Kóstolónyi Kosztolányi

A címben lévő szójátékot sajnos nem én találtam ki, csupán kicsit módosítottam; a VinoSofia által szervezett összművészeti programsorozat debütáló darabjának adták a jópofa elnevezést. És nem ez volt az egyetlen pozitívum a borkóstolással, zenével és irodalommal megtöltött Egy kóstolónyi Dezsőről szóló esten. Mindezt a slow drinking jegyében élvezhettük, vagyis ráérősen ízlelgettük az alkalomra összeválogatott borokat. Emeljük poharunkat Esti Kornélra a Budapest Jazz Clubban!

A különterem előtt, a jegyünk láttán rögtön kapunk borospoharat és kinyomtatott menüsort, teli kézzel foglalunk helyet az emelvény széksoraiban. A törékeny talpaspohár, pici tér, a lampionszerű színes lámpák fényétől a félhomály és a volt mozibelső máig is érezhető édeskés illata eltávolítanak a hétköznapi gondoktól, jólesőn dőlünk hátra puha székeinken. Feltűnés nélkül megy a sürgés-forgás, a két zenész is nesztelen ül le hangszereivel, egyikük kezében fuvola, a másiknál gitár. A színész – az írófejedelem kedvenc kiegészítőjét felidézve, csokornyakkendőben – már játszik, mímeli mintha régóta ücsörögne a mikrofon előtt. A borszakértő kidolgozott, gyakorlott, könnyed gesztusokkal készülődik. A székek közti asztalkákon borosüvegek behűtve. A lila fedeles műanyag alkalmatosságról menet közben kiderül, hogy visszaöntésre szolgál, ha nem ízlene az ital, netán sokallanánk. A programfüzet menüként négyféle bort kínál a négy Kosztolányi-részlet és a fölcsendülő dalok, zeneművek mellé, találó címek alatt tálalva a kombókat. A három művészeti ág számai egy-egy jellemzőjük mentén összefüggenek egymással, és mivel itt olyan zenészek lépnek fel, akik több műfajában is otthonosan mozognak, nem okoz gondot, ha régi és kortárs, illetve komolyzene és könnyedebb dalok váltogatják egymást.

Könnyű az első etűd. Esti Kornél énekéhez a club szellemét is megidézve Dave Brubeck: Take Five című, a modern jazz klasszikusának számító művét kapjuk, extra száraz Zardetto proseccóval. „A gyümölcsös habzó bor az északkelet-olasz régióban tipikus”, mondja a somelier. Megindokolja választását: „e pezsgő bor egyszerre egyszerű és bonyolult, sekély és mély”. A szöveg is a „fényes ízek varázsáról” szól, és arról, „mily sekély a mélység”.

A második rész Tiszta őrület: Zenében Isaac Albeniz Tangója és Astor Piazzola Libertangója következik, felolvasásnak Esti Kornél negyedik fejezete. A 19. századi spanyol és a 20. századi argentin zeneszerző művei időben és térben is különböznek, mégis harmonikusan hangzanak egymás után. A kínált Olaszrizling 2017 őszinte és nagyon magyar. Azt is megtudjuk, hogy az Olaszrizling a hazai bortermelés negyven százalékát adja. Nem kérkedik, nem ámít, állandó minőségű – biztos befutó. Esti Kornél a Becsületes Városban kóborol. Itt nem rejtik véka alá, ha lőre kerül az asztalra, a korcsmáros kerek-perec megmondja, hogy rossza a bora. Az őszinteség a bölcsesség jele lehet – veti fel a főhős. És a kapatosságé is – fűzzük tovább a gondolatot. A nedű kortyolása közben nagyot derülünk az íráson, például Hörgő Henrik verseskötetén, melyet a városban még senki nem vett meg, vagy mikor a helyi hírharsonáról hallunk, melynek minden sorát megfizetik, tehát tuti nem mond igazat, de legharsányabbak vagyunk a göcseji nyelvjárással beszélő francia tanár hirdetése hallatán.

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is ott olvasható.

(Fotó: VinoSofia)