Tapsoljunk kivilágos virradatig!

Ezt a darabot minden magyarnak (és osztráknak, nem magyarnak és nem osztráknak) látnia kell egyszer az életében! Felbuzoghat bennünk a magyarságtudat, mely immár az American Dreamhez hasonló, vidám szürrealizmus operettlépcsőjét is otthonosnak érzi. Mit nekünk a Grease, mikor a Csárdáskirálynő is van olyan jó! Különösen igaz ez a Vidéki Színházak Fesztiválján, Béres Attila rendezésében bemutatott kecskeméti Katona József Színház előadására.

A kecskemétiek munkáját Térey János is beválogatta a POSZT idei versenyprogramjába, az évad tíz legjobb produkciója közé. A magyar orfeum világa láthatóan igyekszik, hogy ne csak a műfaj kedvelői, hanem a szélesebb közönség is helyet és kedvet kapjon, ahogy hajdanán volt.

A jelenben, vagyis a színpadon megjelenített I. világháború korabeli Orfeum kedélyes hangulatú félhomályában elsőnek az ünnepelt primadonna, Sylvia (Dobó Enikő) magánszámára (Haj-hó…) tapsolunk. A dizőz Párizsba készül, hogy ott folytassa karrierjét, hazai rajongói nagy szomorúságára. Mind közül legszomorúbb a szerelme, Edvin (Orth Péter), akinek ráadásul trónörökösi rangjához mérten választott édesanyja, Cecília (Sáfár Mónika) menyasszonyt, az osztrák Stázi (Hajdú Melinda) személyében. A hercegi palotában a szerelmespár segítségére siet Bóni gróf (Szemenyei János) és az Orfeum lelke, egyben cselszövője és kerítője, Miska főpincér (Kőszegi Ákos), hogy még egyszer viszontlássák egymást a fiatalok, vígjátéki félreértések sorát indítva el. A helyzetkomikummal átszőtt cselekmény csöppet sem felhőtlen; minden szereplőnek van mit veszítenie egyénileg, a háború kitörése miatt kollektívan is. Egyébként a kiváló, bálozást lezáró, kissé morbidnak ható jelenetben Ferdinánd főherceg (Ferencz Bálint) valahogy úgy köszön el rezzenéstelen arccal a vendégektől, hogy most Szarajevóba kell utaznia, és nem biztos, hogy egyhamar újra találkoznak. És tudunk nevetni rajta!

(…)

A cikk eredetileg a Prae-n jelent meg, a szöveg folytatása is itt olvasható.

(Fotó: Thália Színház)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: