Edek, te bitangó!

A nappaliban ülünk – és ebben nem is lenne semmi különös, ha nem egy színházi előadáson volnánk nézők. Az első sor székei a szoba szőnyegét érik, előttünk kártyáznak, ha előre hajolnék, az asztalon pihenő pakliból én is oszthatnék. De inkább hátradőlök, a lábamat minél jobban behúzom, és várom, hogy a Vendégváró Fesztiválon, a Bethlen Téri Színházban, a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában Mrožek Tangója felkapjon és megpördítsen.

Ez Sławomir Mrožek leghíresebb műve, 1964-ben, egy történelmileg és szellemileg pezsgő időszakban született. A cselekményt nem árt átfutni, bár politikai beágyazottságára nem térek ki, az előadás is hanyagolja ezt az aspektust, és közvetetten bármelyik újkori évtizedre lehetne aktualitásokat találni benne. Artúr (Hunyadi István), mint a legtöbb ifjú, lázad, és forradalminak szánt kísérletét családján kezdi, ami kicsit belterjessé teszi a történetet. Célja, hogy visszahozza az általa eszményinek tartott, nagyszülei korabeli hagyományokat és rendet. Szó szerint rendre vágyik a káoszban, amit szülei teremtettek, élén édesapjával. Az apa ugyanis (Stomilt Kovács Levente játssza) folyton filozofál, pártolja az anarchiát, elméletei szemléltetéséhez kísérleteket csinál. Az egész házat belengi az alkimista hangulat, mely a nagypapa ravatalozójában csúcsosodik ki.

A következő párbeszéd jól érzékelteti apa és fia alapvető nézeteltérését:

„Artúr: (…) semmi sem működik, mert mindent szabad, sem elvek nincsenek, sem kihágások.

Stomil: Csak egyetlenegy elvünk van: senki se feszélyezze magát, és azt csinálja mindenki, amihez kedve van. Mindenkinek joga van a saját boldogságához.”

Stomil akkor érzi magát szabadnak, ha mackóalsóban, kigombolt ingben, hasát kibuggyantva, fennkölt gondolatok közt lófrálhat a lakásban. A szebb napokat látott nagymama, Eugénia (Fábián Enikő) és a lecsúszott nagybácsi, Eugéniusz (Dobos Imre) naphosszat kártyáznak. Artúr hiába esik szerelembe unokahúgával, Alával (Trabalka Cecília), a sikeres lánykérés után nem képes belefeledkezni boldogságába, továbbra is meg akarja reformálni a körülötte élőket, az étkezésben szó szerint is reformétrendet vezetne be. Hogy a családból választ társat magának, a belterjességre rímel – viselkedése, habitusa provinciálisabb nem is lehetne. A szülők szerelmi háromszögében a termetes családi barát, később szolga, Edek (Sebestyén Hunor) a harmadik szög, vele csalja meg férjét Eleonóra (Firtos Edit). Az utolsó felvonás csattanóit is tőle kapjuk; az igazi zsarnok nem Artúr, régies ideáival, hanem Edek, a nyers erőszak megtestesítője.

(…)

A teljes színikritika itt, a Prae-n jelent meg.

(Fotó: Vígh László Miklós)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: