LA CULTURE
A nélkülözhetetlen párizsi metrót használva, már a peronon ráhangolódhatsz a kultúrára. (A képen a Place Monge megállóban A hattyúk tava balett óriásplakátja, aranyozott rámában.) A Louvre-ba ajánlatos nyitásra menni, hogy kiállva a kígyózó sort, időben kezdhessünk nézelődni Európa egyik csúcsmúzeumában. Az impozáns épületegyüttes súlyos idézetek a történelemből, hangulata ódon és misztikus, mintha bármikor szembejöhetne a Louvre fantomja. Ha így járnánk, saját érdekünkben köszöntsük illedelmesen. A bejárat, a híres piramis (Pyramide) remekbe készült modern ellensúly, eszünkbe juttatja, hogy itt és most vagyunk.
A franciák ízléssel ötvözik a régit és az újat városépítészetükben, gazdagítva a várost, gondoljunk csak a Pompidou-központra, de az Eiffel-toronyra is, mely modernitásával hatalmas felháborodást keltett annak idején. A piramisnak is meg kellett küzdenie az életben maradásért, annyira nem odaillőnek gondolták sokan, ma pedig már nincs az a Louvre-ról készült fotó, amin ne szerepelne (az enyémen is látszik).
Először mindig kedvencemhez, Antonio Campi: Jelenetek a Passióból/ Scenès de la Passion című festményéhez zarándokolok az itáliai reneszánsz festők szekciójában. Egyrészt csodálom a képet, másrészt azt találgatom, mi a csoda lehet az a repülő aranyképződmény a jobb fölső sarokban. Kirívó és meghökkentő (eredetiben persze jobban kijön). Ki tudja, mi az?
Aztán szaladás Mona Lisa-hoz. Tényleg nagyon kicsi! Lefotózni is nehéz, akkora a tolongás – néhány fül vagy váll folyton belelóg. További kötelezők: váll nélküli (füle azért van!) Milói Vénusz/ Venus de Milo, Szárnyas Niké/ Nike de Samothrace, Szfinx/ Sphinx. Ezek a múzeum közhelyei, de nem lehet nem megnézni újra meg újra.
A művészetek után kell egy kis lazítás, de nem a lábaknak, mert utunk a Les Halles bevásárlóhely felé vezet. Boltból ki-boltba be – ezt sokszor ismétlem, míg meghökkenve fel nem kapom a fejem egy első pillanatra oda nem illő látványra: nahát, könyvtár!
De milyen? Elsőre szórakozóhelynek gondolom, de hamar leesik: fürtökben lógnak bent az emberek, olvasó pozícióban, ami diszkóban azért szokatlan volna. Pink, trendi és high-tech. A színezett üvegfalon át mindent rózsaszínben látok. Nálunk miért nem ilyenek a felújított könyvtárak? Helyette régi írók könyvei pihennek poros polcokon.
A franciáknál a mozizás is más. Nincsenek plázák, a mozik kint maradtak az utcán, köszönik, jól vannak, egymás mellett sokan megférnek, a bejáratoknál óriási a tolongás, a filmplakátok nagyok és hívogatók. Engem különösen csábít az egyik: a Grand Hotel Budapestre szívesen beülnék, csomó jó amerikai színész játszik benne, ám otthon már elígérkeztem rá.
Teljesen elfáradva dőlök le szállodai szobámban, tévézéssel adva aznapra egy utolsó löketet a kultúrának. Francia híradó, benne váratlanul újabb magyar vonatkozás: Rubik Ernő beszél a bűvös kocka 40 éves születésnapja okán.
Jó estét, Paris! Bon soir, Budapest! Folyt.köv.
My Little Walhalla 