Két hónappal korábban…
Emlékeztek Az ördög Pradát visel/ The Devil Wears Prada egyik jelenetére, amikor a divat legnagyobb úrnője, a Vogue főszerkesztője azzal túráztatja újonc személyi asszisztensét, hogy egy mission impossible-el bízza meg, miszerint szerezze meg aznapra a legújabb, még meg sem jelent Harry Potter-rész kéziratát? Kábé így látom utólag a feladatot, amit főnökömtől kaptam újságírói pályafutásom harmadik hónapján. Hogy ideje lenne megszólaltatni Frei Tamást, bár neki nincs összeköttetése hozzá. Ráadásul alig nyilatkozik és ritkán jön Nizzából Budapestre – tettem hozzá némi kutatás után. Na, bumm, come on!
Meg kell találnom. Lássuk csak, hol adja ki a könyveit: az Ulpius-Háznál. Nem ismerem a “háziakat”, de jön segítség, íróismerősöm, aki ismerőse a tulajdonosnak, elkéri Frei e-mail címét. Kettő is van, ám régiek, különben sem ad interjút senkinek, felesleges megkeresni. Sebaj, próba-szerencse. Két hetes átfutási idővel ismerősöm egyik levele betalál, pedig már nem reménykedem a válaszban. Ekkor tudom meg a varázsigét, túl a protekción: “Teljesen kezdő – azt hiszem, ez mellette szól.” Mellettem szólt. Oké, rendben, beszélgethetek vele, kizárólag személyesen, két hónap múlva Magyarországra jön, akkor keressem meg. Kezdetét veszi a felkészülés életem első interjújára. Tele a fejem: “akasztják a hóhért”, “mély víz, csak úszóknak”, “miért nem lettem inkább műkörmös???” Zzz…
Megvettem legújabb regényét, a 2015-öt, amit rögtön el is kezdtem olvasni, megittam egy kávéritkaságot, a Riói kókuszos mediát, rózsaborssal a Mammut-beli Frei Café-ban, meghallgattam húgom véleményét a korábbi két könyvről, A megmentőről és A bankárról, aztán összeírtam az interjúkérdéseim vázlatát.
Két héttel korábban…
A 321. oldalon tartok. Érkezik a hír egyik barátnőmtől, hogy Frei Tamás budapesti előadásaira akciós kuponokat hirdetnek. Ahá, akkor itt lesz! Gyorsan, mielőtt elkapkodnák, veszek jegyet a Maharadzsa kávéja és egyéb egzotikus történetekre. Ilyet sosem szoktam: kezdés előtt háromnegyed órával beülök az előadóba, az első sorba, közép-középre. És figyelek – mindenre. A szokásos fekete-fehér színű pulcsiban, barátságosan, lazán elegánsan foglalja el helyét a pulpituson, hogy aztán két órán át félelmetesebbnél izgalmasabb kalandjairól meséljen viccesen, telt házas közönségének. Érdekes volt megtudnom, úgy készült fel a regényírásra, hogy riporterként felkereste azokat a híres külföldi akcióthriller bestseller-írókat, akiket nagyra tart (pl. Ken Follet, Alex Berenson), hogy megtudakolja műhelytitkaikat. A program után beállok a dedikálásra várók sorába, tíz perc, én következem. Az vagyok, akinek interjút ígért, mondom hetykén, újságírós öntudattal, titkon totál frászban. Ja igen, emlékszik, legyen, álljak a sor végére, hosszú lesz. Mert a nagy kérdés, mikor ér rá. Húsz perc scrollozás következik az okostelefonban, mire kijön az eredmény: pénteken legyek készenlétben, amikorra mondja, és ahova, menjek sebesen, riaszt majd. Számot cserélünk.
Történetünk idején, csütörtökön…
544. oldal. SMS: “Ma kellene délután telefonon interjúznunk. Remélem, úgy is fel tudja venni a beszélgetést, én autóban leszek 17.15-től kb. fél órát. Akkor kellene hívnia, a holnapi személyes találkozó nem fog működni. Szóval ma vagy soha.” Amíg Tamás A-ból B-be autózott, gyors beszédű, informatív, érdekes, lelkes, exkluzív válaszokat hallhattam. Én közben piros, zöld és sárga voltam, pedig nem is vagyok közlekedési lámpa – szerencsére nem látta. Mission completed. 588. oldal. Vége.
Update: Az interjú megjelent a Librarius kulturális portálon! http://librarius.hu/2014/11/20/frei-tamas-fejunk-folott-fog-zajlani-vilag-exkluziv-interju/
(fotó: Librarius)
My Little Walhalla 