tanulás elengedhetetlen volt. Huszonöt évvel ezelőtt még személyiségfejlesztő tréningeket tartottunk, hiszen nem is tudtuk, hogy létezik az érzelmi intelligencia, szakirodalom sem volt hozzá itthon. A képzéseink során bizonyosságot nyert, hogy akik energiát fektetnek önmaguk fejlesztésébe, sokkal sikeresebbé válnak a magán- és az üzleti életben egyaránt. Eredményesebbek kapcsolataik építésében és megtartásában. A több évtizedes munkám sikerét alapvetően a munkatársak folyamatos képzése alapozta meg, mely hozzásegítette őket ahhoz, hogy összhangot teremtsenek a magánélet és az üzlet szakadatlan kihívásai között. Ez az eredmény mutatott rá arra, hogy folytatnunk kell a munkát, ezért indítottuk el a Kósa Erika Akadémiát.

Mit jelent és miért jött létre az EQ Sexy Mozgalom?

Az Akadémiára elsősorban olyan üzletemberek, vállalkozók járnak, akik a munkatársaikkal fejlődést szeretnének elérni a kommunikáció, sales- vagy más üzleti területen. A mozgalom viszont szélesebb réteget szólít meg, kortól, státusztól függetlenül. Az EQ Sexy Mozgalmat az Akadémia hívta életre, hogy minél többeket elérjünk, és életszerű, gyakorlatias példákon, mintákon, életutakon keresztül megismertessük, mit jelent az érzelmi intelligencia. Ki merem jelenteni, hogy ez a 21. század egyik legfontosabb képessége, sőt, legszívesebben kivenném az „egyik” szót. A mozgalom első évében tematikus oktatásokat tartottunk, meghirdetett időpontokban, neves előadókkal, szakemberekkel. A második évben már az online felületekre koncentráltunk, bízva abban, hogy még több érdeklődőt érhetünk el. Az online edukáció során több mint száz olyan cikket jelentettünk meg, amelyek gyakorlati példákon keresztül segítenek a munkahelyi, a családon belüli és úgy összességében, az emberi kapcsolataink kiépítésében.

Mesélne az érzelmi intelligenciáról?

Azóta léteznek érzelmek, amióta ember az ember, miközben a nyelvi kommunikáció csupán százezer éve jelent meg. Ezért nem csoda, ha az érzelmeink azelőtt tolulnak elő, mielőtt cselekednénk. A magyar nyelv csodálatos, száznyolcvan érzelmet különböztet meg. Ha felismerjük az érzelmeinket, tudni fogjuk, mi zajlik bennünk, a testünkben. Az érzelmi intelligencia – az EQ – jelentése, hogy képesek vagyunk felismerni és kezelni érzelmeinket, és másokéit is, ezáltal jobban tudunk kommunikálni egymással, hatékonyan alakítjuk emberi kapcsolatainkat és könnyebben oldunk meg problémákat. Minden cselekedetünket megelőzi egy érzelem, mely hat a gondolatainkra és megnyilvánul a tetteinkben. Ha ezeket felismerjük, jó úton járunk ahhoz, hogy a pozitív emóciók felé mozduljunk el és a negatívakkal is tudjunk bánni. Nem volt a történelmünk több száz esztendőjére visszatekintve olyan ötven év, ahol ilyen attraktív változáson ment volna keresztül a világ. Ha megnézzük, honnan hova fejlődtünk; pár évtizeddel ezelőtt milyen célokat tűzött ki maga elé valaki, és ma milyen vágyaink vannak, akkor látszik, hogy míg a hatvanas években belülről jövő attitűd jellemezte a célokat, addig most inkább kívülről jövő impulzusok formálnak. Rengeteg az információ a digitális térben, a világ bejött az otthonunkba és az értékrendek megváltoztak. Az egyetlen stabil dolog, amibe kapaszkodhatunk, az érzelmeink, amik változatlanok. Bennünk vannak, visszük őket tovább. Az érzelmi intelligencia minden korosztályt érint, szinte a megtermékenyített petesejtnek is szól, hiszen a magzati korban is meghatározó az anya lelkiállapota. Mondhatjuk: az érzelmek a zigótától a temetőig elkísérnek minket.

Nyitottak-e az emberek az érzelmi intelligenciájuk fejlesztésére?

Az emberek többsége még nem ismerte fel, hogy az érzelmek tanulmányozása milyen előnyökkel jár. Munkatársainkkal amolyan előfutárai vagyunk az érzelmi intelligencia fontosságát hangoztatóknak. Két év alatt több ezer embert elértünk, de ezt a számot növelni kívánjuk. Küldetésünk úton-útfélen hirdetni, hogy az EQ fejleszthető. Szeretnénk, ha október 13-a az EQ világnapja lenne. Ehhez sok-sok embert kell mozgósítanunk és legalább két országot bevonnunk.

A születésnapi ünnepség színesnek ígérkezik a beharangozók szerint. Jövőkutatótól kezdve a Halott pénz együttes frontemberén át generációs szakértőig, sőt táncművészig, a legkülönfélébb szakma jeles képviselői fellépnek. Mi alapján válogatták össze a résztvevőket? Milyen programokra számíthatnak az érdeklődők?

Nem konferenciát tartunk, hanem ünneplünk. Könnyedek leszünk; a leghosszabb előadás is csak húsz perces. Mozgalmas programot állítottunk össze, sokan szerepelnek a színpadon, lesznek előadások, interjúk, kerekasztal beszélgetések. Például egy biotechnológiával foglalkozó, világhírű kutató arról fog beszélni, merre tart a világ, hogyan hosszabbítható meg az élet, milyen minőségben élhetünk. Az „EQ Sexy” továbbra is mottója a mozgalomnak, de alcíme is van az idei rendezvénynek: Embernek maradni. A cím utal arra, hogy a technológiai fejlődés – akár, ha a robotikára gondolunk – milyen „embert próbáló” változásokat hoz. Ezzel összefüggésben meghívtunk jövőkutatót is. Az Embernek maradni egyben az ünnepi előadásom címe is. Nem titok, hogy itt is az érzelmek fontosságáról lesz szó.

Gondolja, hogy a harmadik születésnapra megvalósulhat az EQ világnap? Milyen más elképzelése, célkitűzése van a következő évre?

Vágyaim közt szerepel, hogy egy-két éven belül október 13-át az EQ világnapjává nyilvánítsák. Az akadémiánkon sikerrel működik a 18-35 év közötti fiatal vállalkozók Junior mentorprogramja, azonban mellettük szeretnénk az idősebb generáció tagjait is megszólítani. Úgy véljük, hogy az ötven feletti korosztály érdemtelenül kevés figyelmet kap ma Magyarországon. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy időben felkészüljenek az őket érintő komoly változásokra. Rendszeres találkozóinkon kifejezetten a részükre összeállított előadás-sorozattal nyújtunk kapaszkodót az új kihívások kezeléséhez. Vendégelőadóink egy-egy órában előadást tartanak az aktuális témában, majd kötetlen beszélgetés keretében lehetőség nyílik a tapasztalatok megosztására is. A projekt alcíme: Nincsenek tabuk. A programra várunk minden olyan ötven feletti érdeklődőt, aki idős korában is tartalmas és boldog életet szeretne.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg.

EFHARISTO, RHODES!

rodoszi_kikoto.jpgNem jártam még Görögországban, de vágytam saját szememmel látni a régi kultúra nyomait. Az idei nyaralástervezésnél a Héliosz napisten szerelméről, illetve Poszeidon tengeristen leányáról elnevezett szigetre, Rhodes-ra esett választásunk. A prospektus biztosított, hogy Rodosz mindenkit tárt karokkal vár. Területe és történelme miatt a Dodekanészosz-szigetcsoport legjelentősebb szigete, és azt írják: „őrzi a tradíciókat és mégis kozmopolita, tele van eldugott szépséggel, titkos partszakaszokkal, ugyanakkor a nyüzsgést kedvelők is örömüket lelik a számtalan taverna, bár és esti szórakozóhely adta lehetőségekben.” Ez a sziget központjában így is van, a repülőtértől a városig tartó térségben viszont kicsit sem városias a hangulat. Bodegák, félkész házak sora, rendezetlen területek mellett visz utunk a transzferbusszal – a dizájnos, igényes kinézetű ötcsillagos szállodakomplexumok kontrasztja errefelé látványos.

Fogyatkozik a busz létszáma, félóra múlva meglepetésünkre csak mi maradunk. Az utoljára kiszállt társaságot irigylem, mert a többi megállóhoz képest rendezettebb helyen guríthatják a hotelbejárat felé bőröndjeiket. Folytatjuk utunkat a sötétben. Öt perc sem telik el, hirtelen fényárban úszik minden; helyismeret nélkül vágom rá, hogy ez csak a sziget székhelye, egyben végpontja, Rodosz lehet. Szinte metropolisz – még Zara butik is van itt! Jól rekonstruált középkori vár köré épült óváros, a számtalan dísztárgy árustól vásári hangulat, autentikus, antik stílusú éttermek kavalkádja, tengerparti nyüzsgés, hotelrengeteg, kikötőnegyed és kaszinó garantálják a szórakoztató környezetet. Szállásunk a kaszinó mellett, közvetlenül a parton fekszik: a Cannes-i riviérát juttatja az eszembe, szerényebb kivitelben.

kilatas.JPGA Hotel Mediterranean négycsillagos. Majdnem visszamondtam a foglalását otthon, mikor szembesültem, hogy a belvároson kívüli ötcsillagos szállodák jóval olcsóbbak. De későn kapcsoltam – szerencsére. Legfelső emeleti szobánk tengerre néz, fantasztikus a panorámája, a kikötő felé is ellátni. Horgonyzó szállodahajók és teherszállítók parkolnak komótosan, a naplementében aranyosan. Szintén jó döntésnek bizonyul, hogy az ellátást csupán reggelivel kértük. Ételintoleranciára nincsenek felkészülve, viszont a közelben lévő százhúsz taverna bármelyikében degeszre tudom enni magam a minden mentes grillezett kalamáriból és tintahalból. A strand beach bárjában fedezem fel a görögdinnye-fetasajt kombót, ami méltó példája lehetne a lózunggá csépelt „egyszerű, de nagyszerű” szintagmának.

A tenger kékje képeslapra való, a víz körülbelül 24 fokos, elég hamar mélyül, de a bójáig bőven elég a táv. Napi egy oda-vissza lesz az edzésem – már, ha épp nincsenek eget verő hullámok. Minden „pazar, nagyon pazar” – ahogy a Belga énekelné. És talán a görög vendégszeretet esik legjobban. Már első nap találunk egy barátságosan kopottas külsejű – a falakat kifakult kiscicákról és a favorit hazai futballcsapatról készült fotók díszítik –, ám annál hangulatosabb kávézóként működő italmérést, ahol a tulajdonoscsalád aktuálisan beosztott tagja lesi minden kívánságunk, meg azon is túl. Az úzó és a Gin and Tonic mellé rendre kapunk házi kosztot, csak úgy. Mintha a Mamma a családi vacsorát megosztaná velünk (váltig állítom, hogy a kovászos uborka a kertből való). Van este, mikor készülünk a potyavacsira és nem tervezünk mást enni, de előfordul, hogy alig fogyasztunk valamit, nem is reméljük a jutalomfalatokat, mégis kapunk. Arra végképp nem számítunk, hogy mikor a Mamma a soros, nemcsak extra kiszolgálás a részünk, hanem búcsúzásként kedves ölelés. Ez meghat. Alig győzzük görögül megköszönni a kedvességet. „Efharisto” – nem könnyű megjegyezni a szót, néhány nap lelkes gyakorlás után tudom csak kimondani folyékonyan. Mókás a hangulat a norvég bárban is. Szintén romantikusan lepukkant, a fociszeretet is ugyanaz (a tulajdonos fiatalkorában norvég csapatban játszhatott – egyazon norvég csapatzászló a dekoráció mind a négy sarokban). A szebb napokat megélt tulaj itt is meglapogat, invitál még egy körre. Közvetlen a bár mellett finnek nyitottak konkurens kocsmát, mi azonban már letettük voksunkat – a norvég főnökúr velünk összekapaszkodva villantja meg elnöki mosolyát „szomszédjai” felé fordulva.

damszarvas.jpgMeglátogatjuk Mandraki kikötőjét, ahol velencei stílusú közigazgatási épületek látványa tárul elénk. Látható a sziget szimbóluma, a dám szarvaspár, ugyanott, ahol egykor valószínűleg az ókori világ hét csodája közt számon tartott rodoszi kolosszus állt. Az akropoliszból csodálatos kilátás nyílik a városra és a tengerpartra, az óvárosi séta alkalmával felfedezzük az UNESCO Világörökség részének nyilvánított johannita lovagnegyedet. A girbegurba utcácskák kávézásra csábítanak. Lapáttenyerű, harsány görög integetése, óbégatása, még inkább a mellette feszítő óriási arapapagáj rikácsolása rávesz minket, hogy megpihenjünk a kávézójuk előtti székeken, frissítő italokat kortyolva – mintha Gerald Durrell könyvének Spiro szereplésével színesített egyik jelentébe csöppentünk volna!

cruise.jpgFantasztikus egy hetet töltöttünk a szeptember közepi utószezonban (átlag 30 fokban) a nagyon barátságos görögöknél. A strandon, naptej kenegetés közben történt lódarázscsípés sem vetette vissza lelkesedésem, pedig a csípés helye ödémás és hólyagos lett. Jó tanács: akkor is látogassuk meg a szálloda vagy strand orvosát, ha nincsenek súlyos allergiás reakcióink, mert biztosan nem tartott volna másfél hónapig, míg a viszkető pukli felszívódik, ha időben szakavatott kezek írják fel a megfelelő kenőcsöket. Ahogy az sem von le a nyaralás értékéből, hogy hiába vártuk a hamisítatlan szirtaki zenét, valahogy mindig és mindenhonnan az Eagles slágerének jól ismert akkordjai csendültek fel – ez ám a (szám)misztika!  „Welcome to the Hotel California. Such a lovely place.” Welcome to Greece. Such a lovely place.

RÁKATTANVA A SOROZATOKRA

Imádjuk a sorozatokat. Kevés szórakoztatóbb kikapcsolódás létezik, minthogy kényelmesen elhelyezkedve a tévénk, laptopunk, filmvásznunk stb. előtt megnézzük a várva várt következő (meg még egy, és még egy…) részt a kedvenc sorinkból, hogy végre megtudjuk kit vett el, ki robbantotta fel, miért halt meg stb. A választék az online streaming csatornáknak, az okos televízióknak és a mozik háttérbe szorulásának köszönhetően óriási. A minőség pedig olykor le is pipálja az egész estés filmeket (gondoljunk csak a Csernobil című miniszériára). Cikkemben olyan tippeket szeretnék adni, amikkel sorozatnézési szokásaidat kiegészítve még teljesebb élményt kaphatsz. Bónusznak bekezdésenként egy-egy odaillő szériát is ajánlok.

A technika angyala

Ha már betört otthonunkba a technika, állítsuk a magunk oldalára! Tanulmányozzuk a legapróbb részletig, mire képes a televíziónk, projektorunk (tesztelhetjük a képi világáról is ismert Altered Carbon-t nézve), a mozicsatorna vagy streaming szolgáltató, és mit tartalmaz előfizetésünk. Tudtad, hogy létezik távirányító, aminek lézerfénye érintőképernyőt varázsol a tévénkből?

Kuckózz be!

Érdemes kipróbálni szokatlan ülő- vagy fekvőhelyeket a szobában. Szedjük le a kanapé díszpárnáit, helyezzük el őket a földön, párat támasszunk a bútor szélének amolyan fej- vagy háttámasznak. Terítsük le az egészet puha takaróval, mintha ágyat csinálnánk, és szóljunk anyunak, a szerelmünknek, a szomszédnak vagy a cicának, hogy készen áll a terep a sorozatmaratonhoz. Ha a Dontown Abbey-t választod, fokozhatod a hangulatot illatgyertyákkal is. (Nem Breaking bad, csak simán breaking: 2015 után, idén egész estés mozifilmmel folytatódik a Downton Abbey.)

Bekészítés

Keverjünk be hűsítő vagy éppen meleg italokat. A rágcsákat, krékereket, sütiket se hagyjuk ki (persze egészséges kivitelben). Dekoráljunk, ha időnk engedi. Nem nézhetünk filmet pattogatott kukorica nélkül – fogadjuk el, nincs mese. Pattogtassunk lábasban vagy kukoricapattogtatóban. A háztartási pattogtatónál mókásabb háztartási gépet nehéz elképzelni: mint egy játszóház szórakoztató berendezése, látványosan robbannak ki nagy röppályát leírva a kukoricaszemek. És az illat! Készítsük el a klasszikus tartót: hajtogassunk tölcsért fehér papírból (legjobb zsírpapírból), az alját csavarjuk meg, majd hajtsuk kicsit be. Ízesítsük extra szűz olívaolajjal, esetleg kevés sóval, annál több fűszerrel. Olvadt sóskaramellával! Itt az idő, hogy megkóstoljuk az amerikai filmekben dicsért színes drazsékkal turbózott verziót. Hirtelen nem jut az eszembe egy konkrét amcsi filmcím sem, amiben ez volt, de ajánlok egy újabb tengeren túli sorozatot: a Célszemélyt.

Sprint vagy maraton?

Megoszlanak a vélemények, hogy a részeket érdemes-e napról napra nézni, vagy inkább éjt nappallá téve, sorozatmaratonként a teljes évadot ledarálni. A „darálni” szóban benne van, hogy felületesebb lehet a szórakozás – nincs idő megvitatni az utolsó epizód történéseit, elgondolkodni rajtuk stb. Mellette szól, hogy friss élményként jobban emlékszünk az összefüggésekre, részletekre, a fontosnak bizonyuló jelenetekre. Mindez évadokban mérve is igaz. De kinek van ideje több évnyi termést végig pörgetni? Talán megint az arany középút, mondjuk a heti egy rész a jó? Kivéve az olyasféléket, mint a Mr. Robot, amiben a szövevényes cyber- és pszicho-vonalak miatt ember – akarom mondani, robot – legyen a talpán, aki követni bírja némi kihagyás után. (Egyébként nem lövök le poént, ha még nem láttad, és elárulom, ebben kulcsszerepet játszik egy, a mozikból ismert nagyüzemi kukoricapattogtató.)

A szolgálólány meséje

Az sem mindegy, milyen körülmények közt ülsz le a kedvenc folytatásosod elé. A szolgálólány meséjét és az Aranyéletet nem ajánlatos szomorú vagy ideges lelkiállapotban, sötétben, egyedül nézni. A Különös dolgok azonban este, a barátokkal esnek igazán jól. A Westworldnek szintén jót tesz a társaság, hogy a végén közösen elfilozofálgatunk a robotika jövőjéről.

Divatinspiráció

Öltözz be hozzád közel álló karakterek outfitjeibe, és abban ülj neki az új résznek, vagy másnap abban menj a barátokkal/ barátnőkkel fagyizni. A csajoknak erre mi sem alkalmasabb, mint a Szex és New York , Jóbarátok (érettebb generáció) és a Pletykafészek (fiatalabbak) szereplőinek emblematikussá vált ruhatárának tanulmányozása.

Természetesen mindenkinek más szokások (és sorozatok) fekszenek, fentiek csak ötletek, bár sokan egyetértünk azzal, hogy az otthoni televíziózás előnye a kényelmes fekvőhely, és az, hogy el is alhatunk közben.

(Egyik kedvenc youtuberem, Freddy My Love a Gossip Girl Jenny Humphrey-ének öltözött.)

(Fotó: Jeshoots)

A gamer lányok

A budapesti gamer törzshelyen négyen üljük körbe az asztalt. Mellettünk a lövöldözős játékgépek békésen pihennek, mögöttünk a futball világbajnokság harcias nyolcaddöntője megy – a beszélgetéshez fogyasztandó italainkat a szemközti bárpultnál rendeljük. Miután poharunkkal kényelmesen elhelyezkedtünk, ismerkedjünk meg e cikk főszereplőivel.

Ha gaming, akkor jellemzően fiús területre gondolunk, pedig szép számmal képviseltetik magukat a lányok is. Persze biztosra veszem, hogy mindhárom beszélgetőtársam inkább csajosnak mondható játékokkal játszik, például a League of Legends-szel, ahol egyszerre akár három felé is figyelsz és mikromenedzselned is kell – azonnal rám cáfolnak.

Egy-két kivételtől eltekintve – kifejezetten lányosak a mobilra fejlesztett öltöztetős és sminkes játékok –, sztereotipizálás a fiús és lányos játékok megkülönböztetése. Érdeklődési körtől függ, ki milyen típusút kedvel. A háborús tematika inkább a fiúknak jön be, de egy-egy lövöldözőssel a lányok is jól elszórakozhatnak. Én főleg fantasy és sci-fi szerepjátékokkal játszom, ilyen jellegű történeteket szoktam olvasni is” – mondja Lor.

Sophiaso érdekesnek találja felvetésem, hogy a mostanság egyik legnépszerűbb League of Legends azért lenne lányos, mert egyszerre többfelé kell figyelni.

„Valóban sok lány is játssza, de nem hiszem, hogy ezért. Abban látom a varázsát, hogy női karaktereivel jól azonosulsz. A komolyabb narratívájú szerep- és kalandjátékokat szeretem, ezekben hosszú időt töltök karaktergenerálással, ami elég lányos elfoglaltság, külön élvezem, hogy szép ruhákat lehet venni. Párom random gombbal választja a karakterét, én három órát is elpepecselek a válogatással. Fontos az azonosulás; hozzám hasonlót vagy valaki szimpatikust választok. A nemi sztereotipizálásnak a mobiljátékok ellene tartanak azzal, hogy egyre többen vonódnak be alapszinten. Elég, ha mondjuk szókeresőt vagy öltöztetőst játszol – észre sem veszed, hogy nyomogatsz, hamar bevonz a világa (…)”

(…)

A teljes riport itt, a Glamour online oldalán!

A cikk eredetileg a Glamour 2018. novemberi számában jelent meg.

Fotók: Zsólyomi Norbert

domoszsuzsanna.jpg

pallzsofia.jpg

szegedianita.jpg 

A képeken Dömös Zsuzsanna (Lor), Páll Zsófia (Sophiaso) és Szegedi Anita szerepelnek. 

A tetovált lányok

A tetováltatással szembeni sztereotípiák még élnek; sokan a tetkót a „szegények ékszereként“ emlegetik, börtönre asszociálnak, vagy azt gondolják, azért tetováltatnak, mert bizonytalanok önmagukban. Esetleg unalmukban, nincs jobb dolguk. Galló Krisztina fotós barátnőmmel annak jártunk utána, valójában miért jut eszébe a nőknek, hogy véglegesen kidekorálják bőrüket, és hogy hazánkban mekkora a tetoválást viselők társadalmi elfogadottsága. 

Bizniszfotózásra jött Krisztinához ügyvéd lányismerőse, kosztümös fotókat készítettek, és amikor megigazította vendége ingét, meglátott egy kis darabkát a hátán lévő tetoválásból. Megkérte, mutassa meg, hagy csináljon róla képet. Beszélgettek, és Krisztina meglepődve hallgatta, hogy még mindig mennyi előítéletességgel találkozni a tetoválásokkal kapcsolatban. Más a megítélése egy nőnek, amíg kiskosztümben tárgyal mint ügyvéd, és más, ha kiderül, hatalmas tetoválás ékesíti. „Izgalmasnak találom a témát, évek óta terveztem foglalkozni vele, megmutatni ezeket az érdekes nőket. Felhívást tettem közzé, hogy keresek tetoválást viselő nem modell lányokat. Kértem, írják meg történetüket, mikor és miért kezdtek tetováltatni, mit viselnek és miért pont azt választották“, mesélte, mikor felkért, hogy készítsek riportot a projekthez készült képeihez. Közösen kiválasztottunk a jelentkezők közül három különböző stílusú lányt, akikkel egy kávézó teraszán kerekasztal beszélgetésbe fogtunk.  

A fotókat Galló Krisztina készítette (FotoGallo).

(…)

A teljes riport itt, a Glamour online-on!

A cikk eredetileg a Glamour 2018. októberi számában jelent meg.

matyassy_gabriella.jpgrohmann_reka.jpgszaszne_nikoletta.jpg

A képeken Mátyássy Gabriella, Rohmann Réka és Szászné Nikoletta szerepelnek.