A Jurányi Házban láthattuk a drámairodalom sokadik Don Juan-értelmezését. A Don Juan visszatér című darabot a Füge Produkció mutatta be Ödön von Horváth azonos című darabja nyomán. Szürke a díszlet, a jelmez, a hangszín, még az arcok is hamuszínűek – közvetlenül a második világháború végén más szín nincs. Ez az előadás viszont épp eléggé kilóg a sorból ahhoz, hogy újszerű megközelítésével üde színfolt lehessen a Don Juan-feldolgozások közt, igen messze esik az eredeti spanyol legenda koncepciójától.
Hősünk visszatér a frontról, és lelkiismeret-furdalástól hajtva első dolga megkeresni elhagyott szerelmét. Bolyongása közben különböző sorsú, életkorú és habitusú nőkkel találkozik, megpróbálja visszahozni régi életének hangulatát, de az új szerelmek gyenge utánzatok. Keresése nem intenzív, nem fókuszált, kötelességnek érzi, mint – kis túlzással – más a bevásárlást, a drámát nem ebben a tekintetben látjuk. Mintha nem volna annyira fontos a lány megtalálása, az odavezető út lassú, kacskaringós, már-már unalomba fullad, jelleme sem változik. Az előadás lerántja a leplet a „donjuanságról”: szó sincs pezsgős, rózsás udvarlásról, csábítási tudományról, de még arról sem, hogy minden szembejövő nőt le akarna fektetni. A szerelmi kapcsolatok jönnek-mennek, megtörténnek. Sodródik, jobbára kikezdenek vele, kvázi tehetetlen. Mindez a darabon túlmutat: a legtöbb férfi-női viszony csak úgy lezajlik, szinte törvényszerűen, nincs bennük különleges. Szomorú belegondolni, hogy nemcsak a főhős, mi sem vagyunk urai a kapcsolataink alakításának, hiába hisszük, és ez így drámai felismerés lehet. Szürke. Don Juan kényszerpályán mozog, menekül egész életében, kicsit sem irigylésre méltó, nem a gyönyör hajhászója. „Nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen továbbmenni!” – üzenik az alkotók.
Klem Viktor a Don Juanoktól megszokott vonzó külsője ellenére elhiteti, hogy bármelyik férfinéző lehetne a szerepében. Szándékoltan egysíkú, leegyszerűsített a játéka. Jól hozza a gyötrődő hőst, talán túlzottan is esendő, csupán palástszerű kabátja láttatja őt különleges képességűnek. A húsz különböző női szerepet öten játsszák, kapkodjuk is a fejünket, hát még a színésznők! Nem könnyű a feladatuk, de kiválóan szerepelnek. A fiatal és csinos Sztarenki Dóráért méltán lelkesedik a szakma, apácaként ugyanúgy hiteles, mint prostituáltként. Hajdu Lujza, Török-Illyés Orsolya szintén könnyeden alakítanak, Nagy Mari remek karakterábrázolásait, mondhatni, megszoktuk már, ahogy Kerekes Éva profizmusát, érzékeny, élettel teli megformálásait is.
A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a folytatás is itt olvasható.
(Fotó: Petrucz Krstan)
My Little Walhalla 