LA CUISINE
A reptérről metrózunk a Place Monge-ig, ahol az utcanév egyezés miatt a szállodát sejtjük. Méghozzá jól. Csak átmegyünk a másik oldalra, és a Best Western Quartier Latin*** bejáratába ütközünk – igaz hát, hogy a párizsi metrónak minden utcasarkon van megállója. Húgommal bevackolunk egy modern mini szobába. Persze nem lepődöm meg, jól tudom, Párizsban olyan sokan élnek (nagyjából, mint Magyarország teljes lakossága), kevés a hely, minden szállodai szoba ekkorka vagy még kisebb. Ahogyan az éttermek is szűkösek, szorosan egymás mellett sorakoznak a kis asztalok, amiket a létszámnak megfelelően könnyedén ide-oda tologatnak, mintha sakkfigurák volnának. A franciák fesztelenül esznek idegenek közvetlen közelében, akár egyedül is.
Magában ebédelő, jól öltözött párizsi lány mellé kapunk helyet a legnépszerűbb belga gyorsétterem lánc, a Léon Boulevard des Italiens-en lévő éttermében. Imádom a helyet, nagyon hangulatos; fával és zöld elemekkel van díszítve, mintha egy régebbi kávéházi csarnokban lennénk. De nem a kinézet a lényeg, hanem a kagylók, a mennyei kagylótálak, lábasban felszolgálva (en cocotte). Szolgálatkész pincér tolja ki az asztalkát, hogy beférjek a zsebkendőnyi helyre, mellettünk a bájos lány mosolyogva köszön, majd azonnal érkezik az étlap kancsó víz és citromos lével töltött kézmosó tálka kíséretében. A kagylót kézzel szokás enni, én úgy csinálom, hogy egyet kiszuperálok, és annak héjával csippentem ki a többit, mintha csipeszt használnék. Étlapolvasás közben tobzódom a kagylós specialitásokban, amiket chips körettel kell érteni. Sajnos húgom hallani sem akar róluk, kiválasztja az egyetlen csirkéből készült ételt.
Egyébként még az utazás előtt alkut kötöttünk: csak egy, szerinte ehetetlen – szerintem ínyenc – ételeket kínáló étkezdében eszünk. Ezért maradt ki többek közt a Roger la Grenouille, ahol békacombot lehet ropogtatni. (Javaslom, aki a Latin negyedben turistáskodik, térjen be: kitér a hitéből, ha megkóstolja az überfranciás fogást, a Cuisses de Grenouilles à la Provençale-t. És “ha már lúd legyen kövér” alapon, a csiga se maradjon le, vagyis, ki!)
A következő étkezéskor tiszta erőből a húgomnak szeretnék kedvezni, ezért választok egy McDonald’s-ot, vagy ahogy a helyiek nevezik, McDo-t. De nem ám akármelyiket! A franciák sokáig ellenálltak, hogy holmi gyorsétterem éktelenkedjék a drága Champs Élysées-jükön, de akkora volt a multi nyomás, hogy végül beadták a derekukat azzal a feltétellel, hogy itt legyen a világon az egyetlen olyan meki, aminek nem sárga az “M” logója. Hanem arany! Mint jó tinédzserhez illik, húgom odáig van, mikor elmesélem a sztorit, alig várja, hogy örömét egy hamburgerbe fojtsa. Az a tervünk, hogy összehasonlítjuk a hazai Big Mac-et a franciával. Erről beugrik a Pulp Fiction (Ponyvaregény) egyik emlékezetes jelenete:
Kocsiban, egy amerikai McDrive felé tartva. Jules: “…és hogy hívják a Big Mac-et a franciák?” Vincent: “A Big Mac az Big Mac, csak náluk LE Big Mac.” Jules (nevet): ” LE Big Mac. Ne bassz ki!”
Tradícionális vendéglőben kóstoljuk a híres francia hagymalevest, az Au pied de Cochon-ban (A szerencsemalac nyomában), a Marais negyedben. Azt kell tudni a levesről, hogy teljesen máshogy készül, mint ahogy mi, magyarok megszoktuk, mert nem krémleves, ellenben sok kenyeret süllyesztenek el benne, és rengeteg reszelt sajt van az ő tetején.
A végére marad a desszert, életem legdrágább (20 EUR/ sütemény!) édesség-élménye. De megérte! Húgommal álmélkodunk a híres kávéház, a Les deux Magots cirádás, aranyozott, 19. századot idéző enteriörjén – idejártak annak idején a nagy írók is, na meg a szomszédos Café de Flore-ba –, de főleg a kihozott franciás sütiben gyönyörködünk, az extra macaronban. Nagyobb, mint gondolom, és nemcsak hogy mézédes málnaszemekkel van tele, még kellemesen rózsaízű is – a tetején ékeskedő harmatos szirom természetesen nem csak dísz. Figyelem, senki ne hagyja ki!
Húgomnak ez a program lett az egyik kedvenc párizsi emléke, szoros versenyben új Nike cipőjével, ami, elmondása szerint kizárólag Párizsban kapható. (Most mondja, hogy még ezek is a kedvencei: Eiffel-torony, Louvre, Notre-Dame, Opera, háztetők, a helyi vörösbor…a sajtszag viszont NEM!
Köszi az utat, Nelli! :)*
My Little Walhalla 