MIÉRT JÁRJUNK SZÍNHÁZBA?

Szenvedélyesen szeretem a színházat, ad notam Szekszárdon születtem színésznőt szerettem. A (színvonalas) színházi esték lehetnek izgalmasak, felemelőek, vidámak – de többről van szó. Miben áll ez a varázs, mi lehet az a plusz? Kérdeztem ismerőseimet, szerintük miért jó színházba járni.

Zsuzsi: Mert ünneplőbe öltözteted a lelkedet.

Anikó: Legalább egy kicsit lehet lazítani. Főleg, ha a darab szórakoztató!

Krisztina (a fotóról): Oda mindig jó belépni, ahol állsz. Én ott 16 éves korom óta otthon érzem magam.

Gabriella: Addig se vagyok otthon.

Andrea: Találkozol barátokkal, ismerősökkel – ráadásul élvezed az előadást. Fontos, hogy értő elemzések, kritikák, élménybeszámolók jelenjenek meg és idézzék fel az est hangulatát, hogy méltóképp megőrizzük emlékét.

Dávid: Kell a léleknek, hogy érjen, hogy lepárolódjanak benne más életek esszenciái. A ‘”többé válás” boldogsága. Gondolataink zárt rendszerébe inputokat kell tölteni, különben ugyanazon a (vak)vágányon haladunk egész életünkben.

Anna: Ünnepnek éljük meg az előadást, ezért kicsit jobb ruhát veszünk fel. Egy jó produkció euforikus közösségi élményt nyújt: idegenekkel osztjuk meg a kiváltott érzelmeinket! A mozival szemben, itt a személyes találkozás élményét éljük meg a színészekkel, ez közelebb hoz a darabhoz. A jelképes díszlet és jelmez beindítja a képzelőerőt, kreativitást. Jó esti program egy étteremben megvacsorázni, és megbeszélni az átélt élményt.

Nóra: Élő színészeket látsz testközelben. Olyan, mintha személy szerint neked mondanák a szöveget – ennyiben más, mint a film. Habár a mozi is szuper!

Feri: Egy műalkotást számtalan formában, rendezésben lehet színpadra adaptálni, időbeli eltérésekkel. És nincs két egyforma előadás, minden este másmilyen, megismételhetetlen.

Judit: Színházba menni nekem egyet jelent a készülődéssel. Szépen felöltözöm, méregetjük egymást a többi nézővel az érkezéskor, a ruhatárban, a szünetben, amikor sorban állunk a perecért és a rostos kajszi léért. Felkészülök a saját szerepemre, arra, hogy magán a színházi élményen túl én magam is része leszek egy játéknak, amiben eljátsszuk, hogy hiszünk a színpadi valóságnak.

Kati: Gyerekkorom óta lelkes látogatója vagyok a különböző előadásoknak. Gyerekként a látott történet ragadott magával, később a színészek játéka. Hogyan lépnek ki és be a valóság és a játék határán. Élvezem, amikor egy-egy Shakespeare-darab vagy más kosztümös darab mai köntösben kerül előadásra. Mindig kíváncsian várom, hogyan “rajzolják” újra Shakespeare, Goldoni vagy Csehov színtereit, alakjait.

Böbe: Egy színházi este olyan, mint a karácsony. Ünnepi ruhába öltözünk, és a végén ajándékot kapunk, ha jól sikerült az előadás.

A színművészet sajátos helyet tölt be a művészeti ágak közt, bizonyítják a hozzászólások. Ünnep-ünneplő, szórakozás, játék, közösségi élmény-személyes élmény, eufória, valóság-képzelet, itt & most, a mások élete, más, mint a film.

Plusz: a produkciók során az alkotók/ előadók és a nézők/ befogadók folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással. Rezgések, impulzusok, metakommunikációk, “a kémia”, alkímia, TAPS!

Az ókori görögöknek elsősorban vallási rituálét jelentett a színjátszás. Lelkigyakorlat. Cél a megtisztulás, a katarzis, nem lényeg a sztori. A drámák cselekményét, istenek és hősök történeteit betéve ismerték. Sajnos mára a szentély-szerep kihalt, a szcénában kevés törekvést látni a kultusz feltámasztására. (Még a társasági ünneplés egyik kapcsolódó színterét, az előadás szünetét is kezdik megszüntetni!) Különbség még, hogy az antik korban kizárólag kortárs darabokat mutattak be, de később, egészen a mi életünkig is az adott korszak szerzőire voltak leginkább kíváncsiak. Megfordult a kocka, túlsúlyban vannak, mindent visznek a klasszikusok (vagy a kortárs kommersz). Pedig igazi katartikus élményt csak mostani korszellemben alkotó szellemek adhatnak – akik köztünk járnak.

Ui.: Ebben a cikkben írtam eddig a legtöbb sz betűt.

Update: Olvasom Eric Bentley: A dráma élete című művét Földényi F. László fordításában, és sorra fedezem fel a további okokat, amiért más a színház a többi művészeti ághoz képest.

Ha kiragadnánk egy részletet életünkből, a benne szereplők mindegyike másként beszélné el, mint ahogy mi. Viszont ha ugyanezt az életképet a színpadon látnánk, velünk együtt minden néző nagyjából egyformán mesélné el, mégpedig úgy, ahogyan azt a rendező láttatni akarta.

A színielőadáson minden az érzelmekről szól, az érzéseket felnagyítják, “színpadiasan” játsszák el a színészek. Innen a színpadra állítás közkeletű elnevezése, a dramatizálás (és persze maga a dráma szó is erre utal). “A dráma elvileg emberi viszonyokat ábrázol – azt, hogy az emberek hogyan viselkednek egymással; semmi mást.” (Eric Bentley)

Semelyik műfajban nem olyan fontos a párbeszéd, mint egy színielőadásban. A dráma csupa beszéd, ráadásul kitűnő beszédeket kínál. Ez a tökéletes artikuláltság bámulatra késztet és élvezetet nyújt. Mindnyájan szeretnénk ékesszólóak lenni, de csak ritkán sikerül. Az életben elhangzó beszédet a színpadon eszményítik.