Az első magyar divatkollektívát tizenhét éve alapították, azóta igazi legendának számít a hazai divatéletben. Az Artista márka állandó szereplője a bécsi divathétnek, a folyamatosan érkező ruhakollekciók mellett ma már a kiegészítők is meghódították a vásárlókat. Jelenleg Imre Kati, Stampf Katalin és Rácz Nóra alkotják a csapatot.
Az Artista mögött egy dizájnerközösséget találni. Kikből áll a csapat? Hogyan indult útjára a márka?
1994 őszén, a főiskolai-, illetve mesterdiplomák megszerzése után hatan, divattervezők összeálltunk. Nem volt tőkénk, low budget divatbemutatóval kezdtünk. A modellek a körúton, az Örökmozgó mozi előtti zebrán mentek át mikor a lámpa zöldre váltott, és a következő zöldjelzésre jöttek vissza, a moziban öltöztek át. Felbuzdulva a sikeren, mindjárt csináltunk egy másik bemutatót a Gellért Fürdő aulájában. Nagyjából nyolcszázan jelentek meg, pedig csak plakáton hirdettünk, nem volt Facebook, sem internet vagy kereskedelmi csatorna. Artista márkanév alatt szerepeltünk, a közös lógó mellett a saját nevünk is rákerült a ruhákra. Mindegyikünk egyenként tíz-tizenöt öltözékkel készült, amiből összejött egy nyolcvan-kilencven darabos kollekciót. Hiába az elkülönülés, a hat kollekció összeforrott: egy műhelyben, egy inspirációs szál mentén folyt a munka. Ezt a felállást, ezt a fajta műhelymunkát ma már sehol nem látom.
Hol volt lehetőség divateseményen megjelenni? Hol lehetett kapni a márka ruháit?
Független lelkes szervezők (például Szigeti Szilvi) számos divatperformance-t rendeztek, többek közt a Műcsarnokban és az Iparművészeti Múzeumban. Megengedhettünk magunknak egy-egy szezonális, saját szervezésű bemutatót is. Akkori menedzserünk segítségével szponzorokat szereztünk, fizettük a modelleket. Csatlakozott egy angol befektető, támogatásával nemzetközi irányt vettünk. A márka brit piacon nem lett igazán sikeres, mert befektetőnk nem nagyon értett a nemzetközi márkaépítéshez, viszont Ausztriában már a 90-es években megvetettük a lábunkat, és azóta szezonálisan részt veszünk a bécsi divateseményeken. Van már egy divatüzletünk is ott. Itthon 1994-ben nyitottuk meg első üzletünket a Petőfi Sándor utca egyik kapualjában. 1995-től egy Párizsi utcai udvarban kávézó és ruhaüzlet viselte a nevünket. Hatalmas helyiség volt: százötven négyzetméteres üzlet alul, fölötte ugyanekkora kávézó. A két szint között lyukat vágtunk a födémbe, hogy át lehessen járni a „különböző művészeti ágak” között. A kávézót csendes, szolid kulturális térnek képzeltük, ahol irodalmi esteket tartunk, de annyira népszerű lett, hogy hamarosan a főváros egyik elhíresült éjszakai szórakozóhelyévé változott. Nem tudtunk bezárni, hajnali kettőig-háromig nyitva volt a ruhaüzlet is. Érdekes színfolt volt, a kávézókról szóló budapesti kalauzban is feltüntetik. Két év után végleg be kellett zárni, mert a lakók panaszkodtak a zajra, de sokan szívesen emlegetik.
Az Artistát a klasszikus stílus újragondolása, a meglepő részletek, a különleges anyaghasználat, a fekete-szürke színek dominálása jellemezi. Annak idején leginkább az „alternatív” jelzővel illették. Hogyan változott a dizájn az idők során?
Eleinte a sokszínűség és egyediség mentén haladtunk. Boldogok és fiatalok voltunk, az értékesítés nem volt elsődleges szempont. Persze örültünk a befolyt pénzeknek, de szinte az egészet visszaforgattuk. Az volt fontos, hogy minél több produktumot hozzunk létre, minél több kreativitást szórjunk ki magunkból a világba. Mindez sokáig megfelelt, de mikor jött az angol befektető, más irányba mentünk – az egyedi artista műalkotásokra általában nem voltak vevők a befektetők. Felmerült az igény, hogy csináljunk közös kollekciót, ne egyesével tervezzünk – Artista Classic néven hoztuk létre – a meglévő mellé – az új vonalat. Ez egy tanulási folyamatot indított el. Elkezdtünk különböző méreteket is gyártani. Sokszor kellett változtatni a dizájnon, mert nagy méretben nem mindig mutattak jól a számunkra kedves darabok. Az anyagvásárlás is változott. Itthoni anyagcégektől vásároltunk, később azonban – mivel megrendelésre kezdtünk dolgozni, és utángyárthatónak kellett lenni – nagy európai textilgyáraktól rendeltünk. Egy évre előre dolgozunk a mai napig. Az Artistára még mindig jellemzők a korábbi stílusjegyek, az alternatív jelző most is megállja a helyét, csak letisztultabb lett a dizájn. Önmagunkból nem vetkőztünk ki, de kicsit lenyugodtunk. És jobban odafigyelünk a minőségre. Fontos lett, hogy az Artista ruha ne csak kreativitást, individualitást és extravaganciát jelentsen, nyugodt eleganciát is nyújtson viselőjének a mindennapokban. Tiszteljük a klasszikus, tradicionális szabásvonalakat, melyeket gyakran elvonatkoztatunk és párosítunk egyszerű, olykor távol-keleti vonalakkal, létrehozva a városban élő, független nő ruhatárát.
Mi inspirálta akkor, és mi motiválja ma a társaságot?
A képzőművészet, a festészet fő inspirációs forrás. Például táskáink illusztrációi mind képzőművészek alkotásai. Nem akarunk a tömegtermelés irányába elmenni, a Non growth! (Ne növekedj!) szellemiségünk része. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a növekedésben. Alapvető számunkra a környezettudatosság: valamennyien – a varrónőket is beleértve – szelektíven gyűjtjük a szemetet, sőt, a direkt újrahasznosítás elvét valljuk, és vidékre hordjuk a komposztot. Jelenleg hárman képviseljük a márkát, mindnyájan jógázunk, közel áll hozzánk a keleti gondolkodás, a kertészkedés, a vidéki élet. Érdekel minket, hogy mi lesz a Földünkkel, hová tart a világ. Filozófiánk a kezdetektől beépült a kollekciókba.
Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.
My Little Walhalla 