A gamer lányok

A budapesti gamer törzshelyen négyen üljük körbe az asztalt. Mellettünk a lövöldözős játékgépek békésen pihennek, mögöttünk a futball világbajnokság harcias nyolcaddöntője megy – a beszélgetéshez fogyasztandó italainkat a szemközti bárpultnál rendeljük. Miután poharunkkal kényelmesen elhelyezkedtünk, ismerkedjünk meg e cikk főszereplőivel.

Ha gaming, akkor jellemzően fiús területre gondolunk, pedig szép számmal képviseltetik magukat a lányok is. Persze biztosra veszem, hogy mindhárom beszélgetőtársam inkább csajosnak mondható játékokkal játszik, például a League of Legends-szel, ahol egyszerre akár három felé is figyelsz és mikromenedzselned is kell – azonnal rám cáfolnak.

Egy-két kivételtől eltekintve – kifejezetten lányosak a mobilra fejlesztett öltöztetős és sminkes játékok –, sztereotipizálás a fiús és lányos játékok megkülönböztetése. Érdeklődési körtől függ, ki milyen típusút kedvel. A háborús tematika inkább a fiúknak jön be, de egy-egy lövöldözőssel a lányok is jól elszórakozhatnak. Én főleg fantasy és sci-fi szerepjátékokkal játszom, ilyen jellegű történeteket szoktam olvasni is” – mondja Lor.

Sophiaso érdekesnek találja felvetésem, hogy a mostanság egyik legnépszerűbb League of Legends azért lenne lányos, mert egyszerre többfelé kell figyelni.

„Valóban sok lány is játssza, de nem hiszem, hogy ezért. Abban látom a varázsát, hogy női karaktereivel jól azonosulsz. A komolyabb narratívájú szerep- és kalandjátékokat szeretem, ezekben hosszú időt töltök karaktergenerálással, ami elég lányos elfoglaltság, külön élvezem, hogy szép ruhákat lehet venni. Párom random gombbal választja a karakterét, én három órát is elpepecselek a válogatással. Fontos az azonosulás; hozzám hasonlót vagy valaki szimpatikust választok. A nemi sztereotipizálásnak a mobiljátékok ellene tartanak azzal, hogy egyre többen vonódnak be alapszinten. Elég, ha mondjuk szókeresőt vagy öltöztetőst játszol – észre sem veszed, hogy nyomogatsz, hamar bevonz a világa (…)”

(…)

A teljes riport itt, a Glamour online oldalán!

A cikk eredetileg a Glamour 2018. novemberi számában jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: