Jeanne vezetésével felszabadítják az orléans-i várat, és a lány azt is eléri, hogy VII. Károlyt megkoronázzák. Ám elpártolnak támogatói, még a király sem védi meg. Ekkortól elevenedik meg a színpadi kép. Előtte gyorsított felvételként lejátszott divatbemutató módjára felvonultak a szereplők. Azelőtt a címszereplő monologizált: Mészáros Blanka a történetből korunk nőjeként kikacsintva beszélgetést mímel a nézőkkel. A hitről beszél, hogy tenni kell érte, bizonyítani, hogy lelkünk mélyéből hiszünk. Elszántság süt a szeméből, pedig szinte még el sem kezdtük. Éles váltással – apródfrizurás parókájának felhelyezésével és lovagruhájának felöltésével – belép az üvegvitrinbe, a mindenkitől elzárt, magányos és időtlen létezésbe.
Bírái fontosabb szereplői a százéves háború korabeli Franciaországnak (1337–1453), negatív koncepciótól vezérelt számonkéréseik dörgedelmesen és kíméletlenül koppannak az üvegen. Jeanne forog a vitrinében. Pert látunk, mely amolyan flashback módjára visszarepít a „küldetés” kezdetéhez, elvezet a halálos ítéletig. A pro és kontra megszólalások fényt deríthetnek a csodára, hogy e világi földöntúlit tudott cselekedni. „De miért kellett meghalnia? Ideológiai viták áldozata lett? Miért tagadta meg az ország, amelyikért heroikus küzdelemmel harcolt? Átfordulhat az eltökélt hit fanatizmusba, a kiválasztottság érzése önhittségbe?” – olvassuk a színlapon. Hegymegi Máté rendező Mészáros Blanka játékán keresztül visz közel a megfejtéshez. A naiva minden erejét beleadja, hogy elszántságát töretlen kimutassa. Hitében néha meging, és ez elég esendővé teszi, hogy ne csodatévő messiásnak lássuk. „Csodafegyvere” egyszerűen a női erő megnyilvánulása férfias terepen, a fiús külső ellenére is.
A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg. A teljes szöveg is itt olvasható.
(Fotó: Dömölky Dániel)
My Little Walhalla 