Leszámítva az évszámokat, Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437) nagy kedvvel tanultam a történelem órákon. Magyarország nyugati színvonalú, királyunk Európa legtekintélyesebb uralkodója, Budát és Visegrádot felvirágoztatta (ebben az időben fővárosunk a kontinens központja), előremutató gazdasági-társadalmi reformokat vitt véghez, nem beszélve a végek megerősítéséről a török fenyegetettség közepette. Ráadásul jóképű férfi (kivéve szakáll, mert az nem jön be nekem) – látszik legismertebb, törikönyvekben szereplő képén (balra). Ezt a festményt használta E. Kovács Péter is új kötetének borítóján, meg egy portrérajzot, amire – mint mondja – egy, a királyról szóló kódexben lehet rábukkanni, ugyanis az ismeretlen kódexmásoló, feltehetően unalmában, a margóra skiccelte a megénekelt arc vázlatát. Egyébként poénos, hogy az író egy olyan ingben ül a színpadon, amire mintaként kicsiben ezt a skiccet nyomták, kifejezetten az alkalomra. De őfelsége tekint ránk a kivetített, óriási méretűre nagyított könyvborítóról is.

A sok Zsigmond közt foglal helyet az est két felkért szereplője, Presser Gábor és Parti Nagy Lajos. Utóbbi töri meg a csendet egy „jó fél estét!” köszöntéssel, tekintettel a kora délutáni kezdésre. Ahogy mondja, tudás, forrásismeret mellet életszeretetről és pofátlanságról árulkodik a mű. Kicsit mint egy posztmodern regény:

Életgépe most Bázelt dobta ki, de Itáliát azért csak belekeverte valahogy.

Maga a téma, mondhatni, lényegtelen, lényeg, ahogy el van adva. Parti-Nagynak a Háború és Béke rész tetszett legjobban. Szerinte Szerb Antalhoz hasonlóan, E. Kovács Péter ugyancsak fikció és tények határain mozgatja a szálakat, ám nem kamuzik. Valóban nem száraz szakmunka, nézőpontja a szubjektív objektivizmus, avagy az objektív szubjektivizmus – szerzőnek gyakorlatilag sikerült beleszőnie a teljes önéletrajzát.

Presser veszi át a szót a „jó napot, jó délutánt!” fordulattal, majd mentegetőzésbe kezd: őt általában zongorázni hívják, esetleg még énekelni, beszélni nem – pláne nem történelemről, amihez nem ért. Ugyan beleolvasott a könyvbe, de miután az első kilenc oldalon nyolcvan különböző ismeretlen nevet talált, letette, feladta, magas. (Megjegyzi, biztos barátja sem ismerte őket személyesen, viszont alaposan utánanézett mindenkinek.) Azért meghívott, mert E. Kováccsal jó ismerősök, sokat ettek-ittak együtt itt meg ott. Sienában mondjuk nem, Rómában viszont sokszor, kedvenc éttermük a Mario’s. Péter bőbeszédű, úgy beszél, mint egy fúvós, alig vesz levegőt, ezért enni kell neki adni, hogy elhallgasson. Erre E. Kovács sértődés helyett egy adekvát adatot közöl, miszerint Zsigmond egyszer tutira petrezselymes zsályalevest evett Sienában. És elmeséli, elsősorban azért írta meg a könyvet, hogy sok időt tölthessen a szívének oly kedves városban.

Igényes kiadvány, a külcsín csinos, teli szebbnél szebb képpel. Kódexek, látképek, térképek, festmények fotói, megakad szemem a félelmetes ábrázatú, félszemű költő és diplomata, Oswald von Wolkenstein portréján. A belbecs is becses. A téma egy belátható kilenc hónap (1432. július 12. és 1433. április 25. között) részletekbe menő története, mialatt Zsigmond itáliai utazása során Sienában állomásozott.

Azt gondolom, boldogabbá tenné mindenki életét egy olyan utazás, amikor Toszkánában végiglátogatná azokat a helyeket, ahol a király és katonái megfordultak.

Boldog olvasást!

E. Kovács Péter: Zsigmond király Sienában, Corvina Kiadó, 2015.

Szeretném megemlíteni kedves barátnőm, Gspann Veronika kiemelt felelős szerkesztői munkáját. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s