AZ ÜVEGKIFUTÓ

A nők tripla annyi időt foglalkoznak a divattal, mégis a divatipar legfontosabb pozícióinak csak kis szeletét kapják. Ez így nincs rendben. A Glamour USA és az Amerikai Divattervezők Tanácsa közösen utánajártak, miért van nemek szerinti megkülönböztetés az iparágban.

Ha a divatvilágra, és benne a nőkre gondolunk, magas sarkú cipők, szupermodellek, pólókra írt feminista szlogenek juthatnak az eszünkbe. Sablonos? Igen. A divatot a nők táplálják, átlagosan háromszor annyit foglalkoznak a divattal. Joggal gondolhatnánk, hogy a szektor csúcspozícióiban rengeteg nő dolgozik, mégsem ez a helyzet.

Egy amerikai felmérés szerint a főbb márkák cégeinek mindössze tizennégy százalékának van hölgyvezetője. A változtatás szándéka látszik egy ideje, kissé javulnak a mutatók (jó példa erre, hogy Clare Waight Keller a Givenchy-ház hatvanhat éves történetének első női vezetőjeként vette át a gyeplőt, ennek köszönhetően Stella McCartney teljes jogkört kapott a nevével fémjelzett kollekció tervezésében).

A Glamour USA felmérésének címe Az üvegkifutó a divatiparban tapasztalható nemi egyenlőtlenségekre utal, e szójáték – mely hasonlít az üvegplafon kifejezésre – felhívja a figyelmet a nyelvhasználat fontosságára is. A férfiak tervezéseit általában dicséretesen innovatívnak, újszerűnek mondják, míg a nőkét praktikusnak és hordhatónak. Azonban az előítéletek a szavaknál is mélyebben vannak.

A tudatosság problémája

A megkérdezett nők száz százaléka szerint a nemek közötti egyenlőtlenség problémát jelent a divatiparban, viszont a férfiak csak kevesebb mint ötven százaléka gondolja ugyanezt. A befektetési szektortól és a technológiai cégektől eltérően, ahol a nők hiánya egyértelmű, a tervezők bemutatótermeiben és stúdióiban a nők többsége szembeötlő. New York egyik legnépszerűbb divatiskolájába nyolcvanöt százalékkal nőtt a beiratkozó lányok száma 2016-ban, és főleg nők töltik be az iparág alapszintű pozícióit. Azonban a csúcspozíciókban alig megtalálhatóak – és ez nem a hiányzó ambíció miatt van. A nők pályafutásuk kezdetén tizenhét százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek felső vezetők, mint a férfiak, mégis karrierjük közepén falba ütköznek.

Számtalan példát látni a kisebb és nagyobb akadályokra. Carly Cushnie tervező, aki a Cushnie et Ochs-t alapította 2008-ban, olyan visszajelzéseket kapott férfiaktól, melyek inkább foglalkoztak a kinézetével, mint a kifutóra küldött ruháival. Ha belépett a férfi befektetők irodájába, azzal fogadták, hogy nincs-e itt más, akivel beszélhetnének (nyilván férfira gondoltak). Szerinte a nőknek nehezebb üzleteket kötni, nagyobb kockázatúnak tekintik őket, különösen olyan iparágban, amely általában is kockázatos a befektetők számára.

A “hogyan juss előbbre?” csapdája

Az amerikai nők kifejezetten ambiciózusak pályafutásuk kezdetén, de ahogy elérik a közép- vagy felső vezetői szinteket, mintha elbátortalanodnának; fele olyan valószínű, hogy magasabb szintű állásba jutnak, mint a férfiak. Szinte minden női interjúalany, még az is, aki határozottan ambiciózusnak tartja magát, azt állítja, hogy csak küzdések árán kerülhet előrébb. Több női iparági veterán elmondta, hogy egyáltalán nem támogatták őket a karrierépítésben.

Egy ügyvezető igazgató néhány év PR-ügynökségi munkával a háta mögött panaszolja, hogy hiába szélesítette az ügyfélkört és dolgozott egy idősebb kollégája helyett is, mégsem kapott fizetésemelést, előrébb sem jutott. Egy női menedzser a férfi ruházati szektorból így panaszkodik: “Mindig eligazítanak a férfifeletteseim, mit hogyan csináljak, pedig jól dolgozom, nincs különbség az enyém és a férfikollégáim munkája között.” Két évtizedes tapasztalattal a háta mögött sem kapott soha világos válaszokat, mi kellene ahhoz, hogy elérje a következő szintet, és hogy fizetése összhangban legyen a munkaköri leírásával. A felmérésből az látszik, hogy a megbízások merőben önkényesek.

A mentori hézag

A férfiak több, előre jutást segítő visszajelzést kapnak munkájukról, mint a nők. A kutatások azt mutatják, hogy a Me Too-mozgalom óta sok férfi vezető hagyta abba női beosztottja mentorálását. Mivel szerintük a nők érzékenyebbek, könnyen megbántódhatnak a visszajelzéseiktől, ritkábban mernek véleményt mondani, nehogy zaklatási ügy legyen belőle. Pedig a mentorálás nagyban hozzájárul a nemi megkülönböztetés megszüntetéséhez és segít előbbre lépni a ranglétrán. ” A nők nagyon érzékenyek – nem tudok velük ugyanúgy beszélni, mint a férfiakkal.”

Vajon Magyarországon is ennyire kiegyenlítetlen a nemek aránya? És nálunk is többre értékelik a férfi dizájnereket?

A hazai divatipar arányaiban is sokkal kisebb, mint az amerikai, ahol az iparág sok milliárdos. Viszont mindenhol jellemző, hogy lényegesen több nő van a belépő szinteken. Mivel nálunk nincs igazán hierarchia az iparágban, kevésbé jelentkezik a nemi diszkrimináció. Ez persze csak az érem egyik oldala, mert az itt levő multiknál többnyire férfiak vannak csúcspozícióban, és a nagyobb céggé nőtt egyéni vállalkozásokat általában szintén férfiak vezetik, de a magyar divattervezés tekintetében nem azonos a helyzet a nyugati világéval, így az ottani problémák sem jelentkeznek itthon.

De vissza az USA-ba! A nők tisztában vannak azzal, hogy kevesebbet fizetnek nekik, mint férfikollégáinak. “Mindig alacsony elvárásokkal megyek a bértárgyalásokra”, így egy női vezető. Még most is, hogy a saját cégét vezeti stresszesen és kétségekkel telve lép a tárgyalóba. “Át kellene írnunk a “programkódunkat”, hogy ne félve, hanem egyenrangú félként tárgyaljunk a férfiakkal”, mondja.

Hiába igyekszem párhuzamra bukkanni a felmérésben szereplő megállapítások és a magyar piac helyzete között, a szinte mindenütt egyformán jelentkező probléma, miszerint a nők ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint férfikollégáik, szintén nem jelentkezik. Nálunk, a kis tervezői volumenben a szintek hiánya ezt is okozza. Az országban található multiknál is kevesebb fokozat van. Mindez kiegyenlített bérezést tesz lehetővé.

A munka és a magánélet egyensúlya

És mi a helyzet a munka és a magánélet egyensúlyával? Tanulmányok igazolják, hogy a szülővé válás a legfőbb oka a női karrier megtorpanásának, ami az egyenlőtlenség irányába visz. A Glamour cikkében egy divatmárka elnöke arra célzott, hogy sokan az anyaság miatt elutasítják a magasabb pozíciókat. Számos nő állítja, hogy addig nem akarnak magas rangú állást vállalni, amíg nincsenek gyerekeik, hogy ne kelljen otthagyni a nehézségek árán megszerzett pozíciójukat a gyerekvállalás miatt. Egy divatmárka egykori humánerőforrás-menedzsere bevallotta, hogy szempont volt, amikor több jelölt versenyzett az állásinterjún, hogy a közelmúltban házasodott-e, mert akkor valószínűleg hamarosan gyereke lesz.”Inkább egyedülálló vagy idősebb nőnek ajánlottuk föl az állást, de soha nem jött szóba, hogy férfival helyettesítsük.” A gyermekes nőknek gyakran mondták, hogy azért nem érdemes magasabb pozíciót vállalniuk, mert több időt igényelne mint, amit a család mellett be tudnának vállalni – ha már direkt diszkriminációt nem lehet alkalmazni. Azoknak az anyáknak, akik mégis felső pozíciókba kerültek, el kell dönteniük, hajlandók-e bűntudattal élni azért, mert otthon vagy a munkában nem tudnak száz százalékon teljesíteni. A nők úgy szocializálódtak, hogy folyton bűntudatot éreznek amiatt, hogy az élet valamely területén nem nyújtanak eleget. Le kellene számolni a tökéletességre való törekvésekkel!

Egyetemes nehézségnek tekinthetjük – melyet mind az amerikai kutatás kimutatott, mind Magyarországon tapasztalható – hogy jellemzően a nőkben mindenki bűntudatot próbál kelteni majdnem minden miatt. Ha nem a karrieredre koncentrálsz, hanem a gyerekeddel vagy, akkor azért, ha dolgozol, akkor azért, hogy nem foglalkozol eleget a gyerekeddel. Viszont ami a családi életet illeti, a magyar divatmárkák kis szervezeti egységeibe a családos emberek jól integrálhatók, elsősorban azért, mert a tulajdonosi kör elfogadóbb. Azonban általánosságban elmondható – bármely munkahelyre vonatkozóan –, hogy valószínűleg eggyel könnyebben vesznek fel olyan pályázókat, akiknek nincs kisgyerekük.

Nálunk nincs is semmi gond?

Azért persze ne higgyük, hogy nálunk problémamentes az iparág. A karrier-vezérelt fiataloknál gondot okozhat, hogy sok esetben nincs hova előléptetni őket, és ez mindkét nemet egyformán érinti.

A cikk az amerikai Glamour 2018. júniusi/ júliusi számának The glass runway című riportja nyomán készült.

A témához hazai szakértőnek Kárpáti Krisztinát, a Mod’Art International tanárát és PR-vezetőt kértem föl.

(Fotó: Glamour)