Autózom az Erzsébet hídon, felnézek a Gellért-hegyre: mindenütt zöld, csak a Szabadság-szobor és egy vörös, kacsalábú, várnak tetsző villa nem. Valahova odatartok, fel a hegytetőre. Meredek, éles balkanyar, meg még egy, aztán kissé világvége érzés – az Orom utca. És van még feljebb is – mindjárt legurulok a térképről! Ám előtte, az út végén meglátom a 4-es számot, fék. Fák mögött ama vörös téglás várban várnak, amiről azt képzeltem, király kisasszonyok hajléka. A tetőről integetnek és mutogatják, melyik kapun menjek fel. Belépek a csúcsot megtámadni, és elájulok a látványtól: márvánnyal szegélyezett, frissen vakolt, gazdagon stukkózott, rézcsilláros feljáró, art deco stílusban.
A fehér csapóajtón túl is lépcső: forduló, lépcső, forduló… legfelső emelet, végállomás, kiszállás felszállás. A bejárati ajtóban a házigazda széles mosollyal beinvitál – majd felfelé mutat. Egyre szűkebb járatok, szinte egy résen át jutok ki a szabadba, kifulladva (oxigénpalack nélkül nem csoda). A vár teraszán vagyok, ahonnan, mintha egy király nézne le jó városára, bámulom én is a panorámát – királyság! Csak egy kis tériszony.
Előttem a Szabadság-szobor háta nagy totálban, így még sosem láttam. Szó szót követ, eszem-iszom, dínom-dánom, mire feleszmélek, már a szobor is sötétbe borul. Kezdődik! Lehet, hogy az égre festik a Batman-jelet? Felszaladunk a teraszról nyíló kilátótoronyba.
A négy kilövő uszály már a helyén: kettő a Margit híd és a Lánchíd között, kettő utána, az Erzsébet híddal bezárólag, de lőni fognak a Lánchídról is, lehet hát fogadni, lesz-e görögtűz. A business hajók, tele kíváncsi fizetővendéggel, tisztes távolban felsorakozva, az óriáskerék is jól pörög, mi meg itt várakozunk. Magasabbról csak repülőről szemlélhetnénk az eseményt, ha nem lenne lezárva a légtér.
Szól a zene, lőni kezdik a petárdákat stb., mindenki látott már ilyesmit. Banális és szép. Durrogások, színek, alakzatok (csak a szívet tudom kivenni), köztük átkötésként versek régi színészbácsiktól. A verseket is, a színészeket is azonosítjuk már az első strófánál. Az ember attól magyar, hogy azonnal felismeri, ez Bessenyei Ferenc, és József Attilától a Hazámat szavalja – mondja mellettem valaki.
Másnap ünnepi (izom)lázban égtem.
My Little Walhalla 