Nem feltétlen kell a Dirty Dancing című filmen felnőni, hogy tudjuk, az igazán jó tánc piszkosul szenvedélyes. A szerelmet kihívó és izgalmas eltáncolni, profiktól esztétikus is. Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix Orfeusz és Eurüdiké szerelmes drámáját olyan intenzíven mutatták be saját koreográfiájukban, hogy akaratlanul is foglalkoztatni kezdett: ők igazából egy pár? Szerintem számukra ez lehet a legnagyobb dicséret.
Az előadás Jean Anouilh Eurüdiké című darabját veszi alapul. Ezzel együtt a témával kapcsolatban könnyen eszünkbe juthat a tánc mint előadói lehetőség, hiszen már Christoph Willibald Gluck operájának az Orfeusz-feldolgozásában is fontos szerepe van a táncnak. Ott az alvilágban játszódó jelenetek felerősödnek a tánckar nem eviláginak ható, hátborzongató testmozgásával. Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán előadásában viszont „csak” táncolnak, és ketten szerepelnek, egymásra vannak utalva, hogy elérjék a drámai csúcsokat – mint általában a szerelmespárok.
Megismerkedéstől látjuk őket, minden nagyon lassan történik, ők maguk is lassú lépésekkel közelítenek egymás felé, szemük sem rebben, faarccal elnéznek a másik mellett. Összeérnek, és ez felgyorsítja az eseményeket. Végigmegyünk az udvarlási fázisokon, gyorsulunk, mélyebbre jutunk. A mozgás egyre tüzesebb, de a tekintetek még mindig üresek. Nagy az összhang, érzéki a tánc. Boldogság. Ám nem tart soká, Eurüdikét (Gluck operájának kezdetén már halott, majd az alvilágba kerül, most a táncban azonban a halált nem látom bekövetkezni) a Pokolba száműzik, ami itt a mi modern, abnormálisan felgyorsult világunkat jelenti. Orfeusz – az operában egy angyallal kötött egyezségnek köszönhetően, itt nem egyértelmű, hogyan – követi.
A teljes szöveg a Prae-n jelent meg, tavaly tavasszal.
A táncelőadás jelenleg is műsoron van a Vígszínházban.
(Fotó: Dömölky Dániel)
My Little Walhalla 