Kedd este, a kitartó kánikulában tartotta a Libri Kiadó éves könyvbemutató show-ját a kellemesen hűs Katonában. Kint a Petőfi Sándor utca két szemközti erkélyét szárítókötél köti össze, fehér alsóneműk száradnak egy előadás díszleteként, bent az irodalmi élet képviselői állnak sorban a büfé előtt hűsítő koktélért. Én majd a végén iszom egyet. Egyáltalán nem megszokott, hogy magyarországi kiadó nagyszabású gálán mutassa be könyvtermését, ráadásul nagyágyúk közreműködésével, ahogy azt sem gondolom mindennapinak, hogy egy kőszínház nagyszínpadán kereskedelmi célú irodalmi rendezvényt tűzzenek műsorra. Az est házigazdája, a Nemzeti Színház kipenderített igazgatója kezdetben lazának tetsző félszeg, később humorosra oldódott délceg, de kétség kívül felkészült, az egymást követő, színvonalas és szórakoztató mini beszélgetésekből lejön, mindegyik, valamilyen közös nevező miatt összeállított írópáros új munkáját minimum áttanulmányozta. Az átkötésekhez a Kispál frontembere szolgáltatja a zenét, hol profi előadással, hol profi, szerethető bakizással (nem mellesleg, az ő életrajzi könyve szintén téma lesz). Egy-egy terefere elején és végén a társulat színésznői részleteket olvasnak fel a művekből, a háttérben vetítés illusztrálja az elhangzottakat. Ezt nevezem én szórakoztató, színes, korszerű irodalmi workshopnak! A Libri tulajdonosainak fiatalos lendülete és lelkesedése a hazai kortárs irodalmat a napos oldalra varázsolták – engem is elvarázsoltak.
Néhány jónak ígérkező kötet az este bemutatottak közül:
Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet (zenés irodalmi revü)
Bartók Imre: A nyúl éve (A patkány éve után újabb kozmikus látomás)
Térey János: Átkelés Budapesten (hozzá alternatív térképes kalauz a Google Maps-en)
Kukorelly Endre: Országházi divatok (egy választás Magyarországon, Mikszáth után szabadon)
Csütörtökön nyitott a Könyvhét a Vörösmarty téren, már az első nap nagy a sokadalom. Különösen az egyik könyves standnál dedikáló írónál, a sor a Hard Rock Cafe-ig kígyózik. Többségében fiatalok, sötét szerkóikból jól kiolvasható darkos beütéssel. Olyan is akad, aki hosszú fekete köpenyben ácsorog a hőségben, üdvözült arccal. Kíváncsian nyomulok a sor elejére, hogy lássam, kiért rajonganak a népek. Darren Shan – olvasom egy szürke ruhába öltözött pasas névtábláján. Sose hallottam róla – ez az én hibám?
Szombaton a Margó Irodalmi Fesztivál felolvasó rendezvényén vagyok, amit a Kossuth Lajos utcai Wagner-ház felújított, a firenzei polgárság pompás házainak udvarát idéző körfolyosós gangján rendeznek. Minden órában egy-egy író olvassa fel egyik művének részletét vagy egy rövid novellát, amit aztán 20 percenként megismétel a következő turnus közönségének. Örömmel látom – én is így vagyok vele –, egyesek kétszer végigülik ugyanazt. Nem csoda, hisz hűs van, időtlen a környezet és egy másik világba röpítenek a szövegek. Sokan jöttek, ki tudja, hol hallottak a Paloma kortárs kreatív projektről, hallottak-e róla egyáltalán, esetleg csak a fesztre voltak kíváncsiak, vagy egyszerűen bevonzotta őket a modern fémvázas lépcső, mely a patinás, mégis friss, boltíves szintekre visz? Bárhogy is van, a fiatal képzőművészek ráadás műsorral várták vendégeiket az emeleten. Római barátnőmmel, Beatricével, aki kis időre hazalátogatott és most tobzódik a magyar művészetekben, végigjárva az épületet megállapítottuk, az iparművész projekt szintén szimpatikus kezdeményezés, ajánlatos ellátogatni ide a fesztivál nélkül is. Nem “olasz dizájn”, magyar! (Cím: V. kerület, Kossuth Lajos utca 14-16. Az utcafronton van az Auguszt pesti cukrászdája, ahova nem tudtunk nem betérni egy kis oroszkrém tortára.) Update: azóta sem tudtam betérni az ottani Augusztba, mert valahogy pont akkor, amikor arra járok, sosincs nyitva.
(Fotó: artnews.hu)
My Little Walhalla 