A képzeletbeli New Hampshire-i falu, Grover’s Corners lakóinak átlagos napja olyan, mint mindannyiunké. A postás csenget, szomszédok beszélgetnek egymással kertészkedés közben, egy ismerős beköszön a biciklijéről, gyerekek iskolába mennek, a templomi énekkar éjszakába nyúlóan próbál és a többi. Látszólag semmiségek, lényegtelen események történnek A mi kis városunkban, mégis Thornton Wilder rádöbbent, hogy az élet a maga egyszerűségében csoda(szép). Rebecca Gibbs sajnos későn ébred rá, halála után bánja, hogy nem figyelt szeretteire eléggé, és nem élte tudatosabban az életét. Mi viszont hátra dőlhetünk, hogy bepillantsunk a Karinthy Színház három felvonásos előadásában – egy másik remek alkotás címét kölcsön véve – a mások életébe (Ld. A mások élete című film – a szerk.).
A felvonások a közösség egy-egy napját mesélik el, szó szerint egy mesélővel, Lengyel Ferenccel. Robosztus alakját földig érő kaftán húzza le, szépen csengő orgánumával végigvezet a történeten, leír, magyaráz és véleményt is mond. Habár játékát alárendeli mondanivalójához képest, Karinthy Márton rendező néhány játékos megoldással bevonja a sztoriba, ráadásul a darab szerint Lengyel nemcsak narrátor, hanem amolyan rendező is. Mókás ahogy egy nagy faliórán tekergeti a mutatókat, attól függően, hogy épp mikor csöppenünk a sztoriba, ám a kronologikus sorrendet megtartja – kívülről nézve élet-halál ura.
A teljes cikk itt, a Librarius-on jelent meg.
(Fotó: Gergely Beatrix)
My Little Walhalla 