Élet és Irodalom. Kulturális hetilap, azok is veszik, akiket a magas kultúra a közélethez képest nem annyira érdekel. Közélet mellett irodalommal, de más művészetekkel is foglalkozik, időnként üdítően össze is keverednek benne ezek a dolgok. Irodalom és annak “társadalmiasodott” része, az irodalmi élet mint a közélet egy szegmense. Talán pont ez a titok. Túl a minőségen, a művészet és a társadalom témáinak kettőse teszi széles körben érdekessé és befogadhatóvá. Én is veszem a lapot.
Tetszik, hogy színes: verseket, regényrészleteket, esszéket, kritikákat, ajánlókat valamint festmény- és szoborfotókat tartalmaz. Minden számhoz kiválasztanak egy képzőművészt, akinek egy-egy műve mindegyik oldalon megjelenik. A legutóbbiban (LVIII. évfolyam, 9. szám) Aknay János festőművész munkáit lehet nézegetni. Az újság fekete-fehér. Fekete, mert nekrológokat is közöl, a mostaniban a tragikus hirtelenséggel elhunyt író, Borbély Szilárd és Jancsó Miklós filmrendező búcsúztatóit olvashatjuk. (Több híres külföldi filmes búcsúlevelét idézik, például Darren Aronofsky írja, hogy “amit Miklós csinált a hosszú felvételeivel annyi évvel ezelőtt, ma milyen őrületes divat lett”, Francis Coppola pedig így méltatja: “munkássága a film világába új kifejezésmódot vezetett be, legfőként a szimbolizmus területén”.) És fehér, amikor a lap egy-egy művészt a nevezetes születésnapján köszönt. Még egy különlegesség, hogy a reklámok egyáltalán nem zavarnak, kizárólag kulturális hirdetést látok, könyvbemutatókról (Kim Leine: A végtelen-fjord prófétája, Toldi Mozi, március 5. 18.00) irodalmi estekről, új könyvekről, aktuális bestsellerekről.
Az állandó rovatok közül a hónap könyve (a mostaniban Szilasi László A harmadik híd című regénye) és az ajánlók mellett (Pl. Mélyi József művészettörténész Ostrom alatt, délután cikkében a Randomroutines fiatal magyar kortárs képzőművész páros Tűzszünetben c. kiállítását ajánlja a Higgs Mezőben) legjobban a kritikákat kedvelem. Különösképp Koltai Tamásét, aki most a Katona József Színház Fényevők előadásáról írt Meddőhányó címmel. Én is posztoltam a darabról itt, ezért különösen érdekel a véleménye. Hát – szakszerűbb, mint az enyém. 🙂
A példányszámát kicsinek lehetne mondani egy pletykalaphoz, mondjuk a Borshoz képest, de… Az ÉS mégis meglepően sokakhoz eljut, ráadásul sok cég is járatja. A kultúra talán veszített presztízséből, ám ez az újság azon van, hogy valamit visszahozzon belőle. Erős!
My Little Walhalla 